Szeged, 1920. november (1. évfolyam, 66-89. szám)

1920-11-16 / 77. szám

SZEOED Sttftdi 1920 november 16* A kormány lemondása és a politikai helyzet. — Újból Teleki lesz a miniszter­elnök. — Bomlik a kormányzópárt — Uj pártalakuláa készül. — BUDAPEST, november 15. (Saját tudósítónktól.) Szombaton este minisztertanácsot tartottak, melyen elhatározták, hogy a ratifikáció harmadik olvasása után a kormány beadja lemondását a kormányzónak. Ennek bekövetkezése hétfőn, legkésőbb kedden várható. Megállapítható azonban, hogy po­litikai körökben válsághangulat nin­csen, mert a lemondást csak forma­litásnak tartják, melyet vagy nem fogad el a kormányzó, vagy pedig elfogadja, de újból gróf Teleki Pál­nak ad kormányalakításra meg­bízást. A ratifikáció megszavazásának pil­lanata uj ajtókat nyitott meg s ami megbeszélésekben, ivek körözésében, összeállásokban már hetek előtt megkezdődött: az uj pártalakulás felé való orientálódás, az most ki­formálódott. Ezt az élőmunkát Ko­vács J. István kezdette meg, de a párt megbomlása már a levegőben volt s az magától is bekövetkezett volna. A pártnak összetartó kapcsa csak a kényszerűség volt, azt soha senki szívből nem kívánta. A rati­fikáció kijegecesitette, kik valók egy­más mellé. Politikai körökben egy polgári és agrár demokratapárt megalakulását tartják legvalószínűbbnek, mely olyan nagy lenne, hogy szinte guverne­mentális lesz a súlya. Rublnek és nagyatádi Szabó körül összss sze­mélyi híveik csoportosulni fognak. Számolnak még Huszár Károly, Vass József, Hencz Károly, Kenéz Béla, Rassay Károly, Lipták Pál, Dömötör Mihály és Simonyi-Semadam belé­pésével. Biztosra veszik azt is, hogy Prohászka Ottokár is soraix közé áll, akinek az alkotmányt illető fel­fogása harmonizál a születendő pártéval. Külön csoportot alkotnak majd Friedrichék, a mágnás-csoport (Pal­lavicini, Klebelsberg, Fáy Gyula) és a keresztényszocialisták Haller és Windischgrátz vezetésével. Belvárosi Mozi Tetefon: jCiT' g| Hétfőn és kedden, november hó 15-én és 16-án Linnaukowsky regénye filmen t rop Társadalmi dráma 6 felvonásban, se A főszerepben a LAR3 HAH SEM. Hordlskfllml Nordlak-tllm I Minden előadáson katonazene! Előadások kezdete : vasár- és ünnep­napokon fél 3, fél 5, fél 7 és fél 9 órakor, köznapokon fél 5, fél 7 és fél 9 órakor. BflBÓS HRPflD 138 speciálista mliórás Óra- és éksrerraktára, nagj javítóműhely. - Otcsó árak. SZEGED. Oroszlán-utca 21. szám. Törött aranyat, régi éluzert legmagasabb áron veszek. SZ O X a leghathatósabb hideg elleni védekezés, legolcsóbban szerezhető be KISS ÖDÖN szűcs- és szőrmeüzletében. Kárász, atcs 7. ss. (Földes-féle) ház félemeletén, felgárattal Wigner Testvérekhez. 334 A szegedi direktórium tagjai a bíróság előtt. Harminckét vádlott, háromszáznegyven tanú. A tárgy aláa első napja. SZEGED, november 15. (Saját tudósítónktól.) A szegedi kir. törvényszék ötös tanácsa, a Markovich-tandcs ma kezdte tárgyalni dr. Czibula Antal és társainak bünpörét s a tárgyalás előreláthatólag hetekig elhúzódik. A szegedi direktórium elnöke mellett a vádlottak padján nem csupán a volt direktórium tagjai, de számosan ülnek kisebb-nagyobb bűncselek­ménnyel vádolva, ugy hogy a vád­lottak száma harminckettő. Huszon­kilencen tényleg jelen is vannak, ami a 94-es számú kisteremben csaknem lehetetlenné teszi a tárgya­lást Egymás mellé préselve ülnek a vádlottak s a védők is — tizen­egyen — alig férnek el a terem jobb- és baloldalán. Érdeklődő közönség kevés van. Nagyobbára családtagok a jelen­iévök, akik közömbösen hallgatják a sablonos kérdéseket, amelyek se­gítségével az elnök a személyi ügyeket