Szeged, 1921. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1921-05-15 / 111. szám

SZBOBD Szeged, 1921 máfrg IS. MARGÓ Az e^gyik fővárosi színházi képes­lap, amely tele van művészi kép­telenségekkel, a legutóbbi srámai­ban szépségversenyt rendez. Ó^nem a régi sablon szerint, ahogy azt nyári népünnepélyeken szokták a boldog békevilágban és nem ugy, mint ahogy eddig csinálták a kü­lönböző színházi lapok. A régi nép­ünnepélyeken népszavazás döntött a legszebb szőke és barna felett, aki­ket teljes életnagyságban diadal­szekérre Ültettek és végigvittek a kerten, ahol lampionok és rakéták várták a dündőkló estét. Ami pedig a színházi lapokat illeti, azok a kö­zönséget megszavaztatták, hogy a szinpadi szereplése alapján dönt3e el, melyik a kedvenc primadonnája vagy drámai szendéje, esetleg nai­vája? A kedvenc képét azután le­közölték, hogy a többiek pukkad­janak. (A klisét esetleg a gavallér Hzette, ha gavallér volt) A pesti színházi újság azonban reformot jelent be a szépségverseny terén, ö a különféle művésznők lábait állitja versenybe, térdig, eset'eg térden felül, trikóban vagy rövid szoknyá­ban. A legtehetségesebb lábak vo­nulnak fel sorra a színházi képes hasábjain, hogy megméressenek és könnyűnek, sőt lengének találtassa­nak. Hiába, haladni kell a korral és ha már lezajlottak a forradalmak a politikában, hadd tombolják ki ma­gákat a művészet birodalmában is. Ugy sincs ecyéb gondunk és ba­junk, az egünk felhőtelen, a földűnk virágos, a jelenünk rózsás, a jöven­dőnk oly biztató, igazán elkel egy kis művészi lábverseny, hogy meg­mutassuk annak a cudar világnak, milyen jó lábon állunk. Ezek után még csak a politikusok kcnyökver­senye következhetik. De hiszen ez a verseny már folyik is — emberemlé­kezet óta. A könyvesboltok még mindig tele vannak, annyi uj könyv jelenik meg, hogy szinte sokallaná az em­ber, ha nem kellene kevesellenie azt, amit az eredeti magyar irodalom terén nyújtanak. Mert a legtöbb könyv fordítás és pedig gyári munka. Egy-egy ismert külföldi munkát (néha remekmű is akad közöttük) kétszer-háromszor is lefordítanak különböző címeken és jelleggel. De hol van, hol marad az élő és hó­dító magyar kultura legszebb virága, az élő és hódító magyar irodalom? Nem gondoljuk, hogy az irók, a költök ne írnának I Igaz, hogy a napi sajtó és a napi politika robotja meglehetősen (és ma jobban, mint valaha) befogja a Pegazusukat, de azért még mindig marad .üres óra", amelyben az ihlet meglátogatja ókét lr.kább az a baj itt, hogy az iro­d< lom-politikában is csak a jel­szavaknál maradunk és a közönség nagy része ^inkább érdeklédik lát­ványosságok, mint olvasmányok iránt. Mindent a szemnek, semmit a léleknek: valahogy ez lett most koruuk jeligéje és a " kiadók külön­féle idegen neveken egyre ujabb sorozatokat adnak ki idegen íróktól és a magyar költő megint csak ott tart, ahol Csokonai Vitéz Mihály: nagyurak mecenási hajlamaira appel­lálna, ha büszkesége megengedné és ha volnának még nagyurak, akik mecenások. SZEOED, május 14. (Saját tndósmnktóL) termésünk tesz az kién? — Or. Aioner Károly főispán, .Bokor Pál h. polgármester, dr. Kószó István kepviseio. Szűcs Mihály gazdasági akadémisi igaz­gató és Várkonyi Jenő gazdasági intéző nyilatkozatai. — Kőzepss termés várható. — Kevés borunk lesz. — — A kisgazdapárt a forgalom szabaddá tételéért harcol, az állam­nak azután bizonyos korlátozásokat kell fenlartani, mert az ellátatlanok ellátása nem bTzhaló a véletlenre, sem pedig eittleg előálló spekulá­cióra. A tiagv és vámmalmok utján va ó beszerzés volna a legalkalma­sabb. A gabonabeszerzési országos kirendeltségeket feltétünül meg kell szüntetni. Azután a bormérésről nyilatkozott a képviselő. Botból közepes termés várható, mert nagyon gyönge telünk volt. A vessző a földben megpállolt. A mag elpusztult. Legtöbb szóló alulról hajt. Alsó hajtás pedig nem hoz sok termést. — A bor vételáraknak leszállítása és a borkereslet