Szeged, 1920. október (1. évfolyam, 39-65. szám)

1920-10-07 / 44. szám

SZEOED 2 nala. A vár egyik kapujától jobbra a sáncoknál négyszeres dördülés és négy magyar sziv golyótól találva megszűnt e földön, e földért rajongni. Ezernyolcszáznegyvenkilenc október 6 hajnalán az ujaradi hidtól balra Kilenc bitófa várja prédáját. Rövidesen kilenc magyar csüng rajta. Négy és kilenc, tizenhárom és ezektől lettél Te Arad városa a magyarság Qolgothája. Miért? A földön igy Ítélték és punktum. De azt mondta az egyik, mielőtt a bitófára került, másképtn fognak itélni ott fent az égben. Hah, megdicsőült tizenhárom! Akkor csak az volt a Ti reménytek, hogy ott fent az égben másképen fognak itélni, mint Hayn^uék itt a földön. Legyen vigasztalástok, lelketek nézzen a földre, most már máskép Ítélnek itt lent a földön is. Aradiak, menekültek, hontalanok, kik esztendőről-esztendőre a jeltelen aradi sírokra szoktatok borulni, ma megtudom érteni a Ti fájdalmatokat. Nekem is van egy sirhantom, szombaton ásták, szombaton tették abba a föld legédesebb anyját. Megölte a szégyen, megölte a szerbektől kapott puskatusnak ütése. És nincs módomban, mert a szuronyok elállják még a lelkem útját is, nincs módomban, hogy gyermeki sziwel arra a frissen hantolt sirhantra ráboruljak. Érzem hát fájdalmatokat, érzem kínjaitok mélyét, éraem, mert lelketekkel szeretnétek, testetekkel remegve szeretnétek leborulni Aradnak szent sírján. Tegyünk ugy, mint az élni akaró tölgy, belekapaszkodva a földbe, a föld mélyéből sziv önönmaga számára nedvet, életerőt, életet. Lelkünk mélyedjen azokba a szent sírokba és abból a porból, azokból a csontokból, abból a tizenhárom aradiból, az ő vérükből szívjuk tele önönmagunkat az ó szeretetüket, az ö rajongásukat, az ő vérüket szívjuk önönmagunkba és amiért ők meg tudtak halni, azért az ö szellemük által erősödötten tudjunk mi árva, meggyalázott, megbotozott hontalan magyarok élni. Sréter honnvédelmi miniszter beszél. A zajos tapssal és éljenzéssel fogadott beszéd után Sréter István honvédelmi miniszter a következőket mondotta: — Mielótt a nemzeti hadsereg nevében e szobor talapzatára reátenném ezt a koszorút, hogy a hadsereg mélységes gyászának és hódolatának őszinte kifejezést adjak, ugy érzem, hogy el kell mondanom azt, amit pillanatnyilag gondolok, amit pillanatnyiig érzek. Ezelőtt 71 évvel, amidőn a sáncokban és a Maros hídja mellett megszerezték a megcsúfolt Magyarországnak azt az örömet, hogy tizenhárommal szaporították a vértanuk számát. Ma, hetvenegy év utan ismét egy éjjel borult a magyarságra, ma az őszi avar nem a vértanuk hulláját vagy tetemeit fedi, hanem egy történelmében megalázott, megcsonkított, ezeresztendős Magyarországot, Hungáriát fedi. A két csillag, amely előttünk ragyog állandóan, a hit és a fajszeretet csillaga és a fajszeretet, a nemzeti öntudat csillaga minket el fog vezetni azon a keskeny ösvényen a nemzeti örök élet felé, de vájjon mikor? Ha a kolduló magyarból dolgozó munkás lesz. Ha a magvarság kitépi lelkéből a pártoskod'ást, ha a magyarság kiveti a lelkéből az ínyagiságot. az öncélosságot, akkor • alóban lesz feltámadás. (Hosszanjrtó lelkei éljenzés és taps.) A nemzetgyűlés koszorúja. Ezután dr. Kószó István, Szeged város III. kerületének nemzetgyűlési képviselője a következő szavakkal tette le a nemzetgyűlés koszorúját: — Csak gyáva nép feledhet ős nagyságot, csak korcs utód dicső elődöket. A magyar nemzet nagypéntekén elzarándokoltunk ezelőtt Aradra, elmentünk oda, hogy újra erőt merítsünk a további küzdelemre, ma azonban halottrabló emberek állítottak meg bennünket ünnepi utunkban, azok a halottrablók, akik Szeged városát, az országnak a közepét határvárossá tették. Remélem, ez lesz az utolsó ünnep, hogy az aradi ünnepet Szegeden ünnepeljük meg (lelkes éljenzés), el fogunk menni, mert nem tűrhetjük, nem engedhetjük, nem, nem, soha! azt, hogy ebből az országból csak egy talpalattnyi is hiányozzék, (igaz! Ugy van! Lelkes éljenzés.) A Duna partjáról, a