Délmagyarország, 1920. április (9. évfolyam, 75-99. szám)

1920-04-07 / 79. szám

A DKLMAOY ARORaZAO A szociáldemokrata-párt tárgyalásai a miniszterelnökkel. — A Délmcgyár ország budapesti munkatársától. — 8MtH lft> április f. Országszerte keltette annak idején a legnagyobb feltűnést az a békeajánlat, amellyel Vanczák János, a szociáldemokraták hivatalos orgánumánál, a Népszavánál szerkesztői működését megkezdte. A munkásság merev és addig teljesen elzárkózó magatartásának feladását az első lépésnek tekintették ahhoz, hogy a nemzeti újjáépítés munkájából ez a hatalmas produktív társadalmi osztály is ki akarja venni részét. A fordulatot örömmel, mondhatni, megkönnyebbüléssel fogadták mindenütt és sajtójából, valamint vezető politikusainak nyilatkozataiból következtetve, érdeme szerint itélte meg a nemzetgyűlés két nagy, egymással mindjobban szembekerülő pártja, a Keresztény Nemzeti Egyesülés és a Kisgazdapárt is. Vanczák ajánlatának elhangzása után tudvalevőleg tárgyalások indultak meg a pártok vezetőivel, majd maga Simonyi-Semadam Sándor miniszterelnök is tárgyalt a szociáldemokrata-párt megbizottaival. A közvélemény eddig csak nagyon hézagosan volt informálva arról, hogy mi vezette a szociáldemokrata-pártot ez ajánlat megtételénél, arról hosszabb ideje nem jelent meg hírlapi közlemény, hogy mi lett e tárgyalások sorsa. Érthető továbbá az érdeklődés, amelyet a polgárság a munkásságnak a legújabb eseményekkel szemben való magatartását illetőleg tanusit és eldöntetlen végül a nyilvánosság előtt, hogy résztvesz-e a szociáldemokrata-párt a tiszántúli választásokban. Mindezekre vonatkozólag kérdéssel fordultunk Vanczák Jánoshoz, aki s következőkben volt szives a Délmagyarország tudósítóját informálni: — Azért inditottuk meg az ismeretes tárgyalásokat, mert ugy láttuk a helyzetet, hogy a szociáldemokrata-párt magatartását egyrészt félreértik, másrészt a kommunizmus által teremtett helyzetből "kifolyólag erőszakosan is félremagyarázzák. Mi a helyzetet ugy látjuk, hogy az országot ki kell emelni a háború és a forradalom következtében előállott gazdasági lelöröttségébőj, hogy ezt a szervezett munkásság "nélkül megtenni nem lehet és ezért szükséges volt, hogy álláspontunkat az ország mai intéző köreivel tisztázzuk. Állásfoglalásunk nem jelenti a szociáldemokrácia alapelveitől való eltérést, nem jelenti a munkásság megadását, hanem csupán annyit, hogy a magyar szociáldemokratapárt, miként a nyugati államok szociáldemokrata-pártjai, bele akar kapcsolódni az ország reális életébe. « — Állásfoglalásunk nyomán az uralmon levő politikai pártok keresték a velünk való összeköttetést, találkoztunk is velük, elmondottuk nekik kívánságainkat, melyek alapján lehetőnek véljük, hogy a szervezett magyar munkásság bekapcsolódjék az ország újjáépítésének munkájába. E kívánságaink között első helyen a politikai üldözések megszüntetését, az egyesülési és gyülekezési jog szabadságát, a sajtószabadságot állítottuk be, amikre nézve látszólag megértéssel és Jóindulattal találkoztunk, tekintettel azonban a bel- és külpolitikai helyzet rendkívül ziláltságára, a szanálást illetőleg sok reményt nem táplálhatunk. A kölcsönös megbeszélések tovább tartanak, konkrét eredményre azonban eddig kilátás nincs. — A tiszántúli választásokban nem veszünk részt, mert felfogásunk az, hogy a magyarországi szociáldemokrata-pártnak csak ugy szabad bekapcsolódnia a politikai életbe, ha