Szeged, 1921. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1921-03-31 / 73. szám

Szeged, 1921 márdus 31. SZEOED HIREK mezőgazdasági kamarát •karnak létesíteni Makón. A csa­nádmegvei törvényhflóság föliratot intézett a kormánvhoz és kéri, hogy Makón mezőgazdasági kamarát állít­sanak tol A kamara a vidék mező­gazdásági bizottságainak möködését irányítaná. - 0-n.pélyM ry'u»i»«. Ma dél­előtt <» ónkor ünnepélyes gyászmise volt tvlvlrosi templomban az elhunyt Molnár Miklós főhadnagy lelkiüdveért. A misén, „elvet Prelogg József igazgató, az elhung volt tanára celebrált, a családtagokon kivttl „ elhunyt szimos ismerőse, barátja és tisztelője vett részt. Megjelentek a volt 46-os gyalogezred tisztikarának Szegeden tartózkodó tagjai is. - Levél Varsóból. Február 1-ji számunkban irtunk Dzsoffer Mura­tovics Urszul Urszov kozák-kapitány­ról, aki mint a menekülő Wrangel­badsereg tagja erre utazott és néhány napig Szegeden tartózkodott. A kapi­tány érdekes dolgokat beszélt el az oroszoiszági állapotokról. Akkoriban vigaszialhatatlanul bánatos volt a szegény kapitány és folyton amiatt panaszkodott, hogy nem tudja, eléri-e még valaha a hazai rögöt ? Dzsoffer kapitánytól most levél érkezett egyik szegedi ismerőséhez. A messziről jöt', érdekes levélben nagy örömmel ujsago ja, hogy Varsób3n tartózkodik, az ottani orosz fövezérsegnél. A levél csupa optimizmus. Minden jel arra vall, — irja a kapitány — hogy az idei nyáton végleg le tudják verni a bolfevikieket és igy a sok bujdosó orosz tiszt nemsokára visszatérhet a hazájába, ahol ismét átveszik a jog­talanul bitorolt hatalmat. — Mi is rendijük, hogy a szimpatikus szo­morú Kapitány retnénysege hamarosan valóra váiik s nemsokára arról értesít ber.nünket, hogy győzelmes had­Bercg^ei ter ek vissza hazájukba. — Szentesen is hangversenyez­1 nek a kolozsvári Ifjait. A kolozs­vári egyetemi ifjak ma Szentesre utaztak, ahol szintén tnngveiseny­nyel egybekötött estélyt rendeznek. Az egyetemi ifjúság Szentesről uta­zik vissza Budapestre. x Dr. Gáspár Ferenc előadásai a Korzó Moziban Április első napjaiban ritka érdekességil tudo­mányos színvonalú előadásokat tar­tanak a Korzó Moziban. Dr. Gáspár Ferenc volt cs. és kir. sorhajóorvos, miniszteri tanácsos, a „Negyvenezer mérföld vitorlával és gözzei", a „Föld körül*, a .Fehér ember útja", a .Világ csodája", „Egy tengerész­orvos naplója" cimü népszerű köny­vek szerzője április 3-án, 4 én, 5-én és 6-án vetített képekkel kisért sza­badelőadást lart a Korzó Moziban. A hírneves világutazó 3 án délelőtt 11 órakor Japán földjéről, népéről, családi életéről, kultúrájáról tart előadást; másnap délelőtt a japán társadalmi életet (templom, szinház, teaház stb) ismertetr. Április 5-én és 6 án délután három órai kezdés­sel ifjúsági előadást tart dr. Gáspár Ferenc a föld felfedezésének törté­netéről. Az első ifjúsági előadás cime Columbuuól James Cookig, a másodiké Drámák az északi és a déli sarkon. Az összes előadásokat vetített képek élénkítik. wJ~, Py^1* ®B«yltko» fogtechnikus. Rórich Sándor 22 éves fogtechnikus, aki kedden reggel egy átmulatott éjszaka után ciankálival megmérgezte magát, ma reggel a városi kórházban meghalt. Az öngyilkos fiatalember pár szóból álló levelet hagyott hátra, amely arra enged következtetni, hogy