Szeged, 1920. október (1. évfolyam, 39-65. szám)

1920-10-01 / 39. szám

SZEOED Szeged, 1920 október 1. A tegnapi közgyűlésből. .1 SZEOED, szentem ber 30 (Saját tudósítónktól) A városháza kapujának tábláján tegnap a kővetkező f lírás volt ol­vasható; 1920 szeptember 29-én délután 4 órakor rendet kbztviiks. Négy óra után 15—20 perccel még alig lézengenek 10— 15-cn a köz­gyűlési terem padjaiban, mig dr. Somogyi Szilveszter polgármester v'sengójelzésére elhal az összeverő­dött városatyák moraja, mindegyik az előtte fekvő tárgysorozat után nyul és a Szendrey Jenő jegyző ál­tal felolvasott jelentétek után hama­rosan rátérnek az agydarabok ismer­tetésére. Elsőnek Taschler Endre főjegyző ismertet két aktát, utana a szüreten lévő Bokor Pál h. polgár­mestert helyettesiiő Ördögh jegyző magyarázza cl öt aktáját, melyek fölött simán napirendre is térnek. Gaál tanácsnok aktái közül vitatják meg elsöizben a református egyház segély felemelése iránti kérelmét, me­lyet dr. Szélt Gyula, a református egyház fögondnoka ismertetelt nagy szeretettel, de szavazás u'ján a tanács elu'asiió javaslala mellett döntöttek. Innentől kezdödöleg már mind sű­rűbben hallszott a polgármester csengőjének a hangja, Wimmer Fülöp, Balogh Lajos és dr. Kovács József voltak az állandó közbeszólók. Igy jutottunk el nagynehezen a tárgysorozat 15 ik pontjáig. A 10 milliós kölcön ügyét Balogh Károly tanácsnok ismertette. Wimmer Fülöp azt vitatta, hogy a mai valutaviszo­nyok mellett ne vegyék igénybe a kölcsönt. Dr. Kovács József emel­kedett szólásra és azt javasolta, hogy előbb tárgyalják le azt, hogy egy­általán megvaltják-e a gázgyárat. A polgármester szóit ekkor közbe, mondván, a gázgyár megváltását már 5 évvel ezelőtt elhatározták. A felszólaló visszaült helyére, hogy Wimmer beszélhessen újból az indít­vány ellen. Balogh Lajos azonban állandóan és hevesen közbebeszél. A két vitázó léi egy-egy ízben le is intetté egymást, Wimmer Baloghot, hogy .csak olyan ugyvanozzon, aki ért hozzá" es Balogh Wimmert, mikor az uaktiva" kiléteit használta egy helyütt. Balogh Lajos, itt szólt közbe, ekként: csak magyarul! A zárszó jogán Wimmer beszélt utoljára. Balogh Károly elő időt nagyon jó iináncpolitikusnak tartja, de ellen­példákat hozott fel Balogh indítvá­nyával szemben. A polgármester szavazást rendelt el, ahol Wimmer indítványával szemben a városi tanácsét tették magukévá Ezután a világítási egységarak uj megállapítá­sáról vitatkoztak. A polgármester, dr. Kovács József, Wimmer és Ba­logh Lajos szóltak a tárgyhoz. Ba­logh Lajos szerint .olyan bizottságra van szükség, amely minden lében kanál legyen". Somogyi polgármes­ter megmagyarázta B .ogh L .jósnak, hogy az általa mondot'cktól most szó nincsen s azt ajanlja, hogyha tetszik, esetleg indítvány formájában terjessze azt a legközelebbi közgyű­lés elé. Az 1919 évi póthitel és az 1920. évi kimerült hitel megszavazása után a Nemzeti Kereskedelmi és Köz­gazdasági Bank ügyire került a sor. A tarj>y isnerieiése ut in Ottó­vay Károly vas>e eskedö emelkedett szoiásra. Fontosnak buja, hogy a npi időkben fo:<ozo!tab . mértékben irányítja figyelmét a nemzet a ke­reskedelemre. Égetően szükséges, hogy a magyar, nemzeti, hazafias a'apon al.ó egyének lépjenek ezekre a pá'yákra, amely a nemzet pazdi­sági vérkeringését irányítja. Ez a vállalkozási sze lem meg volna sok becsületes szándékú magyarban üz­letkötése lebonyolításához, az anyafcj aiap, a tőke hiányzik és ez gátolja őket tervük megvalósításában. A Nemzeti Kereskedelmi és Közgazda­sági Bank az az intézmény, amely­nek éii>n olyan hazafias emberek allín k, akik a nemzeti érzelmet beviszik majd a kereskedelem vilá­gába is. Java>olj<, hogy a vátos 100 részvény helyeit 250 darabot jegyezzen százezer korona értéivben. Wimmer a pénzügyi bizottság javas­latát tartja e fogadha'ónak. A köz­gyűlés Oitovay javaslatát elvetette. A p:aci heiypénzek felemeléscnek tárgyalásánál «g»bes?