Szeged, 1921. augusztus (2. évfolyam, 175-199. szám)
1921-08-10 / 182. szám
SZEOBD Szeged, 1921 augusztus 10. Baranyát 25-én veszi át az ántánt-bizottság. * BÉCS, aug. 9. Az Uj Nemzedék irja: Az ántánt-misszió megkezdle működését Magyarország déli megszállott területén. A bárányát szerb csapatok parancsnoka,— Gyorgyevics ezredes azt a megbízást kapta kormányától, ! ogy legyen készen a kiürítésnek bármely percben való foganatosítására. A kiürítés határozott időpontját még nem ismerik, de azt már megállapították, hogy augusztus 23-án veszi át az ántántbizottság Baranyát. Valószínű, hogy a kiürítés már előbb meg fog törlénni. Linderék mindent megtesznek, hogy akadályokat gördítsenek a baranyai terület átadását illetőleg. PÉCS, aug. 9. A Magyar Hírlap írja: A pécsváradi főszolgabíró megkapta a kiürítésre vonatkozó parancsod Dolinka alispánhelyettes magához rendelte az összes szolgabirákat és tudatta velük, hogy Pécset és Baranyát aiigusztus végén ki kell üriteniök. Egyúttal kö2ölte, hogy azokat a hivatalnokokat, akik nem akarnak Baranyában maradni, a Bácskában fogják elhelyezni. Egész Baranya lázas izgalommal várja a felszabadulást. Rokkantak a Hadrőa ellen. BUDAPEST, augusztus 9. A Virradat irja: A budapesti hadirokkantak elégedetlenek, mert a Hadrőa vezetőségének működésével sok tekintetben nincsenek megelégedve. A hibákra és az elégedetlenségre mutatnak rá a budapesti hadirokkantak egy beadványban, melyet most terjesztettek fel a belügyminiszternek. A beadvány nem kevesebbet kér a belügyminisztertől, mint azt, hogy sürgősen, haladék nélkül rendelje el a vizsgálatot a Hadrőa ellen, mint amelynek működése nem felel meg céljának a rokkantak eredményes isiápoUsának. Szünetel a román vízum kiszolgáltatása. BUDAPEST, aug. 9. A Nap irja: A román konzulátus hivatalnokai kijelentették, hogy,.egyelőre semmiféle útlevelet nem láttamoznak. A Nap munkatársa a külkereskedelmi utlcvélosztályokban érdeklődött a rendelkezés felői és ott megeiösitették azt a hirt, hogy a román vizűm kiadása egyelőre szünetel. A városban elterjedt hir szerint, a románoknak erre a . barátságtalan v. intézkedésére az adott okot, hogy félreértés következtében a konzul azt hitte, hogy illetéktelen ellenőrzés aiatt áll. • Az amerikai megszálló csapatok költségei. LONDON, augusztus 9. (Havas.) A Reu er Iroda jelenti, hogy Hallen tábornok, a rajnai amerikai csapatok főparancsnoka Párisba érkezett, hoj;y Harvey ezredessel megbeszélést folytasson az amerikai megszálló hadsereg költségeiről. Ezt a kérdést a jóvátételi bizottság döntése szerint Amer kának és Németországnak egyedül kell egymás között szabályozni. Rablázadás egy osztrák fogházban. KREMS, aug 9. A M. H. irja: Tegnap délután a steini fegyházban rablázadás tört ki. A lázadár. elfojtásba kirendelt vedörségi osztag gyengének bizonyult, mire megerősitéséket küldtek ki. A harc egész éj|el tartott, ma reggel négy órakor még élénk tüzelés folyt a rabok és a védőrség között. Nagy vonatrablás Csehországban. POZSONY, aug. <í. A Virradat irja: Napokkal ezelőtt jelentettük, hogy a szerbek példáját követve az oláhok kirabolták a bécs—bukaresti expresst. Ugylátszik a vonatrablás lassankint a kis ántánt minden államában divatba jön. Pár nappal ezelőtt szenzációs vonatrablás történt Csehországban is. A prágai gyorsvonalot nyílt pályán megállítottak és három fegyveres rabló az egész utazóközönséget kifosztotta. Egy