Délmagyarország, 1920. május (9. évfolyam, 100-123. szám)
1920-05-21 / 115. szám
Sieted, lt20 május 11. DRLMAOYARORSZAU TELEFON, TÁVIRAT. Asquith az igazi békéért. Amsterdam, május 20. A Nieuve Rotter damsche Courant szerint Asquith a béke revízióját sürgető beszédében még a kővetkezőket mondotta: . ! — Nem lett volna nehéz az uj államok megalakításánál olyan sziláid falakat szabni, amelyek a nagy fegyverkezést lehetetlenné tették volna. Most aztán előttünk a lengyel háború lotránya. Aspuith szemére vetette az angol kormánynak, hogy Lengyelország támogatásának tényét parlamenti pályafutása alatt még soha nem tapasztalt cselekvésekkel leplezte el. A&quit végül az igazi békét kérte, a volt ellenségeknek a népszövetségbe valő felvételét és a legyőzött országok tartozásainak haladéktalan megállapítását. A mohamedánok szent háborúja a békeföltételek miatt. Budapest, május 20. Bécsi jelentés szerint a kegyetlen békeföltételek miatt Konstantinápolyban a mohamedánok szent háborúra való felhívást ragasztottak ki. A szir földön Qalileát harcos arab törzsek özönlötték el. A francia zónát elfoglalták. Damaskust, Bagdadot körülzárták, Bagdadban az antantmisszió tagjait felkoncolták. Palesztinában több zsidófalut elpusztítottak. Easad - Albánia királya (?) Bécs, május 20. Durazzói jelentések szerint az albán kamara llhatározta, hogy Essad basát Albánia királyának ismeri el és Párisba követséget küld Bssad basa értesitése céljából A franciaországi sztrájk befejezfidött. Basel, május 20. A franciaországi sztrájk befejezettnek tekinthető. A lyon—párisi vasúttársaság vonalain a sztrájkolók munkába állottak. A vasúti munkások, tengerészek, kikötömunkások, a hajógyárak alkalmazottai és fémgyári munkások tudatták a munkások országos szövetségével, hogy beleuntak már a politikai sztrájkba és abbahagyják azt, még mielőtt erre utasítást kapnának. A 18 napos sztrájk alatt az elmaradt munkabérek félmilliárd frankra rúgnak. * Kommunista propaganda Tótországran Bécs, május 20. A Neues Wiener Journal irja: Az oroszoknak Lengyelország ellen tervezett elönyomulásával egyidöben Tótországban kommunista-felkelést akarnak szítani. Ebben az irányban Bécsből nagyszabású előkészületeket tettek az utóbbi hetekben. A Bécsben időző magyar kommunisták az orosz vöröskeresztmisszió közvetítésével a mult héten 10 millió rubelt külömbözö valutákban kaptak. A tótországi kommunista-propaganda szálai Steinhofban, Kun Jélánál futnak össze. Sugár Tivadar, Kun I tla sógora a pozsonyi kommunista szervezet titkára, Kassán pedig Alpári volt népbiztos dolgozik. 7ID2XNIZX MAOY TUD- SZÍNHÁZ U RCR^L^ B/"%— TELEFON-SZÁM tn —. Pénteken szombaton és vasórncp, méius 21—23-ig. A szenzációk ujabb sorozata! Bet UmMw kalandjai. Reuécvc? történet 5 folytatásban. Negyedik rései Minden poklokon át, Llóadésok d u 5. 7 és 9 órokor. Vasárnap 2, '/» 4, 5, 7 és 9 órakor. HIREK - Idisb Ábrányi Emil meghalt. Budapestről jelentik: A magyar irodalomnak gyásza van. Idősb Ábrányi Emil. a kitűnő poita, szerdán este 9 órakor mátyásföldi villájában meghalt Az elhunytban ifj. Ábrányi Emil, az Operaház igazgatója, édesatyját gyászolja. Az •aranyt temetéséről s Petőfi-Társaság ma intézkedik. A főváros díszsírhelyet ajánlott fel a magyar irodalom nagy futottjának. Az Est jelenti: A 70 esztendős költö tegnap reggel fél 8 órakor a helyi érdekű hajóval akart bejönni Szentendréről Budapestre. A dombon levő kastélyának ablakából látta, hogy a hajó már közeledik az állomáshoz és hogy még elérje, gyorsan kalapot és botot kapott és sietve igyekezett a hajóállomás felé. Futásközben egyszerre az utcán össreesett és rövid idő múlva meghalt Szivszélhfidés ölte meg. Temetése dolgában még nem tőrtént intézkedés, de ugy halljuk, hogy végrendeletében ugy rendelkezett, hogy égessék el holttestét — Újszeged sorsa. Dr. Somogyi Szilveszter