Szeged, 1921. november (2. évfolyam, 252-276. szám)
1921-11-17 / 265. szám
SZEOED S1 eged, 1921 november 1068. A népfőiskola tanulói és tananyaga. SZEGED, november 16 (Saját tudósítónktólJ Tegnap nyert értesülésünk alapján megir uk, hogy a szabadoktatási tanAcs utasítása folytán újból megnyitották a népfőiskolát, mely az elmúlt évben igen figyelemreméltó működést fejtett ki. Munkatársunk érdeklődőit az iskola illetve tanfolyam vezetőségénél aziránt, hogy hány növendékük van és mi a tananyag. Megtudtuk, hogy eddig mindössze 24 növendékük van, ez a szám azonban napról-napra emelkedik és a mezei munkálatok befejezése után 40 növendékre számítanak. A tavalyi tananyagban főként általános értékű ismeretterjesztő dolgokat tanítottak, mig az idei tanévben a tanterv összeállításában azt a szempontot tartották szem előtt, hogy hallgatóikat a Szeged városra vonatkozó tanulmányokkal foglalkoztassák. Történelmet tanulnak, a városuk történeimét könnyen megemészthető formában, dióhéjban. Szeged Inultjd, mezőgazdaság. élete, geoiogiája, népköltészete, irodalma, ez nagyjában a tananyag. Szóvai a mezők munkás fiatalságát most megismertetik a várossal, (igy talán mégis megenyhül a gazdatársadalom szive a város lakóival szemben.) A növendékek iegnagyobbrésze olyanokból került ki, akik a tavalyi tanfolyamon nem veitek részt. Az oktatást a tanítóképző intézet tizenkét tagból álló tánári kara látja el nagy szereiettel és ambícióval. Hetenkent 26 órát adnak, a hét minden napján van oktatás, sőt szombaton a zenei harmóniák rejtett szépségeit is megismertetik a népfőiokolásokkal az énekórák keretében. Tessék 81 olvas ni. SXrttt^í le»*sít, ujjácsinálAiát izakszrrUrn, lesolcsóhtwn késmi felelöMég melleit MENCZ HÁKOLT menekült kalapos. NÖI filc ís velúr kalapok u satpen készülnek. Mars-tír 8. szám, kórház során. Ferdinánd román király magyarul tanul. KOLOZSVÁR, nov. 16. Dr. Bianu Jenő állambiztonsági vezérfelügyelő nyilatkozott a magyar népkisebb6ég mai és jövőbeli helyzetéről. — Nekünk legfőbb törekvésünk az, hogy a romániai magyar nép megtalalji az együttműködés talaját a románsággal. A románság demokratikus nép, államunk demokratikus állam, tehát eszközeink is demokratikuok. A magyarságot, mint individumot meg kell becsülni, nem szabad elnyomni. Ltgközeiebbi időben már szabad lesz a magyar nemzeti színek és zászlók viseietc, kitűzése. Erre vonatkozó javaslatom már késben is van. — Bernünket nem bánt, nem provokál az, ha a magyarok magyarok maiadnak es egyébként lojális, dolgos, hasznos polgárai lesznek és maradnak az országnak. — Királyunk, aki egyik legdemokratikusabb uralkodója Európának, már tanulja a magyar nyelvet és nem messze van az az idő, amikor óícisege meglátogatja a nagyar vidékeket, magyarságot. — Hiszem es vallom, hogyha a magyarság is ugy akarja, egy év muiva a romániai magyarság nem fogja megérezni azt, hogy nem Magyarországon, hanem Romániában él, oly teljesek lesznek jogai és a kö'.fzabadságck. Ennek főkéi.