Szeged, 1920. november (1. évfolyam, 66-89. szám)

1920-11-26 / 86. szám

SZEGED Szeged, 1920 november 17. — A szegedi direktórium a bíróság előtt. (Tizedik nap.) A mai tárgyalás során az ügyé*? bejelenti, hogy dr Czibula ellen a 18 . 19. és 20. vádcsetck (panasz-biiottság ügye) kapcsán, dr Czibula vallomása alapján vádat eme! Majd Morkovich elnök szavaira a bírák, ügyész és a védők kérdéseket intéznek a vád­lottakhoz, amelvnck során dr. Rei­ninger védő kérdésére dr. Czibula a szcge*1i hivatalos világ szerepét ismerteti a proletár forradalom ki­törése idejében. Dr. Balassa Mun­kácsitól a polgármester forradalom alatti szerepéről kérdez. A kérde­zösködesek kapcsán jogi természetű vita folvt le dr. Balassa és a bírák között. Mivel a kihallgatandó tanuk clsö csoportja szombatra lett be­idézve. a holnapi napon a főtárgya­lás szünetel. — Elitéit szállodai tolvaj. Vksovics Miklósné az .Európa'- és .Kis Tisza"­száDókból állandóan 'opkodta a lepedő­ket. A törvényszék öthavi fogházbüntetésre ítélte a lepedőtolvaj asszonyt" — Fiacher Tettvérek éksze­részek, Kéráss-ntcn 10, felhív­ják n közönséget, hogy ékszert, órát, mfllparl tárgyat most vá­nireljon, mert november 30-lkn utén 10*/, drágább lesz. x Mndnme Tnlllen. (Bemutató a Korzó-Moziban.) Egy látványos történeti drámát láttunk tegnap a Korzó-Moziban. A dráma a francia forradalmon vezet végig bennünket s a föeseményeket a hösnö, Madame Tallien köré csoportosítja. Ez a cso­dálatos energiájú, ragyogó szépségű márkinö tartja kezeiben az ellen­forradalmi mozgalom szálait és ügyes tapintattal, rutinos politikával és asszonyi szépségének hatalmával di­adalra is juttatja. Sok volna külön­külön részletezni a nagy perspektiváju darab rendezési szépségeit, hatalmas tömegjeleneteit, a korhű jelmezeket. Csak a címszerep alakitóját, Lydia BoreUit emeljük ki, aki csodaszép exterieurjével, ragyogó toilettejeivel és színjátszó képességének nagy ská­lájával őszinte bámulatot és tetszést keltett minden előadás alkalmával. Igazán elismerés illeti meg a Korzó­Mozi igazgatóságát, hogy ezt a bá­mulatos attrakciót még a budapesti bemutató előtt — a Télikert uj mozgóképszínház kapuit ezzel fogják megnyitni — lehozta Szegedre. A darabot vasárnapig tartják műsoron. A szegedi pékek elszakadnak a budapesti központtói. — Nem vált be az uj rendszer. — SZEGED, november 25. (Saját tudósítónktól.) Az elmúlt hét elejétől kezdődöleg — mint a Szeged megírta — a tüiőipirban uj iend lépett életbe. Az októberben tartóit budapesti nagygyűlés határozatához hiven az éjjeli munka megszűnt s a munká­sok a rendes munkát reggel 4 óra­kor kezdik meg. Hogy megtudjuk: az uj rendszer mennyire vált be, kérdést intéztünk a pékmesterekhez, akiknek válaszát, illetőleg felvilágo­sítását a következőkben foglalhaijuk össze : Az éjjeli munka megszüntetése, bármennyire kívánatosnak látszott is az a munkások szempontjából, a vidéken nem vált be s alkalmas arr?., hogy a sütőipart tönkretegye, a munkások egyrésze pedig kenye­rét veszítse. Ennek oka az, hogy a négyórai kezdettel a fehér süte­mény — zsömlye, kifli — csak későn kerül a kávéházakba, amely e Miteményfajtának egyetlen komoly fogyasztója. Mive! pedig a kávéhá­zakon