Délmagyarország, 1920. május (9. évfolyam, 100-123. szám)

1920-05-18 / 112. szám

2 DÉLMAOYARORSZAQ készfiltaéfben való előrehaladásukat és fele­désüket. Ar eredmény mindkét sorozatban teljesen kielégítő és bizonyítéka annak a gondos munkának, amit az intézet régi és ui tanárai végeznek. Daubrawski Viktor veze­tése mellett szépen játszott az intézeti zenekar és König Péter, a buzgó és érdemes igazgató dirigálása uiellett fi/yesen énekelt a nűi kar. Kalmár Gyula, Moskovits Sidney, Eberhardt Kornélia (a hegedfl-tanszak), Hesser Teréz, Holtzer István, Buttula Ilona, Neumann Ilona, Jenöfl Sarolta, Mikes Margit (a zongora­tanszak), Schweigtr Olga, Lippay Izabella, Hartmann Elza (az ének-tanszak), mig Bartos István a gordonka-tanszak növendékei közQI mutatta be készültségét, érzékét, a kinőttek pedig jóval biztató előhaladásukat. A növendé­kek a várakozásoknak megfeleltek és taná­raikkal egyfitt megérdemelték a jélenvoltak elismerését. KQlönös meglepetést keltettek az apróságok, akik felt&nő zenei érzéket árultak el, sőt egyik-másik hivatottságot is. .. * Az Ocskay-pár sikere a fővárosban. A debreceni szintársulr.t szombaton kezdte meg a FővárQsi Orfeumban két hónapra tervezett vendégszereplését. Első előadás gyanánt A cigánybárót adták elő, amelyben az Ocskay­pár jelentós és értékes sikert aratott. A Buda­pesti Hírlap a következőket irja: Az együttes­ből mtg kell említenünk dicsérettel a szép­hangu primadonnát, Hilbert Jankát, OCÍAU/ Kornélt, a pompás tenoristát. A Világ igy ir: 0. Hilbert Janka, Szaffi megszemélyesítője és Ocskay Kornél, a cigánybáró, bármely fővárosi szinház együttesének értékes tagjai lennének. 7BDKNI3 MAOY. TUD. SZÍNHÁZ U rCninirl TCLEF0H.S2.Am 872. Kedden, május 17. és Ifi-én. MARIA FEIN, oz ismert német művésznő felléptével. Dokfor Ralmundus. Fantasztikus dráma 4 részben. Előadúsok d. u. 5, 7 és 9 órakor. SPORT MOZí Az PTC szegedi mérkőzést!- Hires vendégcsapa­tunk szombaton a Tevél-SzTK ellen gólnélküli félidő után 3 :0 arányú győzelmet aratott. Óriási szél hátrá­nyosan befolyásolta a meccset. Az FTC szemmel lát­hatóan iskolajátékra fektette a fősúlyt, ebben aztán mesterit nyújtott Gyönyörű csatárjáték, a szélsők vil­lámgyors szöktetései és a halfsor elegáns munkája jel­lemezték a mérkőzést. A Tevél-SzTK mindvégig bravúrosan küzdött a nagyobb gólarányu vereség ellen, ami kitűnően mlködó közvetlen védelme révén sikerült is neki. Vasárnap a SzAK volt az FTC ellenfele. Több mint 8000 néző előtt folyt le a Szegeden régen látott szép meccs. A vörös-feketék komoly munkára kény­sieritették budapesti vendégeiket és csak ilvképen tud­ták 4:1 arányú győzelmüket kivivni. Pataky két, Ivanovszky és Kelemen egy-egy gólt lőtt. A SzAK gól­ját Solti szerezte meg. Félidő 2:0. Az FTC természe­tesen nagyrészt volt offenzívában, ami azonban csak Martonasínak a második félidő elején lábrándulás foly­tán bekövetkezett távozásával tünt ki jobban, mig addig a SzAK ia sirün és veszélyesen támadott. A vendégek köztit kivált Pataky könnyed, játszi stílusa, BIÜT. elegáns, mesteri szereplése, Wilheim és a Hungler beckpár nagyszerű munkája Az előbbi meccset Horváth (SzAK). az utóbbit pedig Fürst (SzTK) kifogástalanul vezeUék. Mezei futóverseny. A SzLIE rendezésében megtar­tott első futóverseny eredménye: I. Pálfy (SzTE), II. Szabó és III. Pós (Szl'E). A csongrádi vámháztól a körtöl­tésen végig futottak az atléták a lóversenytéri pályára, tehát mintegy öt és félkilométerre éa a futballversenyen összegyűlt nagy közönség élénk ovációban részesítette a frissen befutó győzteseket. Indulók száma IS. ooooooooooooooooo KOZGAZDASAG i Budapesti tizede. Budapest, " ' " 1686, Osztrák Hitel Uránia Műsora. Kedden : Doktor Relmnndue, fantasztikus dráma 4 felvonásban. A főszerepben Maria Pein. Szerdáit és csütörtökön: Az aranyborjú, dráma 4 felvonásban. A főszerepben Sterémv Zoltán, Scent­györgyi Márta, (jaletta Ferenc, Fenyő Emil. Péntektói —vasárnapig: Egy doltárklrilyndkalandjai, regénye* történet 5 folytatásban IV rése. Minden poklon ét. A főszerepben Pearl Wkile. Főidőé szerkesztő óo kiadótulaidoaoii: PÁSZTOR JÓZSEF Szerkeritésért ék kiadásért ideiglenesen felelés: FRANK JOZSJW. „ , . _ .. Ajus 17. értékpapírok: Magyar Hitel 1686, Oaztrák Hite' 936, Kereakedelml Bank 6670, Magyar Bank 1130, Le számitoló 900. Agrár 1245, Fabank , Jelzálog *0, Hazai Bank 78*, Ingatlanbank 123S, Forgalmi Bank 755, Hermes 4J0, Országos Bank —, Mercur 540, Iparbank 635, Kereskedelmi és Hitelbank 495, Bosniai Agrár 840, Földbirtokbank 1330, Anglóbank 770, Hazai Tak. 2u2oo, Magy. Alt. Tak. 1120, Magyar Oraz. Közp. 1480, Egyaeü.t Fővárosi 2190, Belvárosi 720, Nemzeti Tak. 680, Lipótvárosi 318, Magyar Alt. Bizt. 219U0, Pannónia 4700, Hazai Bizt. Jégbiztositó 750, Con­cordia 1770, Első Budapesti 3625, Oizella 2050, Viktória 4750, Borsod-Miskolci 3725, Beocaini 5000, Szentlőrinci 950, Tégla és Cement 1330, Északmagyarországi 2800, Baztergom-Szászvári 3*50, Felsőmagyarországi S400, István 680, Kőbányai Gőztégla 1370, Magnezit 4950, Magyar Alt. Szén 9000, Kerámia 1500, Salgó 7375, Újlaki 1500, Urikány 5150, Kóburg 34*0, Fegyver 1380, Ganz-Danubius 18400, Ganz-Vili. 3660, Láng 865, Lip­ták 430, Rima 3750, Sch1ick^75, Csáki 1390. Magyar­Belga 1260, Adria 11800, Atlantica 5650, Levt .ite 4670, Közúti 1410, Városi 550, Délivasut, 655, Államvasutak 4260, Truat 1440, Atheneaum 2430. Alt. Gáz 3360, Baróti 1540, Brassói 3300, Chinoin 2110, Danica 4500, Egyesil t Izzó 3500, Magyar Papir 2710, Spódiuin 1860, Pelllen 3450, Hóra 3500. Goldberger 1400, Guttmann 4450, Fatermelő 6750, Hungária Műtrágya 3350, Klotild 2535, Magyar Cukor 9700, Lámpa 2190, Auer 18S0, Gummi 4400, Magyar Vasutforgalmi 1300,Nasici 15000, Országos Fa 2850, Olajmüvek 2500, Phöbus 507, Slavonia 3560, Stühmer 4000, Karton 1670, Polg. Ser­lőzde , Őstermelők 1135, Marosvásárhelyi 1450, Nemzeti Fa 1580, Lichlig 1610, Telefon 2150, Vasmegyei Vili. 1015, Győri t extil 1575, Boni 1460, Temesvári Sör 4200, Haltenyésztő , Erdőipar 2090, Rézbánya 1625, Brasche 1950, Kast ,b 1215, Franklin , Városfej­lesztő 2300, t'ungária 2400, Bur 490, GySrfi —, Liget wanat. 1180, Schwartzer , Zenta 2275, Viktória 1790. V a 1 II t A k: Lei 420—40, márka 490-510, font 920— 940, francia frank 16 00—1700, svájci frank 40 00-4150, dollár 230- 40, Napoleon 850-870, lira 1250-13 0, rubel 350-370, sokol 390—410, dinár 660-680. Váltók: Amsterdam 78-85, Kopenhága 3600-3900, Krisztiánja 4000—4300, Németország 462 -480, Olasz­ország 1150—1200, Prága 380-400, Stockholm 4550­800, Svájc 3900—4175, Bécsi kifizetések 99-105 M.T.l. GyApjur gyors, sima lebonyolítás, zsákok és szál­lítási igazolványok beszerzése végett a rendelet értelmében minden készlet­tulajdonos mint főbizományosoknál a Magyar Szövetkezeti Köz­pontok Áruforgalmi R.