Szeged, 1921. június (2. évfolyam, 124-148. szám)

1921-06-08 / 130. szám

SZEOED Két és félmilliót kér Palágyi a színházért. A kultuszminiszter megbi70ttainak tárgyalásai Palágyi igaz­gatóval. Az u| igazgatóság átveszi a Jelenlegi díszlete­ket és ruhatárat. Ha a pénzügyi megegye/éa létrejön, akkor nincs akadálya a városi szinház államosításának. SZEGED, junius 7. (Saját tudósítónktól.) Először adott hirt a Szeged azok­ról a tárgyalásokról, amelyek a vá­ros és a kultuszkormány megbízottai között megindullak. A tárgyalások, mint ismeretes, a szegedi városi szinház államosítását, illetve Nemzeti Színházzá való átalakítását célozták. Az első tárgyalások eredményéről Rónay Gvula tájékozhatta az illeté­kes köröket, akik, ugy látszik, meg­elégedéssel vették tudomásul a sze­gedi tárgyalások eddigi eredményéi. Erre vall ugyanis az a körülmény, hugy Rónay Gyula ismét Szegedre jött és magával hozta a szegedi Nemzeti Szinház kiszemelt igazga­tóját, Ktirthy György, neves fővárosi színművészt is. Rónay és Kürthy még a délelőtt folyamán felkeresték Palágyi Lajos színigazgatót, akitől azokat a felté­teleket, különösképen a pénzügyi kikötéseket akarták megtudni, ame­lyek alapján Palágyi ha *dó lenne a színházai átadni, f ácskozás zárt ajtók mögött folyt (egész jár­vány lett ez már Szegeden) és munka­társunknak c?a< annyit sikerült arról megtudni, hogy Palágvi haj­landó átadni a színházat és csak annyit köt ki magának, hogy az uj igazgatóság vegye at díszleteit, ru­határát, valamint a már leszerződte­tett tagjait. A díszletekéit és ruha­tárért két és félmillió koronát kért Palágyi színigazgató, ez az összeg egyúttal végnielégités is lenne ré­szére. Rónay és Kürthy a színigazgató feltételeit illetékes helyen elő fogják terjeszteni és amennyiben a Palágyi által kért összeget kifizethetőnek ta­lálják, akkor nem lesz semmi aka­dálya annak, hogy a városi szinház a jövő sziniszezonban mint Nemzeti Szinház nyíljon meg. Junius 7-én, kedden a szegedi színtársulat tagjai vendégszerepelnek Szinrekerül: naponta két előadáson, délután 6 és este 9 órakor VERA VIOLETTA. Operett egy felvonásban. — Irta: STEIN LEÓ. Forditoita: MÉREI ADOLF. Zenéjét szerezte: EYSLER ÖDÖN. Személyek: De Tivoli marquis . , Fodor Arthur Aris'ide de Saint Cloche Máthé László • Adél, a felesége Cholnoky Margit René Plon-Plon Barna Andor . Vera Violetta Pogány Irén Mabel Cocard, Adél társalkodónője . . . Szilágyi Aladárné Musette ) . . Kiss Ilonka Ninon ) gnsettek Rózsa Ilonka Luis Savoyard . Biró Tivadar Pierre Malot ..." Rózsa Jenő Halifakor, korcsolyatar.itó Szilágyi Aladár Inas Erdős Fül"p Történik: Ma, egy éjszaka a párisi „Palais de Glace" helyiségében. Rendező: FODOR ARTHUR. Az operett előtt a Marcella cimü filmet vetíti a Mozi Rendes mozihelyárak I Szeged, 1921 iunius 8 HIREK — Az Ármentesitö közgyOlése. Ma délelőtt tartolta évi közgyüiéí-ét az Ármenlesitö-Tarsula' Ennek fo­lyamán a választmány bejelentette Reök Ivánnak igazgatói állásáról történt lemondását, kinek helyébe Papp mérnököt választották meg. Bejelentenék, hogy a sövényházai vadvizik levezetésére vonatkozó ter­vezet elkészüli. A terv végrehajtá­sához 1,700.000 korona lenne szük­séges, melyből 900.000 korona ki­vetés folytán már rendelkezésre is áli, a hiányzó összeget pedig négy tészielben fogják behajtani. A köz­gyűlés a déli órákban löbb lényeg­telen tárgy után véget ért. — Egy ezüstruhel 13.000 pspir­rubfl. Az orosz pénzügyi népbiztos­ság ismét életbeléptette, illetve for­galomba hozta az ezüstrubeleket. Egy ezüstrubel értéke 13.000 papir­rubel. — Visszakövct'llk a bor- és eö adót. Szeged városa a francia megszállás alatt és után is a bor és sör után adót