Szeged, 1921. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1921-09-27 / 221. szám

Saeged.,1921 szeptember 27. SZEOED HIREK SÖTÉT MEDITÁCIÓ. Mi lesz. ha mélységes szemed Már nem nevel S mosolygó fénye már nem arad. S az arcod, ez a tiszta tó Csak szétfolyó, Szivemre áradt ósi bánat ? Ha járadt csók-csaták után Bódult - bután Más karján vársz uj csókot, álmot. S felém csak banat integet S a bú nrvei S éleszt szivembe bosszulángot ? Ha minden, ami kincs, mi jó Csak vizió S idók suhantán tovatéved. S szivem, e hívó hontalan Boldogtalan Kutat uf-álmu menedéket ? - Llgethy Béla. - Tóth illsmtitkár elutazott. Dr. Tóth Lajos államtitkár, ki szom­bat esle érkezett Szegédre, ma dél­után ismét visszautazott Budapestre. Így az egyetemi tanács holnapi illé­sén sem vesz részt, annál is ke­vésbé, mert szegedi tartózkodásának egyetlen célja ai egyetemi építkezé­sek állásának megvizsgálása volt — Páify Dániel beszámolója Alsóvároson. Pdlfy Dániel, a má­sodik választókerület nemzetgyűlési képviselője, vasárnap délután alsó­városi választóinak beszámolót mon­dott. Elsősorban a korora leromlá­sáról beszéli, amely szerinte irreális jelenség, majd a kiviteli botrányban elf"glalt álláspontját ismertette. Nyu­gatmagyarország ügyéről szóivá, ki­jelentette Páify, hogy ez a kérdés még nincs elintézve, mert az án­tántnak nem iehet érdeke Ausztria megnagyobbítása, mivel azzal csak a Németországhoz való csatlakozási mozgalmat erősíti. Ezután a kormány közgazdasági politikájáról beszélt a képviselő, helytelenítve azt, hogy a kormány nincs tekintettel az ország ellátatlan lakosságára és megengedi a lisztkivitelt, ellenben megakadá­lyozza az iparcikkek exportálását. A majd másfé'órás beszámoló beszé­det a nagyszámmal összegyűlt vá­lasztók lelkes éljenzéssel vették tudo­másul. — Külföldiek Szegeden. Szege­det az utóbbi időben egyre több külföldi keresi fel, igy a mai napon ideérkezett I. A. Dekker hágai fő­mérnök és felesége több napig időz­nek Szegeden, ' innen Budapestre utaznak. Ugyancsak ma Szegedre érkezett Mando Arrigo olasz had­seregbeli kapitány is, ki a párisi ántánt-misszió tagja. - Délvidéki Otthon. Élénk érdeklődés mellett alakult meg vasárnap Szegeden a Délvidéki Otthon. Az alakuló közgyűlést Klug Péter siketnéma intézeti igazgató vezette, aki megnyitó beszédében ismer­tette az Otthon célját. Amely röviden abban csúcsosodik ki, hogy a délvidékiek S mást megismerjék, támogassák, segit­, a menekülteket ügyes-bajos dolgaik­ban irányítsák, vezessék, támogassák, á délvidékről jövő főiskolai hallgatókat a maguk körébe vonják, róluk gondoskod­janak. Az Otthon egyúttal találkozó helye kíván lenni azoknak az elazakitott terűle­Ukó hontársaknak, akik ipari, ke­reskedelmi vagy bárminemű ügyeik miatt Szegedre jönnek. Miután a közgyűlés az alapszabályokat elfogadta, megválasztot­ok az elnökséget, a tisztikart és a vá­lasztmány. Az Otthon helyisége a KANSz éttarem feletU terem, irodája Boldog­asszonv-sugárut 2 szám, a DMKE-palota I. emeletén van. Felhívjuk az lUlakó dél­!l lLh0nUr^k!,> '*Plen®k minél töme­gesebben az Otthonba. Armentano Ede vivó tan­folyamára beiratkozni lehet Korona­utca 1. sz. alatt délután 4—5-ig. A hadirokkantak viharos gyűlése. Sürgetik a főldkiosztást. Az egyik szónok a paraaztdiktajuráról beszélt. SZEGED, szeptember 26. (Saját tudósilónktól.) Zajos, sőt helyenként viharos gyűlést tartottak vasárnap délelőtt a városháza zsúfolásig megtelt nagy­termében a hadirokkantak és hadi­özvegyek. ' A gyűlésen, melynek a földkiosztás ismertetése volt a célja, Kecskés István a HADRÖA elnöke elnökölt, bejelentve azt, hogy a vá­ros tanácsa még nem döntött a ha­dirokkantaknak kiosztandó földek ügyében. Ez az elnöki bejelentés éppen elég volt arra, hogy a sorsukkal amúgy is elégedetlen hadirokkantak és különösen a hadiözvegyek zajos közbekiáltásukkal véleményüket nyil­vánítsák a csigalépésben haladó földügy intézői felöl. Száz és száz féle közbekiáltás és megjegyzés hang­zón el az elégedetlenkedők ajkáról, majd hogy a zaj nagyobb legyen, a hadiözvegyek hatalmas tábora sí­rásba