Szeged, 1921. augusztus (2. évfolyam, 175-199. szám)

1921-08-13 / 185. szám

SZBOBD Szeged, 1921 augusztus 1 — Bach Ferenc temetése ma, pénteken délután 5 órakor lesz a zsidótemető cinterméből. Viilamos­kocs indul a Dugonics-térről fél 5 órakor. — Ismét ŐS87CDI a sz'nQgyi bizo tság. Dr. Balassa Ármin, mint a szinügyi bizottság tagja, ma fel­kereste hivatalában dr. Gaál kultur­szenátort és kérte a szinügyi bizott­ság újbóli összehívását. Mint isme­retes, a szinház ügye ma ismét holt­pontra jutott és a város bizonyosan nem fog kiutat találni. Ebből a szempontból tehát helyes, ha a vá­rosnak tanácsot adnak. A szinügyi bizottság főcélja tudtunkkal az, hogy az országos botrányt, mely Szeged városát az által éri, hogy szinház nélkül marad, elkerülje. Erre a bi­zottság többsége nem lát más ki­utat, nint azt, hogy a szinház idei vezetésével ismét szerződött igazga­tójukat: Palágyit bízzák meg. Mi nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy Palágyinak ez tetsző vagy nem tetsző dolog e, tény, hogy jog­szerint kényszeríthető aria, hogy a színházat megnyissa. A koncesszió megadásának kérdését sem tartja a szinügyi-bizottság többsége fontos­nak s mi egyelőre nyugodtan várjuk az események kialakulását. U KÖZGAZDASÁG A gyógy- és házi ipari növénykiállítás. Magyarország kivitelében jelentős szerepe van a paprikának és az utóbbi időkben a gyógynövényeknek is. Mindkét árucikkből sok-sok millió értékben exportáltunk a külföldnek. A m. kir. földmivelésügyi minisz­térium idejében felismerte ezen köz­gazdaságilag nagyfontosságú áru­cikkek értékét az exportlehetőségek terén s azok kitermelésének, fel­dolgozásának és érintkezésének irá­nyítására egy hivatalos szervet hozott léire, mely Gyógy és Ipari Növény Forgalmi iroda né/ allat működik Budapesten. Az iroda aránylag rövid fennállása alatt ugy a gyógynövény, mint a paprika, valamint a háziipari növé­nyek termelésének megszervezése, feldolgozásának irányítása és az exportálás terén szép eredményeket ért el. Ép ezért elérkezettnek látja az idejét annak, hogy a magyar gyógynövény-ügy fejlettségét, ará­nyait, az ipari növények s köztük elsősorban a paprika termeléséi, fel­dolgozását, valamint a háziipari nö­vényeket s az azokból készült házi­ipari munkákat egy kiállítás keretében a hazai és külföldi nyilvánosságnak bemutassa. A kiállítás —, mely iránt a kül­földön is nagy érdeklődés mutatko­zik —, ünnepélyes megnyitása augusztus hó 20-án lesz a városli­geti Mezőgazdasági Muzeumban. Itt jegyezzük meg, hogy a kiállítás há­rom hétig fog tartani és megtekin­tése díjtalan lesz. Csak árpát rzabad kivinni Ju­goszláviából. Mint a Neue Freie Presse Belgrádból jelenti, a gabona kiviteli tilalmat kiterjesztették a zöld­és erőtakarmányra is. Csak az árpa kivitele szabad. A kiviteli és behozatali en­gedélyek után szedhető dijak meg­állapítása. A m. kir. Kereskedelmi Muzeum Áruforgalmi Irodája, mely a m. kir. pénzügyminiszter, valamint a m. kir. földmivelésügyi miniszter urak megbízásából a részükre ki­adásra kerülő kiviteli, illetve beho­zatali engedélyeket a feleknek kéz­besiti, ezentúl a m. kir. Kereskedelmi Muzeum Külforgalmi Irodája cimet használja és a fenti megbízatás gya­korlása alkalmával a jövőben a követ­kező táblázat szerinti dijakat szedi: Ha a szállítmány értéke 1,000.000 koronát meg nem halad, az érték 1 százalékát. 1,000,000-1,500000 korona közötti értéknél 10.000 koro­nát, 1,500.000—2,000.000 korona közötti értéknél 15.000 koronát, 2.000,000—5.000,000 korona közötti értéknél 20,000 koronát, 5.000,000— 10.000,000 korona értéknél 30,000 koronát, 10,000.000-20,000.000 ko­rona értéknél 40.000 koronát, 20,000.000 koronát meghaladó ér­téknél 50.000 koronát. POCOSK1 tökéletes kiirtására legbizto­sabb a FRANKL-féle POLOSKA HALÁL A petéket ís kipusztítja. Foltot nem hagy vissza. Próbailveg . , 25 korona. Eredeti (lveg . *0 korona. Kapható a készítőnél: GPRNK7 fJNTH/ gyógyszertárában SZEGED, rKnnne. nn I ni.Pelsöváros,Szt. György-tér. SZÍNHÁZ * Ártatlan Zsuzsi Déri Rózsival. A szintársuiat tagjai hétfőn este 8 órai kezdettel a szép zenéjü és mu­latságos francia operettet, az Ártatlan Zsuzsit hozzák színre, a jó hűvös városi színházban. Az operett főbb szerepeit Déry Rózsi, Cholnoky Mar­git, Uty Gizella, Barna Andor, Máthé László, László