Szeged, 1921. október (2. évfolyam, 225-251. szám)
1921-10-30 / 251. szám
Szeged, 1921 október 30 SZEGED A malmosok gyűlése. Miért nem szállítják be a vámgabonát. Nincs szel — áll a szélmalmok vitorlája. A vámgabona leszállítási határidejének a n eghocszabbltását kérik. SZEGED, október 29. (Saját tudósítónktól.) Ma délelőtt 10 órára gyűlésre jöttek össze a Csongrád vármegyei . malmosok. A gyűlésen, melyet a kereskedelmi kamara dísztermében tar oltak, Eszes Mályás malomtulajdonos elnökölt és nagy számmal vettek részt a malmosok és megjelentek a GOK szegedi kirendeltségének képviselői is. Az elnöki megnyitó és a mult ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után dr. Hunyadi-Vass Gergely, a szövetség titkára emelkedett szólásra és ismerletle a szövetség központjának azt a mozgalmát, amely arra irányul, hogy az állam a vámgabona beszállítási határidejét május 31-ig tolja ki és a gabona 600 koronás váltságárát a mai forgalmi árnak megfelelően emelje fel. Bejelentette még, hopy az ország vámmalmosai kötülbelül ezer vagon gabonával vannak hátralékban és ez a nagy hátralék az oka annak, hogy az állam most radikális eszközökkel . akarja behajtani a hátralékot. Vannak olyan malmosok is, akik eddig az általuk vállalt kontingensből még egy szemet sem szállítottak le. Hunyadi-Vass Gergely beszéde nyomán azután megindult a vita, melynek célja az volt, hogy megállapítsák, vájjon mi az oka annak, hogy a malmosok eddig még nem tettek eleget az állammai szemben vállalt kötelezettségeiknek. A felszólalók mind azt hangoztatlák, hogy ennek az oka az áldatlan közgazdasági viszonyokban rejiik. Erre különösen a mümalmosok hivatkoztak, mig a többségben lévő szélmalmosok a szélre — mely az utóbbi időben nem fujt — hJritollak minden felelősséget. Az összes felszólalásoknak azután az lelt a vége, hogy az összegyűltek Eszes Mályas elnöK biztatására kimondották, hogy igyekeznek eleget tenni kötelezettségeiknek annál is inkább, mert remélik, hogy az állam a 600 koronás gabonaárakat felemeli és a kontingens leszállítási haláridejét meghosszabbítja. Több kisebb ügyet tárgyaltak még le, többek között elhatározták az intenzivebb szervezkedést is és körülbelül egy óra felé járt az idő, mikor a gyűlés véget ért. ÍRÓGÉPET vesz, elad és javít Keller írógép Vállalat Scéchenyi tér 8. az. Szalagok és Corbonpapirok nagY választékban. Telefon 363. un Románia javára döntöttek a határkérdésben. PÁRIS, okt. 29. (M. T. I.) Magyarország és Románia közt a trianoni békeszerződés által megállapított határok kérdéses részleteit Románia javára döntötték el és a Szatmár, ^károly, Nagyvárad, Szalonta vo™ , a magyar delegáció tiltakozása Co d ||r* ellenére Tisza reminiszcenciák. hl • "ószövetséghez intézett felebRomániának Ígérték. BUDAPEST, október 29. Tisza István 'mozgalmas és tevékeny politikai pályafutásának idejéből soksok anekdota maradt fenn, amely a nagyközönség előtt még nem ösmeretes. Gyűjteni kell ezeket: adatait egy nagy magyar életnek, mert ezekből a részletekből, apróságokból, kis eseményekből jobban rekonsruálhatja Tisza István egyéniségét mindenki. A régi szabadelvüpárt egy intéző tagját kértük meg, hogy közöljön velünk néhány karakterisztikus esetet Tiszáról s informátorunk az 1905. évi választások idejéből mondotta el a következő apróságokat. A pártkassza. A szabadelvüpártot mindig.a korrupció vádjával illették. Azok, akik ezeket a vádakat leghangosabban kürtölték a világba, azok maguk legjobban tudták, hogy az öreg Tisza Kálmán milyen féltő gonddal őrködött és vigyázott, hogy egy Irányi