szerelmi bánat miatt vált meg az élettől. — Tört aranyat legmagasabb árban vásárol Iritz, Dugonics-tér II. megoldás előtt a tejellátás problémája. Bánátból éa Bácskából Ismét azállitansk. — Valntablztosltékot kér a szerb kormány. SZEOED, március 30. (Safát tudósítónktól.) Tegnap óta kilátás van rá, hogy a Szegeden egyre súlyosabbá váló tejhiány a közeli jövőben megszű­nik. A központi tejcsarnok igazga­tósága ugyanis érintkezésbe lépett az illetékes szerb hatóságokkal, hogy újból biztosíthassa a Bánatból és Bácskából történő tejszállitást, ame­lyet a város mar két év óta nélkü­löz. Az igazgatóság kérdésére teg­nap távirati válasz érkezett a szerb kormány megbízottjától. A távirat közli, hogy a tcjszállitás a szerbek által megszállott területekről vám­mentes, de a szállítás biztosítására valutaóvadékot kell letenni a szerb kormánynál. Az igazgatóság a távirat vétele után azonnal megindította a tárgya­lásokat h szerb kormány képviselőjé­vel, hogy a szállítás mielőbb megkez­dődbe* sék. Sugár Sándor igazgató a napokban elutazik, hogy a szállítás módját és részleteit megbeszélje a bánáti és bácskai érdekeltségekkel. Ha a megegyezés létrejön, akkor a jövő hónap folyamán már a bács­kai és bánáti tcjszállitás biztosítja a város tejszükségletének zavartalan ellátását. Annyi már is bizonyos/ hogy az import-tej ára mindenesetre alacsonyabb lesz a piaci áraknál. üzletemet "m^oTbítv^ Kárász-utca 5. szám, I. em. helyeztem át Ka1'éa bclr0ldi u6**tek raktár*. Geigner Lipót Elsőrendű munka. — Cserkész-matiné. A szegedi cser­készifjuság húsvét hétfőre tervezett nigy­szabásu matinéval egybekötött fogadalmi ünnepélvét, közbejött akadályok miatt, április 4-ikére halasztották. A matiné dél­előtt negyed 12 órakor kezdődik a Bel­városi Moziban. Az ünnepélyre lázasan készülődnek a cserkészek, miután ezen a napon tes?ik le a rserkészfogadalmat..A matinéval egybekötött ünnepségen minden valószínűséIÍ szerint resztvesz a közokta­tási miniszter is, azonkivül jelen lesznek : dr. Sík Sándor, a Magyar Cserkész­Szövetség elnöke, az egyházi, a városi és katonai hatóságok képviselői. Vendégeket szivesen lát az ünnepség rendezősége. Je­gyek 40, 30, 25, 20 és (tanulójegy) 10 K-ás árban kaphatók a cserkészeknél, az .Ifjú­ság" szerkesztőségében, Várnay könyv­kereskedésében és a matiné napján dél­előtt 9 órától a Belvárosi Mozi pénztáránál. x Szlnészdráma kerül színre szerdán és csütörtökön a Korzó Moziban. A Borzalom a film címe, amely a mult hétről lemaradt a mozi műsoráról Egy fiatal ' szinész áll az érdekes filmdráma központ­jában, aki önfeláldozó szerelemmel macára vállalja egy szépséges asz­szony l ünet. Az ifjú szinész mestere vé>;ül vallomásra hivja az asszonyt, aki bevallja szörnyű tettét és lelkileg teljesen megiörve önkezével oltja ki életét. Ugy a drámai erejű cselek­mény, mint a pompás felvételek vonzóvá teszik ezt a kiváló filmet. — Egy városi tisztviselő hirtelen ha­lála Czike Sándor Lajos leltárbiztosi hi­vatalnokot Szentháromság-utca 18. szám alatti lakásán a házbeliek ma reggel halva találták. Orvost hivtak, aki megállapította, hogy a halált szívszélhűdés okozta. A holttestet a hullaházba szállították. X Nagy hétre nagyhét kö­vetkezik. Az Ünnepi nagyhét méltó befejezésérc művészi nagy hete lesz a Belvárosi-Mozinak, melyet