Szeged, 1921. augusztus (2. évfolyam, 175-199. szám)
1921-08-19 / 188. szám
SZEOED S/eged, 1921 aagusztaa 19. TEGNAP délután 5 órakor a nemzetgyűlés külügyi bizottságinak tagjai teljes számban gyűltek össze a parlament első számú bizottsági termében, hogy meghallgassák gróf Bánffy Miklós expozéját Baranya & Nyugatmagyarország kérdéséről. Az expozén gróf Bethlen István miniszterelnök is megjelent. Oróf Andrássy Qyula. a bizottság elnöke az ülést megnyitotta és felkérte a külügyminisztert expozéjának megtartására. Oróf Bánffy beszédében ismertette azokat a lépeseket, melyeket az elózó kormányok a kiUrités tárgyában tettek. A jugoszlávok által megszállt területek kiürítését a magyar kormány ismételten kérte az ántánttól. Előbb a szövetségközi tábornoki bizottságtól, majd a párisi nagykövetek tanácsától. A sürgetésnek sohasem volt eredménye. A szerbek bolsevista-kormányt létesítettek Baranyában. Végre a nagyhatalmak tanácsa felszólította az SHS kormányt, hogy a területeket ürítse ki. A kiürítés határnapjául augusztus 27-ét jelölte meg. Erre a napra állapította meg a nagykővetek tanácsa Nyugatmagyarország kiürítését is. A magyar kormány fellépésére a nagyhatalmak budapesti képviselői hozzájárultak, hogy a ju oszlávok által megszállt területek kiürítését augusztus 18-án kezdjék i..eg és 25-éig fejezzék is be, amely napon az átadási jegyzőkönyvet is aláírják. A külügyminiszter ismertette az utóbbi napokban Pécsen lefolyt eseményeket, melyeknek nem tulajdonit különös fontosságot. Nyugatmagyarország kérdésére vonatkozólag kijelentette, hogy a magyar kormány kezdettől fogva a barátságos megegyezés mellett volt. Amig Renner kormánya volt az uralmon, a magyar kormánynak ez a törekvése megértésre nem talált. Amidőn a keresztényszocialisták kerültek uralomra, joggal remélhettük, hogy több fogékonyságot fognak mutatni. Sainos ez a reménység sem valósult meg. A párisi osztrák követ állandóan szorgalmazta Nyugatmagyarország kiürítését. E sürgetés eredménye volt a nagykövetek tanácsának 1920 december 23-an hozott határozata, amely szerint ebben a kérdésben voltaképpen a nagykövetek tanácsa illetékes dönteni és hogy a kérdéses területet nem is Ausztriának, hanem a nagykövetek tanácsának, illetve a nagy ántántnak kell átadni. Az osztrákok a res jadicata rideg álláspontjárót nem tértek le. A magyar kormány javaslatait és a területi kérdésekben tanúsított előzékenységét nem fogadták el a tárgyalások alapjául A Schober- kormány megalakulása közben, a trianoni béke életbelépése következtében, Nyugatmagyarország átadása julius 27-ére vált esedékessé. A magyar kormánynak sike'ült elérni, hogy az atodds egy hónappal elhalasztódott. A magyar kormány az osztrák kormánynak velünk szemben tanúsított rideg álláspontja miatt, kénytelen maga is szigorúan ragaszkodni jogaihoz én azok biztosítására maga is garanciákat követel. • A nagykövetek tanácsa táviratilag értesülvén a baranyai helyzetről, elhatározta, hot>y sürgős lépéseket tesz a belgrádi kormánynál, mely szerint ragaszkodik ahhoz, hogy n békeszerződés értelmében a magyar területeket ürítse ki. • A szerb minisztertanács és a külügyminiszter ma fogadta azt a küldöttséget, amely a baranyai köztársaság megalakításit jelentette be. A küldöttség bejelentette egyúttal azt is, hogy a baranyai köztársaság tiltakozik a területnek magyar csapatok által való elfoglalása ellen és ennek fegyveresen is ellene fog szegülni. A külügyminisztert arra kérték, hogy hasson oda, hogy a Szerb—HorvátSzlovén kitályság vegye védelme alá a baranyii köztársaságot t-s résresiise katonai védelemben. Pasics miniszterelnök a delegációnak ugy válaszolt, hogy a baranyai kérdés nem csupán a Szerb—Horvát— Szlrvén királyságtól függ, hanem bekapcsolódik azon nemzetközi helyzetbe, amelyet a