Dániel, Helfy Ignác ki se bukhasson a választásoknál, mert — igy mondotta — ezeknek köszönheti, ha valami sikert ér el Bécsben. Bánffy Dezső — igaz — már sportot csinált abból, hogy az ellenzéki korifeusokat kibuktassa. (Meg is bosszult i magát ez a politikája.) De Tisza István bűnnek látta, bűnnek vette, hogy a választásoknál a leikeket megrontsák. De mert hogy választások mégse múlhatnak el költség nélkül, az 1905. évi választások kasszáját is meg kellett teremteni s ebből a célból Tisza Géza utcai telkét terhelte meg 1,800.000 koronával. Ennyi pénzzel petíig még az aranykorona arany idejében sem lehetett megvásárolni' a magyar lelkeket. A dolgozó Tisza. Ugyancsak az 1905. évi választásoknál történt az az eset, hogy egy erdélyi megyének főispánja sürgönyileg küldte fel az egyik kerület szabadelvű jelöltjét Budapestre Tiszához. Abban a megyében a szabadelvű jelöltekkel szemben csupa oláh nemzetiségű jelölt Maniu, Vajda stb. állott. És volt ott hét kerület. A felsürgönyzött jelölnek csak annyi ideje volt, hogy váltott 4ovakkal ventre á terre hajtva elérje a brassói gyorsat. Reggel fél 8-kor érkezett meg Pestre. Hazament. De nem bírt átöltözni, mert nem volt nála a lakáskulcsa. Felment hát Tiszához. Csizmásan, kisbundásan, báránybőrsüvegben és beretválatlanul. Ahogy a kortesutról jött. Belépett Tiszához, aki mikor azj előkelő miniszteri teremben bizony nagyon deplaszirt jelenséget, a választási harcok nyomaival ruháján és az arcán meglátta, hangosan felkacagott: — Ez az első derűs pillanatom, — mondotta, — amióta ez a választási hajsza folyik. Tisza akták között ült, — hálóingben. Mellette egy üveg telve vízzel s egy üres pohár. Kevéssel tovább egy ezüsttálca, rajta egy csésze tea és két Stefánia-kifli. Tisza a jelölt ügyét nem birta még elintézni s déli félkettőre rendelte öt oda. A mi jelöltünk elmegy s a mondott időben visszatér Tiszához. Amikor belépet, Tisza ugyanugy ült ott az Íróasztalnál, mint SELYMEK, amikor elhagyta őt: egy nagy tömeg elintézett s elintézendő akta között és hálóingben. Ott állott még a kihűlt tea is az állottság szürkén tompa csillogásával és a két Stefániakifli ugy feküdt ott, mint kora reggel — érintetlenül. Az egye'len változás — a vizes üveg volt üres. Ekkor tudta meg a jelölt azt, hogy miért kellett lóhalálában felutaznia Pestre. Pénzt vitt le a megyébe, az összes kerületek számára. Kínos és kétes kerületekbe, ahol nemzetiségi demagógokkal állottak szemben a szabadelvű jelöltek. De nem jutott egy kerületre 10.000 korona. A margitszigs I bank pénze. A margitszigeti játékbank KhuenHéderváry idejében 1,400.000 koronát adott a pártkasszának. Mikor Tisza a kormányral került, megtagadta a bank engedélyét s a pénzt vissza kellett téríteni. A nagy összeg felét Khuen-Héderváry fizette meg, akit azután, hogy kárpótolja. Tisza Széli Kálmán örökébe ültetett, a Jelzálogbank kormányzójának állásába. A másik felét ó maga téritette meg, de azzal nem törődött, hogy ő miképpen kárpótolja magát. Pedig neki ahhoz a pénzhez igazán semmi köze nem volt. A német kereskedelmi tárgyalások. 