Délmagyarország, 1920. március (9. évfolyam, 50-74. szám)

1920-03-21 / 67. szám

DBLMAQYARORSZAO Szeged, 1920 március 21. onnan 150 korona értékű szövetet, vásznat és egyéb ruhaneműt elvittek. A betörés után néhány .v-ipra a detektívek elfogták Niedermayer Dezső itnyleges katonát, ki a Belvárosi-kávéházban fel­tűnő olcsón szövetet árusított. Niedermayer ki­hallgatása alkalmával bevallotta, hogy a Lampel­féle betörést ó és Hódmezővásárhelyre vezényelt szintén aktiv katona fivére, Niedermayer Andor követték el. A rendőrség Szegedre hozatta Niedermayer Andort is és letartóztatás után átkísérték őket a katonai ügyészség fogházába. Csütörtökön bizalmas uton arról értesítették a rendőrséget, hogy a Niedermayer-fivérek lelkét még több bűncselekmény elkövetése is terheli. Házkutatást tartottak erre a lakásukon s tényleg egész halom rőfösáruk, kosarak, kézitáskák voltak ott. E holmik között találták meg Horn József berlini mérnök két kofferjét is. Természetesen üresen. Megállapította a rendőrség, hogy a Niedermayer-fivérek vezetése mellett valóságos betörő rablószervezet működött. Két társuk el­menekült Szegedről. Egy orgazdát már őrizetbe vett a rendőrség. Tovább folyik a vizsgálat. — Csecsemőhulla a gémeskutban. Pén­teken délután telefonon jelentették az ügye'etes rendőrtisztnek, hogy a röszke-szentmihályt.-leki országúton levő gémeskutban egy csecsemő­hullát találtak. A helyszínen megjelenő dr Zboray Jenő rendőrfogalmazó és dr. Reiniger Hermái tisztiorvos megállapították, hogy a hulla 4—5 napja lehet a vízben és egy hathónapos leány-magzatról van szó.' A csecsemő titkos műtét következtében halva született. A bűnös anya kinyomozása iránt a vizsgálat megindult. — Legújabb kész női kabátok, blousok, aljak, ruhák, férfi es női gyapjúszövetek, sely­mek stb. mérsékelt árban. Reményiné divatháza Szeged, Széchenyi-tér 2, (főposta mellett.) — Bárd Piroska hangverseny-irodája lelenti, hogy Burián Károly és Meer Margit hangversenye április hó elején lesz meg­tarlva. legyek még előjegyezhefők. — Egyetlen hely, hol meglepő ulcaou éa jól vúöároihat bútort: Deutsch Lajos Dugonics­butoráruháza, Dugonics-tér 11., Forbáth-palota. (Bejárat a Dugonics-téri oldalon ) Napellevuő-ernySk és szerkezetek javítását, ujak szállí­tását elvállalja FEKETE VILMOS Redőnyipar vállalata. Pclormátus-palota. 223 Telelőn 13—53. ÜRANIA MAGY.TUD SZÍNHÁZ = TELEFON 872. = Hétfőn és keddeji, március 22., 23-án. SimMi amerikai inniflocsag! Az ípimlarlaiií. Dráma 4 felvonásban. Az amerikai élet csodálatosan izgal­mas és lebilincselő megőrőkitése. Eltfodások <'. u. V, 5, '/. > és '/, g órakor. Vasárnap 2, '/, 5, '/, 7 és >/, 9 6rakor. Holgyfodrász és manikürszalon j CAöKÓ BÉLA Cb tiOFfMANNÉ j iS«n».AUTCA 7 . 333 TELEFON 10-61. SZINHfiZ, MŰVÉSZET MŰSOR 1 KÖZGAZDASAG HETI Vasárnap délután: Erdészleány, operett. Vasárnap este: Lili bárónő, énekes bohózat, bérlet­szünet. „ . Hétfőn: Elnémult harangok, színjáték. Premierbérlet A 38 (A március 18. dátummal ellátott jegyek érvé­nyesek.) Kedd: Mártha vagy a richmondi vásár, opera. Bérlet­szünet. Szerda: Lotti ezredesei, énekes bohózat. Rérletszünet. Csütörtök délután: Rigoletto, opera; este először: Nikoláj, szinmü. Premierbérlet A 39. Péntek: Nikoláj, szinmü. Premierbérlet B 39. Szombat: Madarász, operett. Premierbérlet A 40. Vasárnap délután: A dolovai nábob leánya, szinmü. Vasárnap este: Madaráss, operett. Bérletsaünet. Hétfőn: Madarász, operett. Premierbérlet B 40. * Elnémult harangok hétfőn. A színházi iroda jelenti: A Horthy-diszelőadás miatt el­maradt A premier-bérletben hétfőn megy a nagyhatású Elnémult harangok Gregus Margit j és Almássy Endrével a főszerepekben. A , 18-iki dátummal váltott Mártha operajegyek érvényesek az előadásra. A szezon legszebb operaelőadása, a Mártha szerepel a heti mű­soron. Babits, Thuray, Tihanyi, Málrai és Halmossal a főszerepekben * Lotti ezredesei szerdán. A színházi iroda jelenti: A népszerű énekes bohózat minden eddigi előadása zsúfolt nézőtér előtt folyt le, mely Viola Margit nagy sikerét biztositja a címszerepben. Szerdán este ismétli meg a darabot a színház a jól ismert és bevált szereplőkkel. * Nikoláj, dr. Dobay Gyula darabja. A szinházi iroda jelenti: Az uj korszak első •szegedi főispánjának, a szegedi közélet egyik vezérférfiának 3 felvonásos' színműve lesz a jövő hét szinházi eseménye. A hadifoglyok életéből merített korkép ez a szegedi