Szeged, 1921. június (2. évfolyam, 124-148. szám)
1921-06-19 / 140. szám
SZEGED Csak az egyetem javíthat Szeged közegészségügyén. SZEGED, junius 18. A magyar társadalom a közegészségügyet mindig az egészséges emberek Közönyével szemlélgette, patópáloskodásával csak akkor szisszent fel, amikor baj volt s amikor már saját testében rágott a kór. A legu'óbhi orvoskongresszus egvik ssjlótudósitója Kaffka Margit volt. Nő is, meg iró is. Kétszeresen elvárhattuk vo na tőle a megértést s mégis bizonyos csöndes la náskodással irja le, hogy mi mindent követelnek az .orvosbácsik" a közegész-' ségügy fejlesztésére: iskolákat, intenzivebb tanitast, az általános kultura terjesztését a felnőttek között is, stb. stb. A Kecskeméten most lefolyt tanyai kongresszuson is szóbakeriiite<c a siralmas közegészségügyi viszonyok : a hódmezővásárhelyi öszsze-en két tanyai orvos. Fölpanaszolták az államnak régi bűnét, hogy a nemzetiségek előnyéie mellőzték magaságot, nem törídtek vei az alatt a tuberkulozis-lulálozásnak sikerült az országban az első helyet az Alföldön elérni. A tanyai kongresszus ugyanazt kövelel e, mir.t az orvosok, de most — késel a nyakukon — mintha megéitöbbek volnának az emberek és türelmetlenebbek a fö!s:ó alók. — Tény, hogy az állam a nemzetiségi vidékeken sok intézményt létesített, nem kell azonban elfelejteni, hogy különösen a szász vidékeken, a községek és városok is minden tőlük telhetőt elkövettek. A nagy városokat nem is emlitve, a kis Medgyesnek már 1908-ban teljesen modern kórháza volt, Segesvárnak gyönyörű pavillonos megyei kórháza, a jelentéktelen Dicsőszentmártonnak 1910-ben modern kórháza, nagy elmebetegosztállyal, tüdőbeteggondozóval. Szeged városának még ma sincsen semmije. A közfelfogás is más volt szász vidéken. A közegész<?4gügyi intézményeket nagy áldozatkészséggel és megértéssel létesítettek, kicsinyes, egyéni szempontok szerepet nem jútszotfk, a népet a tanítóik, papjaik s a papnék, akiknek jórés'e evangélikus diakonissza volt, ránevel ék és szoktatták az orvosi kezelésre s arra, h >gy a kórházakat szívesen vegyék igénybe. Nálunk a közegészségi nevelés mondhatni semmi. A gyermek már az elemiben látja, hogy a friss levegőre, tornára, szabadban való játékra szükség nincsen, mert a belvárosi községi elemi iskolában pl. az udvar faval, a tornaterem liszttel van "ele s büdös taniermekben ülnek k csínyek felvá tva déleiőit, délután! A kórházépítés egyesek ellenzésein mindig megbukott, a régi kórház rozoga, elavult és hiába kiváló vezetőjének minden igyekezete. A gyermekkórházat nem látogatják, amint a múltkoriban olvashattuk, a 30 helyen 10 beteg van, pedig a lakosság és a betegek számát véve legalább száz ágynak kellene mindig tifoglalva lenni. Ezek a napisajtóban már százszor és eredménytelenül megvitatott kérdések. A városi intézmények diszharmónia miatt nem működhettek és fejlődhettek s a köz itta me« a levét. — Ezzel szemben az állami bábaképző már nagyszerűen működött. Marin tanár korának kiváló szakembere nevelt fel. Tanársegéde, Mészáros Károly kuta'ásaival a világirodalomba is belekerült. Nagyon szépen fejlődött és még sokatigérő programja van a muiikásbiztositó-pénztárnak : szakorvosi rendelőket állított fel, kórház és szanatórium felépítését tervezi. A hivatalos közegészségügyi fórum ezalatt vitatkozott, 'e a gondozókat a pénztártól r- — megszüntette. Mi, amikot a magyarság megmentéséről beszél mindenki, amikor oly sok év mulasztását kellnee helyrehozni, majdnem reménytelen vo'r a helyzet, ha netn jön az uk a városnak momentán okoz, százszorosan megtérül, ha csak a rideg tényeket is vesszük. A tanítás intenzivebb lesz, meri az egyelem emeli az általános nive'. Impulzusokat ad tudományos munkára és azokra a helyekre, ahol