Szeged, 1921. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1921-04-28 / 97. szám
Szeged, 1921 április 28. SZBOBD raiiás. Budapestről jelentik* A hivatalos lap ma jcözli a kereskedelmi tísztvi fakormát ványozott ki az elmúlt nográ(lveröcei tét folyamán a őcei erdőből. Az utalványozás szerint a 200 vagon fának egyik felét a köztisztviselője csoportjá tartozik másik tele pedig a város közöns csoport azokban nem hajlandó a Tát át venni, mert a faárakban azóta nagyobb esé< állott bt. ' — Szabad a belföldi gyümölcstor ;aloni. Budapestről jelentik, hogy a «közélelme2é1i niinisfler a fblyó evi termésű gyümölcs- és zöldségfélek torjtalombahozatala es exportja tárgyában elrendelte, hogy a belföldi forgalom teljesen szabad legyen, kivéve a Bud pestről történő elszállításokat. — május elseje és a szegedi munkásság. A Szegedi Munkásdalkör, valamint a Munkásszinpad műkedvelői május 1-én, vasárnap délelőtt 10 órakor matiné keretében ünneplik meg a munkásság hagyományos napját. A matinét a Belvárosi Moziban' tartják meg, az ottani zenekar közreműködésével. Déluián három órakor a Korzó Mozi helyiségeneri kabaré-előadás lesz. x Ma utó jára szerepe! az „Irigyrég" cimü filmen Franceska Berlini a Kor<ó Moziban. Ennek a ragyogó szépségű o'.atz filmlragíkának művészete teljes fényénen pompázik, a délamerikai táncosnő alakjában megragacfóan drámai erejű játéka olyan illúziót kelt, mintha nem is a vásznon, haneflt a valóságban látnánk. Az Irigység előtt a Notre-Dame-i toronyőr ke: ül bemutatásra, amely Hugó Victor világhírű regénye után készült. Ezen a filmen Nbpierkowska mint Esmerelda és Henry Krauss mint Quasimodo érvényesítik rendkívüli szinészi kvalitásaikat. Fischer Testvérek ékszerészek Szeged, Kárász-u. 10. Értesítjük a t. közönséget, hogy mindenféle aranyárut, ékszert, ezüst evőszereket sokkal olcsóbban árusítunk. 381c Telefon 10-65. == Telefon 10-65. X A walódl JANINA cigaretta sodrópapirt viznyomással kérje a dohánytőzsdékben. X fia gyek figyelmébe. Ekkert nővérek fittesből hazaérkeztek legdivatosabb köopuny, kosztüm, ruhaés bluz-modehefckel, valamint legújabb kalapujdonságokkal. Megrendeléseket elváltál a női divatszalon, Kárász-utca 9, emelet. — Temetés. Ma délelőtt temették el a fiatalon tfhunyt Rublnné Lákár Elzát ismerőseinek éi |úbará(ainak őszinte részvétét/ék' megnyilvánulása meUett> A megszavazott kétmilliós segély azonnali kiutalását kérik a városi tisztviselők. /SZEGED, április 27. (Saját tuifósitónktót.) A ma délut^i közgyűlés hosszú tárgysorozata, mely egyébként is tejezest nyerni, p vei.emenyt megerősíti még az a körülmény is, hogy a Városi Hivatalnokok Egyesületének elnöke, megkésve bár, de a megélhetési küzdelmek okolta gondokban töretlen és lankadatlan erővel beadványt intézett m? a város tanácsához azzal a kérelemmel, hogy azt póltárgyjcént, rné^: az áprilisi közgyűlés elé terjesszék. Emlékezetes lehet még lapunk olvasói előtt a pénzügyi bizottságnak az ülése, amelyen Back Bárnát bizottsági tag felszólalása folytán kétmilliót szavazok meg a városi tisztviselők törzsfizetésének fölemelésére. A közgyűlés is jóváhagyta a fizetésemelést, melyben a polgármestertől az utolsó Írnokig mindenki arányosan részesülne, a kormány azonban mindezideig még nem hagyta jóvá a közgyűlés határozatát. A tisztviselőknek azonban sürgős szükségük