ólá>ok hang­zottak el. .A is eme:?" „Dra­gában fogják adni a csirkét és a libát?" A polgármester röviden vá­laszolt : A aninál drágább már nem lehet. (Á (alános raj.) A jövedéki adók kihágásáról szóió rendelet szi­gorítását javasolja a tanács a köz­gyűlésnek. A bírságolási száz száza­lékkal kéri felemelni. Balogh bizott­sági t*g: A százszoros Dirságolas is nagyon kevés! (Balról kőzbeKiál­tás: Miért nem mindjárt halálbün­tetést kér ? Derültség.) A felemelt d j-tkra vonatkozó városi illet ekekről s/óló rendeletnek azonnali, birtokon kívüli való végrehajtásit s/avazra meg a közgyűlés. Ezen pont letár­gyalása ulán Somogyi Szilveszter polgármester a közgyűlést félhét órakor berekeszti és folytatását péntek délután négy órára tűzi ki. Elnyomták a horvát parasztlázadást. BÉCS, szept. 29. (M. T. I.) A Neue Freie Presse-nek jelentik Rómá­ból : Trieszti távirat szerint a horvát parasztlazadást a jugoszláv kormány véresen elnyomta. Az egész országban kihirdették az ostromállapotot és ahol már életbelépett korábban, ott szigorították. BUDAPEST, szept. 30. Belgrádból jelentik: A horvátországi harcok­ban mindössze 24 ember esett el és 100 megsebesült. A szerb nemzet­gyűlés tegnapi ülésén a szocialisták és a radikálisok megtámadták a kor­mányt a horvát események miatt és követelték, hogy Horvátországban azonnal szüntessék meg az önkényuralmat. A statáriális biróság október elsején kezdi meg a horvátországi zendülési ügyekben a tárgyalásokat. Az első vádlottra, Sztapek Balázs vinkovcei lakosra, aki meggyilkolta Müller áros járási főnököt, az ügyészség halálos ítéletet fog kérni. Vass József kSzélelmezési miniszter Szegeden. Értekezlet a lisztellátás és gabona kontingens ügyében. SZEGED, szeptember 13. (Saját tudósítónktól.) Vass József közélelmezési minisz­ter, Pacor altábornagy és Térffy h. államtitkár kiseretében ma Szegedre érkezett, hogy itt az érdekeltek be­vonásával gyűlést tartson az ország ellátása tárgyában. Az értekezletet délelőtt 10 órakor tartották meg a városháza közgyűlési termében, me­lyen az említetteken kivül dr. Aig­ner főispán, dr. Somogyi polgár­mester, Fodor tanácsnok, Eördögh Virgil, Back Bernát, Vajas József, Korom Mihály és még 15—20 ér­dekelt vett részt. A gyűlést Vass miniszter nyitotta meg. Elmondotta, hogy ez a mos­tani év sorsdöntő. Nem fogunk olyan gyorsan rendbeiönní, mint azt az optimisták gondolják, de olyan so­káig sem fog tartani, mint azt a pesszimisták hiszik. A legfontosabb a közélelmezés problémája, kenyér­nek lenni kell, ezért járja be ő maga az országot. Nem a gyomor­ról van szó, hanem az államról. Majd az ellátatlanokról beszélt, akik­nek a kataszterét senkisem csinálta mag. Ai igazságot kívánja szol­gálni. Utána Térffy h. államtitkár adato­kat sorolt föl az ország gabona­szükségletére vonatkozólag. Az el­látatlanok részére 5 millió 200 ezer métermázsa gabonára van szükség. Mivel a buza- és rozs-termés nem elég jó, tengerivel és árpával kell azt pótolni. Szegednek, számításaik szerint, 300 vagon gabonát kell be­szolgáltatnia, melybő' 180 vagont tesz ki a beszolgáltatandó buza. A fölsorolt adatokra Somogyi pol­gármester válaszolt: Tisztelettel és mély szeretettel köszönti a minisz­tert a város nevében. Tisztában Csütörtökön és pénteken ÚJJÁSZÜLETÉS a Be városi Moziban vagyunk — úgymond — azokká' a nehézségekkel, melyek e tárgy körül fönnállanak s ezért hálásan köszöni, hogy a miniszter lejött Szegedre is, amire még nem volt példa. Isten áldását kéri munkájára. Még nem tudja, hogy a gabona­beszolgáltatásnak mi lesz az ered­ménye. Adógabonából, sajnos, csak 60 vagonnyi folyt be. A múltban háromszoros