kívül nem lehet a nyolc és kilenc órakor kisült süteményt elhe­lyezni, a pék kénytelen kevesebbel sülni, tehát kevesebb munkaerőre is van szüksége. Mindez előrelátható volt, a buda­pesti gyűlésen azonban nagyobbára fővárosi sütök vettek részt, akik annál könnyebben szavazhattak az éjjeli munka eltörlése mellett, mert amit a vámon vesztenek, azt bősé­gesen behozzák a réven. A fővárosi nagysütők legtöbbje ugyanis cukrász­süteményt is készit, tehát szinte ér­deke; hogy kevesebb kifli és zsömlye fogyjon, mert akkor több süteményt fogyaszt a közönség. Á helyzet ma egyébként az, hogy az uj rend még nem törvényesen, Illetőleg rendeletileg kötelező, mivel a miniszter még nem intézkedett. Ezért valószínű, hogy mielőtt ez megtörténne, a vidéki pékmesterek — akiknek száma Csonka-Magyar­országon igen megcsappant — el­szakadnak a budapesti kézponttól, illetőleg e kérdésben nem alkalmaz­kodnak a fővárosiakhoz, mivel az érdekeik nem közösek, hanem ön­állóan járnak el s megkísérlik az éjjeli munka visszaállítását. Erre — mondják — különösen nyáron lesz szükség, amikor lehetetlen nyolc órakor kijönni a süteménnyel, holott a kávéházak közönsége már jóval előbb reggelizik. A mai állapot a pékek szerint azért is tarthatatlan, mert kenyér csak a késő délutáni órákban ké­szülhet s csak másnap hozható for­galomba, tehát a közönség nem kap soha friss kenyeret. Azonkívül nincs alkalom a ster-sütésre, vagyis a ház­tartások csak nehezen vehetik igénybe kenyér- és tésztasütésnél a pékeket. Íme a sütőipar legújabb bajai, — a pékmesterek megvilágításában. Rőfösáruk kicsinyben és nagyban 437 Pongyolagyárban Kigyó-utca 1. sz., Keleti-palota. SZÍNHÁZ. HETI MŰSOR: Szerda: Polgármester ur, vígjáték. Pre­mierbérlet A) 16. sz. Csütörtök : Tatárjárás, operett. Premier­bérlet A) 17. sz. Péntek: Folt, amely tisztit, dráma. Pre­mierbérlet B) 18. sz. Szombat: Cigánygrófné, operett. Bér­letszünet. Vasárnap délután : Vasgyáros, szinmü. Vasárnap este: Éjjel az erdőn, nép­színmű. Bérletszünet. * A színházi előadások kezdete 7 órakor. Péntektől kezdve az uj zárórarendelet következtében az esti előadások 7 órakor kezdődnek. BABA-KLINIKA a Párisi Hagy Áruházban!! ft ARAI A VITÁSOKAT csok december 10-iq vállalunk. 506 Az 0»s?es Idegen pénzek tn-váltasát tr. bcszrrzesét napi tftzsdci áron IfRrlflnyOfcbbfn enzJiözli Bsnk e» Pénzváltó flzlet Vaspálya-utca 5. 11.110, Szeged álloinAs mellett Telefon 6H9 IVnztari fira egósz nap Karbidlámpák varrógepek, kerekpárok, gramofonok, Kyujlrtk. friss eleaick. isebUmpak. tfizktWck H«fy i««<U- nA.„ CJ0 KÍpáruhüA Km»­457 uerq CUC utta, Ki-k-6-paloU. Bfchtl y Tőzsde. SZEGED, noteniber 25. Szegedi árfolyamok: A tőzsde meg­nyitása után jóidéig tartózkodás mutat­kozott mig későbben némileg megindult az üzlet. A dollár ugrásszerűen emelkedett, Lei 7.13—7.14, Márka 7.12-7.10-7.04, Frank —. .—, Svájci frank —. Dollár 465. .—, Napoleon ..—.—, Lira .-.—, Rubel -. .—, Szokol —.—.—, Dinár —. .—, Léva —.—. Szeged-Csongrádi takptr. részv. Lengyel márka 1.14—1.12—. Budapesti *áróárfolyamoli: Lei 690­715, márka 700 - 725, font 1680-1750, fr. frank 2850-30 50, sv. frank 73.­76.