szede t. A vendég­lősök és kávésok tavaly feliratot intéztek az illetékes miniszterhez és kélték, hogy utasitsa a tanácsot, hogy ezen adó szedését szüntesse be. A miniszter tényleg be is til­totta a sör- és boradó további sze­dését. Most aztán a vendéglő ök és kávésok keresetet adtak be a város ellen, hogy az 1920 évben besze­dett k. b. 4 és fé milliót kitevő adót fizesse vissza. — B>nyod«lmak * szinház két­százezer koronás segélye körQl. A szinház kisfizetésű tagjai ma kül­döttséggel keresték fel a ku'turla­nácsnokot, akii arra kértek, hogy intézkedjék a színháznak már ré­gebben megszavazott kétszázezer koronás segély kifizetéséről és arról, hogy ezt a pénzt a konzorcium igazgatósága ne a deficit kiegyenlí­tésére, hanem a tagok nyári lizeté­sére használja fel. Egyben azt kér­ték a tanácsnoktól, hogy a város képviselőiből és a konzorcium meg­bizottaiból álló bizottságol külijön ki a konzorcium számadásainak felülvizsgálására, ami, szerinlük, nem egészen helyesen volt vezetve. A tanác nok a küldöttség tagjainak kérésére adotí válaszában kijeiiteiie, houy a kétszázezer koronás segély fe haszn^ása a tantesi határozat smmt Palágyi igazgató joga, igy tehát a város ebben az ügyben nem tehet a kérelemnek megfeleő lépésekel. Ha a tagoknak mégis kö­vetelései volnának az igazgatójukkal szemben, ugy ez jogi kérdés amely­lyel forduljanak ügyvédhez. A kül­döttség elégedetlenkedve fogadta a tanácsnok váiaszát és mivtl ugy vélik, hogy részükön az igazs.lg, az igazságot pedig, ma máskép nem megy, keresni kell. A tanács­mik ajánlatára ügyvédhez mennek sérelmeikkel. x Berky Lili és Gózon Gyula a Korzó Roziban. A Korzó Mezi megkezdi a legnevesebb fővárosi kabaré-művészek vendégjátékának sorozatát. 8-án és 9 én, szerdán és csütörtökön lépnek fel Berky Lili és Gózon Gyula, a budapesti Apolló­Kabaré dédelgetett kedvencei. Berky Lili a legújabb sanzonokat émkli ismert művészétévé', Gózon is han­gulat dalok pompás előadásával fogja gy nyörködtetni a közönséget. A kitűnő iiiüvészpár tréfás jelenetek­ben is szerepel. Naponta két elő­adásban lépnek f.l és pedig 6-kor a téli 9-kor a nyári helyiségben. Rendes mozihelyárak. — Kevesen jelentkeznek közel­látás*. A közélelmezési hivatalban tegnap kezdték meg a közellátásra jogosultak összeírását. Amint a köz­élelmezési hivatalnál értesülünk, az összeírás iránt nagyon gyenge érdek­lődés mutatkozik és az érdeklődök nagyrészét visszautasítja a hivatal azzal, hogy közellátásra nem jogo­sultak. — Gyanns klrakatnézsgetők. A Földes­céghez történt betörés óta a detektiv­tesiüle* tagjai állandóan figyelemmel kisé­rik az uicák semmittevő lézengóit. A Posztós-detektivnoport emberei ma négy olyan fiatalkorú suhancot állítottak elö, i akik különös e'öszeretetlel vizsgálták a Kárász-utcai üzletek kinyithatásának lehe tőségeit. Az előállított suhancok egyikénél a motozás alkalmával egy arany karika-' gyürüt találtak a detektívek, aminek ere­detére nézve a gyanús kirakatnézegető minden felvilágosítást megtagad. Erős a gyanú, hogy a gyürü lopásból származik, valamint az sem lehetetlen, hogy a négy suhanc keze benne van a Földes-cég ká­rára elkövetett kirakat-fosztásban. x Szegedi színtársulat tagjainak vendégjateka a Korzó Mo/iban. Eysler operettjének: Vera Violettának tegnapi nagysikerű előadását ma megismétli a Korzó Moziban a sze­gedi színtársulat operett-társulata Az előadások délután tí és este 9 órakor kezdődnek. — Kettévált a vendég-Iparosok szakosztálya. Az ipartestület ven­déglős, kávés és szállodás szak­osztálya tegnap este ülést tartott. A szakosztályban már hosszab idő óta viszálykodás dul, mert a kisebb vendéglősök és a kávésok-szállodá­sok között