megállapítja. Kilenc órakor elsőnek lép a te­rembe dr. Czibula Alttal. Polgári ruhát visel, kissé halvány. Nyugod­tan megáll a korlát mellett s várja a társait. Udvardi János és Szalay lános érkeznek azután, majd Siéhli István, aki az egyetlen rabruhás a teremben. Lassan megtelik a bírói emelvény alatt lévő kis terület s ekkor a következő huszonkilenc vádlott van jelen: Dr. Czibula An­tal, Udvardi Jánes, Szalay János, Bartha László. Stéhli István, Mun­kácsy István, id. Kálmán Béla, ifj. Papai József, Belovári József, ifj. Kürthy Elek, Farkas János, Vaiga János, ifj. Kálmán Béla, Oila István, Hitzinger József, Balogh Károly, Pataki János, Sthéli Istvánné, Katona János, Bíró András, Majoros Antal, Benkö József, Táborosi Ferenc, Nasza Tóth János, dr. Kertész Jó­zsef, Bujkó Ernő, ifj. Tóth István, Horváth Zs. Sándor és Ozsvári József. Negyed tiz órakor hirtelen feláll az egész terem. Az ötös tanács be­vonul s Markovich Iván. kir. táblai biró, a tanács elnöke azonnal meg­szólal : — Megnyitom a tárgyalást. A hallgatóságot figyelmeztetem, hogy a csend és rend követelményeit tartsa szem előtt. Ezután megállapítja az elnök, hogy Szekeres Dániel, Udvardi Já­nosné és Szél József vádlottak nin­csenek jelen. Majd bejelenti, hogy a védelmet a következő ügyvédek lát­ják el: Választott védők: dr. Reini­ger Jakab, dr. Balassa Ármin, dr. Kertész Béla, dr. Nikisch Richárd, dr. Fajka Lajos. Az ügyvédi kama­rától hivatalból kirendelt védők: dr. Fischer Marcell, dr. Lugossy Döme, dr. Deutsch Imre, dr. Temesváry Lajos, dr. Sebők Ferenc és dr. Sebők Vilmos. — Világítási viszonyok miatt — folytatta az elnök — további intéz­kedésig a tárgyalás naponta fél kilenctől délután egy óráig tart Horánszky Miklós ügyész, aki a vádat képviseli, jelentette, hogy a távollévő vádlottak mért nem voltak elövezethetök. Indítványára kimondta az elnök, hogy ügyüket külön tár­gyalják. Ezután az elnök átté vádlot­tak személyi ügyének me; pitására. Dr. Czibula Antal 41 * ügyvéd, két gyermeke van. K' g a fron­ton volt, majd megsebesült. Több kitüntetése van.- Sorra következnek ezután Udvardi János, Szalay János, aki nagyothall, májd Stéhli István. A legtöbben hosszab időt töltöttek a harctéren és sokan sebesültek közülük. A személyi adatok megállapítása után elnök fölhívta a vádlót a vád előterjesztésére. Horánszky Miklós ügyész megkezdte a 78 oldalra ter­jedő vádirat felolvasását, amelynek körülbelül a feléig jutott el, amikor az elnök — egy óra lévén — jelezte, hogy a tárgyalást holnap félkilenc órakor folytatja a törvényszék. Dr. Balassa Ármin kéri, hogy a bíróság védencét, ifj. Kálmán Bélát helyezze szabadlábra. Dr. Reiniger Jakab, dr. Nikisch Richárd és dr. Sebők Ferenc hasonló előterjesztéssel éltek véden­ceik érdekében. Miután az ügyész ellenezte a sza­badlábra helyezést, az elnök kijelen­tette, hogy e kérdésben holnap dönt a bíróság. 'POLITIKAI VACSORA A GEL­LÉRTBEN. Kedden este a Gellért­szállóban politikai vacsorát tartanak, amelyen a föld birtokreform megal­kotóit : Rubinek Gyulát és nagyatádi Szabó Istvánt fogják ünnepelni. Ezen a vacsorán egyébként döntő nyilat­kozatok hangzanak majd el, melyek az uj párt megalakulását illetik. Férfi fehérnemüek, nyakkendők, női-, férfi- és gyermek­harisnyák, kötött kabátok, csipkék, szalagok, menyasszonyi koszorúk és fátyolok legolcsóbb szabott árakon Pollák Testvéreknél Széchenyi-tér Csekonics-utca Telefon 855. 