-T. szegedI kirendeltségnél Szeged, Szent 6qörgij-utca 7. szám, jelentse be. TELEFON 1700. Ugyanott kapható: Príma Mayunga Raffla a legolcsóbb napi áron. Oazdaeágl szekerek és az összes Mezőgazdasági *épek, melyek a föld­mivelésügyi minisztérium gépakció ke­retében kerülnek szétosztásra. 361 Nemzeti Buffet! E hét folyamán nyilik meg a fénye berendezel! elsőrendű buffet sen Somogyi-utca 21. (Fekete-haz.) Hideg, meleg ételek Friss italok. G\ü­mölcs, cukorka, fagylalt és jegeskávé állandóan kapható. 364 Fazekas JMővérek SL5K.. ~ Szeged. Iskola-utca 18. szóm. — ; Tavaszi és nyári újdonságok! - Szalmakalap foimázósok díszítések mod llek utói'. 315 Kelemen József Szeged, Kossuth Lajos-sugárut 20. sz.801 Bútorszállítást, fnvarozáat helyben éa vi­dékre legolcsóbb árban vállal. Telefon IS 03. Szeged, 1920 májúi 18. Apró hirdetések. Babos Arpádl szerraktár és javítóműhely. 329 MfCI L«|«n tavaszi ujdensógni legs/ebb ki­nul Kalap vitelben kés/ülnek Kalcpok <it­vnrrósa, formézósn és díszítése méltányos áron. I? | Rode Imréné Horváth Mihály-utca. an Tavaszi kosztűmkelmék, ruhaszövetek, selymek és crep de chinek nagy választékban GERÖ ÉS TABÁR SZÉCHENYI-TÉR 7. SZÁM. jzs Kárpitos munkát elsőrendű kivitelben kénzit BALOGH SÁNDOR kárpitos-mesier. Kossuth Lajos-sugárút 6. Telefon 12-03. 199 Telefon 12-03. Sehol olcsóbban' SíSsXéí; gumrrik és alkatrészek. Javítóműhelyem elsőrendű! Qfantn Q6nrfnp réS ösmert cég főraktára kizárólag uZOillU OdllliUl Kiss D -palota (Kiss-u) Szeged. 244 Szivarkahüvely ÜSffiB Jankovíchnál K'irt Első Szegedi Irógftpjavltó Vállalat Szöchenyl-tér 8. Telefon 3 KELLER rt. Telefon 363. Ir4gáp«k keveset haaxnáltak é* ujak állandóan raktáron. Angol eretfeti festékszalagokat telefonhívásra aionnal • állítunk. 163 Akar Ön jó cipőket jutányos árban hozatni? Hgy kérjen árjegyzéket az évek óta legmeg­bízhatóbbnak elismert cégtől. Elsőrangú minő­ssel! cipőáruk szállítása. Legerősebb munkás­bakkancsok, nöi paraszt cipők, fiu és gye­rekcipők szállítása. Finom külföldi női divatcipők raktára, rttámtulan elismerés jó árnk »cá>Htésáért. Vidékre leggondosabb 256 erős csomagolás és napontai szétküldés postán. Müller L. K. és Társa Budapest, Károlij-kőrut 4. sz., I. em. Alapítva 1912. — Szövetkezetek, uradalmak, kis­gazdák szállítói. Árjegyzéket azonnal küldünk. írjon még ma, mire van szüksóge! Ora, fikszer, gramofonlemez, legolcsóbb zseblámpa, öngyújtó a árakon. órásmester Taft JÓM! Köleaey-utcn 7. uin. G€IQn€R LIPÓT nrlsaabóaága Szeged, Korona-uíca 15. (Bokor-palota) Tavaszi saövetujdonságok nagy választékban. Qizella Biztosító Intézet szegedi fSképvtaelőségét eddigi főképviselőjének. UNOÁR EMIL urnák halála folytán V1QYAZÓ RiíZSŐ úrra ruházta át. - Iroda továbbra la Jákai-atca 10. szám r'att. 23H7 Nyári modellkatapjafm megérkeztek! ,nüJf'',k uif;, Landesbcrg Bö*kc £ ÍV. SZEGEDI BANKEGYESULET R.-T. nfoWS&lrll a UI-J. Mérel atea 21. Telefon 231. O Konantk Lajoa-aafárat 37. Telefon 10-47. JW •­RAKTÁRON: Elsőrendű rostált laszén, csomagolva is, tűzifa, mész, cement, pala, tetőcserép, kátráaytedO­lemez, vasgerenda, betonvas, vakoló és kavicsos homok, gránit, kópor, nins?. fehér és sunes fayeoce és keramitlapok, sima és keramitlapok, sima és szegecselt drót és szeg stb. GYÁRT: CeinentcsíWcket, ctófeieket knlgvOrOkat, itatóvályukat, giptu- éa cemeatválaastalakat. block-k*vet (pótolja a téglát), köazOrüköveket stb' ftvosaaiuit itiuduicr U. e» laría uiiHía *>HiVí.iv»«iiláUüi$r, Pel/Mt SUoiUf-;ui^rat 1.

Next

/
Thumbnails
Contents