érdekellentét van. A teg­nap esti ülésen több felszólalás után belátták, hogy a további együtt­működés lehetetlen, ezért a nagy­vendéglősök, kávésok és szállodások Kass Jánossal az élükön kiváltak a szakosztály kebeléből s külön szak­I osztályt alakítanak. — A Kass-étterem terrasza nyári estéken a legkellemesebb. — A református középiskolai tanulók vállá.vizsgája. A reformá­tus középiskolai növendékek nyilvá­nos vallástani vizsgája f hó 12-én lesz a református templomban. — Olcsóbb lesz a koksz. Cudapestről jelentik: Ujabban Hollandiából a Dunán való s/.állitasra tömeges külföldi koksz­ajánlat érkezik Az első szállítmányok már útban vannak. Erre a hirre a csehek nagy­ban kezdik kínálni készleteiket. — Orvosi hir. Dr. Szarnék Sán­dor gyermekorvosi tanulmányútjáról külföldről visszaérkezve újból rendel Jókai-u ca 7. alatti lakásán (a nyári hónapok alatt délután 3—5-ig). 3 — A Kass-étterem terrasza nyár estéken a legkellemesebb. — Felszabadult a tejforgalom A ma reggeli lapok közlik a sze­gcdi árvizsgáló-bizottság által meg­állapított maximális árakat a tejter­mékekre nézve. A jó bizottság ezút­tal is elkésett egy kicsit, mire ez az ármegállapítása napvilágot látott, már felszabadult a tej és tejtermé­kek forga'ma. A hivatalos lap mai száma ugyanis a tejforgalmat, vala­mint a tejtermékek készítésit szep­tember hó 30-tól kezdődőleg az or­szág egész területére szabaddá teszi. Ezzel egyszersmind latályukat vesz­tik az árvizsgáló bizottság ármeg­állapításai is. — A Kass-étterem terrasza nyári estéken a legkellemesebb. x Operettbemutató a Belvárosi Moziban. Hétfőn este mutatkozott be a Belvárosi Moziban a szegedi szinház operett ensembléje a „Pil­langó főhadnagy" folytatásában, a „Csollán Manó" cimü operettben. Ugyancsak ebben a darabban lépett fel Szigethy Nusi, az aradi szinház volt szubrettje, valamint Krajnik Mária, a Royal-Orteum tagja. A mozi­helyiséget megtöltő közönség sokat tapsolt Déry Rózsinak, valamint a címszerepet kreáló Asztalosnak, akik­nek táncszámait többször kelleií meg­újrázni. Asszonyi és Szigethy Nusi énekszámait, a „Vén diófa levelét" viharos taps honorálta. Radóc a tőle megszokott tökéletességgel alakította Morvay ezredest. Krajnik Mária kelle­mes megjelenése előie biztosítja ré­szére a sikert. A darabot kedden min­den előadáson megismétlik. Szerdán és csütörtökön teljesen uj műsorban látjuk az együttest, amikor bohóza­tot, szólókat, ének- és táncduetteket adnak elő. Pénteken és szombaton Mérei kitűnő opererettje „A kék róka" lesz műsoron. Belvárosi Mozi ím UTOLjái<n a szegedi szinház és a pesti színházak legjobb eróinek ven­dégfellépésével Harmath-Marthon Géza hires táncos operettje Csollán Manó (,A Pillangó főhadnagy* c. operett folytatása.) SZEREPLÖK: Báró Morvay, ezredes . . . Radócz Radnothv százados .... Asszonyi Katinka, a folesége .... Krajnik Mária, a Royal-Orfeum tagja Csollán Manó Asztalos Rózsi, a felesége Déry Rózsi M,CI • • •, • Szigethy Annus, az aradi színház v. szubrett primadonnája Történik Csollán Manó mátyásföldi villájában. Azonkívül magánszámok, kuplék, táncduettek. FilmmUsorban: „H mfcsgi/ermeke" Társadalmi dráma 5 felvonásban. S RENDES HELVAKNK. W Az előadások 5,7 és 9 órakor kezdődnek. A 9 órai előadás jó időben a nyári helyiségben (Dugonics-tér 12., Szegedi Napló-ház) lesz tartva. *eoeoooeoeoeec László-garageban legbiztosabb Bérautók megrendelhetők éjjel-nappal Polgár-utca 4. 6i5 Telefon 814. BENZIN KAPHATÓ. *eooeoooeoeecK VRRGHMlHfliY^sU Szeged Telefon 469. 590 Aradi-utca 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsak, ponyva, szölőkötö­ző fonalak és háló gyári áron kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents