Szeged, 1921. május (2. évfolyam, 100-123. szám)
1921-05-13 / 109. szám
SZEOED Szeged, 1921 májút 13. Riport a fényképészekről. Sok a ba,,a az embereknek, öe sok a baja a szegény fényképészeknek is. SZEOED, május 12. fSa/át tudósttónktól ) Áldozócsütörtök a keresztény családok életében az év egyik legkedvesebb napja. Az áldozó gyermeket minden jóval-széppel elhalmozzák. Szülök, rokonok, testvérek egymásra! versengve igyekeznek kedveskedni neki. Végre, a nap örök emlékéül, lefényképeztetik. Legalább igy volt ez valamikor régen. Valamikor régen, mikor a fixfizetésü hivatalnok bármily nehezen is, de eltudta vonni az ő kis fizetéséből azt az összeget, melyre gyermeke első áldozasának alkalmából szüksége volt. Ma egészen máskép áll a helyzet Egy miniszteri rendelet értelmében a fényképészek az iparosok közé lettek sorolva és mint ilyenek, egymás között bizonyos megállapodásokat kötöttek, különösen az árak arányossága tekintetében. Vannak ugyan ebben a szakmában egyesek, akik a többiek rovására, üszián anyagi érvényesülésből ezen megállapodásokat megszegik, de minden egyes szakmának a saj.it feladata, hogy a netán tényleg létező ily egyéneket maguk közül kiközösítsék. A megállapított árak azonban igen magasak. Ezt maguk a fényképészek is tudják és az elmúlt napokban a legjobban érezték. Az áldozás alkalmából való fényképeztetések hirül sem érték el a békebeli forgalmat. Tisztviselő-gyermekeket csak elvétve fényképeztettek le, mert bár ezek rémi árengedményre számíthattak, képtelenek az árakat fizetni még engedmény mellett is. Békeidőben, midőn az áldozó gyermeket levétette a lisztviselő, hogy többi gyermekei szemrehányást ne tegyenek, azokat is levétette. Most még el sem merték vinni a többi gyermeküket ez ünnepélyes aktushoz, nehogy azt találják mondani: „Apukám, vagy anyukám, ha csak egy ici-picit szeretsz, levétetsz engem is I" A szülő még kénytelen volna mások fülehallatára ezt a kérést megtagadni. A szívtelen szülő I Az idén főleg napszámos, földműves és tanyai szülők vétették le gyermekeiket. Érdekes megemlíteni, hogy bizonyos fényképészeknek, mondhatni, törzsvendégei voltak egyes tisztviselő-családok, akik egy évben minden családtagról, de különösen a fiatalabbakról 2—3 felvételt is készíttettek. A háború kitörése óta ez természetesen szünetel. Vannak egyesek, akik el-ellá ogatnak a fényképészhez. kérdezősködnek az árak iránt, feldicsérik a mester munl áját, nézik az uj fölvételeket elölről, oldalról, távolról, közelről; majd csöndes jónapot kívánnak és fájó szívvel távoznak el. Vannak, akik csak a kirakatokban elhelyezett képeket szemlélik meg, de. bemenni nem mernek. Remélhetőleg rövidesen ez a helyzet is javulni fog. Maguk a fényképészek is várják, hogy olcsóbb anyagot kapjanak. Raktárt nem tartanak és igy koronánk emelkedése ezen a téren is javulást fog hozni. VRR6H NIHfUY gyárosnál Szeged TCrtoa *». 