Délmagyarország, 1920. április (9. évfolyam, 75-99. szám)

1920-04-27 / 96. szám

OHLMAQYARORSZAO Szeged, 1920 áprilie 27 A letariózíatotí szegedi főrabbi. — Hűtlenség bUntette elmén Indul meg ellene az eljárás. — (Saját tudósítónktól.) Dr. Löw Immánuel ügye állandóan foglalkoztatja ugy Szegeden, mint Budapesten a közönséget. A budapeiti lapok tovább kommentálják a vádakat, amelyek a szegedi főrabbi ellen az ismeretes interjúban felmerültek. Munka'ársunk felkereste dr. Harsányt Elemér kir. főügyész-helyettest s felvilágosítást kért tőle, ho^y történt-e dr. Löw ügyében ujabb fordulat. A kérelemre ezeket mondotta: — A vádanyagot tartalmazó jegyzökönyv még mindig nem érkezett meg Budapestről. Addig, amig ÓZ meg nem érkezik s amig át nem íanulmányoziuk, semmi lényegeset nem mondhatunk. A főrabbi, mint a fogházfel­ügyelő jelenti, igen nyugodtan viselkedik, olvasgat. Az ügyészség megadta neki az engedélyt arra, hogy élelmezését kívülről kapja. Egyebekben, mig a vizsgálat be nem fejeződik, nem adhatok felvilágosítást. A budapesti sajtóban a P. L. foglalkozik Hollósi Sandorrak, annak az újságírónak sze­mélyével, aki Nypels hollandjai újságíró társa­ságában dr. Löw főrabbit meginterjúvolta. A lap megállapítja, hogy Hollósi kikeresztelkedett zsidó. Hosszasabban foglalkozik vele a Világ vasárnapi vezetőcikke is, amely egyébként a Budapesti Hírlapnak egy részletében általunk is közölt cikkére hivatkozik. A Világ többek közt ezeket irja: „Löw Immánuel nyilatkozata felháborítóan gonosz megtévelyedése egy szenilis elmének, ha — igaz. Rákosi Jenő lapja nein tévesztette Szem elől azt, hogy a vád nem bizonyíték és nem tévesztette szem elöl azt 'sem, hogy a vád igaz­ságtartalmának mérlegelésénél nem lehet figyc'men kivül hagyni a vádlott és a vádló múltját, egyéniségét, szavahihetőségét. Löw I nmánuel pályája és családjának története a magyar kuliurhistória gazdag fejezete, a Buda­pesti Hírlap vezércikke szerinti mig a vádlók mulíja fehér lap ... Ez a fehér lap azonban alig néhány óra elteltével kezd megtelni ér­dekes adatokkal. Megtudtuk azt, hogy a sze­gedi főrabbi állítólagos nyilatkozata nem jelent meg a Handelsblad-ban, süt nem is íródott meg a Handelsblad számára, tehát Hollósi Sándor ezen a ponton egy kissé korrigálta a valóságot. Megtudtuk azt, hogy Hollósi Sándor még nem is olyan régen Löw Immánuel egyházának hivei közé tartozott Egy-két politikus nyilatkozata azt a leküzdhetetlen gyanút kelli fel, hogy Hollósi Sándort az éhes ambíció és a tehet­ségével nem arányos érvényesülési vágy arra vitte, hogy az agent provocateur nem éppen tisztes mesterségéhez folyamodjon : hiszen Hol­lósi megjelent több magyar baloldali politikus­nál és a mai kurzus kritikájával próbálta eze ket olyan nyilatkozatokra bírni, amelyek kompromittálták volna őket." A budapesti Uj Nemzedék irja: Hollósi Sán­dor szereplését a Világ cimü napilap vasárnap reggeli száma még e laptól is szokatlan heves­séggel bírálja. Hollósi Sándor a támadásra a következőket jelentette ki az Uj Nemzedék munkatársának: „Magyarország egyik szétzülleszlő organuma, a Világ orvul megtámad és meggyanúsít engem, mint a többi zsidó-lap. amely magáévá tette a szegedi rabbi ügyét. E* a sajtó, amelyet alkal­mam volt Nypels kollégámnak a bakasztalnál teljes üzemben és meztelenségben bemutatni, engem nem sérthet meg. Ezekre a sajtó­sértegetésekre méltóságomon alulinak tartom válaszolni. Aki rágalmaz, annak a bíróságnál lesz dolga velem. A Világ támadása a Löw­ügyön igazán nem változtat. Az ügy a függet­len biróság kezében van és már is annyi eredménye látszik, hogy a zsidók arcáról le­hullott az álarc. Szegeden. Magyarország ellen való rágőlmazási központot fedeztem fel, Varsó­ban pedig az uj Lengyelország ellen acsarkodó zsidó paUányfészket. Közlöm, hogy a zsidó­kérdésben még néhányszor fogunk találkozni." Szegediek állítják, hogy Hollósi Sándor testvérbátyja Hollósi Ödönnek, a Szegeden ismert ujságiiónak, aki néhány éve tartózkodott itt Hogy dr. Löw ügyében mikor lesz a főtár­gyalás, az ma még, amikor a vád anyaga sincs az ügyészségen, bizonyt.