polgármester közli a kővetkezőket: Némely helyi lap üres mende-mondára alapítva olyan hirt közöl, mint hogyha a béke megkötésével megbízott antant-főtanács Újszegedet is a körülötte fekvő néhány községet Jugoszláviának ígérte volna oda. Ez a téves közlemény az érdekeltekben roppant izgatottságot keltett s ezeket az izgatott embereket meg kell nyugtatnom azáltal, hogy tudomásukra adom, mikép ebben az ügyben csak egyetlenegy feltétlenül hiteles forrás van s ez a békeszerződés. Az első békeszerződés, mikor elküldetett, nyilvánosságra hozatott, hogy Szeged város 140—100 ezer lakosságára való tekintettel ennek az élelmezése céljából Szegedtől délre mintegy 8—12 kilométernyi távolságban, viszont a Maros mentén Kiszomborig terjedő terület ama legszigorúbb békefeltételek szerint is Magyarországhoz tartozandóaak ítéltetett Most még ki kell jelentenem, hogy a második békeokmány e tekintetben semmi változást nem tett, aggodalomra és izgalomra tehát semmi ok nincs, Újszegedet és a "környékbeli községeket az antant nekünk ígérte, annak rövid idő alatt a mienknek kell lennie. — A polgármesternek ehhez a közléséhez csak annyi hozzáadni valónk van, hogy mi az Újszegedről elterjedt alaptalan mendemondákat csütörtöki számunkban cáfoltuk. — Megválasztották az uj pannonhalmi főapátot Budapestről jelentik: Dr. Hajdú Tibor halálával megüresedett pannonhalmi főapáli széket választás utján szerdán töltötték be. Azelőtt erre a tisztségre három személyt választottak, akik közül egyet a király megerősített. Ezúttal eltekintetlek ettől az évszázados szokástól és csak egy főapátot választottak, akinek nevét azonban csak a megerösitcs után fogják nyilvánosságra hozni. — A pünkösdi Irodalmi flnnep. A .Délmagyarország* csütörtöki számában közölte a Petőfi-, a Kisfaludy-Társaság és az Akadémia együttes kiküldöttei, valamint a Dugonics-Társaság tagjainak közreműködésével rendezendő nagyszabású és fényes sikerűnek Ígérkező matiné teljes műsorát. A szinkázban féltizenegy órakor kezdődő matiné iránt rendkívüli érdeklődés mutatkozik és minden jel arra vall, hogy a pünkösd vasárnapi irodalmi ünnepély, tartalma es magas színvonala miatt esemény lesz, amelyre sokáig fogunk visszaemlékezni. A Dugonics-Társaság elnöksége, hogy a tanulóifjúság is élvezője lehessen a nagyszerű és gazdae mflsoru matinénak, ugy határozott, hogy a diákes az emeleti állóhelyeket ingyenesen a tanulóifjúság rendelkezésére bocsájtja és a jegyeket az iskolák igazgatóinak kiosztás miatt elküldi. Ez a cselekedet is kultura. — Az angol munkáspárt kiküldöttei magyar vidék! városokban. Budapestről jelentik: Az angol delegáció tagjai szerdán megjelentek Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnöknél, akivel hosszabb eszmecserét folytattak a magyarországi helyzetrőL A küldöttség tagjai legközelebb kihallgatáson fognak megjelenni Horthy Miklós kormányzónál és budapesti utjuk befejezése után a vidékre indulnak. A bizottság elsősorban Kecskemét, Szolnok, Törőkszentmiklós, Kiskőrös és Halas városokat szándékozik meglátogatni. Az angol delegáció két képviselőből és Wedgewood ezredesből áll. Tatabányán is tanulmányozzák a munkásság helyzetét Kalauzuk: dr. Kmoskó Mihály egyetemi tanár. — K11 evezés. Gallovich Jenői, a DMKE volt fétitkárát, a Katholikus Egyházközség helyettes gondnokává nevezte ki az egyházközség vezetősége. — Apáthy István má'tiromaága. Apáthy István, a kiváló tudós ezidöszerint Srebenben él szigorú iriternáltságban. Egy bukaresti lap bővebben foglalkozik most vele és kikel a katonai hatóság ellen, amely felmentése után ót Kolozsvárra utaztában feltartóztatta és internálta. Alap Apáthy szabadonbocsátását követeli. — RepBlő-posta Budapest—Szaged között. Budapestről jelentik: A Magyar Aero-Forgalmi R.-T.