van erre az öszszegre és mostani beadványukban arra kérik a tanácsot, illetőleg a közgyűlést, hogy a miniszteri jóváhagyás megérkeztéig segélyként utalvány oztassa ki á kétmillié koronát. A tanács az ügy sürgősségére való tekintettel igen méltányos álláspontra helyezkedett, a bürokratikus formák mellőzésével módot talált arra, hogy a mái közgyűlés elé vigye a tisztviselők kérését és az ügyet referáló Balogh Károly tanácsnok pártoló előterjesztése folytán remélhető, hogy a közgyűlés sem fog akadályokat gördíteni az elé, hogy a tisztviselők helyzetén valamennyiig segítsenek. . ULruianruij-ru-irLTtru-ft-iri111 Szabad a gabona-vásárlás. - Aláirta a közélelmezési miniszter a rendeletet. — BUDAPEST, ápr. 27. (Saj. tud.) Mayer János közélelmezési miniszter ma alánt i a gibona szibadvásárlásán vonatkozó rendeletet. A rendelet holnap jelenik meg a (hivatalos lapban. TELEFON: Igazgatóság 455. Korzó-Mozi TELEFON: Pénztár 11—85. Csütörtöktől vasárnapig Április 28-tól május l-ig Vörösmarthy Mihály örökbecsű költeménye: SZÉP ILONKA Románc 4 felvonásban SZEREPLŐK: Szép Ilonka . Hollay Kamilla j Peterdy . Mátyás király. Thfiry hlermrj A bohóc . K fi ily József Mészáros Alajos A darabban előfor- E2ZL. C<4M«|AM a Városi Színház tagja dulö dalbetéteket Oltiat^y OanOOFy énekli minden előadáson. A Koftó-Mozi zenekarának kísérete mellett Schön Ágoston karmester vezetésével. IMs Úrink Hl Páholy 18, zsöllye 13, L hely 11, II. hely 7, • ii III. hely 6 korona a vigalmi adóval együtt. — Az uj zárórendelet. Kíváncsiak voltunk, hogy az uj zárörarendeletnek hány ember örült tegnap este Szegeden? Végigjártuk az összes kávéházakat és vendéglőket, hogy az illetékesektől tudjuk meg a zárórarendelet első napi hatasat. Érdeklődésünkre legtöbb helyen azt^a választ kaptuk, hogy f miatt az uj zárórarendeletet mindjárt az első napon megszegtek: t\obb zártak, mint ahogy azt a rendelet el-jMig mindig érkeznek feljelenteaek V„ ékszerész ellen A rendSrseghez nap-nap után ujabb feljelentések érkeznek Vas Andor ékszerész ellen. A rokonságát is megkárosította Vas, ak!k színién bejelentik kárukat. Az eddig bejelentett károk összege már jóval méghaladja a 100 ezer korsnát. - Dr Retter 06?kár bőrgyógyász-urológus külföldi útjáról visszatérve, rendelését bőr és nemt betegek részére ismét megkezdette. Rendel d.e. 10—12-ig és d- 2 -o-ig. Kazinczy-utca 6. Telefon 1§-Q2. r, ~ "titokzatos támadás ai ortgÉjrntoii. Barna Jártos fütsőltözponti földiffltes ma pa.aszt tett a rendőrségen, hogy folyó hó 10-én, amint a sándortalváj vásárról hazaK'SÍSffífJ í társaság megállította kocsiját. A bérkocsiban ülők leszálltak és öt agyba-tobe verték. Barna nem ismeri támadóit és a bétkocsi diámat sem jegyezte meg. — Ujabb internálások. Munkalévő internálási eljár déseinkre azt a választ kaptuk, hogy ujabban csak két egyén ellen folytatnak internálási eljárást. Politikai ügyekből kifolyólag jelenleg körülbelül kétszáz ember van Szegeden rendőri megfigyelés alatt. Kerekpárok, Imatészek,valamint javítások mélyen leszállított áron KCCEMEN NARTON ÉS TltftSH • cégnél, 42Sa' Kárász-utca és Dugonics-tér sarok. x Szép Ilonka. Klasszikus szépségű irodalmi filméi velitenek csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap a Koreó Moziban. Vörösmarty köliői szépségekben gazdag románca, a Szép Ilonka