Szeged, 1921. január (2. évfolyam, 3-24. szám)
1921-01-19 / 14. szám
Szeged. 1921 január 19. SZEQED HÍREK. — Bethlen Utván és Hotváth Emil Szegedre jSunek. Mint a szegedi menekültügyi hivataltól értesülünk, gróf Bethlen István és háró Horváth Emil, mint a menekültügyi hivatal elnökei a jövő hó 5-én Szegedre érkeznek. Látogatásuknak az a célja, hogy a menekültek elhelyezési kérdésén valami formában segítsenek. — )> övezik es aszfaltozzák a PUtpökutcát ét a teret. Az újonnan épült ptisprtk-téri üzlethelyiségek előtti gyalogjárók kiaszfalluzását és a püspök-utcái kocsiút kikövezését a napokban megkezdik, tizeknek .i munkálatoknak befejezését tavaszra reméli a mérnöki hivatal. Mindenesetre az az utcának az ilyenformán rendbehozott járdái ugy az űztétek, mint a közbiztonság szempontjából feltétlenül szükségesek. — Keresztényszocialista pártnap. A keresztényszocialista párt folyó hó 7-iki pártnapján Somogyi József állami főgimnáziumi tanár Széchenyi Istvánról tartott előadást. Az ülés végér. Karácsonyi Guido indítványára a párt egyhangú lelkesedéssel magáévá tette az országos pártnak a tisztviselő-és munkáskérdésben hozott, úgynevezett vigadói határozalát s határozati javaslatot fogadott cl a kolozsvári egyetemnek Szegedre való helyezése érdekében is. (M. T. I.) — A közgyűlés előkészítése. E hét péntekjén tartja meg a közigazgatási bizottsag a közgyűlést előkészítő ülését, dr. Aigner Karoly főispán elnökletével. A közgyűlést e hó 26-án tartják meg. — Pénteken folytatják a Löwügyben a kihallgatásokat. Budapestről jelentik: A szegedi vizsgálóbíró megkeresésére Löw Immánuel szegcdi főrabbi ügyében több budapesti tanú kihallgatását rendellek el. A budapesti vizsgálóbíró előtt a rnuJt héten lefolytatták a kihallgatások egy részét, de több 'anu nem jelent meg és távolmaradását kimentette. Dr. Vásárhelyi Béla vizsgálóbíró a tanukat január 21-ére Idézte meg. x A repülő autó a jelenkor legtökéletesebb találmánya. Az uj felfedezést az illetékes szakkörök a meglepetés és elragadtatás kifejezésével fogadták. A szegedi közönségnek néhány nap muiva alkáli** lesz a modem technika e legújabb vívmányát megcsodálni. — Kik szerepelnek mint vádlottak a szegedi direktórium ügyében? Mint teljesen jól informált helyről értesülünk, a szerdán újból kezdődő kommunista-pör tárgyalásán már csak a következő hat vádlott ellen fogják az eljárást lefolytatni: dr. Cziöula Antal, Stéhli István, Szalai János, ifj. Kálmán Béla, Gila Mihály és Ozsvdri József ellen. Igy tehát huszonegy vádlott ellen szüntették meg az eljárást. I Hegedűs az aktuális pénzügyi kérdésekről. BUDAPEST, jan. 18. A M. H. mur,katár*a Hcszélgelést folytatott Hegedűs Lóránt pénzügyminiszterrel betéti akciójáról, a pénzkímélő forgalomról és a tegnapi cukorankelról. A pínzügyminiszier a következő nyilatkozatot tette: _ a mai kamarai ülésen azért emelek szót, hogy reámutassak arra a beteges állapotra, amelyet a pénz otthontartása a gazdasági életre jelent. Azt akarom, hogy vigyék a pénzt a bankokba, mert ki kell kü, szöbölni azokat a beteges következI