Szeged, 1921. november (2. évfolyam, 252-276. szám)
1921-11-15 / 263. szám
Szeged, 1921 november 15 Ara 2 korona. Kedd, II. évi., 263 szím. EGED IS ELŐFIZETEM ARAK: évr» 600 kor. I Negyedévre 150 kor 4*t. 300 | Egy bóra 50 „ g A magánalkalmazottak fizetésük felemelését kérik. SZEGED, november 14. (Saját tudósítónktól.) A Magántisztviselők és Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetségének szegedi csoportja Müller Dezső elnöklete alatt tegnap délelölt 10 órakor gazdasági helyzetük javitása érdekében ülést tartott. A csoport még októberben átirt a Kereskedőit Szövetségéhez, melyben az kérték a munkaadóktól, hogy közös tárgyalásra jőjjönek össze és ott állapodjanak meg a fizetésemeléseket illetően. Már akkor megtették konkrét javaslatukat, mely szerint a havi 4000 koronáig terjedő fizetéseket 50 százalékkal, 6000 koronáig 40 és az azon felüli fizetéseket 33 százalékkal emeljék fel és ezen kivül egy havi fize ésnek megfelelő gyorssegélyt kértek. A Kereskedők Szövetsége kitéri a közös tárgyalás alól, de felszólította tagjait, hogy tehetségükhöz képest emeljék alkalmazottaik fizetését. Miután az eljárás nem járt eredménnyel, ujabb felhívást intéztek a szövetséghez, melyie azt a vá'aszt kapt.ik, hogy ahol a főnök és alkalmazott közölt nem jött létre megegyezés, i<t a felmerült differenciák elsimítását vállalják. A tegnapi taggyűlés foglalkozott ezzel * Kérdéssel és a Kereskedők Szövetségének ezt a legújabb ajánlatát elutasította, mivel áz a főnök és alkalmazott közötti szükséges harmónia megbontására Vezetne. Ugyanekkor elhatározták, hogy az összes siegedi magánalkalmazotti munkáltatókhoz körlevelet intéznek a fizetések felemelése végett. Tagjait pe^g felhívta a csoport, hogy az eredményt, akár kedvező, akár nem, közöljék a vezetőséggel. Berényi Nándor, csoport iitkifa kijelentette munkatársunk előtt, hogy mai helyzetük szinte tarthatatlan, nem képesek a nyomorral megküzdeni, ezért voltak kéh/telenek ilyeu erős eszközökhöz folyamodni. Tagjaik legnagyobbrésze 4000 koronánál kisebb fizetéssel kénytelenek beérni és természetbeni ellátást csupán egy-két helyen kapnak. ^ ^ Franciaország sürgeti Németország csődjét. BERLIN, nov. 14. (M. T. 1.) A Daily Express berlini tudósilójá jó forrásból értesül, hogy a jóvátételi bizottság angol, tagjai háromesztendei morstorium engedélyezését támogatják. Bratbury és D'Avernon ezt tartja a kérdés egyetlen praktikus megoldásának. Az olasz és belga képviselők ugyanezen a véleményen vannak, ezzel a francia megbízottak azt akarják, hogy a szövetséíesek mondják ki Németország csődjét és nevezzenek ki szövetségközi felszámoló-bizottságot. Lemondott a kormány. Horthy kormányzó magának tartotta fenn a döntést és megbízta a kormányt az ügyek továbbvitelével. BUDAPEST, nov. 4. A M. T. I. hivatalosan Jelenti: Ma délben 1 órakor gróf Bethlen István miniszterelnök megjelent Horthy Miklós kormányzónál és felajánlotta a kormány lemondását. A kormányzó a döntést magának tartotta fenn és felkérte a kormányt az ügyek további vitelére. A miniszterelnök a kormányzónak előterjesztést fog tenni .a kibontakozás ügyében meghallgatandó politikusok névsorát illetőleg. A királypuccs politikusainak ügye a mentelmi bizottság előtt — Az előadóknak alkalmasint még a mai ülés folyamán módjukban lesz tájékoztatni a bizottságot, hogy elaborátumukkal mikerra készülnek el. Ennek értelmében fogok intézkedni a mentelmi bizottság legközelebbi ü'éséről, ahol az ügyeket érdemben tárgyelás alá vesszük. BUDAFJEST, nov. 14. A M. H. irja: E hét a politikában mozgalmasnak ígérkezik. Mi délután ül össze a mentelm.i bizottság, amelyen a királyügyben letartóztatott politikusok ügye szőnyegre kerül. A mai ülés, hir szerin', csak formális lesz. Az üggyel kapcsolatban Kutkafalvy •Miklós a következőket mondta: ' Szünetel a vasutforgalom Ausztriával BUDAPEST, nov. 14. A M. H. irja: A MÁV igazgatósága szombaton esta kapta az ebö jelentést, hogy az osztrák határállomásod nem fogadják a Budapest felől érkező vonatokat es hogy Bécs sem indit Budape t felé egyetlen vonatot sem. A vonatköziekedésnek Magyarország felé való egyoldalú beszüntetése valószínűleg katonai intézkedésekkel áll összefüggésben. Szombat este óta Budapestről egyetlen vonat sem indult Bícsbe és egyetlen vonít sem érkezett Bécsből a budapesti pályaudvarokra. Erre vonatkozólag ma délelőtt a MÁV illetéke? ügyosztályában az! aJelviJágoíitast adták, líógy Béccsel, ilfetve Ausztriával teljesen megszakadt a vasúti forgalom és a budapesti vonatok csak Pándorf faluig, ilíetví Sopronig közlekedne*. Hogy ez az állapot meddig fog tarlani, nem lehet tudni, teljesen