éke azonban az, hogy a magyarság is a becsületes őszinte demokrácit útjára lépjen. Ankét a kormány lakásépítő akciójának Ügyében. Mit kivánnak a szegedi építészek ? Szabaddá kell tenni az épitési anyagok behozatalát. SZEGED, november 16 (Saját tudósítónktól.) A Kereskedelmi és Iparkamarában ma délelőtt a szegedi épitési vállalkozók bevonásával ankét volt, amelyen a nemrégen megjelent kisiakásépitési törvény és lakásépítési akció került inegtárgyalásra. Dr. Lanaaberg Jenő kamarai titkár először a kislakásépitési törvényt ismertette a megjelentekkel, majd a lakásépítési törvényjavaslat megvitatására került a sor. A törvényjavaslat szerint 30—20 és 15 évi adómentességben részesülnek azok a ház- vagy telektulajdonosok, kik ujházat építtetnek, vagy a régit átalakítják és kibővítik. Az érdekelt iparosok ugy találták, hogy a törvényjavaslat ebben a formájában még nem teljes, éppen ezért egyes részleteiben kiegészítésre szorul, igy például kívánatos volna, ha az állam az építkezési anyagok kivitelét megtiltaná, a behoiatalt pedig megkönnyítené. * Az építkezések előmozdításának fontos tényezője volna, hogy az építtetők szabad felmondási jogot kapjanak. Az építkezési szabályrendelet megváltoztatását is kívánatosnak tartanák ai építési vállalkozók, valamint azt is szeretnék, ha az állam kötelezővé tenné a kislakások épitését azokon a helyeken, hol erre szükség van. A mai tanácskozáson felmerült kívánságokat — melyeknek megvalósulásában a kormány lakásépítési akciójának Mkerét látják az érdekeltek, — szombaton délelőtt a szegedi érdekeltek plénuma elé terjesztik, ahol majd döntenek arrói, hogy mindezeket milyen formában hozzAk a kormány tudomására. Fischer Testvérek ékszerészek Szeged Briliáns ékszerekety aranyai és ezüstöt rendkivül magas árban vásárolnak 1147 Tengernyi nyomorúság. SZEGED, november 16. Ető szitál kitartón és oly halkan, mint a köd; az emberek, mint ázott verebek, elgémberedetten vonszolják cókmókjaikat a szomorú hetivá>ár roppant tumultusában. Az élet, a mai magyar nyomorúság siralmas vásárja ez, melyben még a szegénységünket is piacra dobjuk a napi falatért. Végig a Mikszáth Kálmánról elnevezett utcán, tanyai magyarok, kofaasszonyok, kufárok, modern Schyiock-ok, háziasszonyok, cselédek és koldusok között visz az ut, mely a Mars-tér felé mindjobban nyüzsög az emberektől. A mostoha idő sem izgatja vagy :av:rja öket, aki erre jár az adni akar vagy venni. Ez a város speciális árutőzsdéje, szabad verseny és szabad kereskedelem, melynek első hangos és élő szimbóluma a naptár, képeslap és megannyi népbutitó olvasmány tehetséges árusa. Ott fekszik előtte a szabad ég alatt a portékája, tarkán, leplezetlenül, nem árul zsákban macskát és büszkén hirdeti, hogy: — Pontosan benne van az idó1 járás és a esi lagjárás, de a zsidói járás az idén kimaradt. Jöjjenek közelebb asszonyok, emberek, mert : benne van a benne van. Van is hallgatója bőven, tőt vevője is akad, hisz 25 koronáért egész csokorra való irodalmat, téli olvasmányt visznek ki ilyenkor a tanyára. Azt mondja ez a tehetséges rikkir.es a tanyai embernek, hogy vegye mtg, mert iiyent még nem olvasott, mióta a poloskák meziiláb járnak. Ez hat is és viszik a mételyt a magyar tanyákra. Kis ernyőeskek alatt fekszik az elnyűtt fehérnemű, cipőt, csizmát, rozsdás vasat és megannyi elnyűtt ruhát csapkod a főid sara és az ég permetező esője. Vagy 400 iparigazolvánnyal ellátott és legalább 200 alkalmi árus várja itt a Mars-tér vásáti birodalmáoan a jó szerencsét. Egy-egy alku után előkerülnek a kivüi-belül zsíros bukszák; jellemző, hogy ott tartanak még, hogy régi és hamis bélyegzővel ellátott pénzeket akarnak a minden hájjal megkent árusok között elsózni, az uj pénzt viszont még nem ismerik és nem is fogadják el. Déltájt összepako ják a városiak rongyaikat, a tanyai közé vág a lovaknak, hazahajt és nagyot ne/et a markába.Ezís helyzetjelentés, csupán a mai idők történeiméhez. Jó családból való fiu TnnULÓQL felvétetik KOVÁCS KAROL* rőfös- és divatáru-üzletében Tisza Lajos-körut. 