Szeged, 1921. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1921-04-26 / 95. szám

Sxeged, 1921 _áprilii^26_ SZPOED HÍREK il'l — A szegedi egyetem. Dr. So­mogyi Szilveszter polgármester Bu­dapestről hazaérkezett és elmondta, hogy dr. Szandtner Pál egyetemi ta­nár e hét folyamán állandó kikül­detésre Szegedre fog érkezni, hogy az átalakító munkálatokat személyes intervenciójával is sürgesse, Vass kultuszminiszterrel is befzélt a pol­gármester. aki kijeién'elte hogy az egyelem Szegedre helyezéséről szóló törvényjavaslatot hamarosan a nein­zcigyülés elé fogja vinni. — Személyi hir. Haller István, a lemon­dott Teleki-kormány kultuszminisztere és dr. Vasek Ernő volt szegedi kormány­biztos-főispán magánügyek elintézésere céljából Szegedre érkeztek. — A Népfőiskolások Országoa Széchenyi Szövetsége vasárnap délelőtt szakosztályi gyűlést tartott Váradi József elnöklete alatt. A .Földművelés és népmüvelés, cimen tartott elnöki megnyitóban megálla­pítást nyert az agrdrmarxizmus téve­dése. Ma különben már több szocia-, lista író is belátja ezt. A jövő tehát mindenképen egy-egy gazdacsaldd szükségletéhez és munkaerejéhez méri kisbirtoké. A földnélküli föld­műveseket és törpebirtokosokat föld­höz kell juttatni. A több- és jobb­termelés végső alapja azonban nem a tulajdonbirtok és az emberek haszonvágya, hanem a több tudás és jobb erkölcs. A földművelés elő­feltétele tehát a népmüvelés. — Ezután Csiszár István, Alsóváros egyik legokszerübben dolgozó kis­gazdája, aki emellett, mint vasmun­kás sorra járta Németország nagy ipartelepeit, ismertette igen érdeke­sen Széchenyi István műszaki alko­tásait. Végül Váradi József vázolta Széchenyi fejlődését. Előadásában szemléleti alapul szolgált Széchenyi utazásairól késziteit térképe, amelyet 1911-ben az Orsz. Széchenyi-Mu­zeum számára tervezett és a jelen­levők közül többen a Magyar Tudo­mányos Akadémián a mult hónapban meg is tekintettek. A jövő vasárnapi vásárra való tekintettel a legközelebbi gyűlést Áldozócsütörtökön tartja a Szövetség. — Onnapcly a tűzoltólaktanyában. Külsőleg szerény keretek között, de annál melegebben ünnepelte a városi tűzoltóság főparancsnokának, Papp Ferencnek 15 éves városi tűzoltóparancsnok jubileumát. Hor­váth alparancsnok üdvözölte a jubiláló főparancsnokot a városi tűzoltóság tizti­kara és legénysége nevében, visszapillant­ván azokra az érdemekre, amelyek a tűzoltóság szervezése, modernizálása tekin­tetében mind a jubiláló főparancsnok nevéhez tűzőnek Az ünnepség befejezéseül • legénység diszmenetben gyalog, majd szerelvnyeekea vágtában vonult el a fő­parancsnokelőtt. — Kinevezések a Szeged-Cson­grádi Takarékpénztárnál. Az intézet igazgatósaga a mult héten tartott ülésén Szilber Dezső aligazgatót igazgatóvá, Horváth Ignác cégvezető­fópénztárost és Fuhry Konrád cég­vezető-főkönyvelőt aligazgatókká ne­vezte ki. — Halálozás. Rabin tmréaé szül. Lá­zár Elza ma délelőtt fél 10 órakor vá­ratlanul elhunyt. Az alig 20 éves fiatal yrusszonyt tüdőgyulladás ölte meg, né­«»ny napi betegség után, hozzátartozóinak es ismerőseinek nagy bánatára. — w«l«vttá», ékszerkészités jót­állással. Dabós, Oroszlán-utca. r K&MlvalMéal Kör folyó Í? délután hat órakor a város­háza közgyüléii termébtn tartja szokásos keddi irodaJnu délutánját, amelynek vál­tozatos műsorán Sídlovits Kálmán A szabadgondolkozók* Scn.ikáii! »"iiiHa Mikes Margit Végvári-verseket 's'za'vil,' Bruckner Emil pedig hosszú évek mec­np» élései alapján Boszniát ismerteti. A díjtalan felolvasó ülésre minden érdek­edéi szívesen tát a Kör vezetősége Ötszáz százalékos lesz a pótadó, ha a vagyondézsmát a városra is kiterjesztik. Fölír a város a kormányhoz. SZEOED, április 25. A mai tanácsülésen Somogyi pol­gármester