1904 ben Bécsben folytatták le Magyarország kereskedelmi tárgyalásait. Német részről Pozadowsky vezette a tárgyalásokat, magyar részről a reszortminiszter mellett ott volt Tisza Isván is és olyan legkisebb részletekben is alapos tájékozottságot árult el, hogy az akkori osztrák kereskedelmi miniszter, Klein csodálkozva jegyezte meg: — Nem értem, hogyan lehet ennyi adatot megtanulni és rendszeresíteni, hogy mint valami fiókból, ugy húzza ki az ember az emlékezetéből a megfelelő számot. A tárgyalások folytak, kisebb-nagyobb, de mindig elsimítható egyenetlenségekkel, mig az állatkivitel kérdésénél hajótörést szenvedett minden megegyezési kísérlet. Mikor igy holtpontra jutottak, Tisza elővett egy Regalia Media-szivart, leharapta a végét, rágyújtott s a székét barátságtalan mozdulattal hátralökve, elment a tárgyalásokról. Megszakadt a konfe encia s Pozadowsky hazament Berlinbe jelentést tenni: '— Mit dem Tisza können wir nichts machen. (Ezzel a Tiszával nem birunk semmit sem csinálni) — rfiondotta Vilmos császárnak. — Kedves gróf, — felelt a császár, — Tiszi itt tanult nálunk Berlinben s megtanulta azt, ami itt tanulható. És most felhasználja ezt velünk szemben. De igaza van. Menjen hát szépen vissza és lásson hozzá, hogy mégis csináljon valamit ezzel 3 i iszávül A tárgyalások elejtett fonalát felvették és akkor kötötte Magyarország legelőnyösebbkereskedelmi szerződését. Kedvesen humoros dolog, hogy 'ezeknek a tárgyalásoknak egyezményeit 1905-ben, koalíciós időkben perfektuálták s mikor az ilyen alkalmakkor szokásos rendjel-eső hullott, olyan urak diszmagyarja kapta mr legfinomabb fekete, sötétkék és színes szövetek, bársonyok, vaterlin, karakul- és sersbélések a legnagyobb választékban kaphatók SZABÓ L. ÉS TÁRSARláL Szeged, Aradi-utca 5. sz. a különféle sasokat és kereszteket, akiknek a tárgyalásokhoz semmi közük nem volt. Tisza családi érzése. E sorok irója 1903-ban Telegdy Józseffel együtt utazott a nagyvárad—kolozsvári gyorsvonattal. Tisza Istvánt régi barátság fűzte Telegdyhez s oda szállott be abba a falkébe, ahol mi ültünk. Mikor Telegdy megkérdezte Tiszától, aki nagyobb podgyásszal utazott, hogy honnan jön, Tisza azt felelte : — Bécsből jövök és sietek a családomhoz. Valami nagyon fontos dologban kell határoznom s nem akarok dönteni, mig a feleségemmel meg nem beszéltem az ügyet. Két nap múlva tudtuk csak meg, Telegdy Józsi is," meg én is, hogy Tisza akkor dezignált miniszterelnök volt s kormányalakításra kapott Őfelségétől megbízást. Ezt a fontos ügyet sietett megbeszélni a feleségével, mielőtt döntött volna. * Az a ragaszkodás, mely Tisza István családjának tagjait egymáshoz fűzte, valami vigasztaló tragikummal nehezedett rá Tisza Istvánnéra. Mikor Kovács képviselő rálőtt a házelnöki emelvényen ülő Tiszára, ott volt a felesége a karzaton s Tisza első, szinte ösztönszerű mozdulata volt feleségéhez felnézni és inteni a kezével, hogy nem találták el. Az országház előtti merényletnél Tisza István mellett ott ült a felesége az autóban. És ott volt a mártirasszony akkor is, amikor a forradalmi mámortól s lelketlen izgatóktól megvadított ösmeretlen gazok golyója leterítette a nagyot, a legnagyobbat. akkendő készitJs és javítás legszebb kivitelben SfÍNDOR IBOiYH ^ Mérey-utca 7, I. em. 4. Telefon 961. Nagy növényvásár, NinDszcmi, MENYASSZONYI koszorúk és csokrok legolcsóbban, nagy választékban Körmendiné virágüzletében H13 SzóchenyI-férI5.iz. Asztalos- és épületoooo anyagokoooo Épületfa minden ooo méretben ooo Fürészhulladék Zárléc és léc Száraz tűzifa minden mennyiségben, a legjutányosabban beszerezhető „SYLVANIA" Fakereskedelmi R.-T.-nál Sxeged Telefon 10-28. sis (Volt Alföldi Gőzfürész R.-T. Hattyassor) HUSZÁR NEM VOLT APPONYINÁL. A Magyar Hirlap írja: Egyik reggeli lap arról ad hirt, hogy Huszár Károly tegnap felkereste Apponyi Albert grófot és vele a keresztény párt vezérségéről hosszabban tárgyalt. Amint velünk illetékes helyről közlik, ez a hir téves információn alapszik, mert Huszár Károly az utóbbi időben egyáltalán nem járt Apponyi AlbertnéL