kezdett. Az elnök beszélhetett amit akart, senkisem figyelt rá az érdeklődők közül. — ögyék mög a fődjüket — kiabálták a béna harcosok. — Jövőre mögén kinyér nélkül marad a szögény embör — sírták az asszonyok. — Az urak addig gondolkoznak a földosztással, amig azután az ősz is elmúlik, oszt műveletlenül ma­rad a föld I — harsogta egy csonka karu rokkant. | A keserű megjegyzések özönében aztán egyszerre csak szólásra jelent­kezik egy elszánt, értelmes arcú résztvevő. Alig, hogy feláll, szinte egy pillanat alatt csend lesz az előbb még kiáltozástól hangos te­remben. Majd a gyűlés résztvevői egy­hangúlag elkiáltják: Halljuk a Makait 1 Tehát Makai fog beszélni és már mondja is: — Tiszteit Tagtársak! — kezdi beszédét. Értelmes, magyar arcán visszatükröződik, hogy lelkéből mondja, amit mond. Hibáztatja a város földpolitikáját, majd egy hir­telen szónoki fordulattal a kisgaz­dáknak megy neki, akik szerinte az egyedüli okozói annak, hogy a sze­gedi hadirokkantak még a mai na­pig sem juthatnak földhöz. A kérdés fejtegetése közben kije­lenti, hogy a kisgazdák valósággal lenyűgözik az országot eljárásukkal, amely nem más, mint valóságos diktatúra: parasztdiktatura. A föld­árakat a lehető legmagasabbra hajt­ják fel, hogy azután ennek leple aiatt szabadon garázdálkodhassanak a piacokon. Viharos éljenzésben tör ki a hall­gatóság a szónok merész kijelenté­seire. 1 — Ugy van! Ugy van 1 — ordítja valósággal száz és száz torok. , — Le a Vajas Jóskával! — kiál­tozzák mások, mig a többiek a városi tanácsot abcugolják. Erre azonban újból feláll Makai és kijelenti, hogy ő csak a parasztok eljárását hely­teleníti, a tanács ellen nincs semmi kifogása. A rokkantak ezt tudomásul is vették és a gyűlés további során nem is bántották már a tanácsot, hanem olyan kérdések felől érdek­lődtek, amelyek tulajdonképpen csak akkor lesznek aktuálisok, ha a földet már megkapták. A viharos földügy után a ház­helyek kérdésével foglalkoztak még és ennek letárgyalásával a gyűlés, mely beszédes képe volt a rokkantak megelégedettségének, véget ért. — A szegedi cse^semőgondozó intézet az egyetem gyermekkórhá­zának túfoglalása révén hajlékta­lanná vált. Dr. Kovács Ödön, az in- ' tézet vezetője írásbeli javaslatot ter- : jesztett a város tanácsa elé,, mely szerint a Kálvária-utca 18. szám alatt lévő ház egész földszinti részét megszerezhetnék, a városnak azon­ban a jelenlegi lakókat másutt kel­lene elhelyeznie és bérösszegként tizenötezer koronát kellene fizetnie. A polgármester különösen a lakók elhelyezésének kérdését tartja igen súlyosnak s ezért oda nyilatkozott, hogy az építendő kislakásoknál fog a csecsemögondozónak helyet biz­tosítani. Ez a megoldás azonban nem alkalmas arra, hogy a fontos intézmény pillanatnyi helyzetén se­gítve legyen s valószínű, hogy a tanács erre a kérdésre hamarosan vissza fog térni. — Lipthay azizadoa temetése- Ma déluKn négy órakor temették el nagy rész­vét mellett, katonai pompával a tragikus véget ért Lipthay Kálmán századost — Caurl óra-, ékszerkészitő és javító legtöbbet fizet aranyért, ezüst- és arany­pénzekért, Kárász-utca 16. szám. íooo — Vasúti lakásépítő szövetkezet Ma délben a vasúti műhelymunká­sok küldöttsége kereste fel Somogyi polgármestert. Elmondták, hogy lakás­építő szövetkezetet alakítanak, mely- • nek a rendező-pályaudvar mögött lévő 75 holdnyi városi földterületen 300 kislakást|akarnak építeni és ehhez kérték a város támogatását. A polgár­mester biztosítva akarja iátni, hogy a 75 hold földet a vasutasok tényleg beépítik, egyébként a tanács támoga­tásáról biztosította őket. Értesülésünk szerint az építkezéseket csak a tavasz folyamán kezdenék meg. x Hétfőtől kezdve az ifjúság kedvenc írójának, Verne Gyulának hires regénye: „Nemo kapitány" (20.000 mérföld a tenger alatt) kerül bemutatásra. Azt a sok fantasztiku­mot, amit az ifjúság előtt örökké kedves regényeiben összehordott az iró, egyedül a film képes kellő hatás­sal értékeltetni. Igy van ez a Nemo kapitánnyal is, melyben évtizedekkel előbb a buvárhajók szerepét jósolta meg.