ismertette a vagyondézs­máról szóló törvényjavaslat terveze­tét. A törvényjavaslat közelről érinti Szegedet is, mert a városnak nagy ingatlanai vannak, amelyek után óriási összegű vagyondézsmát kel­lene fizetnie. — 500 százalékra fog emelkedni a városi pótadó — mondotta a polgármester —, ha a városi ingat­fSaját tudósítónktól.) lanok is vagyondézsma alá esnek. A polgármester indítványára a ta­nács javaslatot tes? a közgyűlésnek, hogy a város föliratilag kérje a kor­mánytól a városi ingatlanoknak a vagyondézsma alóli mentesítését. Szükséges, hogy a törvényjavasla­tot ezen értelemben módosítsák, mert a városi vagyon épen ugy a közt szolgálja, mint az állami tu­lajdonok. TELEFON: Igazgatósig 455. KORZÓ-MOZI TELEFON: Pénztár 11-85. Hétfőn, kedden és szerdán Április hó 25., 26. és 27-én Egy fejezet a „HÉT FÖBÜN"-ből! AZ IRIGYSÉG Drámai vizió öt felvonásban. ~ A főszerepben: r Franceska Bertini. Azonkívül a pompás kisérő műsor Rendes helyárakl Rendes helyárakl — Szegedre még nem érkezett 1Í az uj zárórarendelet. A vasárnap megjelent budapesti lapok híradása szerint a hivatalos lap mai száma a belügyminiszter uj záróra rendele­tét hozza, amely szerint mától kez­dődőleg a zárórát Btflapesten éjjeli egy óráig, vidéken éjféli tizenkét­óráig hosszabbítják meg. Az uj zárórarendelet még nem érkezett le Szegedre, itt tehát egyelőre a régi marad érvényben. Dr. Szalay József kerületi főkapitány erre vonatkozólag a következőket mondta a Szeged munkatársának: — A belügyminiszter rendelete még nem érkezett meg. Mihelyt meg­kapom, rögtön intézkedem. Azonban lehetséges, az is hogy a belügymi­nisztérium még ma táviratilag közli velem az uj zárórarendeletet. Ha .ez megtörténik, ugy a rendőrség részé­ről nincs semmi akadálya annak, hogy az uj záróra azonnal életbe lé fjen. * — Megbüntetett portások. A rendőr­100-100 • Ítélte a Kass-szálloda mindkét portását, biró ma korona pénzbüntetésre iákét portását, mert tartózkodási engedély nélkül adtak ki a vendégeknek szobákat. — N«ra lehet olcsón vásárolni sehol, csak Deutsch Lajos bútor­áruházában, Dugonics-tér 11. 301 — Kiesett a robogéexpresszből. Szombaton délután az egyik rend­őrjárat a rókusi vasúti állomáson a pályatest mellett egy eszméletlen áll-pótban levő, vérbe fagyott, inte­ligens külsejü emberre akadt. A szerencsétlenül járt embert a men­tők beszállították a közkórházba, de személyazonosságát még nem sikerült megállapítani, mert még nem tért eszméletére. Valószínűnek látszik, hogy valami beleset folytán a Simplon-expresszból esett ki. , — lÉrdekea IparmOvéazeti kollekcio látható a Széchenyi-téri PoUák Testvérek cég kirakatában. Magyar stilusu selyem­papucsok, ridikülök és díszes hímzésű sálak, melyek mind Barabás üiza országos nevü iparművészeti rajztanár tervei szerint készültek A kollekció elkésritésén szegedi urinők fáradoztak. Felhívjuk a közönség figyelmét erre a szép összeállításra. z A valódi JANINA cigaretta sodrópapirt viznyomássál kérje a dohánytőzsdékben. x Franceska Bertini a Korzó Moziban. Hétfőn, kedden és szer­dán pompás műsorral örvendezteti meg a közönséget a Korzó Mozi. Két nagyszerű film kerül szinre, az egyik az „Irigység" c. drámai vizió 5 felvonásban (fejezet a „Hét fő­bünkből), amelynek főszerepében Franceska Bertini, a csodálatos olasz filmtragika gyönyörködtet. A másik film, amelyet ezzel egyidejű­leg vetítenek a Korzó Moziban, a .Notre-Damei toronyőr", amely Hugó Viktor megragadó erejű világhíres regénye után készült. Az Irigység­ben Franceska Bertini egy délame­rikai spanyol táncosnőt játszik, aki­nek érdekes szerelmi regénye szö­vődik egy Dél-Amerikában bujdosó olasz gróffal. A filmnek van egy gyönyörű nyári karnevál-éji jelenele, amely valósággal elkápráztatja a