Szeged, 1920. szeptember (1. évfolyam, 14-38. szám)
1920-09-16 / 26. szám
Sxsfed, J 92«jzsfteotber 16 SZEOED Szegedre jön a gázgyári döntő-bizottság. in ••« • SZEGED, szeptember 15. (Saját tudósítónktól) Turóczy Mihály főügyész ma érkezeit haza Budapestről, ahol főleg a Ráz- és villamos árak megállapítása ügyében tartózkodott. A főügyész adta át a szegedi fogyasztóközönség öt pontba foglalt memorandumát a döntő-bizottságnak és arra kérte a bizottságol, hogy a memorandumba foglallak figyelembevétele mellett hozza meg határozatát. A bizottság a következőképen alakult meg: elnöke Söpkéz Sándor müegye'emi tanár, tagjai: Hoffmann Károly miniszteri osztálytanácsos, a légszeszgyár szakértője. Wohlfahtl Rezső, a budapesti villsmosmüvek főmérnöke, Szeged város szakértője, Szabó Kálmán magánmérnök, a belügyminiszter kiküldöttje és Haidecker Ernő bányatanácsos, a kereskedelemügyi miniszter kiküldöttje, aki egyúttal referense is a bizottságnak. Ez s bizottság legközelebb Szegedre érkezik, lejövetelének pontos időpontja azonban még nincs megállapítva. Itt mindenekelőtt át fogja vizsgálni a gázgyár könyveit és Üzemét és a helyszínen szerzendő tapasztalatai alapján, a fogyasztóközön»ég jogos igényeinek figyelembevétele melleit hozza meg majd végérvényes határozatát. KORZO-MOZI TfiiEFON: Igazgatósig 455. Pftnzlár 11-85. Szerdán, szeptember I5-én ttaas Heini Ewers éa Edgár Poe novellái filmen. REJTELMES TÖRTÉNETEK Fantasztikus filmjáték öt felvonásban. Első novella: A látomás. Második novella: A kéi Harmadik novella: A <ek«te macska. Negyedik novella: öngyllkoaok k nbja. Ötödik novella: A klaértat. FlAa.li*nir köznapokon 5, 7 és 9 órakor, ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. grilláns ékszer!, aranyat, ezüstöt 86a magas arban vásárlunk fischer Testvérek . , éksztrászsk KARASZ-U 10 Sfi%d. loitfcrleztel! HaiyYilatítitW S2STÍ!litSöség<1' férfiruha és átmeneti kabát újdonságok 194 Balázs Jenő SÍT^ SZBGED, SZÉCHENYI-TÉR 2 Veszünk sárgareze', vörösrezet ólmot és mindennemű fémet Szvaton és Kucses műszaki iroda Raktár: Feketesas-utca 22 sz (Wagner-paJota, az udvarban.) 158 HÍREK. Adria gyöngye. Mint könny ü vér a, csapodat Irányzó, Kiben a vér vőrOs-lobogva lázad S hagyja a tiszta, száz apai házat. Mert szive vonja, a lázban parázsló Úgy hagytad el a dédelgető fészket Csapodár gyermek, szép Adria gyöngye Utadnak nem volt árnyéka, göröngye. Nem háborgatták álmaid a vészek Most már szabad vagy Körüludvarolnak, Mint utcalányt, ki hamvas arccal csábit S nem gyúl agyában: jaj, mit hoz a holnap ? Vigyázz, elveszted arcod tüzvirágit; Az udvarlóid simán továbbállnak S Adria gyöngye, — felkopik az állad A< Á. — Az uj főispán beiktatása. Dr. Aigner Károly főispáni installációja a hivatalos kinevező okirat Szegedre való leérkezése után fog megtörténni. Ez valószínűleg csak 6—7 nap múlva érkezik Szegedre. A polgármestertől nyert értesülésünk szerint a város a miniszter leiratát kívánja megvárni, azután összehívják a rendkívüli közgyűlést, hogy a főispántól ünnepélyes keretek között az esküt kivegyék. Azután istentisztelet lesz, majd küldöttségek fogadtatása és ezt követi a bankett. A rendezésről a város törvényhatósága fog gondoskodni s ugyancsak a város hivja meg a szomszédos törvényhatóságok képviselőit is. Az uj főispánnál eddig Várhelyi József prépost, dr. Szász Iván főügyész, dr. Somogyi Szilveszter polgármester, dr. Bottka Sándor rendörfötanácsos, dr. Temesváry Géza főispán, Eördögh Virgil,* a gabonakirendeltség főnöke és rendkívül sok jóbarát és ismerős tett üdvözlő látogatást. — A románok elzárták a határt. Lököeházánál, ahol tudvalevően a román megszállás alatt álló területre való átlépés megfelelő igazolványokkal meg van engedve, a románok elzárták a demarkációs vonalat és most útlevéllel sem lehet a határt átlépni. Ez a megszorítás értesülésünk szerint e hó 25-ig tart és azután útlevéllel ismét szabaddá válik a határátlépés. A határelzárásnak az az oka, hogy a románok szeptember 24-éig vonják be a