Szeged, 1921. szeptember (2. évfolyam, 200-224. szám)

1921-09-16 / 212. szám

h tmeu IM21 szeptember 16. Ara 2 korona. Péntek, II. évi., 212 teám. — Bánffy Miklós, Hegedűs Lóránt és nagyatádi Szabó lemondanak. Gróf Bethlen látván megmarad a kormány élén. BUDAPEST, szept. 15. (Saj. tud.) A Magyar Hirlap írja: Bánffy külügyminiszter el van határozva, hogy az első adandó alkalommal, amidőn a külügyi kormányzatnak zökkenés nél­küli továbbvitele biztosítva lesz, vagyis mikor sikerül megálla­podást létesíteni a kormányzó­pártok között az uj külügymi­niszter személyét illetőleg, meg­válik állásától. Hegedűs Lóránt már régeb­ben kifejezést adott elkedvet­lenedcsének, annak a türelmet­lenségnek láttára, amelyet a C arlamenti pártok tanúsítanak. eghatározottabban foglalkozik ő is lemondásának gondola­tával. A harmadik miniszter, akinek távozásáról a Jegkonkrétebb formában sok szó esik: nagy­atádi Szabó István, akit a leg­utóbbi események rendkívül megrendítettek, csak az ügynek teljes tisztázását várja, hogy lemondását a földmivelésügyi tárcáról beadja. Mindezek ellenére az a fel­fogás mutatkozik, hogy a há­rom tárca megüresedése nem fogja érinteni gróf Betlen Ist­ván pozícióját. Ő fogja végre­hajtani a kabinet rekonstruk­cióját, amely már teljes csend­ben megindult, előreláthatólag azonban nem minden izgalom nélkül fog lezajlani a pártok életében. Csehországban soroznak. PRÁGA, szept. 15. (Saj. tud.) A Nap irja: A minisztertanács elhatá­rozta, hogy Árva-és Szepesmegyék­ben, továbbá Teschenben, Vaitrában és kuitschini kerületekben a béke­szerződés értelmében eoroztatni fog. Osztják a magyar földet. BUDAPEST, szept 15. (Saj. tud.) Az Uj Lap-nak jelentik Trencsén­ből: A cseh állami földosztó-hiva­tal jelentése szerint a Felvidéken 40 ezer hold magyar földet osztottak ki az ott lévő cieh légionáriusoknak. óriási árvízkatasztrófa Amerikában. BUDAPEST, szept. 15. (Saj. tud.) Az Uj Lap-nak Jelentik: Texasban az utóbbi napokban olyan nagy eső­zések voltak, hogy a folyók kiárad­tak. Az áradás elöntötte San-Anfonio várost, amelynek lakosságából 1200 *mber pusztult el. Olaszország uj tervezetet készitett Nyugatmagyarország kiürítésére. — A tervezetet ma nyújtják át a magyar kormánynak. — A Temps, a francia kormány fél­hivatalos orgánuma a M. T. 1. je­lentése szerint hosszú cikkben szá­mol be a nyugatmagyarországi hely­zetről. Megirja, hogy milyen magyar­barát mindenfelé a hangulat és hogy zavargás csak ott volt és csak addig, amig osztrák karhatalom valahova betette a lábát. A lap rámutat arra, hogy a Mmagyarország elleni hibát jóvá kell tenni és Ausitria, amely mindig hangoztatja demokrata voltát, ezt bebizonyithalja most az­zai, hogy a kérdéses területekre nép­szavazást kér. Olaszország békés megoldást sürget. RÓMA, szept. 15. A M. T. I. jelenti: Itteni hivatalos körökben tudomást szereztek arról a kinos benyomásról, amelyet az olasz kormánynak Nyugat­Magyarország ügyében elfoglalt állás­pontja kellett a magyar közvélemény­ben. Az olasz kormány keresi azt a jormdt, amellyel érdekeinek megóvása mellett Magyarország számára is megadja azt a lehetőséget, hogy a magyar közvélemény jogos felhábo­rodása lecsillapuljon. Castagnetlo herceg budapesti ohsz követ Bécsbe utdzott azz«l a hatá­rozott szándékkal, hogy informálja az olas? külügyminisztert a magyar közvélemény hangulatáról és Della Torettát a nyugatmagyarországi kér­dés békés megoldására bírja a magyar követelések lehető kielégdése mellett. Paslcsnak Pécsre fáj a foga. GRÁC, szept. 15. (Saj. tud) A M. T. i. jelenti: A Tagespost a kö­veikezöket irja belgrádi jelentés alapján: A minisztertanács mai ülé­sén Pasics miniszterelnök beszámolt a magyarországi kérdésről. Kijelen­tette, hogy Délsziávia a kis ántánt többi államúval egyetértésben szi­gorúan ragaszkodik ahhoz, hogy a trianoni békeszerződés határozatait utolsó betűig bítartaak. Abban az eseíben ha Magyarország a béke­szerződésnek még egyéb határoza­tait is ki akarná já szám, a kis án­tánt államai kénytelenek volnának közbelépni. Ami különösen Délszlá­viát illeti, Magyarország nem leije­siti a békeszerződé béri vállalt köte­lezettségeit, mivel máig még egyet­len vagon szén sem érkezett Péc»­löl. Ha Magyarország nem teljesiti ezeket a szénszállításokat Délsziávia újból megfogja szállni Pécset. Jugoszlávia nem kapott külön megbízást. GRÁC, szept. 