tisztet, aki ellenszegült, agyonlőttek. A rendőrség megtudta, hogy az egyik gonosztevő a prágai Orelszállóban tartózkodik, ahol magát Duhardin orvostanhallgatónak irta be. A kiküldött detektívek behatoltak a gonosztevő szobájába és bútorai közé rejtőzve lesbe állottak. Mikor Duhardin hazajövet a lépcsőhöz ért, az egyik rendőrfelőgyelő ráfogta revolverét és rákiáltott, hogy mondja meg az igazi nevét és nevezze meg büntár:ait is, mert különben három másodperc alatt lelövi. A ál-orvostanhallgató rémületében töredelmes vallomást tett. A Termes-téren levő Blank-kávéház terraszán akadtak társaira. A banditák, mikor a közeledő rendőrtisztviselőket észrevették, behatollak a kávéházba, ahol az asztalok mögött elsáncolták magukat. Miközben a rendörök a barrikádok száthányásával voltak elfoglalva, a két gonosztevő egy hátsó ajtón kiszökött az utcára és futásnak eredt. A rendőrtisztviselők ezt észrevették, mire izgalmas hajsza kezdődőit .V.ikír a rendörök beérték a banditákat, azok több lövést adtak le, majd kézitusába keveredtek az üldözőkkel. Végre a zajra odasietett rendörök lövései végeztek a veszedelmes haramiákkal. Á rendőrtisztek közül egy súlyosan, kettő könnyebben megsebesült. Miért távozott a budapesti cseh követ? BUDAPEST, aug. 9. A pap irja: Az uj cseh követ tónevezésjp nyilván azzal az afférral függ össze, amely Szendrő Ottó főhadnagynak, a budapesti cseh misszió volt tagjának legutóbbi kinos leleplezése nyomán támadt. Pékár Gyula nyilatkozata a szegedi szinház sorsáról. SZEGED, augusztus 9. (Sa/át tudósítónktól.) Nem tagadjuk, hogy az utóbbi hetekben a szegedi szinház ügyeivel jóval többet foglalkozunk, mint azt ez a müintézet megérdemelné. A fővárosi lapok is úgyszólván naponta közölnek tudósítást színházunk helyzetéről. A sok elpufogtatott nyilatkozat .Mlenére ide iktatjuk ezt a Budapesti Uj Nemzedékben megjelent nyilatkozatot, melyet Pékár Gyula államtitkár tett: — Szegedre és színházára nemzeti szempontból jelentős feladat vár. A Délvidék kulturális őrségét szántuk Szegednek s nem engedhetünk eredeti tervünkből, mely szerint hangsúlyozottan nemzeti irányban vezessék színházát. Gondoskodunk róla, hogy Szeged várota a legrövidebb időn belül minden tekinteiben megfejelő s. inigazgatót kapjon. Sajnos, Pékár államtitkár már több izben megnyugtatott a gondoskodásáról, azonban máig sem láttuk ennek a gondoskodásnak eredményét. Megfelelő megoldási módtól ma talán messzebb vagyunk, mint valaha. KÖZGAZDASÁG Kü földi pénznemek árfolyama a vagyonadónál. A pénzügyminiszter egyik rendeletében az idegen pénznemek forgumi értékét állapítja meg a vagyonadó szempontjából. Ezek szennt 20 frankos arany 1693 korona angol font 2038, dollár 573, 1 f 3478, lengyel márka 88, német márka 810, lira 1995, osztrák korona 89, lei 695, sokol 670, sv. frank 8755, dinár 1370 korona. (M. T. I.) Leszállítják a burgonya kiviteli illetékét. A földmivelésügyi minisztériumban ír. ködő külkereskedelmi tanács ülésén elhatározta, hogy javaslatot tesz a földmivelésügyi miniszternek a burgonya kiviteli illeték leszállítására, mert az uj burgonya nem bírja ki a mai magasan megállapított kiviteli illetékeket. Hir szerint, a földmivelésügyi miniszter a burgonya kiviteli illetékét felére fogja leszállítani. (M. T. I.) A belföldi értékpapír a vagyonváltságban. A pénzügyminiszter rendeletet bocsájtott ki, melyben kiegészitésképen közli a tőzsdére