koronaés rubel bankjegyeket — Dr. Temesváry Géza installációja. Megírtuk, hogy dr. Somogyi polgármester, miután dr. Temesváry Géza Szeged város szülöttje, személyesen utazott el Szentesre, hogy a főispáni installáción résztvegyen. Mint értesülünk, Csongrádmegye főispánját ünnepélyesen iktatták be. Az ünnepi istentisztelet után nagyszámú diszmagyaros bizottsági tag részvételével rendkívüli közgyűlést tartottak, melyet Nagy Sándor beszéde nyitott meg. Beszédében arra kérte az uj főispánt, hogy magyar törvények szerint intézze megyéje ügyeit. Ezután Csúcs vármegyei főjegyző felszólítására dr. Temesváry Géza letette hivatali esküjét, majd szép herédben válaszolt a hozzá intézett üdvözlő szavakra. Ezután huszonhat küldöttség tisztelgését fogadta. A banketten Szeged és Hódmezővásárhely kiküldöttei is résztvettek. x A gályarab Il ik, befejező része kerül bemutatásra csütörtöktől szombatig a Dugonics-Moziban. Előadások naponta este fél 8 és 9 órakor. Megérkeztek prima minőségű őszi divatszöveteim, melyekből a legjobb kivitelben őszi divatszöveil a legjobb kivitelben nadrágot öltönyt felöltöt Műkor. 2850-3500 K 2300 koronáért ••£i*b divat szerint készítek. QEIGNER LIPÓT tértiszabó Korona-utca 15. s:. 162 — Sxsrb zanpánok Szegeden. Megírtuk tegnap, hogy a szerb határzárlat enyhítése céljából e hó 19-ére dr. Aigner főispán értekezletet hívott össze. Pótlólag kivánjuk megjegyezni, hogy a szerb zsupánok és szerb katonai hatóságok is értesítették már a főispáni hivatalt, hogy jövetelükre számithatunk. A közös érdekekre való tekintetei remélhető, hogy a magyar katonai hatóságok kezdeményezésének meg lesz a várt eredménye. 1 k halál etán. Oaston Leroux regénye után Deésy Alfréd által rendezett fantasztikus kalandordrámában mutatkozik be az idei szezonban Szegeden először a Belvárosi Moziban a nagyon előnyösen ismert magyar filmmüvésznő, Hollay Kamilla A műsort, amelyen még Madge King kalandjai cimen egy szenzációs amerikai Cowboy-dráma szerepel Amerika legbravurosabb lovasnőjével, Marin Sais-sel a főszerepben, csak két napig, szerdán és csütörtökön vetítik. — Magvizsgálják a gázvezetékeket. Utóbbi időben sok volt a panasz és a SZEGED is szóvátette a minap, hogy városszerte sok a gázömlés és a repedt csővekből kitóduló gáz veszélyezteti az emberi életet és egészséget. Maga a gázgyár is tapasztalta, hogy a csórepedesek miatt igen nagy a hálózati vesztesége és ezért elhatározta, hogy az egész városban megvizsgáltatja a fővezetékeket. A vezetékek átvizsgálása már a napokban megkezdődött. — Aonarklata konferencia Luzernben. Genfből jelentik: Augusztus 29-én, hir szerint, Luzernben monarkista konferencia volt, amelyen különbösó államokból 31 delegátus vett részt. A Tribüné de Genéve, amely ezt a jelentést közli, azt állítja, hogy a legtöbb monarkista Németországból és AusztriaMagyarországból vett részt az értekezleten, amelyen állítólag a spanyol királyné is jelen volt. Az osztrák delegátusok, hir szerint, Károly excsászár újra való beiktatása mellett foglaltak állást, amelyet csak Miksa főherceg ellenzett, aki naf yon szerény viszonyok között él vájcban. x Köváry Imre orvosi műszerek, kötszerek, betegápolási és fotográfiái cikkek nagy raktára, Kárász-u. 10. (Prófétával szemben) x Legjobb ottománok és diszpárnák Balogh kárpitosnál, Kossuth Lajos-sugárut 6. Telefon 1203. — A tolongás áldozata- Tegnap este 7 órakor a Tisza-kávéház előtti villamosmegállónál könnyen végzetessé válható baleset történt. A megállónál ugyanis anynyira tolongott a közönség, hogy a már mozgásban levő villamoskocsi perronjáról letaszították Farkas Etel 29 éves kisteleki illetőségű asszonyt, akinek egy kis gyermek volt a karján. A szerencsétlen nő lezuhant a haladó villamosról és csak egy ismeretlen fiatalember hirtelen közbelépésének köszönhette, hogy a kisgyermekkel együtt nein kerBlt a kocsi kerekei alá. Még igy Is súlyosan megsérült az egyik lábán, beszállították a közkórházba. x Rejtelmes történetek cimen öt rémesen fantasztikus novellát