Szeged, 1921. július (2. évfolyam, 149-174. szám)

1921-07-07 / 153. szám

Szeged, 1921 I^Al SZCQED HÍREK — A jezsuiták uj rendházában kápolnát rendeznek be. A jezsui­tái, átköltöztek a Kálvária-utca .. „ házba. Külső lelkipásztori mun­kát azonban továbbra is a rókusi ii belvárosi templomban végeznek, ezenfelül uj helyükön is akarnak egy tágas nyilvános kápolnát és ter­met berendezni, hogy a híveknek ál­landóan szolgálatára lehessenek és főleg, hogy a vallásos egyesületeket sikeresen gondozhassák. A Jezsuita­Társaságnak azonban nincs elegendő anyagi ereje, hogy a közérdekű ter­met és kápolnát berendezze, azért is azon kéréssel fordul a helybeli házfőnök híveihez, hogy adományaik­kal az ügyet előmozdítani szívesked­jenek. Adományokat elfogadnak a jezsuiták (Kálvaria-utca 1) és meg­bízottaik, akik kívánatra felmutatják megbízólevelüket. — mára döntő fordulatot vár­nak a tétényi gyilkosság nyomo­zásában. Az éjszakai órákban folyó nyomozás nagy eredményre vezetett a nagytétényi gyilkosság ügyében. Beigazolódott, hogy a rendőrség heljes irányban halad az uj nyomok alapján a gyilkosság fe derítése felé s minden valószínűség szerint a titkos bünügy a mai nap folyamán már döntő fordulathoz érkezik. x Ma van á Széchenyl-Mozl személyzetének jutaloméi 0­adáaa. — TUia-pCr mai főtárgyalásán foly­tatták Naphegyi Mihály kihal,gatását. Tagadja, hogy nővérének' az a kijelentése megtörtént volna, amelyben őt arra akarta rábírni, hogy az ügyi öl ne valljon semmit, mert arról' nincs közvetlen tudomása. Az elnök felhívására a vádlottak között felismeri Friedrich Istvánt. Fényest és Kérit. Az elnök ai idi előéletéről kér lel­..világosítást, de a tanu ezt megtagadja s több ízben olyan erős hangot használ, hogy az elnök kénytelen rendreutasítani. A továbbiak során kijelenti, hogy az el­nflk ót a tegnapi tárgyaláson erkölcsi ha­lottnak nyilvánította és épp ezért nem haj­landó tovább vallani Az elnök ezután Hüttnert, Sztanykovszkyt, majd Vágót szó­lítja fel, akik mindannyian megcáfolják Naphegyi vallomísainak egyes részeit. Dr. l'olónvi Dezső, Friedrich védője intéz ez­után kérdést a tanúhoz, aki azonban ko­nokul hi llgat. Felhívja a tanút, hogy mond­jon el mindent, főleg azokat a dolgokat, melyeket egy ízben már akart vele közölni. Tanu: Most nem tudok beszelni. Elnök : Mondja meg az igazat, könnyítsen a lelki­ismeretén azzal, hogy megmondja, ki bírta rá vallomásának megtételére? Most szü­netei rendelek el, azután mondja meg az ; • Igazat. Naphegyi: Megpróbálom. Friedrich közbeszól: Ribirták ezt a szegény em­bert Elnök ezután 5 perc szünetet ren­det el. x Hollay Kamilla, Magyaror­szág legszebb moziprimadonnája, valamint Halmai Vilmos és Simát István vendégszerepelnek filmrevü keretében vasárnaptól kezdve a Korzó-Moziban. ""Kolera Oroszországban. Orosz* orezágtjelentések szerint Oroszország délkelen részén a kolera járványsze­rüen lépeti fel. y — A népfft skola ip»rí évfolya­mának bezárása. A szegedi nép­S £u,pan irányu évfolyamának első féléve ma nyert befejezést a Jókai-utcai községi' Eában '^ kötő Antal ktr tanfelügyelő, igazgató tórre ínég az „ n tanÍ" íö/nak fá'adozását és h tha fta,ók JS?6, munMt. A halgatók nevében Deák Lajos ffi­fegyvermester szólalt fel, keresetik közvetlen szavakban £ iskola tanári karának megértő f mogatása és a hallgatóságnak a magasabb tudományok megismeré­sére irányuló vágyódása már ,s kmositotta a szegedi ipari irányú népfőiskola sikerét. A szegedi népoktatás tragédiája számokban. Föltűnően sok tanköteles nem Járt Iskolába — Egy Iskola, ahol tanulóhiány miatt nom lőhetett tanítani. — A túlzsúfolt iskolák átka. Az iskolákütuizsufoltságára vonat­kozólag a következő példa legyen elég. A Csongrádi-sugáruti iskolában három iskola volt elhelyezve: a csongrádi, a ró'<usi és az inasis­kola. A három iskolának összesen SZEGED, julius 6. (Saját tudósítónktól.) A szegedi népoktatás szomorú helyzetéről a tanév folyamán sokat irtunk, mindannyiszor rámutatva arra, hogy az az állapot, mely a népiskolákban uralkodott, a nép­oktatás teljes csődjéhez fog vezetni. Kétkedésünket,figyelmeztetéseink ala­posságát szomorúan igazolja most az a statisztika, melyet a tanév végével illetékes helyen rendelkezé­sünkre bocsájtottak és amelyet saját igazolásunkra s intő például az alábbiakban közreadunk : A statisztikából nem lehet meg­állapítani azt, hogy hány tanköteles nem látogatta az iskolát, mert négy év óta nem készítenek az elmara­dókról kimutatást, mivel ez az állam­pénztár szempontjából roppant költ­séges. Kimutatás nélkül is meg lehet állapítani azonban azt, hogy az idén körülbelül 1800 tanköteles maradt távql az iskolától. Az elemi iskolák 5-ik és 6-ik osztályai, vala­mint az ismétlőiskolák teljesen nép­telenek voltak, igy például az alsó­városi öt osztályú ismétlőiskolába egyetlen egy növendék sem jelent­kezett felvételre, ugy, hogy itt taní­tás egyáltalán nem is volt. Érdekes a statisztikának az a része, amely arról szól/hogy az iskolahiány miatt hetenként hány tanórávai ke­vesebbet tanultak az skolákban az előírtnál. A csongrádi iskola 60, a rókusi 460, a móravárosi 300, a belvárosi leány 70, a sziliért 80, a szentgyörgyi 80 tanórát „vesztett" el a hivatalos statisztika szerint. A leg­szomorúbb ebben az, hogy az el­vesztett tanórákat nem lehet pótolni, mert akármilyen volt is a tanulás és a tanítás, ugy ar tanulóknak, mint a tanítóknak pihenniük kell. 2860 növendéke volt. A hétszáz férő­helyes iskolában természetes nem le­hetett egyszerre ennyi tanulót tani­tani, azért ugy csinálták, hogy reg­gel 8 órától déli félórás megszakí­tással esle 7 óráig megállapított sorrendben tanítottak. Hogy ez egész­ségi szempontból mit jelent, arról talán felesleges is beszélni, hiszen mindenki elképzelheti, hogy milyen leheteti azokban a tantermekben a levegő, hol naponként ennyi ember megfordult és ahol csak egy félóra állott naponként a termek szellőzte­tésére. Eoben az iskolában például a takarítást éjszaka végezték, mert máskor nem volt erre alkalom. Ter­mészetes az, hogy ezt az éjszakai „takarítást" mindennek lehet nevezni, cs?