bevezetett belföldi részvénytársaságok árfolyamainak a vagyonváltságnál érvényes megállapítását. (M. T. I.) 13-33 a SZEGED telefocöa. JOVANOVICS pp.lEITZR. Bank- és Pénzváltó-üzlete Vaspálya-utca 1. Telefon 12—80. Szeged - állomással szemben. Dinár, Dollár, Lei stb. vétele és eladása ^ = legjutáiiyosabb áron. = Értekezés az összes európai nyelveken. Tőzsde. SZEGED, augusztus 9. Seegedl értéktőzsde: Ozlettelenség melpt dinárban ($.12) vQlt kötés. Szegedi árutőzsde: Kötés nem jött létre. Bndapestl záróárfolyamok: Lei 4P5 505 márka 480 4.90, font , fi. frank 30.75—31.75, sv. frank 65.00— 66.25 dollár 382'/,- 382'/,. Napoleon 1240— 1260, lira 17.00-17.20, rubel 0.577,—0.587,, sokol 490-500, kor. dinár 9.10-W30, fr. dinár 9.10—9.40, leva , osztrák 367,-377., L. márka 177,-187,. ZÜRICH, augusztus 9. (Nyílás.) Berlin 7.377,, Newyork 588, Milano 26a0^Jukarest 7.627,, Budapest 1 50, Varsó 80, Prága 7.527,, Bécs 62, osztr. bélyegzett 57, Zágráb 3.50. Dinár, Dollár, Lei, mindennemű 143 PÉNZEK vétele és eladása KAROLYI-UTCAI KROÓ BANK- ÉS VALTÓÜZLET I. ker., Károlyi-utca 2. és Feketesas-utca 8., sarok, volt Feketesas-kávéházzal szemben. PÉNZTÁRI ÓRA EGÉSZ NAP. rvvvvvvvYvyvyvvrrvvrvvvvvv Izer ki-lzUk: Dr. SZILASSY CÁSAR «• VERMES ERSfl A szetkeazMlirt felelte: Dr. SZILASSV CÁSAn L(ptulx|donoi: .SZEÜED" !«pkladóvAU»l«t rM. Szeged sz. klr. város közélelmezési hivatala ad. 196Í-92I. t. é. szám. Hirdetmény a llsztkönyvek klosztá. Aról. A jövő ellátási évre szóló lisztkönyvek az alább megjelölt sorrendben osztatnak ki a közélelmezési hivatal (Jókai utca 2.) emeletén reggel 8-tól d. u. 2-ig Auguszta* hó ll-én A-B C D-E-F-G, „ 12 én H-I J KL-M-N-O-Ö, ,. 13-án P R-S Sz-T-U-V-Z-Zs betűvel kezdődő nevtlek. Minden egyes jelentkező személyazonosságának igazolása végett tartozik családtagjaira vonatkozó bejelentőlapjait magával hozni, azt felmutatni, mely nélkül a lisztkönyv kiad.itni nem fog. A lisztkönyvekért 1 korona dij jár. Szeged, 1921 augusztus 6-án. 824 Közélelmezési Hivatal. A Nemzeti zászló cimzett élelmiszerüzletben LISZT és egyéb friss élelmiszerek a legolcsóbb napi árban beszerezhetők. m Liszt, korpa és takarmány l%°2b= BARTA ÉS KERTÉSZ cégnél Szt. István-tér. m Telefon 17-05. Import tűzifa !-a szárat bQkkhasáb és aprított Jutányosán kapható Poliák Antal fakereskedő, Török-utca í, 823 Rákoczi-tér (tűzoltólaktanyával szemben) Asztaltüzhelyek díszesek, valamint fehér fayencelapokkal kirakottak is készen k a p h at 6k Kónya György épület-és mUlakatosnál FelsővároslSzent László-utca 7. szám. 257 Teiefon 308 Naponta frissen pörkölt kávákból ptot próbavételt! Úgyszintén legolcsóbb beszerzési forrás fűszer, csemege és déligyümölcsben HIRSCHL TESTVÉREK 70 Telefon 413. Dugonics-tér. Telefon 413. Z sAK. SINEG, PONWrt és gazdasági kötéláruk a legjutányosabban beszerezhetők HESSBR iRJOScégnél Feketesas-utca 24. 130 Telefon 13—57. HMmlD Malmi teljes TEJ (csecsemő-éskuratej) legelőnyösebben szerezhető be SZEGEDVIDÉKI TEJCSARNOK HONVÉD-TÉR 7 SZ. „ Szegedi Cementárugyár ft.-T. Szeged, Püspök-téri bazárépület. Gyárt: Cementcserepet minden szinben, üvegesépitőköveket,cementlapokat, betonkutgyürüt, betoncsövet, vályút, kerítésoszlopokat. 807 Vállal: Vasbetonmunkákat, padló- és falburkolásokat, lépcsőket és egyéb mükőmunkát. Aszfaltszigetelések és burkolások. Nyomatott a Délmagyarország hirlap- és nyomdavállalatnál, Petőfi Sándor-sugárut 1.