-nak az a célja, hogy a magyarság nagy városai között állandó repülőjáratot létesítsen. A társaság pilótái már számos próbautazást rendeztek és különösen a gyorsaság fokozása körll jelentős eredményeket értek el. A Budapest—Szeged közötti 180 kilométeres utat az egyik pilótának mindössze 80 perc alatt sikerült megtennie. A legközelebbi napokban megkezdi az Aero Forgalmi R.-T. a nagyközönség részére eszközler.dő nyilvános légipostaszailitások lebonyolítását, amelynek mintegy bevezetéseképen csütörtökön utrakel Risztics pilóta, magával viszi Szegedre a budapest lapok csütörtöki számának számos példányát. — Felmentették Palágyit az Izgatás vádja alól. Az uj szegedi színigazgatót az ellenetörök vádjaivrl szemben most teljesen igazolta a miskolci királyi törvényszék felmentő Ítélete. Palágyi Lajos színigazgatótól csütörtökön az alábbi távirat érkezett a város tanácsához: .A tárgyalás megtörtént, felmentettek. E héten több este itt játszanom kell. A jövő hét közepén érkezem". A színigazgató táviratát megerősíti a M. T. I. alábbi jelentése is: Palágyi Lajos színigazgatót az osztályellenes izgatás cimén ellene emelt vád alól a miskolci királyi törvényszék felmentette. Noltz kir. ügyész azért vádolta meg Palágyit, mert 1919 áprilisban a magántisztviselők müvészestélyén szabadelöadást tartott és abban állitólag a magántulajdont ostorozta. Palágyi a vádat tagadta és a kihallgatott tanuk igazolták. — A város fölemelt póthitele. Scultéty Sándor főszámvivö jelentést adott be a tanácsnok, amely szerint az 1920. évi költségvetési hitelek kimerfittek s igy póthitelre van szükség. Miután az egész évre előirányozott költségvetési hitel 4 hónap alatt kimerült, most másfélszeres póthitelre van szükség, ami l,8l 1.000 koronát tesz ki. A jelentés adafai közül érdekesebbek és egyben jelentősek: a szivattyútelep költsége 279.000 koronáról 650.000 koronára emelkedett; az irodaszerek költsége 239.000 koronáról 700.000-re szökött fel. A szinház 80.000 koronányi költsége nem igen inatat emelkedést, ami a szinházi pályázat sorsával van összefüggésben. Ezekkel a kiadásokkal szemben kirívó ellentétben áll a' közegészségügyi épületek karbantartására fordított 1000 korona, melyet most 5Q00, azaz ötezer koronára emeltek fel. A felemelt póthitelt a város nem a közönségre kirótt ujabb terhekkel fogja fedezni, hanem saját bevételi forrásait fogja e célra felhasználni. • — Ipartestületi kongresszus. Az Ipartestületek Országos Szövetsége Pálfy Dániel országgyűlési képviselő elnökletével az ipartörvény • revíziója ügyében Budapesten május 23-ára ipartestületi kongresszust hiv egybe. A kongresszust a régi országház termében fogják megtartani. — A tanács megszavazta a tanítók magasabb fizetésének folyósítását Megírtuk, hogy a tanítók küldöttségileg kérték a polgármestertől a magasabb fizetésük folyósítását, amit eddig a város nem teljesített Az ügy csütörtökön VTUU a tanác-, elé, amely elhatározta, hogy a fizetéskUlonbozetet előlegezett drágasági pótlék gyanánt folyósítja. Azon tanítóknak, akiket még nem sorolt be a kormánv a fizetési osztályokba, a XI. osztály fizetését fogják egyelőre folyósítani. — Drágább lesz a vasúti tarifa. Budapestről jelentik: Báró Korányi Frigyes pénzügyminiszter már bejelentette a nemzetgyűlés egyik régebben megtartott ülésén, hogy a vasufi tarifák nagyarányú emelése elkerülhetetlen. A személy- és árutarifa fölemelése ügyében már hetek óta folynak az előzetes tárgyalások, anélkül, hogy mindezideig létrejött volna a végleges megállapodás. Most azt tervezik, hogy a fölemelt tarifa junius elsején lépjen éleibi, azonban a tarifát véglegesen megállapítani még nem tudták, annyi azonban bizonyosnak látszik, hogy a tarifát legalább száz százalékkal emelik, de valószínt-, hogy az árutarifákat az áru minősége szerint esetleg ennél is nagyobb arányban emelik. Fölmerült az a terv, ho?y az ekszportcikkek vasúti illetékét nagyobb arányban drágítják meg.|