nagy palotából, hoztunk nektek aradi vértanuk virágot. Nem tudtuk odáig vinni, nem tudtuk a nemzetgyűlésnek rendeletét végrehajtani, megállőttünk itt Szegeden, megállottunk abban a hitben, hogy úgyis temető ennek az országnak egész területe. Akkor, mikor Titeket gyászolunk, akkor gyászoljuk mindazokat, akik azért az eszméét ! haltak meg, amely eszméket Ti hirdettetek és amely eszmék szentségét megpecsételtétek drága életetekkel. (Hosszantartó lelkes éljenzés). Pálfy Dániel beszéde. Ezután Pdlfy Dániel, a szegedi II. kerületi nemzetgyűlési képviselő mondotta a következő beszédet: — Ti szent vértanu-lelkek, kiknek szenvedése a mi irtózatos fájdalmunkkal is mérhetetlen, most tetemre hívjátok a nemzet lelkiismeretét. *És a nemzet szivéből pirosan bugyog a vér. Bitang vezetők bűnös eszmevilágától megrontottan, öntudatlanul bár, nagyolt vétkezett ez a nép, de • a bűnbánó szivekből immár vérfolyam folyik, mely medréből feltartózhatatlanul kitör és a Kárpátok bérceiről, Erdély kincseiről, Délmagyarország aranykalászos rónaságairól és arról a megszentelt helyről, hol ti akartátok megváltani a magyar szabadságot, le fogja mosni a gyalázatot. Ti vértanu-lelkek, kiknek hite a mi törhetetlen hitünkkel is mérhetetlen, hívjátok tetemre a feltámadt nemzet lelkiismeretét. És bugyogjon szivetekből vérfolyamként a ti lelketek megváltó hite. Öntsétek át ezt a ti véreteket a csecsemő-erekbe és tápláljátok vele a méhmagzatot, nehogy kevés legyen a csonka törzs vére ahhoz, hogy elöntse a Kárpátok legmagasabb csúcsát és átitassa a legdélibb szomjas televényl. Ti szent vértanu-lelkek, kiknek ahélos akarata tetemre hívja a nemzet akaratát, acéllozzátok meg a bátrakét és adjatok elszántságot a kishitüeknek. Mutassátok nekik dicsőségesen ragyogó véres arcotok, melynél szebb és istenibb csak a véres arcú Krisztusfej lehet. Mi pedig, a nemzetgyűlés, a nemzet élő lelkiismerete, melynek koszorúját emléketeknek én hoztam el, megfogadjuk, hogy ez az akarat, a nemzet akarata bennünk testet ölt. Ugy legyen! Az egyetemek szónokai. Ezután dr. Csengery János kolozsvári tudományegyetemi nyilvános rendes tanár mondotta a következő beszédet: — Mátyás király városából számkivetett bujdosó egyetem nevében tesz le koszorút (lelkes éljenzés) hódoló és vérző sziwel a hősök emlékének talapzatára. Sok veszteség, sok gyász, sok kínszenvedés sújtotta e nemzetet a közelebbi időben. Elvettek tőle mindent, ami elvehető, de a legkeservesebb, a legdrágább kincsünk az volt, amit akkor vettek el, midőn e nemzettől elragadták azt a Golgothát, amely Aradot örök időre ékesíti. (Ugy van). De csalódtak. A Golgothát ma a magyar nemzettől elvenni nem le^et, mert a Golgotha mindnyájunk szivében van. Ezután dr. rugonfalvi K ss István egyetemi tanár, a debreceni egyetem képviseletében a következő beszéddel helyezte el az egyetem koszorúját: — Szabadságunk dicső vértanúi, Debrecenből, az első független magyar kormány székhelyéről, a magyar tudományegyetem koszorújával adózom emléketeknek. (Éljenzés.) Ma minden erőszakon át iderepül minden igaz magyar hazafi gondolata. Közös kincse vagytok az egész magyar nemzetnek, emléketek el&zakithatatlanul összefűz minden magyart és példátok ösztönöz, kötelez minden igaz hazafit arra, hogy ésszel, sziwel, kézzel, verejtékkel és vérrel visszaszerezzük ezeréves hazánk épségét és sokat szenvedett nemzetünk egységét. (Lelkes éljenzés.) Az aradiak koszoiuja. Ezután Banovics Árpád az aradi menekültek nevében tette le az aradi és vidéki menekültek gyönyörű koszorúját azzal az erős fogadalommal, hogy Isten segítségével vissza fogjuk szerezni azt a földet, ahol az aradi tizenhármak pihennek és addig Ezután dr. Somogyi Szilveszter polgármester Szeged szab. kir. város koszorúját a következő beszéd kíséretében helyezte el: Daliás időknek ragyogó vitézei, a magyar nemzeti tragédiának hősicikü mártírjai, Szegednek népe, mély alázattal köszönti a Ti emléketeket. Borongós a magyar lelke és szomorú, mint volt