Délmagyarország, 1920. március (9. évfolyam, 50-74. szám)

1920-03-17 / 63. szám

Szeged, 1930 wárchiS 17. öfilJIAOYARORSZAO •Ugyat iró magyar érzétévsl. A drámai képnek négy szereplő ad hangol: A magyar nf dvégi Ernő), a Jelen (Etsy BmlUa), a Múlt (Üli Gizella), a Jövő (Gregna Margit). A női tsereplők egyszerűen, ét lendületesen mond­táU a jobb jövő reménységét hirdető szavakat, Hídvégi Ernő azonban hangosan, szinte kiabálva adta elő a kifosztott magyar keservét, jajszavát és a röghöz való vonzódásának, a termőföld iránti szeretetének megnyilvánulását. Mér Gyula drámai képének bemutatása alán A fekete lovas előadása következett, amelynek hazafias helyzetei szintén tapsokra késztették a közönségei. Szép Heléna. Cigány szerelem. Kis szökevény reprizek * azonkivttl bérletben tartatnak érdekes vendégszereplések is. Az A és fi bérletek az uj bérletben a régi szokás szerint váltakozva men­nek, ugy hogy a B bérlők is kapianak premiert. A 20 előadásra az árak ugy az A, inint a B bérletben a következők: Páholy: 1300 K Zsöllye: •40 K. t. rendű körszék: 385 K. II. rendű körszék: 330 K. III. rendű körszék: 275 K. Bérelni lehet délelőtt 10-tól l-ig a színházi irodában. Régi bérlók előjogai foivó hó 25-én déli 12 óráig fentartatnak. KÖZGAZDASÁG * flelyárak • kormányzó tiszteletére ren­dezendő díszelőadáson. Horthy Miklós kor­mányzó ur tiszteletére rendezcndö színházi díszelőadás jegyárai: földszinti páholy (16) 100 K, I. emeleti páholy (22) 100 K, II. eme­leti páholy (16) 60 K, zsöllye (12) 30 K, kör­szék (240) 20 K,-földszinti zartszék I. sor (14) 15 K, földszínű zárLwék többi sor (64) 10 K, II. emeleti erkélyszék I. sor (22) 15 K. II. eme­leti erkélyszék többi sor (83) 10 K, III. emeleti •rkélyszék I. sor (58) 6 K, III. emeleti erkély­szék többi sor (156) 5 K. karzati ülőhely (121) 3 K, földszinti állóhely (24) 3 K. diák állóhely (40) 3 K, II. emeleti állóhely (24) 3 K. III. emeleti állóhely (56) 3 K, karzati állóhely (48) 2 K. Horthy-ünnepély alkalmával tartandó színházi előadásra az igényjogosultak színházi jegyeiket szerdadéli 12 óráig vegyék át, mert ezen időn tul a színházi jegyeket szétosztják. A jegyek átvehetők tisztipavilón I. emelet 129. szám alatt. * A csütörtöki díszelőadás. A színházi iroda jelenti: Csütörtökön főméltóságu Horthy Miklós kormányzó ur tiszteletére 6 óra kezdettel dísz­előadás lesz, amelynek jegyeit a fogadást ren­delő bizottság osztja szét. A asütörtökre hir­detett Elaémglt harangok előadása hétfőre, március 22-re marad el. Az előre váltott jegyek e napra érvényesek. A darab hétfőn A) premier­bérletben megy s a heti mtisor egyébként nem változik. * Vonós négyes III. 27. Jegyek Várnaynál. * Uj premierbérletek. A színházi iroda jelenti: A 40 előadásra hirdetett premierbérletek » jövő hét folyamán lejárnak. A hátralevő sze­zonra uj bérletet nyit a színház 20 előadásra. ! A bérlet folyamán szinrekeríllnek: Faust, j Szeviliai horbély, Pillangó kisasszony, Toska, Hofimann meséi operák, Tüske rózsa, Százszor­szép, Ezíist király, Czigány grófné uj operettek, Tüzpróba, Éva és a férfiak, Nagyvilági nő drám?i újdonságok, Sasfiók, Trilby, Névtelen asszony, Boszorkány, Keresd a szived, Othelló, Szepi, GiiőlMr. o TeleMi Pénteken, szombaton és vasárnap, inárc. 19-től 21-ig. Elsőbbségi joggal itt először! t Rider Haggard világhírű regénye filmen öt felvonás­ban A budapesti Olympiában óriási sikert aratott művészi kép. Egy vígjáték újdonság. 2 felvonásban. Előadások köznap '/« 6 és '/» 8 órakor. Vasárnap 2, 4. 