15. (Saj. tud.) A Nap irja a M. T. I. tudósítása alapján: A Tagespost-nak Belgrádból érkezett értesülése szerint megcáfolják kül­földi lapoknak azt a híresztelését, hogy az ántánt a magyar kérdésben mandátumot adott Jugoszláviának. Kijelentik, hogy ha demarsra is kerülne a so , akkor azt Jugo­szlávia a kis ántánt többi államaival teljes egyetértésben hajtaná végre. Ultimátumot adott az ántánt Magyarországnak. BÉCS, szept. 15. (Saj. tud.) A Nap irja: A Neues Wiener Tagblatt londoni értesülése szerint a nagy­követek konferenciája a magyar kor­mányhoz ultimátumot intézett, amely­ben kuveteli, hogy azonnal vonják ki csapataikat Nyugatmagyarország­ból. A nagykövetek konferenciája ma vagy holnap foglalkozni fog Nyugatmagyarország kérdésével és tárgyalásaiban a soproni tábornoki bizottság jelentései fontos szerepet játszanak: Az ántánt budapesti képviselőjé­nek jelentését is fontosnak tartják, azért, hogy kitünik-e belőle a ma­gyar kormány készsége Nyugst­magyarország föltéllen átadósára. A nagykövetek tanácsa a nyugatmagyar­országi kérdést res pudikatának te­kinti. BUDAPEST, szept. 15. (Saj. tud.) A Magyar Hirlajhnak jelentik Bécs­ből: A bécsi lapok hosszabb-rövi­debb kommentárral kisérik azt az angol jelentést, amely arról számol be, bogy a nagyköveti tanács ulti­mátumszerű jegyzékben fogja felszó­lítani a magyar kormányt a kovc;e­lések teljesítésére. A nagyköveti tanács holnap ismét összeül és fog­| lalkozik a nyugatmagyarországi kér­i déssel, amelyben döntést is fognak ' hozni Remé ik, hogy addig megér­keznek a soproni és budap -sti án­tánt-missziók jelentései ik .'..; utób­bira különösen nagy súlyt helyez nek, mert ezek a misszióknak a magyar kormánnyal történt tárgya­lásairól szólnak. Ferrario tábornok tervezato. BÉCS, szept 15. (Saj. tud.) A Magyar Hirlap irja: Della Toretta olasz külügyminiszter szerdán is folytatta tárgyalásait. Híre jár, hogy Ferrario tábor­nok már tegnap abban a hely­zetben volt, hogy Della Toretta elé terjeszthette a Nyugat­magyarország kiürítésére vonat­kozó uj ten>ezetet, amelyet még a mai nap folyamán a magyar kormánynak át is nyújtanak Budapesten azzal, hogy a ma­gyar kormány az uj kiürítési tervezetet haladéktalanul hajfsa végre-. Elhalasztották a Lőw ügy főtárgyalását. SZEGED, szeptember 15. (Saját tudósítónktól.) Több mint egy éve annak, hogy két Szegedre rándult állítólagos kül­földi „újságíró" világraszóló botrányt provokált dr. Lőw Immánuel szegedi főrabbi nevével kapcsolatban, akit azzal vádoltak meg. hogy előttük magyargyalázó kijelentéseket tett. Az állítólagos nyi'atkozatnak — mint ismeretes — az lett a következménye, hogy dr. Lőw Immánuel ellen — kit időközben letartóztattak — felség­árulás és. izgatás miatt eljárást indí­tottak. A súlyos vádak azonban a vádtanács döntése alapján kormányzó­sértés vádjává zsugorodtak össze, ezzel egyidejűleg elrendelték a fogva lévő főrabbi szabadlábra helyezését is. A kormányzósérféssel vádolt fő­rabbi ügye szeptember 19-ére volt kitűzve főtárgyalásra. Az ügyészség és a biróság minden intézkedést megtett, hogy az érdekesnek ígér­kező főtárgyalás akadály nélkül meg tartható legyen, sót a tárgyaló­terembe szóló belépőjegyek nagyrészét is kiosztották már, amikor váratlan fordulat állott be az ügyben: Tegnap délután egy szűk­szavú értesitén érkezett a tőrvényszék •Inőkségéhez (Törlés.) amely azt az intézkedést tar­talmazta, hogy a további uta­sításig ne tartaák meg a ki­tűzött főtárgyaláat. Az intézkedés érthető feltűnést keltett és akik tudomást szereztek róla százféleképpen igyekeztek azt magyarázni. A Szeged munkatársa kérdést intézett ez ügyben dr. Pókay Elekhez, a törvényszék helyettes elnökéhez, aki a következőket mon­dotta : — Magam is csak annyit tudok, hogy a főtárgyalás (Törlés.) elmarad. Az inlézkédés okáról sem­mit sem tudok. Jogászi körökben tudni vélik, hogy a tárgyalás elhalasztása per­törlési eljárással van összefüggésben, ugy, hogy valószínű, hogy dr. Löw főrabbi sok port felvert .hazaáru­lásí- ügye főtárgyalás nélkül nyer befejezést. Belgrád nyugtalankodik. GRAC. szept 15. (Saj. tud.) A Nap irja: A Tagespost-nak jelentik Bel­grádból : Itteni kormánykörökben a magyarországi és albániai események miatt komolynak látják a helyzetet. A minisztertanács állandóan együtt van, de határozatukat titokban tartják. A jugoszláv kormánynak az az állás­pontja, hogy Magyarországnak telje­síteni kell a békeszerződésben fog­lalt összes rendelkezéseket. Az albán kérdésben Jugoszlávia nem engedhet még akkor sem, ha Olaszország fentartja álláspontját Jugoszlávia és Albánia között egyedül a mostani batár nyújt stratégiai biztonságot.

Next

/
Thumbnails
Contents