szigorú rekvirálással sem tudtak 120 vagon gabonánál többet behozni. Mégis reméli, hogy a 180 vagon gabonát be fogják tudni szolgáltatni. Kukorica tekinte­tében már rosszabb a helyzet. Tul­nyomólag törpebirtokosok vannak csak törvényhatóságunk területén, kik csak saját részükre elegendő tengerit termelnek. Hivatkozik a jelenlévő gazdikra, kik igazolni tudják, hogy 300 vagon gabonát nem leszünk képesek beszolgáltatni. Vajas József gazda emelkedett ekkor»szólásra és a polgármester szavait erősítette ő is, igéri, hogy bu ából becsületesen beszolgáltatják azt a mennységet, amit kérnek, de kukoricásaik megszállott területen vannak. VŰSS miniszter felteszi a kérdést, hogy nem lehetne-e a Szegedre ki­vetett kukoricakontingenst árpával vagy rozszsal pótolni ? Somogyi polgármester nem akar olyant ígérni, amit be nem tarthat­nánk. Árpánk is kevés terem. Térffy h. államtitkára 180 vagon búzát 20 vagon rozszsal kibánja pótoltatni, mig a további 100 vagon csöves tengerire vonatkozólag Vass miniszternek az a véleménye, hogy azt propaganda segítségével be bírja a vátos szolgáltatni. Somogyi polgá mester érzi az itt elhangzottak súlyát és igéri, hogy lelkesíteni fogják a termelőket. Korom Mihály, és Csiszár Mátyás gazdák kijelentik, hogy mindent meg fognak tenni a cél érdekében. Eördögh Virgil véleménye az, hogy propaganda utján a 100 vagon tengerit is be fogják szolgáltatni Vass miniszter ezex alapján a biz­tos remény tudatában, hogy a 300 vagon gzbonát beszolgáltatjuk, áttér az ellátatlanok kérdésére. Kéri a várost, hogy csinálja meg azok ka­taszterét, még mielőtt az erre vonat­kozó rendelete Szegedre érkeznék. Somogyi polgármester ismerteti az erre vonatkozó súlyos és nehéz helyi viszonyunkat. Szegeden 84.994 ellátatlan van. l'iiss miniszter szerint a kereske­dők nem sorozhatók az ellátatlanok közzé, mert azok tudnak magukon segíteni. Általában odakonkludáit, hogy a mai rendszeren gyökeres változtatásokat kell eszközölnünk. Ha ezt nem tesszük meg, ugy feb­ruárban már nem lesz isztünk. Szerinte, "ig Szeged statisztikájában 80, 60, vagy 50 ezer főnyi ellátatlan szerepel, addig ő mindig gyana­kodni fog. Az ország területén 800 ezer illetéktelen ellátatlan van, akiket acélfésüvtl és bármi módon is, de ki fog fésülni. Elmondotta, hogy mit akar csinálni és azt is tudja, hogy mit kell tennie. Mikor ezt az értekezletet berekeszti, meghatottan mond köszönetet azért a készségért4 mellyel a város munkáját elősegí­tette. Végül is mindenki figyelmébe ajánlotta ezt a közmondást: .Segíts magadon és Isten is megsegít!" y' • /" A miniszter, aki bizonnyal meg­elégedéssel távozik el Szegedről, arról édesítette az értekezleten jelen­voltakat, hogy október 10-én gróf Teleki Pál miniszterelnökkel együtt valószínűleg ő is lejön Szegedre. Belvárosi Mozi Pénztári telefonszám 5—82. CSAK 2 NAPIOI Csütörtökön, szeptember hó 30-án és pénteken, október hó l-én HOLLAY CAMILLA-FILM! Újjászületés Dráma 5 felvonásban. Filmre irta és rendezte Deésy Alfréd. A főszerepben Hollay Camitla, André Lton és Dezsöfy László. Azonkívül Per*sasz5nye$ Vígjáték 2 felvonásban. Ftnartásnif köznapokon 5, 7 és 9 órakor, tioaaasok ünnepnap 3 5 7 és (J orakor Minden előadáson katonazene ! Megvételre keresek magas áron arany karcsatt­órákat és brilháns ékszereket, FISCHER JÓZSEF Magyar-német «jors- és 2f>3 gepirónőt keres Kereskedelmi Rt Telefon 189. Kereskedelmi Rt. na- &»ft gyobbszáraz,szellős ••J|lari vagy feldő pincehelyiséget sürgősen keres. Telefon 189. 262 VHR6H HIHHLY^L Szeged Teleton «Ü. 22b Aradi-utca 4. Mindennemű kötéláru, zsineg, zsák, ponyva és háló gyári áron kapható. gerillán? ékszert, aranyat, e«flstöt st>a magas arban vásárlunk Fischer Testvérek , , ékszerészek KÁRÁSZ-U IQ SZEGED.

Next

/
Thumbnails
Contents