a köz sorsát intézik, széles látókörű, kiváló szakembereket juttat. Kórházakat épit és ráneveli a bizalmatlan magyart arra. A meddő Szegedből tudományos közpon* lesz, az ors/ág második városából letűnnek az álnagyságok, a szólamok ideje lejár a nemzetmentésre, a tudomány és » tnunki karöltve is diadalmasan fog megbirpt'tcben — Deus ex machinaként — j kózni minden akadál'yal. az egyetem. Az a megterhelés, amit (K.) Tomcsányi nyilatkozott az uj sajtótörvényről. BUDAPEST, junius 18. Tomcsányi Pál igazságügyminiszter a készen lévő uj sajtótörvényt még a nyári szünet előtt a Ház elé terjeszti. Hétfőn ez ügyjet ankét les:, melyben a minisztereken kivül a sajtó képviselői is megjelennek. Az uj törvény fölöslegessé te=;z mindin engedély-kérdést az utcai terjesztésre vonatkozóan é> egyedüli faktor nurad a lapok felelősségében. Dgy . A^fc* indenre kitűnő hatással volt az eső. Sok bor lesz az idén is. — Megkezdődött az aratás. SZEGED, junius 18. (Saját tudósítónktól) A városi ember, aki a puhára tikkadt aszfaltos utakat és legjobb esetben a poros strandot rójja, alig tud örülni az égi áldásszámba menő esőnek, amelyben a most elmúlt héten ugyancsak bőven volt részünk. Külön hangsúlyozni szinte fölösleges, hogy az idei termés határos a lét vagy nem lé' kérdésével s ha a szegény satnya városi ember nem is sokat gondol a terméssel, mert hiszen amúgy sincsen földje, hál Isten, vannak még e csonka országban elegen, akin tudnak örülni a valóban kedvezőre forduló terméskilátásoknak. Munkatársunknak alkalma nyílott néhány nagyobb szeged-melléki birtokossal és az agrikultura több szaktekintélyével a kedvező időjárással kapcsolatosan terméskilátásainkról be-zélgetni. A kapott válaszokat az alábiakban fogla hatjuk össze : • Az elmúlt esős napok és a hűvösre forduló időjárás különösen a kapás veteményekre és a szőlőre voltak kitűnő hatással. A burgonya, kukorica, paprika és más vetemények szinte szemlátomást fejlődnek. Ideálisan szépen fejlődik a szőlő is. A fürtök régen nem voltak ilyen szépek és egészségesek, mint ebben az évben és igy remény van arra, hogy bortermésünk a legutóbbihoz hasonlóan kitűnő lesz. A bor minőségét természetesen bajos lenne ma még megjósolni. A gabonafélék közül az árpát és a rozset már legtöbb helyen vágják, sőt sok helyen, igy a Pallavicini-ié\e uradalomban is mar keresztekbe rakva áll a termés. A még talpon levő gabonára, búzára és zabra is jó hatással volt az eső és ha csak közvetlenül a beérés előtt nem lesz rekkenő hőség, e tekintetben is jó közepes termésre lehet számítani. ^ egy generáció pácienst gyógyított meg, számtalan orvost és bábát Az ipartestületi tagdijak uj rendje. — Elégtétel Fejő8ÓKn8k, — SZEGED, junius 18. Az ipartestület elöljárósága tegnap délután 5 órakor e.őljátóóugi gyűlést tartott Körmendy Mátyás elnöklétével. A gyűlés főképpen Rajncr Ferencnek a tagdijak uj kivetési módszerére a.'kotolt javallatával foglakozott és azt teljes egészében elfogadta. Az uj javaslat szerint az Ipa;testület tagjait öt kategóriába sorozzák, melyekben külön-külön ki ebb-nagyobb tagdíjakat szedi.ek. Igy a legkiselb tagdíj 20, a legnagyobb 300 korona évenkint. Mindegyik osztályban három alosztály létezik, iuy az els'ben a tagdíj 20-30-40 korona, ebbe «z osz'áWba a tago'c zöme, 1400 ip ros tartozik. A javaslat mindenütt helyesléssel találkozott és ezzelF ejősék is némi elégtételben részesültek, mert az elöljáróság elvetette az adójlapon kiirt tagsági díjrendszer alkalmazását. Ezenkívül csak a vendéglősök, kávésok és szállodás >k szakosztályáról volt szó. Az elöljáróság nem volt. i adta belegyezé ét a natyvendeglősök Török-orosz egyeszség. ROTTERDAM, junius 18. Törökország és Szovje oroszország közt katonai egyeszség jött létre, melynek