mutat be ma, szerdán utoljára a Korzó-Mozi. Ezeknek a sajátságos novelláknak megfilmelését ugy a rendező, mint a szinészek a legnagyobb bravúrral oldották meg az irodalmi filmkedvelők őszints bámulatára. — Megállt a villamoa. A tegnap még vígan csilingelő közúti villamos vasul, ma reggelre ismét megállott. Oka — múló szénhiány. Az igazgatóság azt a felvilágosítást adta, hogy minden percben várják a szénküldeményeket s igy lehetséges, hogy holnap reggelre a forgalom ismét megindul. x Karbitlámpákat minden rend szerben állandó karbit-ellátással szállít Szántó József gépáruháza, városi bérpalota 186 — As art bet6r< Ogye a tőrráeV"" eldtt. Ez év elején ugy feltűnést keltett városszerte Csiky Dezsőnek ez öagyilkossága A |ó megjelenésű és jobb társaságokban forgó fiatalemberről kiderült ugyanis, hogy az uri passzióhoz szükséges pénzt betöréses lopások utján szerzi meg és amikor a detektívek a házkutatás alkalmával Csiky lakásán megtalálták a betörésekből származó bűnjeleket, a megtévedt fiatalember agyonlőtte magát. A károsultak orgazdaság miatt följelentették Csiky szüleit, mivel tudomásukra jutott, hogy mintíee valószínűség szerint, a betörésekből származó egyes tárgyakat Csiky szülei elakartak adni, sőt több esetben tuí is adtak rajtuk. Ma tárgyalta ezt az ügyet a törvényszék és mivel a tanúvallomások hiányossága miatt nea lehetett teljes bizonyossággal megállapítani, hogy Csiky Zsigmond és neje tényleg lopott holmit, vagy pedig a na [át tulajdonukat árusitották-e, a tárgyalást a bizonyítási eljárás kiegészítése végett bizonytalan időre elnapolták. — ötszáz halottja volt az olaszországi földrengésnek. A Pesti Napló irja: Az olasz lapok közlika toscanai földrengés áldozatainak hivatalosan megállapított számát. Eszerint eddig 500 halottat és több ezer sebesültet számláltak meg. A sebesültek közül igen sokan életveszélyes állapotban vannak. A hajléktalanok száma 150 ezer. — Park-Kávéház meleg vaceorái: Sültek és miaden egyéb ételek salátával 30 korona. Elegánsan berendezett helyiség, jó italok. Battka Kálmán kitűnő zenekara muzsikál, Belvárosi Mozimellett, a színházzal szemben. — Gyilkos betörő a Weiaz Manfréd-villában. A Magyar Hiradó jelenti: Kedd délután fél 4 óra tájban vakmerő rablógyilkosság történt báró Weisz Manfréd Lendvayutca 13. sz. alatti villájában. A nap folyamán egy ismeretlen egyén behatolt a villa második emeletén lévő nagy előcsarnokába, ahol a ruhaszekrényeket akarta feltörni. Munkájában megzavarta Szabó Ferenc házmester. akit báró Weisz Manfréd Jenó nevü fia egy szőnyegért küldött fel az előcsarnokba. A betörő a házmester láttára revolvert rántott és négyszer egymásután rálőtt a házmesterre, akit mind a négy golyó talált. A házmester halva esett össze, a betörő pedig revolverrel a kezében leszaladt a kertbe, ennan pedig az ajtón át az utcára és az Aréna-ut felé, a Városliget irányában eltűnt. A rendőrség nagyarányú nyomozást indított. A gyilkosság színhelyén megtalálták a betörő kalapját. Kettéosztják a Dunabizottságot. BÉCS, szept. 15. (M. T. I.) A Dunabizottság székhelye ügyében még mindig nem történt döntés. Amint a francia lapok szellőztetni kezdték, hogy Budapesten legyen a bizottság székhelye, a többi dunai államok, különösen Románia, Jugoszlávia és Csehország azonnal interpelláltak, energikusan tiltakoztak Bui'.ipest ellen és más megoldást követeltek. Végleges döntés még nem történt, de párisi beavatott diplomáciai körökben ugy tudják, hogy kettéosztják a Dunabizottságot és pedig Bécsben létesítenek egy általános Dunabizottságot. Galacban pedig egy részbizottságot. Ezzel a megosztással ugy Jugoszlávia, mint Románia meg volna elégedve, de nem járult hozzá még Magyarország és Csehország. PÁRIS, szept. 15. (M. T. I.) A Matin szerint Millerandnak fontos tanácskozása volt Take fonescuval. Millerand helyesli Take Jonescunak a Dunabizottság székhelyére nézve tett ayilatkozatát. Take Jonescu a változó székhelyet javasolta. A Matin azt állítja, hogy ez a javaslata elfogadtatott.