tanya- i világban játszó szinmü, mely nemcsak a hadi­foglyok, hanem a tanyai magyarok pompás megfigyeléséről, kiváló jellemfestésével méltán sorakozik a magyar népies drámairodalom annyi jeles szegedi származású alkotás mellé. j Egy orosz hadifogoly-önkéntes és egy magyar leány romantikus szerelme a dar?b gerince, de e körül egy csomó pompás epizódalak sorakozik,- meleg humorral tevé érdekessé az egész darabot. Étsy Emilia, Gregus Margit, Uti Gizella, Déri Rózsi, Pogány Irén, Gáspár, Hídvégi, László, Szilágyi, Jávor, Deréki, Bende, Torma játszák a darab főszerepeit, melynek csütörtöki előadása A, a pénteki B premierbérletben megy. * A Madarász reprize. A színházi iroda jelenti: Madardsi. szép és valamikor oly hires dalai: „Adj Isten, valahányan vagytok" és „Aki Tirolban csokrot ád" hosszú idő multán újra megszólalnak a szegedi szinpadon. Az első premierbérlet utolsó száma lesz az érdekes reprize, melynek érdekességét növelni fogja, liOKy a címszerepet felváltva énekli Halmos Gyula és Tarnal Béla. Postás Milka Viola Margit lesz, a hercegnő Babits Vilma. Szaniszló Torma, Csörn báró Szilágyi. A két professzor hires szerepét, a legkedvesebb operettfigurákat Deréki és Nyárai alakitják. Szombaton A, hétfőn B premierbérletben megy a darab. * N. Mihsa liona operaénekesnő ária- és daleslélye április 6-án lesz a Tisza nagytermé­ben. A legfinomabb müvészetü Mozart-kultusz rajongói épp oly óriási érdeklődéssel várják ezt a hangversenyt, mint a színházlátogató pub­likum, mely a művésznő hangjában már rég­óla nem gyönyörködött. A műsoron még Haydn, Thomas, Delibes, Chopin, Schubert s Gounod leghíresebb kompozíciói szerepelnek és König és Fichtnernek legújabb dalai. A műsor zon­gorarészét Naszády József adja elő. A Bárd­hangversenyiroda, a nagy érdeklődésre való tekintettel, ezúton arra kéri a közönséget, hogy jegyről Oroszlán-ulca 21. szám alatt ideje­korán gondoskodjék. Legjobb hajfestó az országosan elismert Leinzinger-féle. Kapható Lein­zinger Gyula gyógyszertárában Szeged, Széchenyi-tér. x Fölemelték a djhénybeváltási árakat. Budapestről jelentik: A pénzügyminiszter, hegy a dohánytermelöket a termelés fokozásira ösz­tönözze, ma kiadott rendeletével újból lénye­gesen felemelte a dohánybeváltási árakat. Az uj árak az 1920. évben termő dohányra érvé­nyesek és általában ötven százalékkal nagyob­bak, mint a megelőző évi dohánybeváltó árak. A pénzügyminiszter rendelete a legdrágább árat a finom kerti levelekre és a debrői dohány­levelekre állapította meg, amelyekért mm.-kint elsőrendű minőség esetén 2590 koronát fizet a kincstár a termelőnek. A szivar-boritéklevelekért 2220 koronát kapnak'mm.-kint a termelők. A dohányjövedék igazgatójának kijelentése szerint ez az emelés a dohánygyártmányok árát válto­zatlanul hagyja. Vasárnap, március 21-én. Elsőbbségi joggal itt először! Rider Haggard világhírű regénye filmen öt felvonás­ban. A budapesti Olympiában óriási sikert aratott művészi kép. Egy vígjáték újdonság. 2 felvonásban. Előadások köznap */« 6 és */» 6 órakor. Vasárnap 2, 4, 6 és 6 órakor. Jegyeket ajánlatos előre megváltani. MOZI Uránia mUsora. Vasárnap : Kakuk herceg. Ottó Julius Bierbaum világhírű regénye 6 felvonásban. A főszerep­ben: Marga Kierska. Hétfőn és kedden: Az ópiumbarlang. Dráma az amerikai életből, 4 felvonásban. Szerdán és csütörtökön: Ferrari futta naplója. Dráma 4 felvonásban. A főszerepben: Leontine Kühnberg. Péntektől—vasárnapig: Az örvény. Dráma 4 felvonásban. Hugó Victor „Marion Deborme" cimü regénye nyomán. A főszerepben: Carmen Cartellieri. Az ópiumbarlang. Az amerikai társa­dalmi életnek rendkívül izgalmas és érdek­feszítő epizódját mutafja be ez a rendkívül szenzációs e» minden tekintetben elsőrangú film, amelyet hétfőn és kedden mutat be az Uránia és amely iránt bizonyára igen nagy érdeklődés fog megnyilvánulni. — Kormánybiztos a vadvizek levezeté­sére. A földmivelésügyi miniszter érlesitette dr. Somogyi Szilveszter polgármestert, hogy a tiszai és alföldi vadvizek lecsapolási munkála­tainak vezetésére a kormány dr. Udrdnszky József nyugalmazott miniszteri tanácsost kor­mánybiztosi hatáskörrel ruházta fel. Dr. Ud­ránszky a napokban Szegedre érkezis és meg­kezdi működését. Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: PASZTOR JÖZSEF Tört aranyat, brillíánsokaf, antik ékszere!<el igen magas árban vesz 293 Mülhoífer Vilma 8HS&.T

Next

/
Thumbnails
Contents