békekonferencia határozatai teremtettek. Minden olyan kísérlet, amelylyel a kérdést erőszakos módon akarnák elintézni, csak boi yodslmakat teremtene és lehetetlenné tenni a kérdés rendes szabályozását. Folytatják a tanúkihallgatásokat. _ A Tabódy—Dettre-pőr tárgyalásának huszadik napja. — űó és olcsó fényképek A ., _ műtermében Ausr i iverek Köicsey-u. s Levelezőlapfelvétel 35 K. Scheibel Testvérek • elsőrendű cipészctflk • Megrendelések és javítások gyorP3 san és pontosan elkészülnek KORONA UTCA i. SZÁM ALATT. SZEGED, augusztus 18. (Saját tudósítónktól.) A mai tárgyalás elsó tanuja Búzás Elek ezredes. Lényegtelen vallomása után Kugler Gyózö alezredest hallgatják ki. A forradalom és a proletárdiktatúra alatt Tabódy ezredes mellett teljesített szolgálatot. Elmondja, hogy ezalatt az idő alatt többször beszélgetett Tabódyval, de a beszélgetésekből nem lehetett Tabódy kommunista-érzelmeire következtetni. Majd elmondja a tanu, hogy a diktatúra kitörése napján a fegyverraktár parancsnoka volt és előadja, hogy a csőcselék hogyan fosztott? ki a raktárt. Azt vallja a továbbiak során, hogy a fegyverek kiszolgáltatására vonatkozó parancsot valamelyik vádlottól kapta, de hogy melyiktől: Tabódytól-e vagy Dettrétől, arra már nem emlékszik. A tanu megesketését ugy az ügyész, mint a védők ellenzik. Dr. Eisner védő azzal indokolja kérelmét, hogy a tanu, vallomása szerint, részes á fegyvereknek a csőcselék kezére juttatásában, már pedig ez egy vádpont Tabódy és Dettre ellen. A biróság a tanu megesketését elrendeli. A határozat ellen a védők semmiségi panaszt jelentenek be, az ügyész megnyugszik. Juhász Antal százados a következő tanu. Elmondja, hogy Tabódyval 1918-ban ismerkedett meg. A körletparancsnokságon teljesített szói gálatot és igy alkalma volt látni, hogy Tabódy gyanús elemekkel, igy például Heffner tiszthelyettessel érintkezett. Roppant szívélyesen bánt a leszerelt katonákkal. Majd előadja, hogy a MOVE felszólítást intézett a szegcdi tisztikarhoz, hogy lépjenek be az egyesületbe, Tabódy azonban ezt az aktát azzal a megjegyzéssel, hogy a MOVE egyéni célokért küzd, más célja nincs, nem érdemes vele foglalkozni, — az irattárba tétette. Dr. Kőhegyi tárgyalásvezető: Tud arról, hogy valakit, aki a MOVE-be akart volna lépni, ebben megakadályozta volna Tabódy? Tanu: Nem tudok. Elmondja, hogyaVI-ik hadosztály megszervezése alkalmával a hadosztály távíró-előadója lett Március végén Vásárhelyről egy Berényi nevü közismert kommunista-őrvezető Szegedre szökött és egy levelet előmutatva telefonkészülékeket kért tőle a vörös hadsereg részére. Dr. Kőhegyi-. És átadta? Tanu: Az átadást megtagidtam és csak akkor adtam át egy telefonkészüléket, mikor Tabódytól erre itásbeli parancsot kaptam. Az írásbeli parancs után felmentem Tabódyhoz, akitől megkérdeztem, hogy tényleg komoly-e a parancs. Tabódy azt mondta, hogy adjunk ki neki egykét te efonkészüléket, legalább kiszurjuk vele a szemüket. Tanu átadja az Írásbeli parancsot a tárgyalásvezetőnek, aki azt felolvassa. Dr. Kőhegyi: Tessék ezt a parancsot megnézni. Tabódy: Az aláírás az enyém. Tanu előadja, hogy Dettrét a hadjárat előtt is ismerte már. Kommunista-beszédet nem hallott tőle. Az ügyész kérdésére elmondja, hogy Berényi volt az, aki a huszárokat Neubergerék ellen az állomásra vezette. Dr. Eisner: Méltóztassék megmondani, hogy egy embernek módjában állott volna-e a rendbontó elemekkel szemben a rendet helyreállítani ? Tanu: Igen. Dr. Kőhegyi: Mint az elsőrendű vádlott, Tabódy védelmét célzó kérdést, nem engedem meg a válaszadást. Dr. Baránszky: Másodrendű vádlott is ember. Dr. Eisner: Indítványozom, hogy méltóztassék a jegyzőkönyvbe bevenni, hogy tanu a válaszadás megtiltása előtt az mondta: Igen. Az elnök ezután szünetet rendelt el. Szünet után