Szeged, 1920. december (1. évfolyam, 90-114. szám)
1920-12-25 / 110. szám
ii SZEOED FéjÜtíilk Sieléd gyáripart. tlszélgeíés a gyufagyár igazgatéjával. SZEOED, december 24. (Sájtíf tudósítónktól) AH a külvárosi utcáfrst elkerüli, nem is sejti, milyen nagyarányú építkezés folyik távol a külvárostól, a huszárlaktanya szomszédságában. Érdeklődésünkre az ott épülő gyár igazgatójától a következőket tudtuk meg: — A nágyarártyu építkezés a „SztktQ* Mafyar Oyujtőgyárak R.-T. szegedi gyártelepe, amely ez év folyamán léégett. Az agilis igazgatóság azonnal hozzálátott az ujjáépittétéstíéz s a munfra már befejezés előtt áll. A gyár belső berendezése az elképzelhető legmodernebb. A gépeket Svéd- és Németországból hozatták, mert az országban nem készülnek ilyenek. A gyárnak saját erőtermelés, központja van. A belső munkálatok a tél folyamán elkészülnek s nyáron üzembe helyezik a nagyszabású ipartelepei. Az igazgatóság a munkásjóléti intézményekről sem feledkezett meg. Német mintára munkáslakások építését tervezi s a várossal éppen most folynak a tárgyalások, hogy a városi tulajdont képező területen, amely a Kálvária-uton fekszik, az építkezés keresztülvihető legyen. Az építkezéseket nyomon követné a környék rendezése és a csatornázás, aminek költségéit részben a gyár fedezné. A tárgyalások a legjobb mederben haladnak. Térve még a gyárnak, hogy a Kendergyárral karöltve iparvágányt vez®í be a Kálvária- uton. A szegedi gyufagyár napi termelése két vagon, ami készáruban évi kétezer vagonnák felel meg. A telepen 350 munkás nyer majd alkalmazást, akik a lehetőségig élvezni fogják az anyagi jólét áldásait. Szegad, 1920 december 25. ARANYAT, ezüstöt, brilliáns ékszereket magas áron veazeh Óra- és ékszerjávitást elvállalok DEUTSCHIMRE Széchenyi-tér 3.,701 Korzó-Mozi házban. - i MII I i - ' ... L-T EGESYÁRY drogéria ÜtötO, w Kárász-utca. Friss teasfitemények és cukorkák kaphatók sx Kaianka cukrászdában, Karona-s.13. Tisza-reminiszcenciák. SZEGED, december 24. Beszélünk róla, szinte áhítattal, valami szent, valami törhetetlen bizalommal. Ha nehézség, akadály, zavar, vagy katasztrófa áll előttünk, — őt idézzük fel: a nagyot, az erőset, a magyart és babonásan hiszszük, hogy ezen a nehézségen, akadályon és zavaron csak ő segíthetne át, ezt a katasztrófát csak Ő háríthatná el. A halál távlatában, a megdicsőülés glóriájával övezetten emberfeletti nagy lett az alakja. A napi politika és a napi demagógia contemporain piszkolódása, sárral dobálása ma már megszűnt, Tisza István ma már a történelemé, a magyar nagyság eszméjének egyik integráns, ígéretes része és Tisza István ma már a legendáké, amelyek rólá szövődnek s amelyek odaemelik nemes alakját a magyar előiaők, a magyar történelmi mult a súlyos csapások és megpróbálások legendás alakjai mellé. A Tisza István alakja körül szövődött legendák azt a meggyőződést érlelték meg a lelkekben, hogy az a nemzeti leromlás, mely az őszirózsás őrülettől a szociáldemokraták hstalomrakerültén át a proletárdiktatúra mélységes szakadékába sodorta az országot, csak azért érhetett minket, ntert az ő erős, okos, becsületes magyar életét felbujtott orgyilkosok előbb kioltották. Olyan meggőződés ez, mely sok embert, aki előbb szidta Tisza Istvánt, ma arra a kijelentésre késztet: A körmömmel kaparnám ki Tisza Istvánt a sírjából, ha azzal életre tudnám őt kelteni. Tisza István egy barátjával, munkatársával és Tisza István kultuszának egyik leglelkesebb ápolójával volt alkalmunk beszélgetést folytatni és megkértük őt, hogy közöljön velünk néhány olyan részletet az életéből, mely a közvélemény előtt ösmeretlen s mely közvetlenségénél fogva körelebb hozza hozzánk. A munkabíró Tisza. 1902-ben a kereskedelmi tárgyalótok folyta* a külfölddel, melyeken Tiszán kivül három resszort-miniszter vett még részt. Minden héten felutazott Tisza és három minisztere Bécsbe. Régi politikai szokás volt az ilyen utazásoknál az ut néhány óráját: tankkal eltölteni. Az első útitól már eföre örvendett a három miniszter ennek a társaságos örömnek. Alig hogy kigurult a vonat a nyugati-pályaudvar üveghallja alól, a karcsú Bárczy Pista már megjelent az araknál: — A miniszterelnök ur öexellenciája kéri Kegyelmes uramat, — az aktákkal. Óriási csalódottság tftkrtzódött a három resszort-miniszter arcán és áz elmulasztott tarokk őszinte sajnálata, hogy a minisztertanácson többször átrágott akták végett a pihentető srórékozMól élesnek és Tisza mintegy mentegetőzve mondta: — Ne haragudjatok, gyerekek, de