Szeged, 1921. október (2. évfolyam, 225-251. szám)
1921-10-28 / 249. szám
SZBGBD Szeeed, W2V október 28. TEGNAP Bethlen István miniszterelnök nagyjelentőségű nyilatkozatot tett a kormány politikájának irányelveiről. Többek között a következőket mondotta: — Kötelességem lesz, hogy a vakmerő puccs szelleme kezdeményezőit bíróság elé állítsák. Msgyarország független birái Ítéljenek felettük, akik a törvényt legjobban ismerik és szabad, befolváhtól mentes mérlegelés alapján Síéinek. Talán felesleges kijelenteni, hogy távol áll tőlünk a bosszú szándéka és az is, hogy a hatalmat kihasználjuk politikai ellenfelünk legyőzésére. Mindenki felett csak telteik alapján fognak Ítélni. A kormány politikája a szociális megbékélésre irányul, fátyolt akarunk vonni a múltra. Teljes mértékben érvényesülni engedjük a magyar nemzet minden rétegét, amely az ország újjáépítésének munkájában részt akar venni. Azt óhajtjuk, hogy nemzetünk Őserőinek egyesítését alkotmányunknak megfelelő, demokratikus alapon hajtsuk végre. Meggyőződésem, hogy a lakosság minden retegének nemzetiségi, felekezeti és páltkülönbség nélkül való önzetlen munkája meggyógyítja a súlyos sebeket és a mult viszályai után elkövetkezik az egyetértés jövője. Minden jó magyarnak kötelessége, hogy a kibékülés és" az ujáépités munkájában résztvegyen. A miniszterelnök tegnap délelőtt fogzdta Rubinek Istvánt, Schandl Károlyt és IklódiSzabó János kisgazdapárti képviselőket és közölte velük, hogy a hét végén, amidőn a puccsal kapcsolatos külpolitikai ügyek elintézést nyernek, megkezdi az egyes pártok vezetőségével az egységes párt létrehozására irányuló előkészítő tárgyalásokat. A miniszterelnök véleménye szerint a konszolidáció szempontjából feltétlenül szükséges többségi párt megalakulása nem fog akadályokba ütközni. Haller István, Tassler Béla, Somogyi István és Csernus Mihály nemzetgyűlési képviselők tegnap Pécsre utaztak a vasárnap megtartandó párlelőkészitő munkálatok befejezése céljából. * Andrássy Gyula, Rakovszky István és Gratz Gusztáv ügyére vonatkozólag Kmeity Károly a következőket mondotta. — Érdemben azért nem felelek meg, mert büntetőjogi kérdésekben a büntetőjog tanárai hivatottak nyilatkozni. Egyébként erre a kérdésre a felelet nagyon egyszerű és nagyon könnyít. Kontroverz'a a kérdésben nem is támadhat, hogy szinte csodalom, ha illetékes büntetőjogászok közt nézeteltérés keletkeznék, hegy milyen eljárás és milyen törvény és milyen paragrafus szerint legyen büntetendő ez a cselekmény. • A mostani állapotokkal kapcsolatban elterjedt az a hlr, hogy az egyetemi ifjúság minden politikai mozgalomban exponálja magát, nem látoga'ja az előadásokat és nem tanul, Timon Akos rektor kijelentette, hogy a híresztelésnek semmi alapja nincs. Az egyetemen teljes rend és nyugalom uralkodik, az ifjúság rendesen látogatja az előadásokat és szorgalmasan tanul. Beiwái«®gi fjSjgzi Ma, csütörtökön utoljára A német filmgyártás legnagyobb alkotása, melynél szebbel, jobbat, tökéletesebbel még nem produkáltak! Bcsleyn Anna> Történelmi dráma 6 felvonásban. Főszereplő : HEMMY PÖRTEW. Sohasem lehet elfelejteni, örök élmény marad annak, aki látta. Azonkívül: Seff, az uj Steinach. Amerikai burleszk-vigiálék. ME*» A mai műsort csak 16 éven felüliek nézhetik meg! Pénleken, szombolon és vasá nap fiz éjféli őrjárat. B avuros. detektívregény 5 felv.