Szeged, 1920. augusztus (1. évfolyam, 1-13. szám)
1920-08-15 / 1. szám
Szeged, 1920 lufusitm 15. SZEGED Bottha főkapitány a rendről és a rendőrségről. SZEGEn, augusztus 14. (Saját tudósítónktól) Minket szegedieket ebben a roppant viiágf Ifordulásban, közvetlenül és legjobban mégis csak a mi városunk érdekel. Szegeden a lakosság, mondhatni, szerencsés viszonyok között volt a pro'etárdiktaturás időkben is, mégis az országos kilengések. melyek a belrend felfordulását idézt k elő, mint a legtöbb helyen, nálunk is érezhetik voltak. Ugyanez a helyzet állott elő * forradalom után is, melynek utórezgései, talán kisebb mértékben, mégis éreztették hatásukat. A sokszor hangoztatott rend és konszolidáció, mint olyan bázis, mely a külföld előtt leginkább jön számításba, érthetően leghőbb óhajunk és törekvésünk nekünk is. Felkerestük hivatalában Bottka Sándor főkapitányt, aki a rendőrség szervezetéről és a rendfentartásról az alábbiakat volt szíves elmondani: — A rendőrség államosításának a kérdésével már 1912 óta foglalkoznak, később a városok fejlesztéséről szóló törvényjavaslat tárgyalásánál merült fel ismét ez a kérdés, majd 1918-ban Wekerle Sándor miniszterelnöksége alatt dolgoztak ki részletes tervezetet. A megvalósításának azonban a forradalom útját állotta, mig végre 1919 október l-re az államosítás megtörtént. A béke éveiben, midőn az államosítás keresztül viteére számítottak, a rendőrségtt meglehetősen elhanyagolták, mert a legénységet nagyjában uj emberanyaggal kívánták pótolni. A mn-»#r<jsjtáskor és a háború későbbi t>en a fiatal anyagot kivitték a terekre s a hiányt ugy kellett niok, lás c célra alkalmas egyéneket < fel, kiknek kiképzésére terméo^.wóen nem állott elég idő rendelkezésre. — Mióta az államosítást Szegeden is végrehajtották, a rendőrség személyzetét is bizonyos rostálásnak vetették alá. A cél az volt, hogy a személyzet elsőrangú Itgyen. Akik most szolgá atot te jesitenek, azok a volt városi rendőrségből, és az újonnan szerve zett anyagból kerül ek ki. Hogy ez a legénység egységes testületként működjék, december óta állandó oktatókiképzés alatt állanak. Javadalmazásuk olyn, mint a nemzeti hadsereg katonáié: tehát jó. Biztosra vehető, hogy mire a rtndőri szempontból erős őszi idők beállanak, a s?eméyzet, mint egy jól kipróbált gépezet fog müködn-. A legutóbbi idők zajos eseteire vonatkozólag kijelentette a főkapitány, hogy amint Szegeden eddig sem történtek súlyos esetek, ugy a jövőben semmi sem fog történhetni. Tudomása van arról, hogy egyesek az ébredő magyarokra való hivatkozással zsarolásokat követtek el, de ezek épen ugy nem tagjai az ÉMEnek, mint mindazok, akik az atrocitások legnagyobb részét elkövették. A Szegeden is ismert és országos hírre vergödött llly László, Illek és Tőkés dubiózus alakok, amilyenek, sajnos, sokan mászkálnak az u'cákon, de akik előbb-utóbb rendőrkézre kerülnek. Végül nagyon fontosnak tartja a főkapitány, hogy a közöns'g a rendőrségnek srgitségére egyen azzal, hogy sérelmeit azonnal ?ej lentse Látogatás llly László családjánál. llly László degenerált agyú éa vérbajoa. - Volt javítóintézetben. — Fölcaapott vörös katonának. — A románok elfogták, klazabaduláaa után belépett a nemzeti hadaeregbe. Makón mellbelótte magát. — Teljeaen beszámíthatatlan. fakadt ki indulatosan llly unokabátyja. Ezután Illyné kijelentette, hogy mostoha fia teljesen beszámíthatatlan, komolytalan f;u A Károlyi-forradalom idején hazajött Kassáról, katonaruhát