Szeged, 1921. május (2. évfolyam, 100-123. szám)

1921-05-08 / 105. szám

SZBOBD mi — Félra Illót hoz havonta a vigalmi adó. A városi vigalmi adó­kat, melyek a városnak a francia megszállás óta igen sok jövedelmet hajtottak, mcst főként a mozgófény­kép színházak jövedelmeiből szedik. Mint a város illetékes ügyosztályá­ból értesülünk, havonta 500 ezer korona folyik be a város pénztárába vigalmi adó cimén. — At olcsóság! hullám és a vendég­Ipar- A kővetkező levélet kaptuk: Tekin­tetes Szerkesztőség I Többek nevében az árvizsgáló bizottság elnökéhez egy kér­vényt adtam be, amelyben a szállodák, vendéglök és kávéházak árainak reduká­lását, azoknak a viszonyoknak megtelelő mielőbbi megállapítását kértem. Mindez azonban az árvizsgáló-bizottság által rnég nem történt meg i igy a tekin­tetes Szerkesztőséget kérem, hogy a kérdést méltóztassanak felszínen tartani és azzal érdemileg foglalkozni. A helyzet ma az, hogy a szállodákban még mindig a régi árak vannak és a szállodás urak nem akarnak a viszonyokhoz alkalmaz­kodni. Ugyanez áll a vendéglőkre is. Ami­kora a hus kilónkint tiz koronával drágult, akkor az adagok ára azonnal a duplájára szökött, most azonban, amikor a húsárak lényegesen estek, csak nevetséges pár koronával csökkentek a régi árak. Megjegyzem, hogy a kávéházi pincérek­nek a fizetését a felére szállították a ká­vésok, igy tehát az árakat könnyen redu­kálhatják. De nem akarnak az árakkal lejebb menni. Sürgős hatósági beavatko­zás szükséges itt, mivel a közönség ér­deke fontosabb, mint néhány milliomos szállodásé, vendéglősé és kávésé. Nem akarjuk mindig a szállodások nótáját hal­lani : .Nyisd ki babám pénztárcádat", ha­nem nyúljon be a hatóság ebbe a dárázs­fészekbe és csináljon végre rendet. Hálás köszönettel igaz Jiivük N. B. x A KAAC hebe ében újonnan alakult „Motor és kerékpár szakosz­tály" e hó 15-én és 16-án, pünkösd első és második napján kerékpár- és motorkerékpár-versenyt rendez a kö­vetkező számokkal: 5 és 10 km. kerékpárverseny, 5 és 10 km. motor­kerékpárverseny lassú sági és akadály­verseny. Nevezési határidő: május 12. d. e. 12-ig. Nevezési hely: Ha­vas mérnök gépműhelye Fodor-u. 2. — Sikerűit lénykcpek a legol­csóbbak Auer-fivéreknél Kölcsey u. 8. — Ml lesz az ezerkoronások­kal? A gyanús lebélyegzésü 1000 koronásokról az Osztrák-Magyar Bank elismerényt fog adni és csak a műszaki nyomda felülvizsgála'a után fizeti ki a jónak elismert bank­jegyért az uj átlamjegyet A ha­mis lebélyegzésü bankjegyekről az intézet kérőbb fog intézkedni. x Angol kosztümök és francia ruhák kiváló Ízléssel Zsolnay-szalon­ban készülnek, Korzó Mozi házban az emeleten. Telefon 15—01. Aján­lom speciel angol szöveteimet férfi ruhákra. - 209 — Tejpancsolók a kihágási bírósá­gon. Ma délelőtt ismét a gyengéd nem­nek tejhamisitó, tejvizezö és tejfölöző gárdája vonult el Horváth kihágási biró előtt. Az első Gera Sándorné volt, aki röMzött tejet árult, de az edényre nem irta rá a minőséget, a kihágási biró 20 koronára büntette meg, de kötelezte a vegyvizsgálati dij megtérítésére is, amely 43o koronát tett ki. Cirok Eleknét 32o ifj. Krisztin Pálnét 38o, Szabó lánosnét «2o, Zombori Júliát 520, Farkas Péternét 180, Fekete Istvánnét 200, Vidacs István­nét 46o és Boldizsár Mihálynét 38o koro­nára büntette meg a kihágási