«ten. D: valószínű, hogy lehelő sürgősen fogják a főtárgyalás! ki­tűzni. Védőjének személyében m;g nincs meg­állapodás. Budapestről jelentik: Dr. Löw Immánuel sze­gedi főrabbii ellen bütknseg büntetie címén megindult bűnügyben a bud.pcsti büntető­törvényszéken dr. Russinko Béla táblabíró, mint vizsgálóbíró kihallotta Nypels hollandiai újságírót és Hollósi Sándor hírlapiról. Tekin­tetíel arra, hogy Nypels ktuföldi állampolgár és a bünügy fö:árg"yalasán minden v-ilósziní1­ség szerint Umuképen nem fog megjelenhetni, a perrendtartás értelmében vallomására meg­eskették. A vizsgálat érdekében a tanúvallomá­sok jegyzőkönyveinek tartalmáról semmiféle felvilágosítási nein adnak. A ké! jegyzőkönyvet a szegedi bírósághoz teszik át. A Nemzeti Újság irja, hogy Horthy Miklós, Magyarország kormányzója mintegy három­negyedórás kihallgatáson fogadta a maga elé rendelt ket hollandiai lap tudósítóját, Hollósi Sándort és Nypels Györgyöt. Aranyat ,br illiánst, ékszereket, platinát minden mennyiségben legmagasabb áron vásárolok FISif^HRí? i*r ÓRÁS Éfi ÉKSZERÉ Z I lQvl«.U>\ S>.r Kartá.fcitábiz mellett. Hl Országos repülőjárat góc­pontja lesz Szeged (Saját tudósítónktól.) A kereskedelemügyi miniszter nagyfontosságú leirata érkezett hétfőn dr. Somogyi Szilveszter polgármester­hez A leirat egy országot légihálózat létesí­tésével foglalkozik s többek közt a követ­kezőket mondja: . A termékeny gazdasági szervezet első élet­feltétele a gyors és megbízható forgalom. Magyarország vasutviszonyai mellett a hír­szolgálatot csak egy módon lehet biztosítani, ha beállítjuk a háborúban nagy tökéletességre szert tett repülést az eszmék, hirek, személyek és nagyértékü javak forgalmának a szolgála­tába. A kormány állampolgárai számára biztosítani akarj i a légiforgalom által a hely­változtatás leggyorsabb lehetőségét. A kiépítés keresztülvitelénél fontos a kiszemelt városok megértő együttműködése. A kiépítési terv különféle fontosságú állomások elhelyezését irányozza elő. A kiépítési terv Szeged városát a kiépítendő hálózat egyik fontos gócpontjául jelöli meg. Felkérem a város tanácsát ezért, hogy állapítsa meg a munkában való részvétel módját és mértékét és hoijy a közel jövőben ezirányban a várost szemelyesen megkereső megbízottammal tárgyalásokba bocsátkozzon. A város tanácsa hétfőn délelőtt tartott ülésén örömmel vette tudomásul a kereske­delmi miniszter átiratát. Készséggel áll a miniszter által kiküldendő megbízott rendel­kezésére s jelzi a tanács, hogy a munkában szellemi és anyagi erejét a lehetőségig kész teljes mértékben felajánlani. A tanács már is bejelenti, hogy a városban több nagyobb hangár építtetett a háború alatt, amelyeket szintén a cél szolgálafába lehet á litani, ha a kereskedelemügyi miniszter azok átengedése felől megkeresi a hadügyminisztert. Van Szegeden nagyobbszabásu repülőgépjavitó műhely is, amely szintén előnyösen vehető igénybe. Értesiti a tanács a minisztert, hogy számíthat a város támogatására olyan mérték­ben, amelyet az ügy fontossága megérdemel. Redőny ja vitásokat* ujak szállítását elvállal fekete Vilmos Redőnyipar vállalata Református-palota. 