-ban. Azonkívül: Amerikai burleszk-vígjáték. ELŐADÁSOK: Hétköznap fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. Vasárnap fél 3, fél 5, 6, fél 8 és 9 órakor. « «ar» ^' A hátralékban lévő malmosok beszolgáltattak a kirótt gabonát. — Miért késedelmeskedtek eddig? — Magasabb árat akarnak a vámgabonáért. SZEGED, október 27. « (Saját tudósítónktól.) A Szeged elsőnek adott hírt arról, hogy a kormány az ország közellálásának bi'tositása érdekében ultimátumszerű felhívást intézett a GOK utján a vámmalmosokhoz, amelyben azzal fenyegette meg őket, hogyha a hátralékban lévő vámgabonát október 25-ikéig be nem szolgáltatják, ugy azt az állam ügynökök utján a hátralékos vámnialmosok terhére a tőzsdén nspiárban fogja bevásároltatni. A kormány ultimátumának eredménye iránt ir.a érdeklődtünk a GOK szegedi kirendeltségénél, ahol kérdésünkre azt a felvilágosítást kaptuk, hogy az ultimátum teljes. sikerrel járt: a kormány legyőzte az akadékoskodó vámmalmosokat. A vámmalmosok — mint ismeretes — a legutolsó pillanatig azt hangoztatlak, hogy nem képesek eleget tenni annak idején „meggondolatlanul" elválalt kötelezettségeiknek, most azonban, ahogy tudomásukra hozlák, hogy a kormány nem hajlandó alkuba bocrájtkozní, sietve tettek eleget a felszólításnak és a kitűzött határidőn belül leszállították a reájuk kivetett gabonamennjiség 50 százalékát. A malmosok hirtelen frontváltoztatását a GOK-nál előrelátott köiülménynek mondják, ugyanis a vámmalmosok — a GOK„ szerint — eddig nem azéit nem teltek eleget kö'elességüknek, mintha az teljesíthetetlen lett volna, hanem azér-, mert keveseiték a 600 koronás gabonaárakat, amit az állam velük szemben megállapított. Most azután, hogy kénytelen-kelletlen le kellett szallilaniok a reájuk kive'elt gabonamennyiség 50 százalékát, abban fáradoznak, hogy a még esedékes 50 százalék gabonáért a ma; forgalmi árat — mely 1800 korona körül jár — fizesse nekik az állam. Értesülésünk szerint ebben az ügyben szombaton gyűlést is tartanak majd a szegedi vámmalmosok és ezen a gyűlésen fogják eldönteni, hogy milyen árat kérjenek az államtól • azért a gabonáért, amelyet a nekik biztosított kedvezmények fejéken ajánlottak fel a ország közellátásának fedezésére. Kérdés marad azonban, hogy az állam téljesiti-e a vámmalmosok kívánságait, mert ez maga után vonná a szegények kenyerének a megdrágulását.. Már pedig, ha a közellátási gabona ára a szabadforgalmi gabona árával egy szintre jutna, ugy semmi szükség nincs a vámmalmosok „nemzetmentő" munkálkodására. Briiliáns és arany ékezüst és arany pénzeket dAClClVClja legmagasabb napi árban vesz 1049 Müihoifer ékszerész, Kárász-u. 2. Igazságügyi kinevezések. SZEGED, október 27. A Budapesti Közlöny mai száma tömeges kinevezéseket közöl a szegedi igazságügyi szervek funkcionáriusai sorából: A kormányzó ur őfőméltósága a magy. kir. igazságügyminiszter előtetjesziésére kinevezte Orosz Pál és Scultéty István szegedi királyi Ítélőtáblai bírákat a szegedi királyi táblához tanácsnokokká, Karakar Albertet, a szegedi kir. törvényszékhez ideiglenesén áthelyezett nagyszalontai kir. járásbíróí a szegedi kir. tö; vény székhez tanácsnokká, Takács Eleket, a szegedi kir. törvényszékhez ideiglenesen áthelye?e't topoly i kir. járásbirót a makói, dr. Ludwig Rezső szegedi kir. törvényszéki bírót a szegedi kir. törvényszékhez tanácsnokká, dr. Zomboty Jenőt, a szegedi kir. ügyészséghez beosztott szabadkai kir. ügyészt a szegedi kir. ügyészséghez alelnökké, dr. Korpássy Gyula szegedi kir. ítélőtáblai elnöki titkárt a szegedi kir. ítélőtáblához biróvá, dr. Pataczkö Antal, a szegedi kir. táblához beosztott nagyváradi kir. ítélőtáblai elnöki titkárt a gyulai kir. törvényszékhez tanácselnökké, dr. Lugosi Ferenc szegedi kir. járásbirósági titkárt a szegedi kir. törvényszékhez