köz^s célja az európai államoknak a Dardanellákból való kiszorítása. kiválásához a szervezetben jelenleg uralkodó re. d fentartása érdekében. Korzó-Mozi népünnepélye Z ENE Hangverseny. A Szegedi ZenészEgyesület nagysikerű bemutató szimfonikus hangversenyét f. hó 21-én, kedden délután 6 órai kezdettel megismétli. A zenekart Fichtner Sándor karnagy vezényli. Műsoron : Wagner: „Meslerdalnokok" előjátéka, G Idmark : Symphonia, Liszt: „Hungária" szimfonikus költeménye szerepel. Jegyek: Páholy 150, zsöllye 35, I. hely 25, ifjúsági jegy 6 korona a vigalmi adóval együtt s a BKecske"-trafikban(Kárász-utca) kaphatók. Szeged, 1921 junius 19. . Azokhoz, akiket illet! SZEGED, junius 18. (Saját tudósítónktól) Ujr.í és újra hangoztalnunk kell, már csak azért is, me:t a hivatalos tényezők valami csodálatos nemtörődömséggel halfgatnak róla, hogy Újszeged és vele a Titza—Maros szöge Csonka-Magyarországhoz van ítélve s hogy abban még mindig benne ül a bitorló szerb. Újra és újra hangoztatnunk kell, hogy az a nem örödömség, az az apátia, amelylyel a szólásra nálunk illetékesebbek ezt a kérdést agyonhallgatják, végze'es következményekkel járhat Szeged városára és ve'e az egész országra. A hallgatás beleegyezés, igy véli a jog is es ha a szólásra illetékes hatóság nem emeli fel a szavát untalan Magyarország szerződéses jogának étdekeben, akkor nekünk, a sajtónak kell felszólalnunk, kiabálnunk, felsikoltanunk. Lásd meg magyar kormány, lássátok meg, ti győztes nagyhatalmak, lásd meg eiíész világ, hogy itt a kultura nevében küzdelemre-kárhozatra ilélt kulturnépet fojt meg balkáni rablók zsákmányéhes önkénye. Egy papirt adtak elénk, amelyen rajta volt nagy kötelességünk, majdnem semmit étó, kevés jogunk. Aláíratták velünk. A!á:rták ók is. Nem kérdezlek meg bennünket, nagyon fáj-e ? Nem alkudoztak. Ók szabták azt meg, minden pontjában, mir.den részletében. A határt is ők rajzolták meg. Talán u^y, hogy egy legyet megfürdettek pálinkában, aztán rátették Magyarország térkepére s ahol a kábult féreg végigtántorgott, a2t a vonalat tették meg hatamak. Ha nem is igy csinálták, de éppen annyi az értelem benne, miiilha igy csinálták volna. De ez mindegy. Aláirtak s ez most rájuk nézve kőtelező vo'na. A naevhatalmakn, a nagy nyugati demokráciákra éppen ugy, mint a kicsi sisirahadra: az éhesekre, a komiszokra. De nekik semmisem szent. Még a saját szavuk sem. Vagy talán az a legkevésbé, ük tudják legjobban, hogy mit ér az ? Ők tudják legjobban, hogy semmit. De ha mi, akiket az ő szavuknemtartása kevés életlehetőségünktől is megfoszt, ha mi ezt némán tűrjük, apatikus nemtörődömséggel, akkor ezzel szentesitjük a szószegést, elismerjük az ő igazukat, jóváhagyjuk a sajáthalálos ítéletünket. Nem szólunk. Megnémultunk. Tűrünk. Rosszabbak vagyunk még a hernyónál is, mely legalább összekunkorodik, ha eltapossák. Pedig minden megnyilvánulásában ennek a mi szomorú, elerötlenedett nemzetéletünknek ott érezzük a győztesek szószegésének az átkát. Szegeden ma drágább a zöldség, mint a leveshus. Szegeden ma tűrhetetlen a lakásínség. Szegeden és körötte ma nem terem annyi élelem, amennyi ezt a másfélszázezer lakosú várost táplálja. És miért ? Mert a váratlan győzelemtől ittas győztesek megszegik szavukat és — mert azok, akik itt protestálhatnának, mm emelik fel tiltakozó szavukat. . Pedig Szeged providenciális döntő faktor a jövő Magyarország kiépítésében. Kelet kapuja. Európa keleti forgalmának gyűjtő és levezető gócpontja. A fejlődés leggyönyörűbb auspiciumaival hivatot'.ságában és a halálraitéltség szőr.-yü ájulatával a vezetőségében. Ha valaha, ugy most volna Szegednek olyan vezetőkre szüksége, akik ennek a boldogalan városnak a sorsát a maga és az ország sorsa érdekében erélyesen képviselnék.