Szeged, 1921. június (2. évfolyam, 124-148. szám)

1921-06-10 / 132. szám

/ SZEGED Szeged, 1921 jutiius 10, x Irredenta mozlszkecscsetmutat "be pénteken, szombaton és vasárnap a Korzó Mozi „Ha megfújják a trombitát" cimen, amelynek Porzsolt Kálmán a szenője. A megragadó hatású, magyar érzéstől lángoló moziszkecscset, amelyet Budapesten több mint százezer ember nézett meg, este 6 és 9 órakor kezdődő előadásokon mutatja be a Korzó Mozi. — Rosszul lett az utcán. Rácz Rozál 24 éves algyői cseléd, aki a Báró Josika­utca egyik házában teljesített szolgálatot, tegnap délután 6 óra tájban a Kárász- és Kölcsey-utcák sarkán szivgőrcsöket kapott és ájultan terült el a járdán. A népgyürü természetesen azonnal körülvette, de csak nagysokára jutott eszébe valakinek, hogy a szerencsétlenen segítsen. Bevitték a Próféta-szálló portásához és onnan a men­tők a leányt a közkóiházba szállították. Állapota súlyos. — A mezőhegyes! ménes alkal­mazottainak ellátása. A mező­hegyesi m. kir. áll. ménesintézeti kórház katonai parancsnoksága a kórház betegei, ápolói és egyéb sze­mélyzete vendéglőszetü étkezésének ellátására pályazatot hirdetett. A pályázat egyelőre a julius 1-íől de­cember 31-ig terjedő időre terjed. Az ajánlatok a ménes katonai pa­rancsnokságánál e hó 22-én dél­előtt 10 óráig nyújtandók be. Az árajánlatokhoz szükséges blanketták ugyanott kaphatók. Rétzle^ek a Keres­kedelmi és Iparkamaránál közszem­lére kitett hirdetésből olvashatók. — Szerencsétlenség. A rókusi pálya­udvar környékén tegnap szerencsétlenség történt. Több fiúgyerek parittyázott a vám­ház mögött, köztük Fodor Gábor is, akit egy kődarab oly erővel talált mellbe, hogy eltörte egy bordáját. A súlyosan sérült fiút szülei lakásán ápolják. — A postatarifa emelése. Mivel a posta uj nagyarányú beruházá­sokra készül, vagyona biztosítása céljából julius elsejétől jelentéke­nyen ftlemeli tarifadíjait. A levéldi­jak átlag 10 száz lékkai emelkednek, a táviratok 40 filléres szódija 1 koronás lesz, az interurbán beszél­getési dij 20 százalékkal emelkednek. AAinden telefonállomás e őfizetési dija Budapesten 2000, vidéken 1000 ko­rona, mellékállomások felét fizetik és ez az összeg mint kamatmentes kényszerkölcsön jegyzendő. Ezen­kívül a fővárosban 240, vidéken 120 korona hozzájárulás fizetendő. A belföldi távbeszélés dija 70—80 százalékkal emelkedik. A sok emelés ellenében a postautalványozás dijában 200 korona után az eddigi 160 ko­rona helyett 1 korona, 1000 korona után az eddigi 8 korona helyett 4 korona lesz fizetendő. — Zálogházi árverés. A Szegedi Álta­lános Hitelbank zálogosztályának zálog­tárgyait junius 16-án délután 2 órakor ár­verezik. — ítéletek, özvegy Antos Ferencnét lopásért 2 hónapra, Kolompár Terézt és Török Sándornét 2—2 hónapra ítélte el a törvényszék kuruzslásért. — Helyszíni szemle az Alföldi Gőzfür észnél. A Szeged-Alföldi Gőzfürész R.-T. engedélyt kért a tanácstól arra, hogy telepét négy holdnyi területtel megnagyobbít­hassa. A tanács Turóczy főügyész elnök ésével bizottságot küid ki a helyszíni szemle megélésére és ez­után fog a részvénytársaság kérelme fölölt dönteni. — Zs'rosztá» a közszolgálati alkal­mazottak részére. A Magyar Köztisztvi­selők Fogyasztási Szövetkezetének szegedi fiókja a junius havi zsirjárandóságot a junius havi ellátási jegy 19. számú szel­vényére á következő sorrendben osztja ki: junius 10-én 1-400, 11-én 401-600., 13 án 801-1200., 14-én 1201—1€00., 15-.