>k éppen takarításnak nem és igy nap-nap után piszkos, bűzös tanter­mekben tanították a fejlődő fiatal­ságot és nap nap után szaporították, ha akaratlanul is, a tüdővész szin­tén szomorú statisztikáját. Végigolvasva a szegedi népokta­tás idei statisztikáját, akaratlanul is elfacsarodik a magyar nemzet jö­vőjéért és kulturális haladásáért ag­gódó ember szive, mert ez a sta­tisztika minden szónál löbbet be­szél, mert ezek az egyszerű számok mindennél fájdalmasabban hirdetik a magyar közoktatás csődjét. És ki felel meg arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha tovább is igy mennek a dolgok, ha minél előbb nem segíte­nek azokon a bajokon, amelyek egy­kor virágzó közoktatásunkat a tönk szélére juttatták? A töiök szultán Szcgtdnn még nem volt, de bennünket már nem lepne meg, ha egy napon mézvásárlás végett megbízottja a a Központi Tejcsarnok valamelyik fiókjába betoppanna. mi Korzó-Mozi ISBXSHBMaMMgBHstHMaMaHBBSeiStMBI Szerdán és csütörtökön A könnyelmű Éva. Amerikai történet a „High-Life" életé­ből 6 felvonásban. A főszerepekben: Dorothy Phlllpps, Ralph Lewla és Glória Joy Azonkívül: A gróf házasodik. Operett 2 képben. SZEMÉLYEK: Szentirmay gróf Szilágyi Aladár László, fia . . . Máthé László Anny MogyoróssyDalma Lili, színésznő. Cholnoky Margit Zebráné . . . .Szilágyi Aladárné Pacolai szinigazg. Fodor Artúr Futaki, színész Erdős Fülöp Nefelejcs .... Sántha Ferenc Kocsonya, nevelő R. Nagy Gyula Nevelőnő ^j. . . Csiszár Jolán Előadások 5, 7 és 9 órakor. BéraDtúK a „Sas-Garao"-bi Ha ön személyesen rendeli, 20*/,-al ol- u csöbb, mint bárhol. Telefon 11-34. « Szeged, Feketetea utca 31. azám. — Drágasági hullám A húsárakra drágasági njllámoknt csapdos a külföld. Nagy az export Szenedről is mindenfajta húsban. Legutóbb Ötszáz marha leszállí­tására kapott Németországból megbízást egy szegedi vállalko/ó, élősúlyban 25 ko­ronáért, mig itt az .ira csak 14 korona a marhának. Ez az a bizonyos drágasági hullám, amely feljebt veri a husnemüek árát A borjú- és marhahús ára egyelőre még 30-60 korona között stagnál, a ser­téshús ára azonban rövid idő alatt 56-ról 80-ra. a zsiré 70-ről 90 koronára szökött fel. Érdekes megjegyeznünk, hogy amióta emelkednek a hus- és zsirárak, azóta jó­val nagyobb a kereslet. A hatósági mé­szárszékben például egész ostromokát rendeznek a zsírért, amit a szakértők a még nagyobb áremelkedéstől való félelem­nek tjlajdonitanak. — Diák-kongresszus lesz 8*e­geden. A Magyar Egyetemi és Fő­iskolai Hallgatók Országos Szövet­sége auguszius hó folyamán egy napra terjedő diák-kongresszust ren­deznek Szegeden. A kongresszus rendezősége gróf Teleki Pált, Pro­hászka Ottokárt és Zadravecz Istvánt felké i a korgress/uson va'ó részvé­telre. Az előkfsziiő-munkálatok meg­kezdéséle a napokban S egedre ér­kezik dr. Szentpály István, a Szövet­ség elnöke. x A valódi JANINA cigaretta sodrópapirt viznyomással kérje a dohánytőzsdékben. — A tiszta tejért. A Központi Tej­csarnok beadvánnyal fordult a vegyvizs­gáló-állomáshoz, amelyben két vegyész­mérnök kirendelését kéri a gyűjtőhelyekre, akik a