6 és fi órakor, jegyeket ajánlatos előre megváltani. Sehol olcsóbban! Kerékpár, varró gép,beszélőgép gummik és alkat­részek. s Javító­tnflhelyem első­= rendű t = Szántó Sándor régi demen cég fő­raktára kizárólag Kiae L> -palota (Kias-ataa) Szöged 244 ÜRANIA MAOV. TUD. SZÍNHÁZ TLI.EI ON t>T?. Szardan és csütörtökön, március 17. és 18-án. CFLRL DE V06T ós CHR02.R T0EÍ1E felléptével. fl farm asszonya. Dráma 4 felvonásban A délamerikai farmerek éle­lének megrázóan izgalmas és művészi megörökítése. * Hotel Pusztádon. fSohósat 3 felvonásban fttadáaok d. u. »/, 3, '/. 7. V, » ómkor. Vasárnap 2, */. «. ó, '/, 7 és •/« 0 Órakor Fizessen elő a politikai napilapra. Előfizetési ára házhoz szállítva: 1 hóra Fél évre • 15 kor. 45 90 »» 180 yy Szerkesztőség és kiadóhivatal: Boldogasszony-sugáriit 4. sz. o Földs/int, Demke palota. » TELEFON SOS. x A Kaaaa—oderbargi vaaotot a cseh ál­lam átvette. Prágából jelentik: A Kasra­oderáergi vasútnak tót területen levő vonalat a cseh állam átvette és a cseh államvasutak kassai igazgatóságához osztotta be. (M. T. L) x Szegedi tőzsde. Tekintettel a német ese­ményekre, úgyszintén a pénzlebélyegzésről ter­tedő hírekre, ugy a vétel, mint az eladás tar­tózkodó volt. Valutaüzletekben alig volt kötés. Kedd az értékpapírok napja volt. Alt. és Hitel 440, Kézmüvesbank 680, Belvárosi Mozi 1070. Márka 3.80, dinár 7.40, rubel 3.60. x Budapesti tőzsde. Budapest, március 16. Irányzat: A német kormány és a Kapp-iéle'ka­binet közötti kompromisszumos tárgvafások kedvező lefolyásáról szóló hirek a tőzsdét bizakodóbb állásfoglalásra késztették, ugy hogy a spekuláció a kulisszban nagyarányú véte­leket tett, ugy hogy majdnem minden kulissz­papiréríék árfolyama lényegesen felemelkedett A kulissz szilárdsága átterjedt a helyi piacra is, ahol különösen szénrészvényeket kerestek emelkedő árakon; Építkezési részvények gyen­gültek. Gépgyári részvények közül a Ganz­Danubius volt az érdeklődés központjában. Hajózási értékek is keresettek voltak és meg­szilárdultak. A valuta-piac .'orgalma viharosan fejlődött és majd minden valuta ugrásszerű emelkedéseket ért el és ezt végig megtartotta. Valuták : Lei 430—45, márka 410—20, font 890—910, francia fraek 19—20-50, svájci frank 42—43, dollár 270—85, Napoleon 980—1000, lira 15 90-1610, rubel 39Í-405, szokol 380— 390, dinár 800-810, leva —— Váltók: Amsterdam 70—80, Kopenhá^a 3600-4200, Krisztiánia 3800 - 4500, Német­ország 310- 360, Olaszország 1250—1500, Stockholm 4300—5100, Svájc 3800—4300, Bécs­kifizetések 97—107, Prága 280—320. (M. T. I.) Ékszerkószitő es órajavitó imiiUaI>4 rendeztem be Síéchenjrl-tér •., Ml 111161VI (Korzó-moz.1 házban.) - legfőbb / szakmunkást foglalkozlató, ki­válóan berendezett figyelmet erdemlő ncgy mű­helyemben tor UiHivurük legolcsóbban készülnek, műhelyemben előállítva. — Tört aranyat, sálof­SKtJíSSE: * Deutsch Imre. M 0 Z I (Jrania műsora. Szerdán és csütörtökön: A farm asszonya. Dráma 4 felvonásban. A főszerepekben: Cart I de Vogt és Carola Toelle. Péntektől—vasárnapig: Kakuk herceg. Ottó Julius Bierbaum világhírű regénye 6 felvonás­ban. A főszerepben: Márga Kierska. i A farm asszonya. A művészettel és fir.ora eszközökkel, egyben tökéletes technikával dol­gozó Decla-gyárnak egy nagyszerű újdonságát kapjuk szerdán és csütörtökön az Urániában. Az amerikai stílusú izgalmas, érdekes film a legjobb drámai attrakciók közé tartozik, fő­szerepében Carola Toellével, a legbájosabb , filmmüvésznővel. A kitűnő műsor kiegészitö száma Hotel Pusztádon kétfelvonásos bohózat. felelős szerkesztő és kiadótula}& jm: PÁSZTOR JOZSEF Napellenző-ernyők és s serkei atek Javítását, ujak szállí­tását elvállalja ft«E7E VlLMOS Redónyipar vállalata. Református-palota. 223 Telelőn t3-SS.

Next

/
Thumbnails
Contents