én 1601-2000., 16-án 2001—2400., 17-én 2401-2800., 18 án 2801-3200., 20-án 3201—3600., 21-én 3601—végig. Csoma­golópapírról mindenki gondoskodjék. Palágyi nem fizet. SZEGED, junius 9. (Saját tudósítónktól.) Horváth vámfelügyelő ma Írásbeli jelen'ést adott be Balogh Károly pénzügyi tanácsnokhoz, melyben részletesen elmondja, hogy Palágyi Lajos színigazgató vigalmi adó hát­ralékát nem hajlandó kifizetni. Az előzménye a dolognak az, hogy a tanács különös jóindulattal megen­gedte a színháznak azt, hogy a vigalmi adót nem a szabályrende­letileg előirt nyolcnapos időközön­ként, hanem félhavonként fizeth sse be. Az utolsó ilyen részlet 16.174 koronát tesz ki, mely összeg befize­tését azon a cimen tagadta meg Palágyi, hogy a város neki kétszáz­ezer koronával tartozik. Itt meg kell emlitenünk, hogy az emiitett kétszáz­ezer korona a város egy közgyülésileg jóváhagyott segélye ugyan, de feleb­bezés folytán még nem folyósítható. Mint értesülünk, a tanács követe­lésének u^y szerez érvényt, hogy az összegei Palágyi százezer koronás óvadékából levonásba hozza. A szinházi évad vége más ehhez hasonló természetű pénzügyi kérdést is felszínre vet. A beíegsegélyző­pénztárnak be nem fizetett dijak cí­mén negyvenegyezer koronával tar­tozik a szinházi konzorcium, mely összeg erejéig Mayer pénztári igaz­gató záriaiot kér a vitás kétszázezer koronára. Ugy ludjuk, hogy a gáz­gyár a szinházzal szemben fennálló követelését hasonló módon akarja behajtani.c Román tűzifa legolcsóbban KLEIN B. VILMOS Püspök-téri mésztelep. 613 Telefon 13—37. ítAseexmt ZENE Szimfonikus hangverseny kere­tében mntatkozik be vasárnap, junius 12-én a Szegedi Zenész-Egyesület hivatásos zenészekből áiló 60 tagu zenekara. A hangverseny vezénylé­sére Fichtner Sándor karnagyot kér­ték fel. Műsoron: Wagner: „Mester­dalnokok" előjátéka; Goldmark: „Symphonia" és Liszt: „Hungária" szimfonikus kölicménye szerepel. E három kiváló mü előadására csakis elsőrangú erők vállalkozhattak s igy Szeged zenekedvelő közönségének ritka műélvezetre van kilátása. A rendkívüli érdeklődés után itélve ottlesz a város közönségének szine­java. Jegyeket korlátolt számban még lehet kapni a „Kecske"-trafik­ban (Kárász-utca). A hangverseny pont 11 órakor kezdődik. KÖZGAZDASÁG A román fafciviteli illeték. A román pénzügyminiszter a Moni­torul Official-ban közli, hogy a fenyödeszka m'-után 45, faragott fa után 35, gyantatartalmú s;áifa u*án 25, hangszetfa után 300, tűzifa után 15 lei, fenyő talpfa után ped;g da­rabonkint 4 lei kivileli illetéket kell fizetni. Két uszóegylet ismerkedési estélye. SZEGED, junius 9. Tegnap este vidám, kedves ismer­kedési estély volt a Regdon-fürdő napfürdőjében. A Szegedi Uszó-Egy let látta vendégül a Tiszai Uszó-Egylet harminctagu választmányát és tagjait. Az eléggé hűvös időjárás bár nem éppen a legkellemesebben hatott, de ezt a bajt bőven kárpótolta a vendég­látók és vendégek jókedve. A Tiszai Uszó-Egylet nemrégen alakult és máris szép fejlődést mutat. Eddig vagy 150 tagja, 12 csónakja, tennisz-pályája van. A kedélyes beszélgetésből később parázs tánc lett, mely majdnem éjfélig eltartott. mélyen leszállított árakon, legszebb kivitelben készülnek w mziEBCnS NŐVÉREBtNÉE. Tőzsde. SZEGED, junius 9. Szegedi tőzsde: Lanyha 'irányzat mel­lett dollárban (238) leiben (386) és már­kában (365) voltak kötések, Budapesti záréáríolyamok: Lei 380— 395 márka 360 3.70, font 925—935, fr. frank 19.50—19.70, sv. frank —. —.— dollár 240 - 250, Napoleon -805 825, üra 11.90-12.10, rubel 0.53-0.55 sokol 340—350, kor. dinár 6.65-6.75, fr. dinár 6.65—6.75, leva , osztrák 38 - 40, L.