hiánya kellemetlen helyzeibe hozta a bortermelő gaz­dákat. Mig valutánk nagyon rossz volt, addig indokolt volt, hogy visz­szatartotta a borát. Midőn a valuta javult, ugyanakkor a belföldi export is megszűnt és igy az árak leszáll­tak. Szerencsétlenség volt, hogy a valuta javulásával egyidejűleg az 1920. évi bortermés hekfólilerenként 84 koron i termelési adóval lett megróva. Ezen ujabb teher, s for­galom lanyhasága és az olasz bor­nak a külföldön való elterjedése ka­tasztrófa elé viszi a magyarországi bortermelést. Nyakkendő készítés és javítás legszebb kivitelben SÜND0R IBOiYH 352 Merey-utca 7, I. em. 4. Telefon 961. fi Egy életünk, egy halálunk és ez is sokban az idei termésünktől függ. Remegő aggodalommal várjuk azt az időt, mikor megsuhan a kasza a kalászok tövében és keresztekbe rakja a gazda gabonáját. Aggodalommal várjuk már azt az időt, amikor meg­tud uk: elég kenyér jutott-e Csonka­Magyarország népének és hozzá­menekült édes testvéreinek. Hogy mit várhatunk az idei terméstől, erre nézve kért felvilágosítást munkatár­sunk több hivatott tényezőtől, akik­nek nyila kozatait itt adjuk: * Dr. Aigner Károly főispánt, mint a törvényhatóság első tisztviselőjét és úgyis, mint gazdálkodót érdekes­nek tartottuk a terméskilátásokat illetően megkérdezni: — A vetések az esőhiány folytán sokat szenvedlek az utóbbi hetekben, a későbbi esőzések és a rákövetkező meleg napok azonban megizmositot­ták a gabonát. — A szőlő erősen megsínylette az októbervégi három­napos erős fagyot, mert abban az időben a szőlők mindenütt takarat­lanul állottak. Igy különösen a magyarka elnevezésű szőlőfajnál okozott a fagy nagy károkat. Ennek folytán, tekintettel arra, hogy a kilá­tások nem reményteljesek és hogy a szüret idejére a külfölddel váló bor­kereskedelmünk is meg fog indulni, a bor árának további sülyedése el fog maradni. — A gyümölcstermés­ben a tavaszi fagy szintén nagy károkat okozott. Az alma, srilvá és Körte hozama közepes lesz, a cse­resnye és meggy viszont egészen gyenge termést igér. Sajnos, hogy sárgabarackból az idén úgyszólván semennyi sem lesz. — A kapás­növények jelenleg igen jól állanak. Kukorica, burgonya, bab, sót dinnye is bőven lesz az idén. e Bokor Pál h. polgármester, ki a város gazdasági ügyeinek leginten­zívebb adminisztrálója, a kővetke­zőket mondotta: — .Legfontosabb kérdés e téren a kenyér. A vetések az utóbbi hetek jó meleg esői folytán igen szépen fejlődtek, ugy, hogy ha baj nem jön közbe, középtermésre számitha­tunk. Sajnos, hogy a rozsnak na­gyon kevés lesz a szalmája. A ka­pás növények jól kikeltek; bennük nem tettek kárt a fagyok, ugy, hogy a fejlődésük normális. A szd/ó azon­ban sokkal gyengébb, mint pl. ta­valy volt, ugy, hogy csak fél ter­mésre számithatunk. A gyümölcsöt itfetúer.: a szilva, körte és alma igen jó termést igér, a koraiak azon­ban, mint a cseresznye és barack, lefagytak, ugy hogy ezekből egészen jelentéktelen hozamra lehet c*ak számítani. Dióból is kevesebb lesz, mint más években. A mostani idő­járás mindenféle termesztményre jó hatással van, ezért általában véve a kilátások reményteljesek. Dr. Kószó István nyilatkozata a következő: — A termés előreláthatólag kö­zepesnél jobb lesz. Búzánál, mos­tani számitások szerint, átlagosan 8 métermázsa várható. Rozsnál 5— 6 métermázsa. A rozsnál ig^n sok kárt okozrtl a késői esőzés: nem birt megbokrosodni, ös i árpa e'ég jó. Szűcs Mihály gazdasági akadé­miai igazgató a kővetkezőkben nyi­latkozott : -S. Az ŐS7iek a Feketéken ÚZ eső­zésékkel javultak, bár még sinylik a tulszáraz, hűvös tavaszt A buza­vetések vegyesek. Rozs már virág­zik. Egyes határrészeken, ugy Fekete­szél, Domaszék, Zákány elején igen szép vetések vannak. A siványokon azonban gyönge n gyon. Van olyan, mely a magot alig adja meg. De mft is lehetne várni attól a homok­tól, melyet csak a pacsirta trágyáz — mondotta Szűcs igazgató. A ka­lászokat több helyen vetesi hólyag­láp pusztítja. Ez