még egyszer át kell mennünk az aktákon. És Igy volt ez azután minden héten a Fécsi utazáznál. Ugyanakkor volt, a németekkel kötendö kereskedelmi szerződés tárgyalásai közben, melyek azonban Budapesten folytak, hogy Qoluchovski Agenor elnöklete alatt egy ízben félhatkor összeültek a felek és tárgyaltak. Valami állategészségi kérdés vitatásánál olyan ellentétek merültek fel s a vita olyan soká húzódott, hogy reggel három óra lett, majd négy is, de a megegyezés nem tudott létrejönni. A diplomata Goluchovszki, aki már unta is a dolgot, meg álmos is volt, a magyar reszszort-miniszterhez fordult: — Bácsi, gibt doch nach, damit wir endlich schlafen gehen! (Bácsi, engedjétek már, hadd menjünk aludni végre!) De nem lehetett engedni. — Dann hőren wir auf! (Hát hagyjuk abba!) Ebbe azonban Tisza nem egyezett bele s öt órára meg lett az egyezség: a nemetek elfogadták a magyar álláspontot. A félelem nélkül való Tisza. Mikor a koalíció után Tis a István nagy körútját járta az országban, Szegeden is, Aradon is figyelmeztették őt, hogy kocsin járjon, mert megabcugolják és megdobálják őt. Erre a figyelmeztetésre itt is, ott is gyalog ment be az állomásról a városba és itt is, ott is niegabcugolták és megdobálták őt. Azután résztvett a gyűlésen és beszélt s ugyanaz a tömeg, mely néhány óra előtt tüntetett ellene, lelkes óvációval, éljenriadallal kisérie őt ki az állomáshoz. * A háború elején: október végén, vagy november első napjaiban, mikor koletfa-, vérhas- és hagymáz-járvány dühöngött a fronton és a mögöttes országrészben is, Tisza István leutazott a déli hadszíntér kormán- biztossága székhelyére: Újvidékre. A kormánybiztos és a katonai parancsnokok az állomáson fogadták Tiszát, akinek a vonatról leszállva, legelső kérdése az egészségügyi intézményeket illette. És minden látogatást elhalasztva, legelőbb a barakk-járványkórházakhoz hajtatott. A fertőzést meggátfö óvintézkedésekre időt nem veszítve, bement a kórterembe és mindenkivel, aki ott volt betegen, szóba állott, a katonákkal, a tisztekkel és a kitüntetettekkel kezet is fogott s a lábadozókat s az úgynevezett* baci Hu shordozókat megnyugtatta és türelmet öntött belé|Uk. Tisza, a magyar becsület fanatikusa. ösmeretes, hogy az ántánthatalmak az ellenséges állam polgárainak náluk lévő birtokát zár alá vették és jövedelmét nem adták ki a tulajdonosoknak. Számottevő értékben egy olasz Pailaviani-nt'K van birtoka Illokon és egy francia hércegnék, Boncompagtty-fiak Szabadka mellett. TKzát figyelftíeztettfk arra, hogy a kölcsflbösség elve alapján zárolni kellene 'ezeket a birtokokat, hme Tisza azt felelte: — Nem fér össz a magyar nem"i nemes érzésével, hogy országok h.:»ájáért az egyeseken ' Ujon bosszút. Tisza szive. A harctéren volt óbester ur. gróf 1 Tisza István és egy legény elesett az ezredéből. Közhuszár: alföldi legény, kálomista vallású. Megásták a sírt, ahogy a harctéren szokás: néhány lábnyi gödröt s megácsolták a keresztet, melyet maid odategyenek a holt vitéz fejéhez. Református lelkész nem volt kéznél és a közhuszár nyitott sírja mellé odaállott a karcsú, nemes alakú óbester ur és keresetlen, egyszerű, szívből fakadt, szívhez szóló szavakból font imával búcsúztatta el a becsület mezején hazájáért és királyáért elesett közvitézt, az ő ezredének egyik hős huszárját. Hirschl és iéderer fűszer- és csemege-üzlete Dugonics-tér s Ajánlja olc«6 árainak és kirakatainak megtekintésé'. Vénusz illatszertár Kelemen-utca 7. szám alatt. „ Szappanok fogkrémek illatsze- 5 rekböl stb. állandó nagy raktár. BRBCS HRPftD speciálisra müórás Óra- és ékszerrakUra, nagy 438 javítóműhely. — Olcsó árak SZEGED, Orosz!án-ulca 21. szám. - Türött aranwt, regi éksiert legmagasabb áron vesiek. Szegedi Népbank Kossuth Lajossugárut 13. sz. § (Tűzoltó laktana mellett.) Kölcsönöket azonnal folyósít. Legjobb óra, ékszerjavitó műhely Törött aranyat, ezüstöt, arany, ezüst pénzeket, régi órákat mindenkinél •, magasabb árban vesz •« -•• CSŐRI PERinC, ÓRJtS Kárász-utca 16. sz. m Karbidlámpák legolcsóbbanll Karbid állandóan raktáron. Varrrgépek, gramofonok, öngyújtók, é ,ők, aramolontiik, zseblámpák. Friss oronyelem k*Dhat<\ Szántó lajos ElSíSÍSSfí: Kereskedelmi és Gazdasági Részvénytársaság Szeged Alaptöke 16 millió Tisza Lajos-körút 56. 662 Sürgönyeim: ERTÉ. Telefonszám: 14-14. Keddtől kezdve bemutatásra kerül Sascha-filmgyár leghatalmasabb alkotása Mark Twain regénye a „Koldus és királyfi U A Széchenyi moziban. Főszerepben Lubinszky Tibor.