- márka 217,-23%. ZÜRICH, junius 9. (Nyitás.) Ber­lin 875, Newyork 590, Milano 28 20, Bukarest 930, Budapest 2.40, Varsó 0.50 Prága 8.25, Bécs 130, osztr. bélyegzett 1.30, Zágráb 4 20. vyyvvvYYvvvyvvvvYvvYyvYyvv Szerkesztik: Dr. 8ZILASSY C*SAB 0» VERMES ERNti A szerkesztésirt felelős: Dr. 8ZIL.ASSY cXSAR. Laptulajdonos: .SZEOED" lapkiadó vállalat r.-t. VflRGfl mmn Ä. Szeged Telefon 469. Aradi-utca 4. 590 Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szőlőkötö­ző fonalak és háló gyári áron kapható. HorVáfh IShály elsőrendű szabósága Feketes s-utca 11. sz. 509 <BUÉTrvrálE.?5SZTr<á> ÉIPÜHDET.J Egy békebeli fekete ruha olcsón eladó. Fehérnemüek Slft szines kézirnunkázást, hímzést, mono­grammozást, goniblyukvarrást elvállal úriasszony. Cime a kiadóhivatalban. mindennemű élő tiszai hal nagy mennyiségben, mélyen leszállított áron kerül eladásra a Rudolf­téri halpiacon pénteken és szombaton 622 flntalffij ésTársai halkereskedőknél.. Tegretj, TOS^éj is áron kapl legolcsóbb VSJ •maximális áron kapható. Fiiszer és élelmicikkek beszerzési forrása özv. Hecks Oszkárné E; ^SSS 10. szám. (Bokor-palota, Paprika-piac.) 500 3 kor. 2© fillér a burgonya kilója a fióktejcsarnokokban. Viszontárusitók­nak 200 kiló vételnél 3 K hazaszállítva. Központi Tejcsarnok r.-I. Párisi-körűt 16. szám. 616 iegszebb CIPÓT legolcsóbban kapja ROBHTSEKNÉEi 477 reKeTCsns'UTcn i«. Elsőrendii cserhasábfa ürifz Béla Három éves vágású, téli tüze­lésre kiválóan alkalmas, kapható körút sarkán. C21 fatelepén, Vásárhelyi­sugárut és Brüsszeli­Telefon 7—49. Mellékfoglalkozást délutáni órákra elvállal magyar-német levelezésben és könyvelésben teljesen jártas tisztviselő. Vállalja elemibe, polgáriba, kereske­delmibe- járók vagy javítóra készülök sikeres oktatását minden tárgyból. Magántitkári foglalkozást, jó házban felolvasást válall. Cím a kiadóban. Leohky és Barborik legmodernebb autó carosseria, kocsi­gyártó, fényezési munkákat és javításokat elvállalnak Szeged, Maros-u.24. Telefon 13—97. 485 Az udvarban motorszerelde. KT OL&SOSJ&ei EHtULLUSÜ I -sgfl Kiskereskedők, gazdák, mosóintézetek, háziasszonyok figyelmébe! Kiváló ftinenC7nrla ,„•,>:„ 10 1/nr (Viszonteladóknak árkedvezmény.) jó lllUöUöAUUa KlIOja \£J IVÜI • Minden mennyiségben kapható kizárólag 'fi MlflflHÍ Pálnál MÉREY-UTCA 6|a. SZÁM. (Püspök-téri bazár mellett.) — _cT )*1 ci.iiia.1 Ugyanott mindenféle termény és jószágelesés napi áron kapható. kitűnő, 1 liter 28 kor., y valódi Barack, Boro­vicska, Szilva és Törkölypálinka, finom különleges Liköröli, Cogrtac, Rum, Málnaszörp« . ZSL Szalámi 'fi! «trti MH6VHK, I-a Raffia 1 kg. 42 korona 533 Danner Mihálynál, Széchenyi-tér, Csongrádi-palota. Telefon 78. Telefon 78. Amatőrfényképészek figyelmébe! Műtermem, mely Szegeden a legmodernebben van berendezve, elvállalja amatőrfelvételek elő­hívását, retusálását, erősítését, másolását, albumok összeállítását, harctéri felvételek kijavítását, a 1'eginUvészlbb kivitelű felvételek készítését. Felvilágosítást adok minden fényképészeti munkát Illetőleg. 506 Felvételeknél 30° 0 árengedmény. 3 darab 18X24-es kép 750 korona, 13Xi8-as képből 3 darab 400 kor., 6 darab levelezőlap 300 korona. GÁBOR ENDRE műterme Szegeden, Kelemen-utca 7. sz., I. emelet. Magyar Általános Takarékpénztár R.-T. szegedi fiókintézete azelőtt 327 Szegedi Általános Hitelbank R.-T. : w;ÖE.csEV-uTcn in. « Betétek takarékpénztári könyvekre és folyószámlákra legelőnyösebb kamatláb mellett­— Hitelek és financirozások. ­Átutalások és meghitelezések bel- és külföldi piacokra. Tőzsdei megbízások. - Letétek kezelése. BPEQEM IPÉWZEBC VÍTTEIDE ÉS Efc/SUJASH. Nyomatott a Délmagyarország hírlap- és^nyomdavállalatnál, Petőfi, Sándor-sugárut 1.

Next

/
Thumbnails
Contents