igazol A maharadzsa legdrágább kincse cimü felülmúlhatatlan iilm, húsvét hétfőjétől került bemutatóra először a Belvárosi-Moziban, Gunnar Tolnűs páratlan és utolérhetetlen ezen alakításban, a kitűnő művész ezzel népszerűségét talán a leg­messzebbmenőig fokozta. A hatal­mas és gyönyörűségekkel teli filmmel egyidejűleg fellépnek a fi'mrevü ke­retében a már a közönség kedven­cévé vált: Krajnik Mária, Salamon Béla és Kőváry Gyula budapesti művészek teljesen uj és változatos műsorral. Olcsóbb leli a vágott baromfi is. Naponta friss vágás, egészben és fel­darabolva állandóan kapható. Viszonteladóknak és éttermeknek árked­vezmény. DO^NPD Horráth Mihály l\VJnLI^, „te 7. szám. m Az uj vendéglői árak Leszállították a menü árát, de nincs köszönet benne. SZEGED, március 30. (Saját tudósítónktól.) Az árvizsgáló-bizottság tegnap dél­után tartott ülésén végre szerényen megkísérelték a fantasztikusan ós nevetségesen magas szegedi ven­déglői árakat mérsékelni. Kimon­dották, hogy a vendéglősök kötele­sek délben egy kétfogásos ebédet kiszolgálni 18 koronáért. Az ebéd 2 és fél deci levesből, 3 deci főze­lékből és 6 deka főtt húsból áll. Este ugyanezt leves nélkül 16 koro­náért tartoznak kiszolgálni. A menü­höz 150 grammos tészta-adag is kérhető, ennek 1*2 korona az ára. Egy háromfogásos déli menü 30, egy kétfogásos esti menü 28 koro­nába kerül tehát ezentúl. Ez a mérséVelt leszállítás is min­denesetre jobb, mintha újra emelték volna az árakat, de még távolról sem tünteti el azt aj aránytalanul és indokolatlanul nagy különbséget, amely a budapesti és a szegedi vendéglői árak közt van. Budapes­ten már jóval az olcsósági hullám megérkezése előtt 12 korona volt a legelőkelőbb vendéglőben egy főze­lék feltéttel. A szegedi árvizsgáló­bizottság pedig az olcsósági hullám kellős közepén 16 koronában álla­pítja meg egy feltétes főzelék árát. Nevetni kellene ezen, ha nem lenne olyan szomorú azokra a szegény tisztviselőkre és a többi kisfizetéses alkalmazottra nézve, akik vendéglő­ben kénytelenek étkezni. Ezek után csak az a kérdés, mit csinál majd a szegedi árvizsgáló-bizottság, ha budapesti kollégája a 12 koronás árakat is leszállítja? Emelkedik a magyar korona Amerikában. PÁRIS, máTC. 30. (M. T. I. szikra­távirata.) A newyorki lapok jelentése szerint a magyar korona árfolyama Newyorkban a kétszeresére emelke­dett. A magyar koronát most 38 centtel, mig az osztrák koronát 29 centtel jegyzik. Letörik a német kommuniata-zendülést. BERLIN, márc. 30. (M. T. I.) A lapok jelentése szerint a munkásság tegnapi döntése végzetesen sújtotta a kommunisták zendülését, minthogy az általános sztrájkra vonatkozó jel­szavak teljesen hatástalanok maradtak. BELVÁROSI • MOZI. °0 Telefon: feaziatMi: 2-58. Péiitír 5-82. Szerda Csütörtök 30. 31 Manaromip először! A legújabb Gunnar Tolnás filmremeke: LEGDRÁGÁBB Egy exotikus szerelem regénye hat felvonásban. A főszerepben: GUNNAR TOLNAS és ERNA MORÉNA. A filmrevüben fellépnek: Kőváry Gyula, / Salamon Béla, ^ a Royal-Orfeum nagyszerű komikusai, Krajnik Mária, a Royal-Orfeum tagja, teljesen uj víg­játékokkal, dalokkal és magánszámokkal. A zeneszámokat Csányi Mátyás kíséri. Előadások kezdete fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. Rendes helyárak!

Next

/
Thumbnails
Contents