attól függ. hogy Ausztria mikor látja megszűntéknek azokat az okokat, amalyeH az osztrák kormányt erre az elhatározásra késztették Előnyomulnak az osztrákok. , §OPRONk nov. 14, (M. T. I.) A líigufsbb jelentések szerint az osztrákok a mosonmegyei Barátudvarig nyomultak előre. A Vulka-vonalat majdnem nindenütt elértén. SOPRON, nov. 14. (M. T. I.) A. telefonösszeköttetés az osztrák megszállás alá került Kismartonnal szünetel. Torma faluba ezer emberből álló katonaság érkezett egy ezredes vezetésével Nagymarton irányából. A telefonösszeköttetés Nagymartonnai is szünetel. A már megszállt területen úgyszólván teljes katonai diktatúra uralkodik. Az összes polgári hatóságok a katonaságnak vannak alárendelve. Vasmegyében tegnap délig még nem voltak osztrákok. Mosonmegyében Nezsidert és Pándor falut megszállták és Valla felé nyomulnak előre. A soproni járásban ezideig még nincsenek osztrákok. Nezsiderből az osztrákok a főszolgabírót elhurcolták. BÉCSÚJHELY, nov. 14 (M. T. I.) A szövetségi ósapatok ma reggsl Nyugatmagyarországon a tegnap elért területről folytatták előnyomulá. sukat BÉCS, nov. 14. (M.T.l.) A Wiener Mittagszeitug értesülése szerint Nyugatmagyarország megszállása eddig minden nehézség nélkül ment. Ma vonul be a birodalmi védőrség ántánt tisztek vezetése alatt Rusztra. Remélik, hogy Nyugatmagy3rország északi részének a megszállása 3—4 nap alatt végbe fog menni. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Kölcaey-utca 6. * Telefon 13-33. TEGNAP temették el a MOVE kezdeményezésére és a magyar kormány támogatásával rendezett ünnepség keretében az 1919 junius 24-iki ellenforradalom két hősi halottját: Csicsery László és Mahr Jenő sorhajóíiadnagyokat, akik a Pozsony monitoron lelték hősi halálukat. Bajai ideiglenes sírjukból Budafokra szállították, ahol tegnap vette át holttestüket és az angoloktól küldött sirkövet a m. kir. folyamőrség Szeged nevü űrnas/ádja, mely 11 órakor kölött ki az Eötvös-téii állomáson, ahol Bellcska Sándor honvédelmi miniszter, a kormányzó, Bernolák Nándor népjóléti miniszter a kormány és Proehle Vilmos képviselő a nemzetgyűlés képviseletéhen, majd a gyászoló család fogadták a holttesteket. A neszentclést P. Zadramz István tábori püspök végezte. « A kormány tisztázni kívánja a szociáldemokrata munkássággá' való viszonyát és a miniszterelnök hajlandó kerdenényezö lépéseket tenni és minden méltányos kívánságot teljesíteni. Ezekkel a kijelentésekkel szemben ma a szociáldemokrata-pártnak — mini értesülünk — nincs mondanivalója. Előbb mindenesetre ínég fogja ismerni a miniszterelnök szándékait. A politikusok között azonban nagyon sokan vannak, akik örömmel veszi* a munkássággal való megbeszélésnek gondolatát is. Eltekintve néhány betegeden gyűlölködő képviselő magánvéleményétől, a nagytöbbség igen fontosnak és az ország erdekében valónak lekinti, hogy a szoci4'demokrata-párt ujabb politikai aktivitásba lépjen. A leszerelési konferencia hivatalos nyelve a francia és az angol. A konferencia folytatását kedden d. e. 11 órája halasztották. A Newyork Herald washingtoni jelentése szerint a leszerelési konferencia első ülésén feltűnt, hogy két hely, még pedig az oroszországi é« a németországi f'res. Európának ez a két legnépesebb országa a két uj beteg ember. Ameddig e két állam közül az egyik nem vesz részt a konferenr cián, fontos lépés nem történhetik egyetlen esetben sem, hogy rájuk ne gondolnának. , A portorosei értekezlet elnöke közölte az olasz király meleghangú köszönő táviratát. A király háláját tejem Ki a konferencia udvariasságáért, egyúttal az értekezleten kepviselt államok felvirágoztatását kvinja. Az osztrák nemzetgyűlés a jövő pénteken ratifikálja a velencei egyezményt A Temps rámulat az osztrákok intrikájára, akik német mintára meg akarják hamisítani a soproni népszavazás eredményét. Románia dementál. BUKAREST, nov. 14. (A M. T. 1. szikratávirat3.) Románia és Magyarország viszonyáról elterjedt hirek teljesen alaptalanok. Céljuk csak az lehet, hogy Károly király iegutóbbi kalandjával kapcsolatban Romániával szemben bizalmatlanságot keltsenek a kisántánt többi államiban. VITÉZI BEIKTATÁSOK Afelgyői uradalomból a gróf Károlyi László adományozta 88 holdból formált vitézi telkek egyikébe v.téz Helty Frigyes „ Derekegyházán pedig a báró Weisz Manfréd által ajándékozott két vitézi telekbe vitéz Fekete Imrét és vitéz Szentesi Mihályt iktatták be. Mindkét ünnepségen vitéz Siménfalvy Tihamér ezredes képviselte a kormányzóL „VENUrCIPŐK egyenrangúak a leghíresebb sveici vagy német cipőkkel. Kapható: J9Venus" cipőüzlet, Kárász-u. 2. Külön mértékosztály. 1153 Telefon 13*15.