a nép szabad akaratának megnyilvánulása az általános választások során válik lehető\é. — A jelenlegi politikai helyzetről az a felfogásunk, hogy a mai nemzetgyűléssel az országot talpraállitani nem lehet, mert hiányzanak a nemzetgyűlésből azok az erők, amelyek nélkül sem bel-, sem külpolitikailag, sem gazdaságilag nem lehet az ország jövőjét megalapozni. Ezen erők alatt az ipart, a kereskedelmet, a pénzvilágot és a munkásságot kell érteni. Nincs reményünk arra, hogy ezen erők érvényesülése nélkül a külföld velünk komolyan szóba álljon, sem arra, hogy itthon az alkotó munka megindulhasson. Botrány a budapesti Operaházban. A Szózat irja: Hétfőn este sajnálatraméltó botrány színhelye volt az Operaház. A „Walkür't-öt adták,- a főszerepben Buriánnal és Rózsa Lajossal. Az első felvonás minden incidens nélkül mult el, de a másodikban midőn Rózsa egyedül maradt a színpadon, a karzatról és a földszintről élénk abcugolás hangzott, amire az előadás félbeszakadt és Rózsa Lajos tétovázva kiment a színpadról. Erre a nézőteret megtöltő közönség nagyrésze feltűnően lelkes tüntetésbe kezdett Rózsa mellett, aki ennek hallatára visszatért a színpadra. Ahelyett, hogy folytatta volna szerepét, a sugólyuk mellől a uözönséghez beszélni kezdett. Amennyire a zűrzavarban érteni lehetett szavalt, azt hangoztatta, hogy akkor bezzeg jó v It mindenkinek, amikor a háborús jótékonyság céljaira potyára több mint százezerszí r" énekelt. Most pedig, "mikor úgyis távozni készül, megabcugolják. Saját szavai még jobban felizgatták és beszéde végén földhöz vágta kardját és sisakját, sarkon fordult és faképnél hagyta a közönséget. A függöny eközben a zenekart , vezető Ábrányi igazgató rendeletére legördült, mire aztán Ábrányi a színpadról kijelentette, hogy az előadást nem folytatják, mert Rózsa nem hajlandó tovább énekelni ázei^pét. Végül sajnálkozását fejezte ki, hogy a politikai küzdelmeket átviszik az Operaházba is. Ugyanerről a dologról Az Újság még a következőket irja: A tüntetés alatt a földszinten ülő inspekciós rendőrtisztviselő, dr. Bauer Ernő nyomban a tüntetők kiszorítása iránt tesz intézkedést és több rendőrrel sikerül a zajongó ifjakat kituszkolni a nézőtérről. Mikor a nézőtéren a zaj kissé elült, Ábrányi Emil igazgató felállt s a következőket mondotta: Remélem, kidobták már a csirkefogókat, akik megzavarták az előadást és Rózsa Lajos barátomat inzultálni merték. Rózsa Lajost Bauer rendőrkapitány rendőrök fedezete alatt lakására kisérte. A Nap jelenti: A Nap munkatársa ma délelőtt felkereste Mattvasovszky György főkapitányt a tegnapi operaházi tüntetés dolgában. A főkapitány a következőket mondotta: — Sajnos, hivatalos ügyben el kell sietnem és igy nem várhatom be Bónis főkapitány-helyettes urat, akihez az ilyen ügyek közvetlenül tartoznak és aki ebben az ügyben a legerélyesebb intézkedéseket tette folyamatba, ő fogja majd nekem referálni a dolgokat és ezért most bővebben nem nyilatkozhatom róla. A Rózsaügyben valóban sajnálom, hogy Rózsa ur, aki — mint a lapok híradásából látom — előre tudott az ellene készülő tüntetésről, idejekorán nem jelezte nekem a dolgot, hogy a preventív intézkedéseket meglehessem. Nem kellett volna a szerencsétlen Beregi-esetnek megismétlődnie. A felsővárosi 200 éves minorita - templomról Irta: Csányi E. Medárd. A város újságolvasó közönsége meglepődve olvasta bizonyára a Délmagyarorszdg húsvéti számában a rövid tudósítást, hogy