Tivadar, Szi­lágyi Aladár és Csordás György játszák, Az előadást Csomafáy Sán­dor karnagy vezényli. Jegyek a nap­pali pénztárban előre válthatók. Dr. Király Károlynó szül. Hirschfeld irma ugy a maga, vala­min. egyetlen fia: Pista nevében is fájdalomtól meggyötört szívvel tudo'ja, hogy férje Dr. KIRÁLY KÁROLY fogorvos a leggyöngédebb, hűséges férj és aggódóan szerető apa folyó évi augusztás hó 6-án este, szorgalmas munkás életének 52-ik. ideálisan boldog házasságái ' 17-ig évében, a gyógyuláskeresés keserves útjában Budapesk hosszas és kinos szenvedés után jobblétre szenderült. Drága halottunkat folyó hó 9-én Budapesten, a rákoskeresztúri izr. temetőben helyeztük örök nyugalomra. Halálát testvérei és kiterjedt rokonság gyászolják. Szeged, 1921. évi augusztus hó. SPORT Szegedi úszók a második or­szágos uszókongresszuson. Ben­nünket szegedieket is közelről ér­deklő uszókongresszus színhelye lesz vasárnap és heifőn Tatatóváros. A kongresszusnak országos úszóverseny adja meg rendkívüli jelentőségét, melyen 24 vidéki és 18 fővárosi egyesület mintegy 500 kitűnő úszót küldött Tatatóvárosra. Szegedről a SzllE is több versenyuszóját állítja sorompóba és minden jel amellett szól, hogy Hay Pál a kitűnő sprinter, Danncr Margit a legjobb magyar hölgyuszók egyike, Buttula József a többszörös >ajnok, Somlyódy Ferenc és Mattyaso.'szky mint melluszók, Csapó, Osztiovszky, Ndray mind­annyian mint győztesek térnek vissza Szegedre. Ha gyorsan és szépen akarja harisnyáit fejettetni, a Stefánia kötődébe menjen, hol uj harisnyák is jutányosán ké­szülnek. Batthyányi-u. 2, Kasa mögött. Háló- SS nrisíoba bútor olcsó pazar áron eladó HEIMANN ENDRE müasztalosnál, Bástya-utca 19. 836 795 Import tűzifa l-a szárat bQkkhaaáb és aprított Jutányosán kapható PoIIák Antal fakereskedö, Török-utca 1, 823 Rákoczi-tér (tűzoltólaktanyával szemben) Liszt, korp^ és takarmány ífagp°Sb= BARTA ÉS KERTÉSZ cégnél Szt. István-tér. m Telefon 17-05. JOVANOVICS pp. 1RITZ R. Bank- és Pénzváltó-Üzlete Vaspálya-utca 1. Telefon 12—80. Szeged - állomással szemben. Dinár, Dollár, Lei vétele és eladása = legjutányosabb áron. Értekezés az összes európai nyelveken. Tőzsde. SZEGED, augusztus 12. Szegedi értéktőzsde: Kötés nem jött létre. Szegedi árutőzsde: Kötés nem jött létre. Rndapeatl záróárfolyamok: Lei 470 480 márka 4 35 4.45, Iont , fr. frank 28.50 -29.50, sv. frank —. —.— dollár 347- 357, Napoleon 1140— 1160, líra 15.60-15.80, rubel 0.59'/,-0.61'/,, sokol 444-450, kor. dinár 8.60-8 70, fr. dinár 8.60—8.70, leva , osztrák 36-37, L márka 16'/,—17'/f l'J ZÜRICH, augusztus 12. (Nyitás.) Berlin 7.27'/,. Newyork 593, Milano 26.00, Bukarest 7.70, Budapest 1671/,. Varsó 30, Prága 7.45, Bécs 72, osztr. bélyegzett 57, Zágráb 3.60. Dinár, Dollár, Lei, mindennemű M3 PÉNZEK vétele és eladása KAROLYI-UTCAI KROÓ BANK- ÉS VALTÓÜZLET I. ker., Károlyi-utca 2. és Feketesas-utca 8., sarok, volt Feketesas-kávéházzal szemben. PÉNZTÁRI ÓRA EOÉSZ NAP. yvvrvvyvvvyyvvyvvvvvvvvvvy Szerkesztik: Dr. 8ZILASSY CÁSAR M VEMES ERifl A szerkesztésért felelős: Dr. SZILASSY cJUAIt Laptulajdonos: .SZEGED* tapkíadúvállalat r.-L A Nemzeti zászló­hox címzett élelmiszerüzletben LISZT és egyéb friss élelmiszerek a legolcsóbb napi árban beszerezhetők. 771 iparfejlesztés és iparostanonc nevelésnek uj alapokra való fektetése céljából 1921 augusztus hó 14-én, vasárnap d. e. 10 órakor Szegeden, a Vasasszentpéter-u. 3. sz. a. levő gépgyáramban GÉPKIÁLLÍTÁST nyitok. A kiállítás megnyitásán jelen lesznek a Kereske­delmi Minisztérium, a Magyar Gazdaszövetség, a Gaea, a Magyar Mórnökegyösulel képviselői és szakférllal. A kiállítás célja a gépipar megkedveltetése. Két nagyte­remben vannak kiállítva a gépmodelljeim, melyek a leg­kiválóbb szakvélemények szerint az ipari tanításra a leg­tökéletesebbek, amennyiben teljesen működésbe hozhatók s minden legkisebb alkotórészük működése szemlélhető is. A kiállítást különösen figyelmébe ajánlom a szülőknek és a tanuló ifjúságnak, valamint az iparosoknak és az ipari tanulóknak is. Uj találmányok ugy ip-rí, rrint mezőgazdasági gépekben Belépődíj személyenként 10 korona. A kiállítás tartama augusztus 14-tól szeptember 14-ig. BUGYI ItMHÁLY, 837 Nyomatott • Délmagyaroiszág hirlap- és nyomdavállalatnál, Petőfi Sándor-sugárut 1.

Next

/
Thumbnails
Contents