259a Telefon 854. Csehországban terrorizálják a német lakosságot. BÉCS, nov. 15. (M. T. I.) AAfo/i­tagszeitnng megbizható cseh forrás­ból jelenti: A cseh kisebbségek Csehország német nyelvterületén katonailag szervezkednek és fegyver­rel, valamint lőszerrel látják el ma­gukat. Szervezkedés célja az, hogy döntő pillanatban, mint légiók lép­jenek fel a németek ellen. Atepliczi incidensek, ahol a leszerelt cseh légionáriusok terrorizálták a német lakosságot, ennek ?z akciónak kez­detét jelentik. A cseh hatóságok a légionáriusok minden törvénybe üt­köző cselekményével szemben aktive viselkednek. Az utóbbi napokban a szokol-egyesületek is felfegyverkez­tek. A fegyverkezés szintén a német lakosság ellen irányul. Többi között a prágai Szokol-Egyesület kétezer, a pilseni, königrátzi, budweisi és olmützi egyesületek 500 —500, a brünni pedig ezer puskát és szuronyt kapott. Juhász Gyula székfoglalója a Petőfi - Tárnrigbii, BUDAPEST, november 15. (Saját tudósítónktól.) Leiket közönség tapsai közt, szép ünnepség keretében tartotta meg teg­nap Juhász Gyula, az országos hirü szegedi poéta székfoglalóját a Pe­tőfi-Társaságban. A kitűnő poéta „Nefelejts" cimü költeménysoroza­tát olvasta fel és lelkesítő irredeata­versei frenetikus hatást váltottak ki a hallgatóságból. A székfoglaló után Pékár Gyula, a Társaság elnöke szép beszédben avatta fel Juhász Gyulát a Petőfi-Társaság tagjává, akit ez alkalommal lelkesen ünne­pelt a közönség. A felolvasó-ülés lefolyása egyéb­ként a következő volt: A Petőfi-Társaság nagy és diszes közönsége jelenlétében vasárnap d. e. tartotta a Magyar Tudomá­nyos Akadémia kistermében e havi felolvasó ülését. Pékár Gyula elnöki megnyitójában megemlékezett a Rá­kosi-ünnepségről, majd elparentálta Endrődy Sándort és bejelentette, hogy a Társaság a jövő vasárnap Sopronban tartja kulturünnepéiy#. Ezután Lamperth Géza olvasott fel. Hegedűs Sándor az „Ismerős ismeretlen" cimü elbeszélését olvasta fel, mely után Juhász Gyula mutatta be * Nefelejts" cimü székfoglaló köl­teményeit Pékár Gyula szép beszéd­ben avatta fel Juhász Gyulát a Petőfi-Társaság tagjává. Végül Palié Imre, az Operaház tagja előadta Hubay Jenő Végvári-dalait A dalokat Hubay Jenő kisérte zongorán, Váczy Károly pedig tárogatón. bonyodalmak a paprika kiviteli illetéke körül. Előzetesen megállapított illetéket sürget a város és a Kamara. SZEGED, november 15. (Saját tudósítónktól.) A szerdai közgyűlés elé a tanács javaslatot visz a paprika kiviteli il­letékének megállapítása dolgában. Ez a javaslat annál jelentősebb, mert a mai helyzet tarthatatlan s fontos érdekek kívánják meg, hogy a vál­tozás minél sürgősebben bekövet­kezzék. ' A m#i állapot szerint a földtnive­lési miniszter által a peprikatigyek­kel megbízott gyógy- és ipari-nö­vény forgalmi iroda a paprika ki­viteli illetékét mindig utótag kívánja megállapítani, az elért haszon és a valutáris viszonyok figyelembevéte­lével. Az illeték — a forgalmi iroda szerint — az elért árak 15—30 szá­zaléka között fog mozogni. Ez az álláspont kereskedelmi szempontból tarthatatlan, mert egy­részt az eladó nem tud kalkulálni, másrészt tág tere nyílik a részrehaj­lásnak, mert hiszen valószínű, hogy aki jobban tudna kérni, az tizenöt, mig mások husz—harminc percentet fizetnének. A tanács ezért azt javasolja, írjon föl a közgyűlés a földmivelésügyi miniszterhez, hogy a kivetett illeté­ket mindenkire egyenlő arányban, előzetesen állapítsák meg. A Szeged munkatársa érdeklődött a Kereskedelmi és Iparkamara álla^ pontja felöl, ahol közölték velün hogy ebben az értelemben a Kama már fölirt a Kereskedelmi és föld mivelési miniszterhez s azt javasolta, hogy a kiviteli illetéket hónapról­hónapra előzetesen állapítsák meg. Valószínű, hogy az illetékes mi­niszterek a kérdésben igy fognak intézkedni.

Next

/
Thumbnails
Contents