biri. x Gömőri Sári műtermében e hóban kellő számú jelentkező esetén amateur kurzus nyílik (4—6 hét). Portraii, interieur és plam-air (sza­badban készült) felvételek. Különböző eljárások: napfény, bromezüst, gáz­fénykópiák, bromolajnyomat stb. Je­lentkezni lehet naponta d. u. 3 -4-ig Hid-u. 3, II. Miért drága a tojás ? Heti 30.000 darab tojást használnak fel a pékek a tojásos perecekhez. SZEOED, május 7. (Saját tudósítónktól) Az újonnan kiegészített árvizsgáló­bizottság legutóbbi plenáris ülésén foglalkozott a tojás lehetetlenül ma­gas árával is. A öizotfság egyes tag­jainak észrevételei szerint nagy a valószínűség arra, hogy a tojás ára azért nem csökkenj mivel a pékek a tojásos perec gyártmányaikhoz sok tojást fogyasztanak. E lehetőséget azonban eliminálták azzal, hogy a tojásos perec készítéséhez nem is tojást, hanem valami speciális pre­parátumot használnak. Miután az ügy ilyen elintézését nem tartottuk egészen elfogadható­nak és másrészt kissé regényesen is hangzik az, hogy tojásos perecet tojás nélkül késziihessenek, munka­társunk a legszélesebb rétegekben érdeklődött a kicsinyesnek tünő ügy­ben és a következő adatoknak ju­tott birtokába : A tojásos perec kultusza nem egészen uj keletű, mert a háborús években is foglalkoztak már annak készítésével, mégis ily menyiségben, mint ez évben, nem volt még soha forgalomban. Azt kell hinnünk, hogy e perecek kelendősége különleges formájából ered. Az tfe ugyanis inkább mondható jelentéktelennek, mint kellemesnek. E perecfajta gyár­tásával Szegeden jelenleg mintegy tizenöt pékiparos foglalkozik és itt következik az, amiért ez a riport megíródott. Meggyőződlünk ugyanis arról, hogy ellentétben egyes árvizs­gáló urak nézeteivel, a tojásos perec készítéséhez bizony tojást használ­nak és nem is keveset. Egy-egy pék naponta 3—400 darab .tojást fogyaszt, ami összesen 4—9000 tojásnak felel meg és hogy ennek számszerű jelentőségét még ekiatán­sabban kidomborítsuk: egy héten harmincezer darab tojást használnak a pékek a tojásos pereceik elkészí­téséhez. Ezek után szinte fölösleges külön is megállapítanunk, hogy a tojás mai magas árát az okozza, hogy a pékiparosok napi 4—5 ezer darab tojás erejéig biz'oj vevők a piaci készletekre, ami viszont magyarázat egyben arra, hogy miért kerül a tojás ma is még 3 50 K-ba. Az ár­vizsgáló-bizottság akkor állana fel­adata magaslatán, ha rendeletet adna ki a tojásos perec gyártási ti­lalmáról, mely intézkedés a fent vázolt visszásságokat megszüntetné. Bizonyos, hogy a tojásos perecre semmiféle szempontból sincsen szük­ség, mert hiszen egyéb perecekből, kiflikből és zsemlyékből épen elég nagymennyiséget hoznak forga­lomba. Ha az árvizsgáló-bizottság ren­deletileg eltiltaná a tojásos perec gyártását és forgalombahozatalát, ugy a tojás ára egy héten belül 1.20-ra csökkenne. Ez pedig véle­ményünk szerint, szempontnak is legalább olyan elsőrendű, mint az, hogy az utcákat tojásos perec elne­vezésű ujkeletü csodabogár tarkítsa. — Országos kötélgyártó-szövet­ség alakult Szegeden. Magyaror­szág kötélgyártói gyűlést t irtottak Szegeden. A gyűlés, amelyen az or­szág egész kötélg/árló kisiparossága képviselve volt,elhatározta a Magyar­országi Kötélgyártó Kisiparosok Or­szágos Szövetségének megalakítását. A szövetség elnökének Dimitrievics