6 Aradi-utui l Mindennrmfi kötéláru, zsineg, zsák, ponyva, szólőkötöző fonalak és háló gyári áron kapható. Félremagyarázzák a lakásrendeletet. — Vagy fizet a lakó, vagy pöröl. — Rengeteg a pór. — Értekezlet les^ a Jövő szerdán. — SZEGED, május 12. (Sajat tudósítónktól.) Az uj lakásrendeletnek a házbéremelésre és felmondásra vonatkozó rendelkezései valóságos felfordulást idéztek elő az érdekeltek kőzött. A háziurak a lakbíremelési rendelkezéseket, érthető okokból, félremagyarázzák és a félremagyarázott re deletre való hivatkozással tulmagas lakbéremelési szándékokkal állanak elő a lakókkal szemben. A lakó pedig vagy fizet, mert ha nem fizet, ugy a háziúr felmond neki, vagy pedig pöröl. Az ilyen poröket az eddigi lakbérleti bizottság helyett most a járásbíróság tárgyalja le, a tárgyaláson, ugyanugy, mint akármilyen másféle pör tárgyalásán, a feléknek joguk van állításaikat bizonyítani. Szegeden két jiró tárgyalja a lakbéremelési és felmondási pöröket. Munkatársunk ma érdeklődött ezeknek a bíróságoknak a munkájáról. Érdeklődésünkre azt a választ kapiuk, hogy raponként garmadával érkeznek panaszok a lakbéremelés és felmondás, különösen az üzlet- és müheiyhelyisét>ck felmondása miatt. A bíróságok naponként átlag 8—9 ügyet tárgyalnak le, az ítéletek meghozatalánál szigorúan a lakásrendelet paragrafusait veszik alapul. Amint értesülünk, a háziurak túlkapásai ellen a Kereskedők Szövetsége szerdán d. u. az összesérdekeltek bevonásávál értekezletet fart, amely értekezleten azután le fogják tárgyalni mindazokat a sérelmeket, amelyek a lakókat a lakásrendelet rendelkezéseinek félremagyarázása folytán napról-napra érik. Félix Zoltán és Kohn Izidor körül szorul a hurok. H.-M.-VÁSÁRHELY, májú? 12. Félix szereplésére vonatkozólag érdekes adatokat szolgáltatott a tegnap délutáni tárgyaláson kihallgatott Bereczkt Imre vásárhelyi detektív, aki azt vallotta, hogy Félix Zoltán .olt az, aki az öreg Weisz Henriket bántalmazta és a terroristák puskacsöve elé állította. Állítólag Félix azt mondta volna az életéért könyörgő Weisznek: — Meghalsz kutya! Félix tagadta a detektív állítását, akit a bíróság megesketett vallomására. A mai főtárgyaláson Vékony József földbirtokos, Barkó Imre vasutas kihallgatása után Virágos Lajos állomásfönökót hallgatták ki, aki érdekes részleteket mondott el a terroristák által az állomás épületében véghezvitt rombolásokról. Móte Károly jelentéktelen vallomása után Endrődi László tett jelentősebb vallomást. Endrődi a vásárhelyi nemzetőrségnél szolgált, ebben a minőségében többször együtt volt a terroristákkal, akik között a leghangosabb mindég Kohn Izidor volt. Azt mondja vallomásában, hogy Félix Zoltán a városházára hurcolt túszokat bántalmazta és szidalmazta. Félix tagadja ezt A tárgyalás folyik. Jugoszlávok a fiumei szektorban. BELGRÁD, május 12. (Avala.) A jugoszláv csapatok május 9-én megszállták a fiumei szektor első zónáját. A második zónát május 14-én fogják megszállni. Az uj orosz kommunistakormány. HELSINGFORS, május 12. Az orosz választások a kommunistapán abszolút győzelmével végződtek. Az uj kormány elnöke Lenin, hadügy Trockij, kisebbségi Dverjinszki, külügy Csicserin, közoktatásügy Lundinszki, közéleimezés 1 ierupa, államjavak Rakow, pénzügy Argelenski, közegészségügy Levankoe, földmivelésügy Cosinszki, vasutügy Msanow, igazságügy Urski, közmunkaügy Schimdt, posta és távírda Siopovics, kereskedelem ügy Leza. Az alkotmányozó bizottság elnöke Calmini, tagjai Kamenev, Italin, Petrovski, Tomki, Aldorj, . Vladimiresku, Sapronow, Kutusow, Smidovics és Sachlutzki. 13-33 a SZEGED telefonszáma. Ausztria csatlakozása Németországhoz. BÉCS, május 12. (M. T. I.) Az alkotmány-bizottság tegnap végzett a nagynémetek indítványával, hogy a német birodalomhoz való csatlakozás ügyében elrendelendő népszavazásról törvény alkottassék. A bizottság törvényjavaslatot fogadott el, melynek értelmében a nemzetgyűlés által megállapítandó vasárnapon a polgárságotjmegkérdezik, óhajija-e, hogy a kormány kikérje a népszövetség tanácsának hozzájátu- , lását a német birodalomhoz való csatlakozáshoz. I BÉCS, május 12. A salzburgi pártok a Nén-etországhoz va.'