1220 TEGNAP a leszerelési konferencia ülésén balfonr formé<i«an kijelentette, hogy Angoiorsit* a tengeri fegy verkezések korlátozásába vonatkozó ameiikai javaslatot elvben és ansak szellemében elfogadta. fato tengernagy kijelentene, hogy Japli a javaslatot fentartással, elvben elfogadj!. Sforza kijelentette, hogy Olaszország helyesli az amerikai javaslatot. • A Tagespostnak jelentik Belgrádból, hogy a politikai helyzet lényegesen megjavult Pasics miniszterelnök a lemondás ellen és a kabinetnek a radikálisok és demokraták közt létrejött egyezmény értelmében való rekonstrukciója mellett foglalt állást. A radikálisok ma azzal az indítvánnyal léptek fel, hogy a mostani belügyminiszter kapja meg a külügyi tárcát és a belügyi tárcát a radikálisok szemében is kedvelt demoktata-képviselft vegye át, a pénzügyminisztériumot azonban a radikálisok maguknak követelik. Végleges megállapodás a két párt közt mindeddig nem jött létre. • .1 szerb minisztertanács tegnapi ülésén végleg elfogadta a skupstinai választások uj tervezetet. Az uj választási eljárás az aikotmányozó gyűlésre vonatkozó választási eljárásra támaszkodik két fontos változással : minden 40.000 lakosra egy mandátum e»ík és a választókerületekre korlátozott proporcio helyébe uj proporcio rendszert léptet, amely a kerületi proporciónak az állami proporcióval való kombinációja. • A népszövetség tanácsa ma délután Párisban megkezdi az-albán helyzet megvizsgálását. , A Popolo d'ltalia szerint a római incidensek következtében a fascisták és szocialisták közti békés egyezményt megsemmisítették. , A szerb agrárreform alapja az 1919 évi február hó 25-én kiadott ukáz. A rendelet kimondja, hogy a királvság területén leví nagybirtokok kísajátittatnak Kártalanítás •élkül sajátitnatók ki a Habsburg-ház tagjainak és ellenséges dinasztiáknak birtokai, valamint azok a donációs birtokok, amelyek még nem mentek át a megajándékozott család tagjairól harmadik személy kezébe A nagybirtok fogalmat kilöi törvény, a kártalanítás mérvét és fizetésének módját a törvényhozás fogia megállapítani. A földosztásnál elsőbbségben részesülnek a rokkantak, harcosok özvegyei i és árvái, katonák és önkéntesek, akik a szerbek, horvátok és szlovének felszabadi ásáért küzdöttek. z Aranyért, brllliánaért magas áru izet Ftscher ékszerész Korzó-kávéház mellett Brilliáns ékszerek, arany és ezüst tárgyak LEGMAGASABB ÁRON 1188 ERTEKESITHETOK SZEGEDEN KUN JENŐ ékszerésznél Széchenyi-tér 2. O Teiefon 133. Belvárosi Mozi Ma, szerdán utoljára Két kiváló filmi Szegeden először! fl szahara rózsája. Keleti történet az egyiptomi islamlázadás idejéből 7 felvonásban. Főszereplő: Geraldlne Parrar. AzonkivOJ: fl hermelines hölgy K. Bartalozzi regénye 4 felvonásban. ELŐADÁSOK KEZDETE: Hétköznap fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. Mr A TEREM FŰTVE VAN! Csütörtöktől vasárnapig Az idény legbájosabb filmattrakdója I A kis hazátlanok (Páris gyermekei). Louis Feuíllade nagyszert! regénye négy részbea. Főszereplők: Sandra Mliowanoff, Blacet, a kis j Jancsi, a „Judex'-filmek szereplői' AzonluvtU: Zigotto mint rend őre. Kitűnő burleszk vígjáték 2 felvonásban. ÍRÓGÉPET vesz, eted és j Keller írógép Vállalat Síéchenyltér 8. sz. Szalagok és Corbonpaptrok nagy válási' lókban. Telefon 363 uti i mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmt^ Páftria" könyv-éi jjrdll Sd papírkereskedés MEGNYÍLT e hó 5-éí Feketesas-utca 17. A legolcsóbb karácsonyi bevásárlás. nö