öltött, majd a proletárdiktatúra kikiáltásakor fölcsapott vörös katonának. Egy alkalommal el is fogták a romárok. Mult év decemberben szabadult ki a fogságból. Beállt mindjárt a nemzeti hadseregbe. Makóra került ahol öngyilkossági szándékból mellbe lőtte ma^át, valami csekélység miatt. Mint később mondotta: maga sem tudta miért (?!). Felgyógyulása után Pestre került. Néhányszor azért Szegeden is megfordult. Egy alkalommal igy nyilatkozott unokabátyja előtt: „Gyáva kutyák mindazok, akik a fronton nem voltak és most itt a kávéházakban legénykednek." Két perc múlva azután ö is hirtelen felkapta a korbácsot és elment a Kassba „rendet csinálni." — Tizenhét éves korában szerzett vérbajának a következménye mindaz, amit csinált. Igaz ugyan, hogy azelőtt sem volt valami príma gyerek, — fejezte be szavait Illyné és könnyharmatos lett a szeme. A hozzátartozók előadásából azt az impressziót merítettem, hogy llly teljesen beszámíthatatlan abnormális ember. Nővére szerint a koponya alakulatán rajta van már a degeneráltság kétségbevonhatatlan jele, amelyről, valamint a szerzett vérbajáról tanúskodó orvosi bizonyítványok is a család ke»ei közt vannak. Ily körülmények között talán inkább elmegyógyintézetet, mint fegyházat érdemel. SZEOF.D, augusztus 14. (Saját tudósítónktól) A Klub-kávéház beli rémdráma középpontjában — mint köztudomásu — llly László szegedi születésü fiatalember áll. A vádirat szerint a véres esemény kigondolásában, végrehajtásában is ő vitte a főszerepet. Sőt — állítólag — ő volt az, aki revolverével főbelótte a menekülni akaró dr. Varsányi ügyvédet. Tekintettel arra, hogy a vádlott mindent lagad és a neki tulajdonított bűncselekményt a megszökött Illek Ferencre hárítja, a Klub-kávéházi vérengzés bűnügyében az eljárás boltpontra jutott. A vádlott llly kihallgatása alkalmával elmondotta, hogy szegedi születésű. Munkatársunk megállapította, hogy llly özvegy anyja a Dugonics-utca 28. számú házban lakik, fölkereste tehát, hogy a pesti bűncselekménye révén oly hamar hírhedtté vált fiatalember előéletére vonatkozóan felvilágosításokat szerezzen. illyék az elsőemeleten laknak. Az előszobából egy polgári Ízléssel berendezett szalonba jut az ember. A jobb sarokban zongora, rajta pálma. A fa'akon festmények, köztük egy olajnyomásu .Árpád és vezérei". Illyné magas, kissé őszes, megnyerő külsejü úriasszony. Idegenkedve fogadott. Miután előadtam jövetelem célját, átment a másik szobába. Néhány perc múlva egy hadapród-őrmesterrel (llly unokafivére) és egy fiatalabb hölggyel (llly nővére) tért vissza. Látszott mindnyájuk arcán, hogy rövid idő alatt roppant sok lelki megrázkódtatáson mentek keresztül. Oly őszinte részvétet éreztem irántuk, hogy valósággal kellemetlenül éreztem magamat, amikor feltettem a kérdést: — Nagyságos asszonyom, legyen szíves elmondani, hogy fia itthoni tartózkodása alatt hogyan viselkedett? Nem tört ki belőle már akkor is a fékezhetetlen természet? — Először is ki kell jelentenem, — válaszolta Illyné — hogy llly Lászlónak én mostoha anyja vagyok. László 1901 február 6-án született Szegeden. Oyermekkorában egészen kedves fiu volt. Aki közelről nem ismerte, mind azt mondta: nagyon derék fiu. Később szép fiúvá fejlődött, a lányok bolondultak utána. — Már 16 éves korában — ezelőtt három évvel ki kellett maradnia a felsőkereskedelmi iskolából; amiatt az ügy miatt, amelyet különben akkor részletesen tárgyaltak is a napilapok és a kassai