nézőt. A Notre-Dame-i toronyőr tar­talma közismert. Esmerelda cigány­leány szerepében Napierkowska, a hírneves filmprimadonna nyújt elra­gadó alakítást, Quasincodo szere­pében pedig Henry Krausz, Sarah Bernhardt színházának kiváló mű­vésze produkál rendkívülit. — A rikkancsok éa a tapárualtáa Ueya. ismeretes az a versengés, amely a MOvE és a Szalaylaptwjesztö vállalat közön az utóbbi időben annyira elf^ult Hogy egymást megélőzzék, Szalay autón, a MOVE kocsin hozza be az állomásról a fővárosi lapokat és a Boldogasszoay­sugáruton valóságos hajtóversenyt rendez­nek. A főkapitány most szabályozta a két vállalat versengését. A lapátvétel az állo­máson ezután rendőri osztályozás mellett folyik le és a bejövetel a városba csak bizonyos meghatározott sebességben tör­ténhetik. A sebességre is rendőr üryel fel. Ha ez a rendszabály sem lesz kielégitő, akkor erösebb intézkedéket fog életbe­léptetni a főkapitány. A lapárusitással kapcsolatban rendezik a rikkancsok ügyét is. Lapárusitó csak 18 évnél idősebb egyén lehet. Ha orvos igazolja, hogy a 18 évnél fiatalabb egyén más foglalkozásra nem alkalmas, akkor ily egyéu is számithat engedélyre, de mindenekelőtt a rokkantak jönnek tekintetbe. — Az árvizsgáló-blzotUág újon­nan kinevezett tagjai ma déli 1 óra­kor tették le a fogadalmat a város­háza tanácstermében. — A talakértékadó klvatéaa. Jakabffy Lajos városi mérnök, mint a tetekótéfcadó­bizottság vezetője, ismertette a tanács előtt a telekértékadó kivetési módját jakabffy 14 kerületre osztotta be a várost, a telkek értékét is eay . általános kulcs szerint vette számadásba, mely szerint' fél százalékos adókivetése mellett 2800X100 korona jövedelme lenne a városnak. A tanács a bizottság vezetőjének javaslatát tudomásul vette és elfogadta. x Jön a hullám a rövidárukban. Ha vásárolni akar harisnyát, pamu­tot, cérnát és egyéb rövidárut, vár­jon néhány napig. Qeigner Béla Jskola-utca 25. szám alatti kereske­désébe, szerdán vagy csütörtökön érkezik egy óriási szállítmány, több mint 1000 tucat különféle rövidáru, amelyek meglepő olcsó árban kerül­nek eladásra. - A fürdő vaaárnapja. A városi gőz­fürdő megnyitása óta vasárnap volt első izben olyan látogatottság, amely a ráfize­tést eltünteti. Tegnap ugyanis 452 látoga­tója volt a fürdőnek, mig hétköznapon­kint csak 150—180 ember keresi föl a fürdőt. A város, a polgármester szerint, naponta tízezer koronát fizet rá a gőz­fürdő üzemére és legalább 430 embernek kellene naponta fürdenie, hogy a város ne fizessen rá. A polgármestert egyébként csak az vigasztalja, hogy e négy nét alatt, mig a fürdőt üzemben tartják, az egész várost megfürdeti. Ezüst és araim cigaretta-szelencék, briliáns ékszerek, aranyáruk, nagyon szép ezüst evőszerek feltűnően olcsó, leszállított árban kaphatók aeu Fischer Testvérek ékszerészek Szeged, Káráaz-u. 10. Telslon 10-65 — Újból foglalkozik a város a bérházépités tervével. A Rákóczi­téri városi bérház felépítésének ter­vét a tanács egyelőre félretette. Az egyétemi tanároknak azonban 70 nagy, 3—4 szobás lakásra van szük­ségük, melyek megszerzése nemcsak a lakáshivatal vezetőségének, de a polgármesternek éS a tanácsnak is sok gondot okoz. A tanács ezzel kapcsolatosan újból fontolóra veszi a bérház fölépítésének tervét. — Kerékpárokból, hegyi gu­mikból dus választék, gyári javitó­müvely Szántó /ózsefnél, városi bérház- ao F»m-, m- fe phéüi szükségletét már leszállított árban szerezheti be Vajda Farkas R.-T. cégnél Szeged, , 118 Kölcsey-utca 3., Royal-nállsda mellen. Cirkusz Picard • Sacat Isttán-téran. • = Ma, Hétfőn = nagyszerű ujitott mii sor. Nyakkendő készítés és javítás legszebb kivitelben SltNDOR IBOLYA 362 Mérey-utca 7, 1. em. 4. Telefon 961.

Next

/
Thumbnails
Contents