-, dollár 440-480, Napoieon 1270— 1320, lira 1730-1810, rubel 295-315, sokol 560—585, kor. dinár 1350-141C, fr. dinár 1340-1390, leva 570-610, osztrák 95—100, lengyel márka 100—115. ZÜRICH, november 25. (Nyitás.) Ber­lin 8 90, Newvork 6 37V„ Milano 23.40. Prága 8.-, Varsó 135, Budapest 1.55, Bukarest 9.40, Bécs 1.90, osztrák bé­lyegzett 1.40, Zágráb 5.—. 13-33 a SZEGED telefonszáma Szerkciztik: Dr. SZIUSSY CAS/W ti «MKS ERIK). A szerkesztésiírt feltlís: Or. SZILASSY CÁSAB. Laptulajdonos: .SZEGED" lapkiadóvAllaJat r-t. Felelő* kiadó: Dr. SZALAY LÁSZLÓ. "Babot, mákot, zabot, kö és muhar Stein, zabot, kölest, tengerit, here­és muharmagot veszek 449 Szent latván-tér 4. HázIcipOk m"eleg, magas sz!£ru, csattal, érzékeny lábakra, felnőttek és gyer­mekek részére legjobban beszerezhetők HORN Károlui-utcai Bazárban, A bejelentő hivatal során. 427 F£rfí tini szövetek, posztó reni Cb HŰI és selyemkendők borchetek, zefirek, vásznak g nagy választékban kaphatók Halmi tÓ7Cpf diraUlruhAzában namu juzaei Tis/;i in^s-körut sz. Bádogos és vízvezetéki munkákat, átalakításokat és javitásokaat jutányosán vállal Rosenleld Sándor, jemey-ház, Ártézi kúttal szemben, aoe Telefon 9—98. főző liszt és termény cég Bokor János iíSKr 5S£ szegedi paprikát Szeged, Valéria-tér sarok. «6 Rahnf kölest, zabot, muhar, |iere> cirok és napra­forgómagot á'landóan veszünk B««W ÉS KERTÉSZ Szent István-tér. 476 Telefon 17—05. CIPŐHÁZ-ban rskstssss msllstt, Kárslfi.u. 4, legjobb b«x leány. Hu-, női és férli cipők legol- 503 csobban szerezhetők be. MUNKASBAKKANCSOK bss MEGÉRKEZTEK! S KALNAnERMÓ bőr és cipészkellékek leg­olcsóbb bevásárlási forrása cg Szeged, Feketesss-ulca 15. szám. E&if VÁGOTT ilBH állandóan raktáron, libamáj, töpörtő és üí JÍSJÍS GÜTTIillli falatazúbai Kelemen-utca 7. 385 Te'.efon 12—41 Aranyat, ezüstöt, briliánsokat régi arany és ezüst pénzekel leg­magasabb árban vásárol Bokor Izs* miiórás és ékszerész Szeged, Kelemen-u. 7. Telefon 16-67. KALAPOK, nyakkendők, uri divatcikkek Szende Mihály Kelemen-utca 12. szám. 326 Kocsi­lakkok 6s Teleion 14-09. FLmlss ás lerpentto zománcok FLmlss ás lerpentto Kocsi­kenőcs HALÁSZ és RITTER feslékkereskedfcse Szeged, Szent István-tér 2. •4 Cl ~ SS • Gép- ás henger­olaj 216 Hizlar­lásl cikkek Gép- ás henger­olaj Teleion 14-09. Hizlar­lásl cikkek KOHN MANÓ rövidáru nagykereskedő SZEGED, Csekonics-utca. Állandó nagy raktár valódi fekete Club papírban és az összes rövidáru cikkek viszonteladók részére. 357 WINTERNITZ MÁRTON NŐI FELÖLTŐK, NŐI RUHÁK, BLÚZOK NAGY ÁRUHÁZA Szeged, Kárász*utca. 466 Szövet-ujdonságok érkeztek! c™-_ nA,„c , „.<=» — Den 550— 590—600 kor. RŐFÖS- rs RÖVIDÁRU CIKKEK nagy választékban, olcsá árok mellett. f-ekefesas utca 16. szóm, Gambrinusz Mellett. 4% Iiayy ruiaazn Barbul János divatáruháza, Télikabátok," üifgta han kaphatók Földes Zoltán, Kállay Albert-utca 6. BÚtOPfik. hálószobák, ebédlők stb. és festett, valamit zománcozott bútorok, konyhák, ugy készen, mint megrendelhetők WLCSNER S. bútorgyárában, Szeged, Aradi-utca 6, Európa-kávéház mellett m Telefon: 8—44. gWBBMiQnnuHm | Gyapjú kötött kabátok, harisnyák Lusztig Imre Szfchenyi-tér 2. 2 Telefon 10-18. Nyomatott a Dólmagyarország hírlap- és nyomdavállalatnál Petőti-sugarut

Next

/
Thumbnails
Contents