^Nagy technikai felkészültséggel csinátták meg e filmet, mely mind­végig lenyűgözően érdekes és min­den tekintetben megfelel a nagy iró elgondolásainak. — A kereskedelemügyi minisz­ter a hadirokkantakért. A hadi­rokkant és hadigondozott iparosok körében az a panasz merült fel, hogy az állami, törvényhatósági és köz­ségi bérmunkák nem jutnak tudo­mására, ennek következtében nem vehetnek részt a pályázatokon. A ke­reskedelemügyi miniszter a panaszok alapján, a fontos állami és szociális szempont figyelembe vételével elren­delte, hogy ezután az összes nyilvános pályázatra kiirt munkák a HADRÖÁ központi vezetőjének tudomására legyenek hozve és felhívja a ható­ságokat, hogy a közmunkák kiadá­sánál a hadirokkantakat és azok szövetségeit előnyben részesítsék. — Wolf Jakab és Pia kenyérgyár és fehérsfltőde Polgár-u. 31. Telefon 12 03. gu * Schimml, uj valcer (Deslinée), uj onestep táncokból Révész tánc­tanár egyeseknek és csoportoknak órákat ad. E modern táncok tanítá­sához sikerült Salgo Imre ur segéd­kezését megnyerni. Jelentkezni: Tisza kisterem d. e. 11-—12 óra közt és Polgár-u. 22, I. em. bármikor. 9a — Széchenyi-ünnepély. Vasár­nap délelőtt 11 órai kezdettel a sze­gedi népfőiskolások Széchenyi Szövet­sége, Széchenyi István emlékezetére, a nagy magyar szobra előtt ünnep­séget tartott. Az ünnepségen meg­jelentek dr. Schandl Károly és dr. Kószó István nemzetgyűlési képvi­selők, Bottka főkapitány, a város hatósága, egyetemi tanárok, a főis­kolások és a szegedi középiskolák növendékei. Az ünnepség a Himnusz akkordjaival kezdődött. Először Kószó István képviselő tartott magyar faj­szeretettől áthatott, lelkeshangu. ha­zafias beszédet, melyben kiemelte, hogy a magyar népnek Széchenyi tanításaitól nem szabad eltántorodni. Bejelentette, hogy a Széchenyi ünne­pélyt ezentúl minden évben megtart­ják. Majd megkoszorúzta a Széchenyi szobrot. Ulánna Schandl képviselő tartott egy mindvégig feszüli érdek­lődéssel hallgatott, tartalmas beszé­det. Miként a mohamedánok Mekkába zarándokolnak, hogy erót merítsenek vallásukból, ugy járulunk mi is Széchenyi szobrához, hogy hitet, erőt tanu'junk tőle. Hangsúlyozza, hogy a magyar népnek nem szabad el­hagyni Széchenyi tanait és nem sza­bad erőinket szétforgácsolni. A ma­gyar nép elég erős és hogy szent akarata van, bizonyítják az utóbbi napok eseményei is. Óva inti a ma­gyar népet, hogy Zürich uián igazodjon, mert nem a zürichi bör­ziánerek döntik el Magyarország sorsát. Csiszár István a Széchenyi Szövetség elnökének zárószavaival ért az ünnepség véget. A Széchenyi emlékünnep stílszerű befejezője volt az az emléklakoma, amelyet a Szö­vetség nőtagjai tegnap este rendez­tek a Katona-féle vendéglőben. A 120 teritékes vacsorán többek közt részt vettek dr. Tóth Lajos kultusz­államtitkár, dr. Somogyi Szi'veszter polgármester, dr. Menyhárt Gáspár az egyetem rektora, Schandl Károly és dr. Kószó István képviselők. A vacsorán több felköszöntő hangzott el, igy Kószó képviselő a kormány­zót, Somogyi Szilveszter a Szövet­séget, Vdrady Lajos a várost, Meny­hárt Gáspár pedig a Szövetség hölgy­tagjait éltették. A lakoma után a Szövetség zenekarának hangjai mel­lett táncoltak. »0c» és )l<rm« najyraktlrában modern párisi divatszőrmék és bundák legszebb kivitelben, ju­tányosán kaphatók. Átalakításokat a legkényesebb izlés szerint végez. KIGYÓ-UTCA 2. SZÁM.973 — Kilakoltatás — nem a város hatásköre. Mint köztudomásu, a III. kerüieli polgári fiúiskola jelenleg szükséglakásokul szolgál. A kultusz­miniszter most leiratot intézett a városhoz, melyben felszólítja, hogy az iskolát 24 óra alatt lakoltassa ki és adja át rendeltetésének. A város a miniszterhez intézett válaszában bejelenti, hogy az iskola kilakolta­tása nem tartozik hatáskörébe és egyúttal százezer korona ott fel­merült költségei megtérítését is kéri. — Első Keresztény Biztosító R.-T. elfogad tüz-, betöréses lopás-, jég-, nép- és életbiztosításokat a leg­előnyösebb feltételek mellett Iroda­helyiség: Dugonics-tér 12. ,„„ TÁBOROSINÉ Uj harisnyát, fejelést a <m legolcsóbban vállalja Arany János-utca, eipészflzleL

Next

/
Thumbnails
Contents