dr. Kőhegyi kihirdette a törvényszék határozatát a védők által előterjesztett s a bizonyítás kiegészítésére vonatkozó indítvány fölött. A tanuk közül: csak Tóth százados, Vályi Zoltán, Szabó és Horváth főhadnagyok, Makta foglár és Michel fegyenc kihallgatását rendelik el. Elrendelték továbbá a hatodik hadtest szervezésére kiadott rendeletek, felterjesztések és jelentéseknek, Neuberger Szegedre való leküldésére vonatkozó iratoknak, továbbá Stromfeld ezredes, Tombor és Raab alezredesek ügyében hozott ítéleteknek a beszerzését. A védők a még megjelölt, de elutasított indítványok miatt semmiségi okot jelentettek be. Semmiségi panasszal élt az ügyész is Stromfeld, Tombor és Raab alezredesek ügyében hozott ítéleteknek, mint bizonyítékoknak felhasználása miatt. Erőssy Aladár százados a következő tanu. Előadja, hogy Pestről Halasra küldték, ahol találkozott egy Hódy nevü direktóriumi taggal, aki zászlós volt. Ez a Hódi azt mondta beszélgetés közben, hogy Tabódy az ő (kommunisták) támaszuk. Tabódy a vallomásra megjegyzi, hogy Hcdyt mint festőművészt ismeri, de semmi összeköttetésben nem állt vele. Csenkey Oeyza százados a következő tanu: Sokat beszélgettem Tabódyval — mondotta — aki kijelentette, hogy ö tapasztalásból mondja, hogy legjobb vo'na, ha az intelligencia állna az élére a forradalomnak. Hranijal.brilliánsl.hamis fogakat régi ezüstöt, pénzt, mindennemű ékszereket, aranyat 60—120 kor.-lg veszek DEUTSCH IMRE Korzó-Mozl-ház. 732 Széchenyi-tér 9. ESrilliáns ékszerek, arany és ezüst tárgyak LEGMAGASABB ÁRON 744 ÉRTÉKESÍTHETŐK SZEGEDEN K Vtt JENŐ -tér 2. o Telefon 133. Embertelen, vagy beteg? BUDAPEST, aug. 18. A Virrad* irja: Szamosi György nagybátány, jegyző beteges hajlamból, tizenöt, részben hadiözvegy, részben hadi. gondozott asszonyt irodájában záit ajtók mögött sajátkezülcg, azzal j megokolással, hogy a katonai pa rancsnokság rendeletére teszi, botozott. Igy többek között egy állapotban levő asszonyra tiz ütést mért. A megbotozott asszonyokl feljelentésére a hatvani főszolgabírói ssigoru vizsgálatot rendelt el. Belvárosi Mozi Tóth Ede hires népszi.iniUve 5 felvonásban, dalbetétekkelj A dalbetéteket BLASKÓ LAJOS baritonista énekli. Főszereplők: Mattyasovszky Ilont, Medgy.isszai Jenő, Bakó ts Kertész Endre, Azonkívül: A fejnélküli ember. Kitűnő vígjáték 3 felvonásban. Pénteken, csak egy napig I A léMiaOMr. I. és II. részt. Jókai örökbecsű regénye 10 felvonásban. Főszereplők: Mattyasovszky Ilona, Becker Bébi, Törzs jenő, Dénes (). Rajnai Qábor, Fenyvessy Emil, SzöreRhy Oyula. RENDES HELYÁRAK! ElSadiaok kedete 5, 7 ét 9 ómkor. Ausztria nem avatkozik belügyeinkbe. PRÁGA, augusztus 18. A Nap irja: A hallstadá tanácskozáson legutóbb, mikor a program legtöbb pontját letárgyalták, szóba került a Habsburg-kérdés is. Benes ama • kérdésére, hogy milyen á'Iásponlot foglalna el Ausztrii a Habsbugoknak Magyarországra való visszatérése ecetén, Schober szövetségi kancellár azt felelte, hogy az osztrák köztársaság nem fog egy másik állam belügyeibe avatkozni. \ legfőbbel IMí aranyért, brilliánsért, hamis fogért, régi ezOst pénzért és mindennemű ékszerért Szegeden G66p£r, Kőlcsey-u. 2. Óra- és ékszerjavitás olcsón. 726 Jogaihoz segíti Magyarországot az ántánt. BÉCS, aug. 18. (M. T. I.) Az Extrablatt a pécsi eseményekkel kapcsolatban a következőket irja: A baranyai felkelés aligha fog sokáig tartani. Az ántánt semmi tselre sem járulhat hozzá ^hiioz, hogy Magyarország és Jugoszlávia között egy kommunista ailam3lakulat fészkelje be magát, mert ez bármily parányi legyen is, veszélyt jelentene mindkét országra nézve. Az ántánt meg fogja találni az eszközt és módot arra, hogy Magyarországot joganioz segitse. Háló- is nriszofta bútor olcsó pazar áron eladó HEiMANN ENDRE müasztalosnál, Bástya-utca 19. 936