a jubiláló kétszáz esztendős felsővárosi templom tulajdonképen nem is kétszáz éves. A közönség informálására, legyen ssabad e tárgyhoz néhány szóval hozzászólnom. A templom jubileuma — megfelelő okmányok bizonyítéka mellett — tényleg jogosalt. Talán nem volt alkalma Reizner történész urnák a rendház levéltárába betekinteni, különben meggyőződhetett volna ő is arról, hogy e kérdésben nem volt elég körültekintő s nem lett egészen szavahihető történetiró. Meg kell jegyeznem, — tévedés azt hinni — hogy a felsővárosi templom mai formájában, kétszáz éves. Dehogy I 1720. táján kicsi kápolna állt a helyén. Ahogy a levéltári ősrégi protocolum mondja 12 láb hosszú, öt láb széles és tiz láb magas volt (.... „longitudinis duodecim, latitudinis quínque, altitudinis%decem pedum erat." E kápolna lett a mostani templom — mely a mai formájában nem befejezett egész — ősfala, alapja, fundamentuma, melynek a mostani templom csak folytatása, kinagyobbodása. A szentgyörgytéri lebontott templom és a mostani minorita-templom mindig két külön alany volt. Egymástól teljesen független, külön adminisztratív erővel, külön lelkészekkel, külön joghatósággal. A minoritákra csak 1742-ben bizta reá Mária Terézia királynő a szentgyörgytéri templom plebániális jogait, annak vezetését s igy lettek a minorita atyák a felsővárosiak pasztorációját végző lelkészei, igy lett a rend egy-egy időrőlidőre megbízott tagja a szentgyörgyi paróchia plébános-helynöke. A XVI. század elején voltak már Szegeden minoriták. Az itt elhalt atyák halotti névsorában szerepel egy Magni Antal nevű szerzetes, ki 1527-ben halt meg. Később 1554-ben egy György nevű atyáról emlékezik meg az irás, majd Vajda Achileus atyáról, ki 1705-ben halt meg a szegedi konventben. Ha volt konvent, ha volt rendház, volt valamiféle kápolnácska is bizonyosan a rend szankcionált törvényei értelmében. Erről azonban nincs hiteles okmányunk. A fent említett nagyobbacska kápolna — mely később a mostani templom szentélye lett — irásos emlékben csak 1719-ben szerepel. A törökök elöl Belgrádból Szegedre menekült, minorkák építették a magukkal hozott pénzösszegből és az itteni hívek adakozásából. (. . . „Post devastatum Conventum nostrum Belgradensem per Turcam translata est ex inde Summa Rf. 2000 ex consensu Defmitoriy resoluta est V. Residentia Szegediensi . ..") A kápolna kis harangjának felírásáról is említés tétetik az egyik helyen a következő szavakkal :,.. „Campana secunda (i. e. parva) cum hac incisione: „Immaculatae Conceptae et Sera;hico Patri Francisco dicata ..— vagyis — .... a másik, t. i. a kisebbik harang felírása a következő: „A szeplőtelen S'üzanyának és szent Ferenc Atyának ajánlva ..") Szent Ferenc volt ugyanis a minorita-rend alapitója. Helytelen tehát a jubiláris kétszáz évet kétségbe vonni. Aki azt állítja, hogy a mostani felsővárosi templom — jelenlegi formájában — kétszáz éves, . .. téved. Aki viszont azt mondja, hogy az ősrégi templomnak már nyoma sincs,". .. nem mond igazat. Beszélnek a kövek, beszélnek a pergamentre irt poros írások, beszél az unokák hagyománya s bizonyít a csendes kripta, melyben a kétszáz esztendős halottak pihennek I Cigaretta töltők! Cigarettahüvelyeket, vattás 2-es és 3-as |Ur A Jf CnA/*IQlifÁ a legolcsóbb árak mellett vásárolhatók a I16QI Jj{)6vIdlII6 szivsrkahüvely főraktárában, Szeged, Jókai-utca 11. Telefon 15—20. 21, Viszontelánisitóknak is legolcsóbb bevásárlási forrás.