törvényszéki biróvá. A magy. kir. igazságügyminiszter előterjesztésére Brukler István Ítélőtáblai birói citnmel és jelleggel felruházott szegedi kir. törvényszéki bitót a szegedi kir. törvényszékhez tanácselnökié, dr. Nagy Kálmán Ítélőtáblai birói cimmel és jelleggel felruházott gyulai kir. járásbirót a gyulai, kir. járásbíróság elnökévé, Gábris Endrét a szegedi kir. járásbírósághoz ideiglenesen áthelyezett Ítélőtáblai birói cimmel és jelleggel felruházott palánkai kir. járásbirót a szegedi kir. járásbírósághoz alelnökké. Dr. Markovich Iván, a szegedi törvényszékhez ideiglenesén áthelyezett ítélőtáblai birói cimmel és jelleggel felruházott nagykikindai kir. törvényszéki bírót a szegedi, Simonfai -Emil a s?egcdi törvényszékhez ideiglenesen áthelyezett ítélőtáblai birói cimmel és jelleggel felruházott temesvári kir. törvényszéki birót a szegedi törvényszék hez|< anács n okká, Paraszkay\G y ula ítélőtáblai bírói címmel és jeléggel felruházott szegedi kir. járásbirót a szegedi kir. járásbíróság elnökévé, Churrich Rezső törvényszéki birót a szegedi ítélőtáblához elnöki titkárrá. . és jegyzeteit szerezze be 1103 Schwarcz Jenő könyvkereslt désében Széchenyi-tér 7.. Szeged-Csongrádi takp.-palota. megrendezni. A műsoron szavalatok és zeneszámok is lesznek, de ezeken kívül dr. Erdélyi László tanár, a Szent Imre Kör budapesti céljáról fog beszélni, míg a kör budapesti kiküldöttje a kör működésének célját fogja ismertetni. A nagyszabásúnak Ígérkező budapesti diákkongresszust november 11-én, 12-én és 13-án fogják megtartani. Ezen az összes magyar katolikus főiskolai hallgatók képviseltetni fogják magukat, mert a kongresszuson sok és igen fontos diákjóléti és kulturális kérdés kerül megvitatásra. így többek között a nemzetközi katolikus diákszövetséghez való csatlakozás, a menekült egyetemi hallgatók helyzetén-való javitás, a keresztény diáksajtó ügve és a keresztény filozófiái tanszék felállításának kérdése is ezen a kongresszuson kerül megvitatásra. A Szent Imre Kör több képviselőt kü'd fel a nagyfontosságú kongreszszusra és igen sokat várnak annak lefolyásától. Tessék elolvasni. festését, ujjácsinátását szakszerűen, legolcsóbban készíti felelősség mellett. MENCZ KRWOW menekült kalapos. Női filc és velúr kalapok is szépen készülnek. Mars-tér 8. szám,- kórház során. >Ul - Krliszabó-ttzlef! Szeged, Tisza Lajos-kőrut 52. Mérték szerinti megrendelésre a legutolsó Siiek=férfiruhákat szövetekből a legméllányosabb árban. Tiszte- Fpjflnji Tfannf férfiszabó. «"S leiiel Mlübll uUZuul Tanonc felvétetik. A katolikus egyetemi hallgatók mozgalmai. SZEGED, október 27. (Saját tudósítónktól.) Tegnap délután 5 órakor ülést tarlott az egyetemi Szent Imre Kör - a Katolikus Kör helyiségében. Az ülésen, melyen dr. Erdélyi László egyetemi tanár elnökölt, mintegy 40 férfi és női egyetemi hallgató volt jelen. Összejövetelüknek tulajdonképpen három célja volt: a tisztikar megválasztása, a Sient Imre ünnepély előkészítése és a budapesti kongresszus kiküldötteknek megválasztása. A tisztikart választó gyülésüket vasárnap fogják megtartani és a kandidálö-bizoltságnak 3 szegedi,. 3 erdélyi és 3 délvidéki egyetemi hallgató a tagja. Az ünnepélyt november 5-én, Szent Imre napján akarják x Aranyér!, brllllánsérf magas árat fizet Fischer ékszerész Korzó-kávéház mellett. MM Iskola CIPÓT férfi és női cicől, legjobb minőséqüt CEGOECSÓBBHN VásAROinHT ROBITSEKMÉD 940 reK6T6SBS-tlTCÍI16. Szegedi kis tükör ('1 őrlés.) MINISZTERTANÁCS. Ma déli 12 órára Bethlen István miniszterelnök minisztertanácsra hivta össze a kormány tagjait. "