gazdáktól átvett tej tisztaságát ellenőriznék. A kirendeléssel és ellenőr­zéssel járó költségeket a tejcsarnok haj­landó viselni. A vegyvwsgáló-áliomás ve­zetője a belügyminiszterhez terjeszti fel a kérelmet, ámbár nem his i, hogy az ered­ménnyel járjon, mert elsősorban nincs mérnék, másodsorban 3.50 korona napi­díjért nem igen akadna vállalkozó, aki ezt a munkát végezze. X Hollay Kamilla, Magyaror­szág legszebb moziprimadonnája, valamint Halmai Vilmos és Simái István vendégszerepelnek filmrevfl keretében vasárnaptól kezdve a Korzó-Moziban. - Nehéz beszállítani a fát Sze­gedre. Az erdöhivataltól nyert érte­sülésünk szerint a hónapok óta tartó fakitermelés befejeződött. Az előző évek mennyiségét jóval meg­haladó mennyiségű fát sikerült ki­termelni. Az erdöhivatal vezetije ki­jelentette, hogy tanácsos lesz már előre gondoskodni a télre szükséges fáról, mert az erdöhivatal nem lesz abban a helyzetben., hogy a fainsé­get enyhíthesse, miután a kitermelt fát nem lehet a városba szállítani E helyen említjük meg, hogy ma reggel megjelentek a Tiszán a hosszú évek óta nem látott bocskoros oláh tutajosok, akik nagyobb mennyiségű fát úsztattak le a Tiszán. Reméljük, hogy nem lesz okunk az aggoda­lomra, mert ha máskép nem, a bocs­korosok majd szállítanak nekünk fát és meg'esz az az elégtételük, hogy jól befüihetnek nekünk. ************************** Batikfestést, lámpa­ernyő és játékkészítést sk3 S; három hét alatt GRÁF OYÖROYIKE berlini iparmüvész­nó. Kurzus julius 11-én kezdődik. Érdek­lődni lehet Berlinl-körut 5. sz. alatt. 706 — A fókaptiny nem barátja a népünnepélyeknek. Az utóbbi idő­ben több helyen felvetették azt az eszmét, hogy az államrendőrség fel­szerelésének pótlására és kiegészíté­sére szükséges összeget éppen ugy, mint az ország többi városaiban, társadalmi utón, ese leg egy rendőr­nap rendezésével kellene előteremteni. A Szeged munkatárs i ebben az ügyben kérdést intézett dr. Bottka Sándor fő­kapitányhoz, aki kijelentette, hogy nem barátja a népünnepélyféle rendőr­napoknak, mert ez arra alkalmas, hogy a legénység körében a fegyel­met meglazitsa. Azt is károsnak tartja, hogy a rendőrséget társadalmi gyűjtés utján szereljék fel. x Hollay Kamillp, Magyaror­szág legszebb moziprimadonnája, valamint Halmai Vilmos és Simái István vendégszerepelnek fi'mrevü keretében vasárnaptól kezdve a Korzó-Moziban. — A mai piacra rengeteg gyümölcsöt hordtak fel. Az árak még mindég tulma­gasak. A zöld főzelékek árai is felszöktek, ami odamagyarázható, hogy kevesebb a behozatal a tanyákról. A tanyaiak külön­ben is csak igen kevesen jönnek be a városba, mert a földmunkálatok teljesen lekötik őket Ismeri 0n Ravengárt? — Ti)iifi és cipótalp a köztisztvise­lők r'síire. Fo ytatólagos tüzifaosztás julius 7-én, csütörtökön 1001—1150. sor­számig. Eljárás a szokásos. A tűzifa az­nap feltétlenül elszállítandó. Kedvezmé­nyes cipőtalpra az igényjogosultak julius 7. és 8. napjain még előjegyezhetnek d. e. 8—12 óráig. Azontúl a szövetkezeti fiók előjegyzéseket nem fogad el.

Next

/
Thumbnails
Contents