Angyelko szegedi kisiparost, ügyé­szévé pedig dr. Hunyady-Vass Ger­gelyt választották meg. A gyűlést a Hágiban rendezett bankett követte, melyen számos pohárköszöntő hang­zott el a kötélgyártó kisipar fejlesz­tésének országos jelentőségéről. x Riadalmat fog okozni a cipő­piacon Robitsek Feketesas-utca 16. cipőáruház hétfőn, 9-én kezdődő pünkösdi cipővásárja. E héten a legjobb cipőket veheti 350 koro­nától 950 koronáig. Saját érdeke, hogy megnézze. * — RnhaizOvetosztás a közszolgálati alkalmazottak részére. A magyar köz­tisztviselők fogyasztási szövetkezetének szegedi fiókja a kedvezményes áru ruha­szöveteket a következő sorrendben osztja ki: május 9-én a ruhautalványok 171.401— 171500, 10-én 171.531 — 171.600., 11-én 171.601-171.700., 12-én 171.701—171 800„ 13-an 171.801-171.850., 14-én 27.711­27.743. 17-én 64 914-64,929., 18-án 10.171-10176. s 22.624-22.653 , 19-én 20.517—20.617., 20-án 20 618-20.717. sor­számig. A kiosztás mindannyiszor délelőtt 10-l2-ig tart; a mntakártyák azonban már délelőtt 9 órától megtekinthetők. A személyazonosság arcképes igazolvánnyal igazolandó. A kiosztás az állami felsőke­reskedelmi iskolában történik. öxv. Mondl Jóxsefné megtört szívvel jelenti, hogy hón szeretett térje MONDL JÓZSEF vendéglői szombaton reggel fél ft órakor 52éves korában váratlanul elhunyt. Teme­tése f. hó 9-én d. u. 3 órakor lesz a városi közkórház halottasházából. Béke poraira I x Pénzbecserélésnél is nagyobb érdeklődést okoz egy uj vállalat megnyitása és pedig a törvény­székileg bejegyzett .Terra" áru- és ingatlanértékesítő irodának, melynek tulajdonosa Markovich Zoltán. Iro­dáj \ különösképpen mindennemű áruk, gazdasági termények, ipari cikkek stb, mindennemű ingatlanok eladásának, vételének, kibérlésének, avagy elcserélésének közvetítésével foglalkozik. Mindennemű ingatla­nokra előnyös feltételek mellett tör­iesztéses kölcsönök kieszközöltet­nek. Részletesebb tájékoztatás cél­jábó; irodája bármikor készségesen és díjtalanul rendelkezésre áll. .Terra" áru- és ingatlanértékesítő iroda Árpád-otca, Ipartestület mellett. x ZUCKER SIffiON zeneiskolai tanár nóvendékclnek hangversenye hétfőn d. u 6 órakor a Tlsaában. Jegyek Bárdnál. — Burgonyaositás a közszolgálati alkalmatosak részér*. A magyar köz­tisztviselők fogyasztási szövetkezetének szegedi fiókja 1921 március hóra az 1920 yovember havi ellátási jegy 131 számú szelvényére a következő sorrendben oszt ki burgonyát: május 7-én 1—S00., 9-én 601—1200., 10-én 1201-1800., j|-én 1801-2400., 12-én 2401-3000., 13-án 3001—3600. s 14 én 3ö01-végig. A befi­zetés és kiosztás az állami gimnázium rak­tárában történik. x Kulturesemény lesz a szezon utolsó filmharmonikus hangversenye, mely f. hó 12 én, csütörtökön pon­tosan 5 órai kezdettel lesz meg­tartva a Belvárosi Moziban. A mű­sor gazdagsága s magas színvo­nala Weber.Oberen nyitány, Haydn .Bucsu Syropbonia", Qrieg „Peer Gynt Suite" és Wagner „Császár induló" garanciául szolgál arra, hogy a közönségnek ez alkalommal a legritkább műélvezetben lesz része. Jegyek 6—36 koronás árban a Bel­városi Moziban. x Közismert dolog, hogy rövid­árukban ma Battancs, Gizella-tár 3. szám alatti üzlete a legolcsóbb. 