igen nagy baj. Árpák közepesek. Zab visszamaradt, de azért még sokat javulhat. Bur­gonyára elég szép kilátás lehet. Takarmány, lucerna is elég sz p. Ami a szőlőket illeti, azok bizony lassan indultak fejlődésnek. Nagyon sok nyakhajtást hoztak. Valami jó bortermésre nem igen számithatunk. Várkonyi Jenő gazdasági intéző a Szeged-vidéki termést illetőleg az alábbiakat mondotta: — A gabonafélék állását a vál­takozó időjárás nem várt mértékben kifejlesztette, ugy, hogy búzában, rozsban, árpában közepes termés várható. Ugyanez vonatkozik a konyhakerti veteményekre is. Itt megjegyzendő az, hogy a város bodomi réti kertgazdasága már szál­lítja termesz ményeit a szegedi piacra és a bodomi réti termesztmények árai 60 százalékkal olcsóbbak az általános piaci árcknál. Legszembe­ötlőbb a különbség a salátánál, me­lyet a piaci 2'50-es árral tzemben a város kertgazdasága 1 K ért hoz forgalomba. A szőlő a korai ószi fagyok miatt rosszul fakadt, ugy, hogy ez a körülmény a kilátásokat erősen csökken i. A gyümölcsöt is tönkretette a fagy és különösen alma. cseresnye és meggy lesz nagyon kevés. Szilárd a kormány helyzete. Az internálások, a cenzúra ée a mozirevWé kérdéeoi mm kínosak. ­A Beniczky-Ogy kényes, de neai fontot. BUDAPEST, nájtu 14 (Saját tudŐ*tóa*tót) ' A kisgazdapárt tegnapi értekezle­tének témáit, úgyszintén Beniczky Ödön mentelmi ügyének tegnapi bizottsági tárgyalását az ellenaád sajtó alkalmasnak véli arra. hogy ezeknek alapján a parlamenti és po­litikai helyzetet sötétnek fetse és hogy a nemzetgyűlés tárgyalását az ünnepek után viharos lefolyásúnak jósolja Az ország közvéleménye ezeknek az alaptalan jóslásoknak nem igea ád hitelt, mert tapasztalatból tudja, hogy beválni sem igen szoktak. Kétségtelen, hogy igy lesz ezúttal is, ami kitűnik az alábbi nyilatkoza­tokból, melyeket egy, a politikai eseményekben alaposan tájékozott személyiség tett előttünk: — A kisgazdapárt tegnapi érte­kezletén szóbakerült az internálá­sok kérdése, a sajtácenzura és a mozgófényképszinházak tárgyában ki­adott belügyminiszteri rendelet.Mind­ezek a témák egyáltalán nem olyanok, melyek a kormányt kényelmetben politikai helyzetbe hozhatnák. Az Internálások kérdésével a kor­mány jelenleg foglalkozik, e témáról legközelebb a miniszteri székből illetékes nyilatkozat fog elhangzani és kétségtelen, hogy a belügymi­niszter meg fogja találni azt a meg­oldást amely a nemzetgyűlés nagy többségének helyeslésével találkozik. Annál kétségtelenebb ez, mivel f a kormány és a nemzetgyűlés szándékai közétt nincs semmi elvi ellentét. A kormány semmi egyebet nen óhajt, mint hogy a felforgató bol­sevista-agitációval az ország belső békéjét meg ne zavarj tk. A cenzúrát a kormány nem őhajta fentartani, de eltörlésével egyidőben szigorítani akarja a sajtófeie­• Ugyanez az álláspontja a nem­zetgyűlésnek is. A mozgőszlnházak kérdésében kiadott rendeletre vonatkozóan a belügyminiszter kijelentette, hogy a kérdéssel most foglalkozik és ha sérttmet talál, orvosolja. Ami pedig a Benkzky-mentelmi ügyet illeti, mindenesetre meg kell várni a mentelmi bizottság dön­tését. A mentelmi ügy pillanatnyilag kényes lehet ugyan, de nem olyan természetű, hogy kritikussá tehetné a parlamenti ét a po­litikai szituációi Elvégre minden parlamentben akad kisebbség, amely a kormány politikájával nincs megelégedve, ame y radikálisabb óhajt tenni, amely nem osztozván a felelősségien, népszerű jelszavakat villogtat a közvélemény előtt Ezzel szemben áll az, hogy a kormány körül a kabinet politiká­jának megvalósítására nagy többség csoportosul, amelyre támaszkodva rázkódtatás nélkül kormányozhat Ha az ellenzéki sajtó a politikai életben felszime vetódó incidenseket túlozva színezi, csavarja, ettől még nem kell megijedni. Mindenütt igy van ez. A fontos a/, hogy a közön­ség ne veszítse el tiszta látását és ne vegye kézp n/nek mindazt, amit ezekről a témákról olvas.

Next

/
Thumbnails
Contents