ó csatlakozás ügyében feltétlenül ragaszkodnak a május 29-iki népszavazáshoz. SZÍNHÁZ HETI MŰSOR: Csütörtök: Troubadour, opera. Bérletszünet. Péntek : Szép Ilonka, magyar énekes játék. Premierbérlet A) 60. sz. Szombat: Szép Ilonka, magyar énekes játék. Premierbérlet B) 60. (utolsó szám). Vasárnap délután: Ingyenélők,népszínmű. Vasárnap este: Szép Ilonka, magyar énekes játék. Bérletszünet Hétfó délután : Szulamith, keleti opera. Hétfő este: A bor, falusi történet. Berletszünet Az esti előadások 8 órakor kezdődnek. * Tihanyi Zoltán aikere Budapesten. Tihanyi Zoltán, ki az elmúlt évadban egyik legnépszerűbb tagja volt a szinház operaegyüttesének, mint a fővárosi lapokban olvassuk, igen nagy sikerrel énekelte a „Faust" címszerepét a Városi Színházban. A híradás szerint a szépliangu tenoristát felvonásközőnkint és nyilt színen is kitüntette a közönség tapsaival. NOI KALAPOK mélyen leszállított árakon, legszebb kivitelben készülnek «>7 RNZEKIS NŐVÉREKNÉL. Tőzsde. SZEGED, május 12. Szegedi tóssde: Az üzlet tartós. Irányzat barátságos. Kötés leiban (335-51-ig) és márkában 315-6l-ig) volt. Budapesti liróárfolyaaiok: Lei 340 — 360 marka 3J0 - 3.60, font 810-830, tr. frank 16.75--17 25, sv. frank —.— dollár 195—205, Napoleon 68078Q líra 10.35-10.60, rubel 0.68-0.70 sokol 295—310, kor. dinár 5 95-6.15, fr. dinár 5.95-6.15. leva , osztrák 39—41, lengyel márka 25—27 ZCRICH, májjs 12 (Nyitás.) Berlin 915, Newvork 5fi0,* Milano 29.40. Bukarest 955, Bndapeit 2 82. Varsó 0.72; Prága 8.—, Bécs 130. osztrák bélyegzett 1.04, Zágráb 412 BrerkMrt.k 0-. SZILASSY CASJW M VUKS EM* A iierketzttserl telelte: Dr. SZILASSY CiSAS. Uptuiaidonoi: .SZtGED* laptaiddválIáJat r-t m Bármily mennyiségben uacTfiV ui hasznalt fehérr.mút és férfiruhát. Welsstnberá, Attila-Utca 8. szám. Mikszáth K.-u. 10. J| Telefon: lö—29. Elegáns luxusautókkal 282 TURAUT/lKftT elvállal ugy helyben, mint vidékre. QKfl koronáért OJU önnek is vennie kell Sevro betétes női cipőt lakk, varrott, bagaria és sevro cipő* 450 koronától, lakk cipők 950 koronáig, gyermek lakk cipő 290 koronától ROBITSEKMÉL 477 rcKCTCSMS-arca »•. Lechkyés Barborik legmodernebb autó carosseria. kocsigyártó, fényezési munkákat és javításokat elvállalnak Szeged, Maros-u. 24. Telefon 13—97. 485 Az udvarban motorszerelde. Tengeridara, árpadara, tengerikorpa, magdara, mindennemű ta karmány és f üszerártiír legolcsóbb be41 UK vásárlási helye: Weisz Lajos Tisza-Lajos-körut «i Naponta friss házikenyér kapható. h „Turul" cipőgyár szegedi iőraktára megkezdte dus raktárának mélyen leszállított árban való árusítását. m Az árak kirakatainkban megtekinthetők!? Magyar Általános Takarékpénztár R.-T. szegedi azelőtt Hókln.ézete 327 Szegedi Hitalános Hitelbank R.-T. - KÖtcsrT-irrcn n. • Betétek takarékpénztári könyvekre és folyószámlákra legelőnyösebb kamatlab mellett. — Hitelek és financirozások. — Átutalások és meghitelezések bel- és külföldi piacokra. Tőzsdei megbízások. = Letétek Kezelése. IDEGEN PÉNZEK VÉTEE.E ÉS CLllCrtsn. Nyomatott a Délmagyarország hírlap- és nyomdavállalatnil, Petőfi Sándor-sugárut 1.