elevenedik meg a vásznon. A filmtechnika lehetővé teszi, hogy érvényesülhessen ennek a költői remekműnek megfeapó poézise lelket üditő hangulatai. A magyar filmgyártásnak Igyik legkiválóbb alakítása a Szép Ilonka, amelynek sikerét a legkitűnőbb színészek művészi szereplései fokoznak. Szép Ilonka Hollay Kamilla, Mátyás király Thury Elemér, Peterdi Kürty József, a bohóc Mészáros Alajos. OÍyán együttes, amely már önmagában természetessé leszi a' film sikerét. Minden előadáson dalbetéte! énekel Bihari Sándor' a budapesti Városi Színház érces hangú baritonistájá, akinek művészetét már több ízben méltányolta a szegedi közönség. A Szép Ilonka előadásaira külön felhívjuk a figyelmet. - A mi piac élénk volt, a kínálat kissé tartózkodó. A piaci árusok előre harsogták : „Lelkem csak jó pénzt fogadupk el*! De hogy mit értettek jó pénz alatt, azt magúid sem tudták. Minden egyes tojáseladást félórás szigorú pénzvizsgálat követett, ugy hogy számos gyengeszivü fiatal asszony sírva távozott a piacról anélkül, hogy vásárolni tudott volna. — Stieglicz Miksát kiszolgáltatjuk a szerbeknek. Amint tegnap megírtuk, a rendőrség szerb feljelentés alapján csalás, sikkasztás és magánokiratit amisitás miatt elfogta és letartóztatta Stiglicz Miksa szerb hajózási főügynököt. Ma arról értesülünk, hogy Stiegliczet ki fogják adni a szerb hatóságoknak. Nem tartjuk érdektelennek megemlíteni, hogy a szerb hajózási szindikátus Szegedre küldött főtisztviselője, Petrovich Mihály a nyomozás lefolytatása után hiegjelent a rendőrségen és hálás köszönetét fejezte ki a nyomozó közegeknek gyors és precíz munkájukért. — JóSiivli emberek figyelmébe. Pártos Ede rokkant katona, *ki most jött ki a kórházból, kéri a iószivü, embereket, bpgy támogassák használt ruhával, cipővel. Megtalálható a Rigó-utcai menhelyen. A jövő héten döntenek Beniczby mentelmi ügyében. Albrecht főherceg Madridba utazott BUDAPEST, április 27. (Saj. tud.) Politikai körökben az a felfogás alakult ki a Beniczky-ügyre vonatkozóan, hogy a mentelmi bizottság tegnapi tárgyalásán ellentétes vallomások hangzottak el s egyáltalán nem tekinthető bebizonyitottnak, hogy Beniczky és Szmrecsányi valamely határozott terv végrehajtása céljából akartak volna a királyhoz utazn^ Albrecht főh rceg váratlanul Madridba utazott s igy nem jelenhetik meg a mentelmi bizottság előtt, amely a jövő hét folyamán föltétlenül meghozza döntését. Egész Tirolt akarják az olaszok? MILÁNÓ, ápr. 27. Az egész olasz közvélemény, amely eddig támogatta Ausztriának azt a törekvését, hogy Németországhoz csatlakozzék, váratlanul megfotdult. A lapok elitélik ezt a törekvést s ilyen irányú utasítás ment a bécsi és berlini olasz követségekhezjis. A Corriere della\Sera egyenesen arról ír, hogy északi és déli Tirolt olasz fennhatóság alatt kell egyesíteni. Capablanca lett a sakkozás * világbajnoka. — Lasker föladta a mérkőiéat. — BUDAP£ST. ápr. 27. (Saj. tud.) Londoni jelentés szerint Capablanca lett a -sakkozás világbajnoka. A fiatal kubai mester eddig W játizmát játszott le, amelyből ötöt megnyert, 10 eldöntetlent!! végződött. A iS-ik pariié' után Lasker legyőzöttnek jeIeniette ki magát 'és elállt a mérkőzés folytatásától. Belvárosi Illatszertár KUt-otc*. Telefonszám W6. KI** Pp.l.UOdol kis üveg . 50 kor. Odol nagy üveg 80 kor. Francia parfüm dekája 45 kor.