menyeket, melyeket a készpénzgazdálkodás okoz. Azt akarom, hogy ezzel újból meginduljon a pénz körforgása. Természetesen a bankoknak több betéti kamatot kell fizetniük, mert a mai kamat mellett az embereknek eszük ágában sincs pénzüket a bankba vinni. Azt hiszem, * BELVÁROSI NOZIBNI1 190) jSíAiá' a* 4n este 8 Arakor Kálmán Oitljár «» Cs<u Gizella a in. kir. Operahai u ni kir. Opcnbéz basszistája ^loratur énekei nbji Csányi Ml«is i cster Ht {rém itt. kié »e v •zinbáai karmester IMremillikHiévtl megtartandó ÁRI*. ÉS DALESTÉiy mQsora: 1. i) VERDI: Ária a „Boccanera Simon • c oaer>ból; h) SCHUBERT: Kahrt zum Hades Enriüi: Káliban Osrkir 2. a) VERDI: Ária a J^oletto" c. operából: h) REOER: Bólcsödal. Énekli: Goda Gizella 1 3) GOUNOD: Szerenád „Faust" c operából b) MOZART: Narv ária a .Don J«^n- e. operából Piiekli:Ttt!mán Oszkár CsenMtyti-lha a .L^uné" c ..pertboj. 0i5adja: Goda Gizella, ii BRAHMS: Verrat-'b) LÖWE: Tom, der Rehner. PlAadja: Káhnán Osrkir 2. THOMAS: Navy ária « „Mirnoti" c. operából Éaekli; O'jda Qixefia * «T CSÁNYI: KStera ten-ítöböz; b) KACSÓH: . Sís-?.í,reUn*» Énekli: K.HmAn OmUr S. DO!^Ern. L'Addio Duett. Éneklik: KSÍrnin Oszkár H Ooda ülzellj. J«iy.k -éa vélU.i.a «i .u.at.ti HwUiril hogy a magasabb betéti kamat fizetésének akadálya sem lehet, mert a pénz gyümölcsöző elhelyezése a gazdasági viszonyok fokozott javulása mellett természetszerűleg adódik. — Ami a pénzkímélő forgalmat illeti, arról most nem akarok beszélni, mert ez automatikusan bekövetkezik, mihelyt a pénzt az emberek nem tartják otthon, hanem bankokban és takarékpénztárakban helyezik el és számláról számlára eszközöltetik a jóváírást. — Tegnap a gazdák és a cukor s a szeszgyárak képviselőivel ankétet tartottunk a jQvő évi cukor- és répatcrmelésröl. Ezen az értekezleten az érdekeltek teljes megegyezésre jutottak, amely szerint a jövő évben szabaddá lesz a cukorforgalom. A gazdák és a gyárak 140 koronás répaárban egyeztek meg. x A S '.échenyl-Moziban a Lengyelvér befejező része énekkisérettel a mai bemutatón nagy meglepetésekkel szolgált Szeged közönségének. A legkiválóbb művészek, a nagystílű rendezés, a mindvégig érdekesen izgalmas meseszövés lebilincselte a nézők figyelmét s a tetszésnek, az őszinte elragadtatásnak jelei gyakran hangzottak fel a nézőtérről. Aki nem látta még ezt a művésziesen szép filmet, siessen megváltani jegyét, mert csak holnap, szerdán és csütörtökön van alkalma gyönyörködni Loth Ilában, Mattyasovszky Ilonában, Bojda Juciban és Petrovichban. Ezzel egyidejűleg vászonra kerül Max Linder legsikerültebb filmbohózáta: „Maxi, a fojtogató kéz áldozata". A nagy érdeklődésnek a mozi igazgatósága eleget akarván tenni, a szerdai és csütörtöki napokon 4—4 előadás megtartását rendelte el. Előadások szerdán és csütörtökön fél 4, 5, háromnegyed 7 és egynegyed 9 órakor kezdődnek. — Éjlel a* utcán. A felsővárosi rendőrség egyse őrjárata a Hóbiártbasa-utca 9. számú ház előtt egy eszméletlenül fekvő emberre akadt. A kihívott mentők beszállították a közkórházija, ahol kihallgatásakor elmondotta, hog^ Pongtr Pálnak hívják, hazafelé igyekezett és útközben ismeretlen tettesek megtámadták, fejbeverték és állítólag elrabolták tőle aranyóráját és láncát. Állapota súlyos. — Lukács Mihály fölümivest ismeretlen tettesek az utcán mégtámadták és hasbaszurták. Súlyos sérüle&ekkel szállították be-a közkórházba. A rendőrség megindította a nyomozást az éjszaka ismeretlen lovagjai ellen. — Bonyodalmak a hadikölcsönök körül. A hadikölcsönök nosztrifikálása most van folyamatban, de a lebonyolítás körül akadályok merülnek föl. A jegyzések egy tekintélyes része ugyanis az akkori főispánnál történt és azokat különböző bankoknál jegyezték be. A hadikölcsönök tulajdonosai igy nem tudják, hogy hol keressék a hadikölcsöneiket. Egyelőre a főispáni hivatal kutat az akták holléte után. — Kerékpárokból, hegyi gumikból dus választék, gyári javitómüvely S'cántó Józsefnél, városi bérház je — Készölnek a fegyverengedéiyeh. A rendőrség kézigazgatási osztályára körülbelül ezer darab kérvényt adtak be fegyverviselési engedélyekért. Most vizsgálják felül a kérvényeket és ha lehetséges, ugy a jövö héten már megkezdik az engedélyek kiadását. — Életuntak. Jung Rezső Füredi-utca 6. n_áiti alatti lakásán öngyilkosaági szándékkal mtílbJötte magát. Életveszélyes séffltétőivel a mentők szállították be a köAórházba - Ozv. Kecskeméti Andrásáé szerelmi bánatában marólúgot ivott. Súlyos betaó sérüléseivel a közkórrtázban ápolják Dollár, Dinár, Lei, valamint az összes idegen pénzek beváltása és eladása. Tőzsdei megbízások Schaíz Jenő bank- és árúbizományos Keiemen-ufca 5. sz. Telefon 16—83 734 — Sürgeti a város az állampénztárt. A város az állampénztárral szemben fennálló követeléseit behajtandó feliratban kérte az egyik ötmillió koronás kölcsönösszeg mielőbbi kiegyenlítését. Az ügy azonban csak a városnak sürgős, mert a kormánytól az a válasz érkezett, hogy előzőleg terjessze fel a vátos az erre vonatkozé 1919. évi zárszámadását. — Ékszerek, órák nagy választékban. Szolid árak. Nagy ékszer- és órajavitó műhely. Fischer ékszerész, Korzó-kávéház mellett. 351 — Egy megőrült rendőr rémtette. A' M. T. J. jelenti Budapestről: Hűvösvölgy végállomásnál, a Balázs-féle vendéglöbeíi tegnap estefelé betért egy rendőr. Zavartan viselkedett, ugy hogy a tulajdonos a legközelebbi őrszobából kél rendőr kiküldéséi kérte. Közben a rendőr dühöngeni kezdett, elővette revolverét, el is sütötte. A golyó Grosz Ignác pincért szíven találta, aki összeesett ás meghalt. A dühöngő rendőrt beszállították a főkapitányságra, ahol a rendőrorvos megállapította .róla, hogy üldözési mániában szenved. — Faszén minden mennyiségben kapható Honvéd-tér 7. sz. 39 — Az uj árak. A szegedi törvényhatósági árvi zsgáló-bizottság 1921 január 17-én tartott ülésén a piacokon és üzletekben árusítandó gyümölcs- $> főzelék-árakat 1921 január 18-tól január 24-ig a következőkben állapította meg: fajalma I oszt 34.-, II. oszt. 26. -, közönséges alma 20.-, burgonya 5.-, dió 45.— kor. kg.-ként, káposzta I. r. 2 —, 11. r. 1.— kor. fejenkint, savanyitott káposzta 4 — kor kgként, kel I. r. 3.