valaha. Ti nagy lelketek tüzéhez jöttünk melegedni, a Ti önfeláldozástokból erőt meríteni. Ha Arad felett hulló csillagot látunk, amely bevilágítja az őszi hervadás éjszakáját, ugy érezzük, hogy égi üzenetet kaptunk. Magyarok! Tartsatok össze az ellenség tengerében, mert különben mai rossz napotokra még rosszabb virrad. Ugy érezzük, hogy gróf Leiningen bölcs intelme volt. Ha nehéz felhők ereszkednek a déli égboltozatra és hangos villám hasitja át a látóhatárt, a bősz mennydörgés megrázza szivünket, felocsúdunk aléltságunkból és halljuk a zengő zivatar szózatát: „Magyarország nem veszett el. csak ha ti akarjátok". Ez Damjanich szelleme. És egymásután suhannak el ujabb és ujabb árnyak, fényes árnyak, mindegyik egy-egy óriás, mindegyik egy-egy félisten. Ti vagytok a mi hitünk szerint Hadurunk lángpallósu angyalai, akik égi trónusát körülálljátok, intsetek, feddjetek, dorgáljatok minket, kicsiny utódokat, akik még vagyonunk egyrészét sem áldozzuk a hazáért, amelyért Ti életeteket áldoztátok. Mennydörög ránk szavatok : hit, erkölcs, erős hazafiság és munka. Ez Aulich és tiz társának lelke suhanása. Leteszem e koszorút Szeged Szeged, 1920 október 12. nem fogunk nyugodni, amig az a föld, ahol ők nyugosznak, az egész Magyarországgal vissz) nem kerül. Ezután dr. Holló Béla, Félegyháza rendezett tanácsú város polgármestere Fest vármegye koszorúját helyezte el azzal az esküvel, hogy Pest vármegye népe addig nem nyugszik, mig a vértanuk szent földjét vissza nem csatoljuk Magyarországhoz. Regdon Géza főtanácsos a csonka Csanad vármegye közönségének nevében tesrí le koszorúját. Az egész Magyarország integritását epedve váró csanádmegyei hazafias lakosság e magasztos első szegedi és az Isten engedje remélni, hogy egyúttal utolsó szegedi gyászünnepélyre meleg szeretettel küldi e babért, mint az elmúlt évszázad vértanúhalált halt dicsé szabadsághősei iránt szivünkben és lelkünkben örökké élő mélységes kegyeletünk szimbólumát. Dósa István dorozsmai főszolgabíró Csongrád vármegye és Hódmezővásárhely törvényhalósága nevében két koszorút helyez a hősök oltáránál a magyar nemzeti eszmékért, a független szabad magyar hazáért mártírhalált halt aradi vértanuk dicső emléke iránt érzett és soha meg nem szűnő tiszteletének, hálájának és kegyeletének jeléül. Dr. Faiagó Béla Kecskemét városának koszorúját helyezte el a szobor talapzatára a következő jelmondattal : Az aradi tizenhárom vértanú halála megerősiti a magyar nemzeti szellemet, megedzi karjainak erejét a reánk váró nagy feladatra. Kecskemét város közönsége elküldte koszorúját azon hősöknek, akik nálunknál jobban tudták szeretni a hazát. város közönsége nevében az aradi tizenhárom vértanú dicső emlékezetének. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) Egyéb küldöttségek. A polgármester szavai után az Erdélyi Magyar Székely Szövetség nevében Sándor Gyula, a Délvidéki Liga nevében dr. Krámer Tamás, Zsirkay János az Ébredő Magyarok Egyesülete és a Területvédő Liga nevében, Bárdoss Béla a városi alkalmazottak, a Jótékony Asztaltársaság nevében Böröcz Mátyás, a Lloyd-társaság nevében Weiner Miksa helyezte el koszorúját. Azonkívül koszorúval adóztak a vértanuk emlékének még a keresztényszocialista párt, a hadirokkantak, árvák és özvegyek országos szövetsége. A koszorúk elhelyezése után Gruber András Bajkay Vilmos „Fohász" cimü költeményét szavalta el. A gyászünnepséget Köriig Péter zeneigazgató vezénylésével a dalárda Szózata és a katonai zenekar gyászindulója zárta be. Elutaztak a vendégekA gyászünnepély »/• 1 órakor ért véget. A helyőrség csapatai Sréter miniszter előtt impozáns diszmenetben vonultak el. A honvédelmi miniszter és Zadravecz püspök és kíséretük onnan a honvédtiszti étkezdébe mentek, hol ebéddel várták a magas vendégeket, ahonnan délután valamivel 2 óra után az állomásra hajtattak és a 2 óra 25 perckor induló rendes vonattal, az ott lévő díszszázad és a katonai zenekar tisztelgése után elutaztak Szegedről. Szeged hódolata.