434. — Az Iparosok Baross-Banta* A szegedi Ipartestület cipészipari szakosztályának vezetősége a követ, kező sorok közlésére kérte fel szer. r.esztőségünket: A szegedi ipartests. Set cipészipari szakosztálya által ren­dezendő Baross-ünnepély előkészü­letei befejezést nyertek és az ünnep, ség műsorát Is megállapították. A műsor összeállítása a legnagyobb gonddal történt, ugy, hogy az ünnep­ség mindenképen még külsőségei­ben is méltó legyen Baross Oáoor emlékéhez. Különös érdekenéget kölcsönöz az ünnepjégnek, hogy a munkásság, mikor hirül vette az ipa­rosok e készülő ünnepséget, — kijelentette, hogy együtt óhajt ünne­pelni az iparosokkal és igy akarja háláját leróni ama nagy férfiú em­léke előtt, ki mindig csak az építő­munkát hirdette és alkotásaiban ki­fejezésre juttatta azl, hogy az orszá­got nem az erők szétválasztása, ha­nem a minden becsületes és igaz embernek vállvetett munkája teheti naggyá, boldoggá. Az ünnepség sikerét a Szegedi Általános Munkás Dalkör közreműködése Is biztosítja. Az ünnepség azlIpartestület székhá­zában május 8-án lesz megtartva és délelőtt 11 órakor kezdődik. Aki megunta az egymáselleni gyűlölkö­dést és aki vúllja, hogy ezt at or­szágot csak a szeretet teheti ismét naggyá, boldoggá, az jöjjön el és ünnepelje velünk a lelkek közeledé­sét és megértését és a szeretetnek mindenekfelett) való uralmat. Aki ezzel a hittel jön közénk, szívesen látott vendégünk. — Befejezték a hálócsomozó tanfolyamot. A Fehér N. háziipari felügyelő vezetése alatt működő hat­hetes hálócsomozó tanfolyam ma nyert befejezést. A tanfolyam a Szent György-téri iskola tornater­mében fejtett ki igen eredményes működést és a 40 növendék állal készített hálókat a város veszi át. A tanfolyam befejezése alkalmából Somogyi polgármester megtekintette az iparosok munkáit és elismeré­sét fejezte ki. x rucffs ERVIN zongoratasár «S­vend kelnek hangversenye holnap, va­•árnap d n. frórator .1 Tlaz torán. hmk Sáránál. Kerékpárok, * lamint javítások mélyen leszállított áron wermn n**for< f sánsn Kárász-utca és ^őtigonics-tér • 423* sarok. — TOrvényscek elétt Süti jtasef volf államrendőr 1920 augusztus kOzepo UM* Vásárhelyen betért eey korcsmába, sbol egypár pohár bor elfogyasztása után ga­rázdálkodni kezdett. A korcsmárosné hí­vására egy katonai készültség leiem meg a helyszínen, amely Sülit Igazolásra M£ litotta fel. Süli igazolás helyett oMkaptr revolverét s szt a készültség parancsnoká­nak szegezve elsütötte : Maja megmuta­tom, ki vagyok én t A fegyver azonban csütörtököt mondott A járőr Sülit eltart*, akit szándékos emberölés kísérlettért mr vont felelősségre a törvényszék. x Damangal, a sárga ördög. Szombaton éi vasárnap vetíti utol­jára a Korzó Mozi azt a rendkívül érdekfeszítő kanadai bünügyi törté­netet, amelynek Damangal, a ördög, az agyafúrt kinai detektív egyik főhőse. Az eddigi előadások » legnagyobb tetszést keltették ás való­színű, hogy Damangal kOveikert előadásait is zsúfolt nézőtér fogta élvezni. x Ebédeljen Horváth Hági-Étter­mében. lOdrb ebéd-jegy étlap szerint 300 korona. Pohár világos sálon vagy gyöngy malátasör 7 korona. , — A mai piac nagyon lanyha rótt Ar árakban az dőbbi piaci árakhoz viszo* nyitva alig 1—2 koronás esés észlelhető. Említésre méltó, hogy úgyszólván minden piaci cikk ára esett egypár korosával vagy fillérrel, de a tojás tra hetek óta változatlanul 3-3 50 korona.

Next

/
Thumbnails
Contents