-. II. r. 2.- kor. fejenkint, tojás 4.- kor. darabonként, bab 16 — mik 45.— kor. kg.-ként. — THO/*VAN zongoraművész szerda esti fényes müsoru trioestélye szenzációs eseménye lesz a zeneművészetnek. Jegyek Bartosnál. Hó gyorsan és szépen akarja harisnyáit" ifejeltetni, a Stefánia kötődébe menjen, hol uj harisnyák is jutányosán készülnek. Batthyányl-u. 2, Kw mtfcOtt. — Félmilliós segély a szűkölködő újságíróknak. A MTI. jelenti: A Magyarországi Ujságirók Egyesületének tegnap délután tartott választmányi ülésen Mdrkus Miksa elnök bejelentette, hogy Kiss Emil bankár Newyorkból az amerikai magyar egyesület megbízásából 500 ezer koronát bocsátott rendelkezésére a szükséget szenvedő ujságirók segélyezésére. Indítványára a választmány az amerikai magyar egyesületnek köszönetet mondott a nagylelkű adományért, amelvnek célszerű felhasználásáról az elnökség fog gondoskod.iL — Olvasztott zsír é( szalonna be hozható. A földmivelésüfcyi minisztériumtól ma távirati rendelet érkezett a város tanácsához, mely szerint a megszállott területekről olvasztott zsír és szaloiina közfogyasztás céljaira behozható a városba. A vámvizsgálattal megbízott királyt állatorvosnak azonban a behozatalra szánt cikkeket előzőleg meg kell vizsgálnia. Ezt a vizsgálatot Szegeden Schmidt Mihály királyi főállatorvos fogja végezni. A behozatali korlátozásnak eddig a keleti marhavész volt az okozója. — Filharmonikus hangverseny február 3 án és 6-án Fehér Gizella zongoraművésznő közreműködésével. Bérletjegyek f. hó 23-ig a Belvárosi Mozi irodájában kicserélendök. ARANYAT, ezüstöt, brilliáns ékszereket magas áron veszek. Óra- és ékszerjavitást elvállalok DEUTSCHIMRE Széchenyi-tér 3.,701 Korzó-Mozi házban. A szegedi Ipartestület ünnepe. Az Ipartestület elöljárósága tegnap tartott rendkívüli ülésén véglegesítette állásában dr. Pálfy Józef titkárt. Körmendy Mátyás elnök bemutatta a a módosított alapszabályokat, mely szerint a titkári állás betöltése a kereskedelemügyi miniszter rendelete rolytán a közgyűlés hatásköréből az elöljáróság hatáskörébe utaltatott. Az elöljáróság dr. Pálfy Józsefet kiváló egyéniségére és az iparosság érdekében már eddig is elért eredményes működésére tekintettel, pályázat és próbaidő mellőzésével meghívta é% nyomban véglegesítette a titkári állásban. Dr. Pálfy£ József az elöljáróság előtt kifejtette nagyszabású ipari programját, mely a magyar ipari igazgatás elméleti és gyakorlati rendszerének kiépítésére és az országos és helyi ipari szervezkedésre vonatkozik. A nagy tetszésül fogadott program után az iparosság a Bohn-féle vendéglőben társasvacsorára gyűlt egybe, melyen mintegy 250 előkelő iparoson kivül a város vezetői is részt vettek. Dr. Aigner Károly főispán, aki egyébként szívesen keresi az érintkezést az iparosokkal, gyengélkedése miatt nem jelenhetett, meg a banketten, ahol dr. Somogyi Szilveszter polgármester, dr. Bottka Sándor főkapitány, Várhelyi József. Wimmer Fülöp, Tonelli Sándor, Körmendy Mátyás, dr. Pálfy József, dr. Tóth Imre és Marosán Milán mondottak szép és tartalmas beszédeket