223 Telefon 13 53. Apponyi beszéde a nemzeti ojjászDletéa erkölcsi feladatairól. Budapest, április 26. A Szent István Aka­démia vasárnap délelőlfa tartott negyedik ünnepi fliését, amelyen az előkelőségek közt József főherceg is megjelent. Gróf Apponyi Albert nagy beszédet mondott. Arról szólt, hogy a nemzetnek újjászületésre var szüksége, jogi, gazdasági és szociális téren. — A legelső alapvető követelmény, amelyet magunk elé kell tűrnünk, az önzés szellemének leküzdére. Az államnak drákói szigorral .kell a nyereségvágy kihasználói tllen fellépni, de vi­gyázni kell nagyon, nehogy * gazzal együtt a termést is agyonüsse. — A munkásosztálytól csak att kérhetjük, hogy követeléseiben ne törekedjék egyedura­lomra, diktatúrára, hanerrt illeszkedjék bele a nemzeti strukturába. A puszta munka után nemcsak létfentartást, hanem emberhez méltó egzisztenciát is biztosítani kell. — A jogrendnek biztosítása, amely a jog­állam szóban nyer kifejezést, a liberábzniut elvének a leg/nonumentálisabb alkotása. Ret­tentő baj volila, ha a keresztény éra e tekin­tetben visszaesést mutatna. Az igazságosság azt kivánja, hogy ne bűnhődjék senki aki nem bűnös, hogy ;iz állam végrehajtó hatalmát csak azok gyakorolhassák, akik a törvénynél fogva arra jogosultak. A keresztény etikanak bizto­sitani kell a bűntény megtorlását. A most ta­pasztalható felforgatásók elleni védekezés, to­vábbá, ho*y csak a bűnös az, akt lakol és az ártatlant semmiféle bántalom ne érje. Akik r.cm igy járnak el, azok eljárásukat bármily jelzővel, csak a keresztény kurzussal ne jelöljék. Ne az ingának csak jobbra kilengése, mivel előbb túlságosan balra lendült, hanem az igazság legyen az a megálló pont, amelynél a nemzet megtalálja lelki nyugalmát és a lelki energiát, amely a megújhodás nagy munkájához szük­séges. A politika eseményei. — Indítványok a nemzetgyűlésen. — Kormány­biztosi állások. — Politikusok nyilatkozatai. — Budapest, április 26. A politika napi ese­ményeiből messze kiemelkedik Apponyinak a Szent István Akadémián tartott beszéde, mely­nek irányító hatásúnak kellene lennie egész közéletünkre. A politika egyéb hírei közül a nemzetgyűlésre vonatkozik, hogy az indemnitási vita után az indítványok kerülnek sorra, melyek közt Gaál Gasztoné tarthat a legnagyobb ér­deklődésre számot: a tisztviselők összeférhetet­lenségéről, továbbá Friedriché a sajtóról és Ugrón Gáboré a szegedi főrabbiról. Ezek után a kisebb jelentőségű törvényjavaslatokat tár­gyalják, mert a fontosabbak — mint az ár­drágításról szóló — még nincsenek bizottsági­lag előkészítve. A kisebb javaslatok tárgyalása után a Ház szünetet tart 10—12 napig. A minisztertanács megbízásából Dömötör belügyminiszter a vidéki kormánybiztosi állások betöltésére tárgyalásokat folytatott Meskó Zolíán államtitkárral, a kisgazdapárt exponensével és valószínű, hogy a tárgyalások mindkét párt megelégedésével fognak végződni. Javashtaikat a két párt szerdán fogja megviz»gálni, ugy, hogy csütörtökön a minisztertanács elé kciül­nek és a hét végin várhatók a kormánybiztosi kinevezések. Friedrich István Tapolcán a?, ottani párt­körben tiszteleiére rendezeit vacsorán beszédet tartott, melynek során többek közt igy nyilat­kozott: „Egyetlen Lenin-fiut sem dobiunk a Dunába, hanem átadtuk őket az ügyészségnek. A por romot én akadályoztam meg. Az inter­nacionáiét eltapostam. Nekünk megvan a programuii.u az 1000 éves magyar királyság vi-szaállitasa." Patacsi államtitkár egy ufságiró előtt ugy nyiUtkozotl, h gy őt nem szlija sem faji gyű­lölet, sem osztalyérdek nem vezeti, csupán a saját faját szereti. A 7.6idót nem lehet elitélni, csak mert zsidó, de a kereszténynek sem lehet mentsége csupán sz, hogy keresztény. BIeier cipős^aionja készit mérték után a legmodernebb kivitelben férfi, női és gYermekcipőkel Iskola-utca 14. szám. KI

Next

/
Thumbnails
Contents