javítóintézetbe vitték. — Időközben azonban — szakította félbe a háziasszony előadását llly nővére — Laci már egy oly súlyos természetű belegséget szerzett, amely teljesen megfosztotta józan ítélőképességétől a különben is ingatag jellemű fiut. A naplójában, mert Laci mindig feljegyezte élményeit, a kereskedelmiből való kimaradásakor ezt irta be: súlyos természetű vérbajom egyre jobban elhatalmasodik . . . Az ilyen embert ártalmatlanná kell tennie a társadalomnak, — Meglepően olcsó BÚTOROK Deutsch Lajos l2 = bútoráruházában s Szeged, Dugonics-tér 11. Circus Henrii Vasárnap iiiepi 67 >9 órakor. Uránia Telefonszám 782. Szombaton és vasárnap, aiig. 14-én és 15-én A legújabb ma,yar tllavl jjáték. H kormánybiztos. Guthy Soma bohózata 4 felvonásban 70 A főszerepekben Ferenczy Kiroly, Mezey Ilonka. Kacagtat*. »tl«t««, vldáal Előadások köznapokon 5, 7 és 9 órakor, vasárnap délután 3, 5, 7 és 9 . órakor DUGONICS-MOZI Telefon 165 é» 15-09. ó: or Augusztus 19., aa, 21. és 22-én H legnagyobb vllágslágerlt fl burlíngfonl jaguár kalandorregény 4 folytatásban, 24 felv. I. rési: A pokol milliói II. rész augusztus 26, 27., 23. és 2»-én A vnanlllat cyfclop III. rész szeptember 2., 3., 4 és 5-én SOS (Mentsétek meg lelkeinket.) IV. rész szeptember 9, 10., 11. és 12-én lehull az álarc Naponta 2 o'Sadáa fél 8 és 9 kor. Mindkét előadás a Dugonics-Moziban. Az előadásokra csak 16 é<«a felüliek bocs áj tatnak ba. jegyek mától kezdve válthatók az öszszes előadásokra. s KÖZGAZDASÁG. A gazdik és a termés beszolgáltatása. SZEGED, aug. 14. A termény átvétele az utóbbi időben igen lassú ütemben folyik és egyáltalában nem felel meg azoknak a várakozásoknak, melyekre a kezdet kecsegtető kilátásai feljogosítottak. Egyes vidékekről ugyanis, ahol elegendő mennyiségben állott rendelkezésre csépléshez szükséges szén és benzin, ott főként az uradalmakból jelentékeny mennyiségeket már beszolgáltattak. Sajnos ez a hőszolgáltatási készség épenséggel nem általános Az Áruforgalmi R.-T. teljesen kiépített, hatalmas szervezete ép azért nem is fejtheti ki sok helyütt teljes munkaerejét. A részvénytársaság egyik igazgatója, Csanády Aurél, aki a vidéki szervezet kiépítését intézi, országos körútja alkalmával szerzett benyomásai alapján a pangás okait részint a községi közigazgatás lassúságában, részint a termelők szükkeblüségében és rövidlátásában véli. A legtöbb helyt ugyanis a termelők minden módon húzzák-halasztják a beszolgáltatást, minden kirovás ellen felszólalnak, felebbeznek, sót terményeiket már most elvermeiik, csakhogy minél több gabonát értékesíthessenek szabad forgalmi árakon. Természetszerűleg ily körülmények közt a kormány kénytelen lesz a legerélyesebben fellépni és a kötelezettségüknek meg nem felelő egyes termelök ellen szigorú igénybevételt foganatosítani. Ha az illetők terményeiken már túladtak, vagy azt ugy elrejtették, hogy azok az igénybevételi eljárás során feltárásra nem kerültek, az igénybevétel nemcsak a termésrendelet által érintett gabonanemüekre, hanem az illető árpa, zab, tengeri és esetleg egyéb termésére is ki fogják terjeszteni. Az ilykép igénybe vett készletekért jóval alacsonyabb árakat fognak fizetni, mint amekkorát az a gazda igényelhet, aki a reá kirótt mennyiséget a bizományos által megszabott időben beszolgáltatta. Egyébként az is megeshetik, hogyha a termelők lanyhasága egészen általánossá válik, a kormány nem fog kitérhetni az országos igénybevétel elrendelése elöl. . I'