Délmagyarország, 1920. március (9. évfolyam, 50-74. szám)

1920-03-11 / 58. szám

DELMAOYAKORSZAQ T A magyar béke. Szened. 1920 március 11. nélkül állunk, legalább azoknak jut néháry ,óles5 falat, akiknek amerikai rokonaik vannak ios, hogy a ininiszfe* méf mindig csak a _ íre lielyezi kilátásba, htfgy a segitőraktár egeden is létesít fiókot s nem jelöli meg erre vonatkozólag a közel jövő valamely időpontját Mindenesetre jól fennék azok a szegcdiek, akik nek amerikai rokonai vannak, ha előre felkér­nék 'rokonaikat, hogy szerezzenek be élelmi­szcrutalványokat és küldjék sürgősen Szegedre. Fölösleges talán említenünk, hogy közélelmezési szempontból is mily nagyot jelentene az • amerikai magyarok segítsége Szegednek, hiszen A területi kérdés a nagykövetek tanácsában. - Hol székel a békekonferencia? - A dunai álhunolt szövet­sége. - Az optimizmus nem jogosult. fíndapest március 10. A M. T. 1.-nak jelentik Aausztriát, Magyarországot és Jugoszláviát limdwiból' Kedden délelőtt a külügyi hivatal- egyesítené magában, az angol kormány pollff­ban a nagykövetek és külügyminiszterek nagy jkájának hivatalos programjába felvegyék. értekezletet tartottak. Az értekezlet a magyar Pdr/s, március 10. (Szikratávirat.) A külügyi j ;mjndenki tudja, hogy mégis csak jelent egy békeszerződéssel és főleg annak területi és miniszterek értekezlde h.líőn délelőtt és dél- • val,m„ a tengerben, gwdasági rendelkerései^F foglalkotolt; - - * után TS flfést tartott A défelöttf üfísen MHIorand­nak és minisztertársainak a gazdasági memo­Neuilly, március 10. (A M. T. 1. szikra- randum értelmében emelt kifogásait vitatták, távirata.) A párisi Midi ^irja: Senkisem tudja t- ^ déhitörrttekéilélén" SzcEkaTa mődos'itások­többé, hol székel a békekonferencia. Párisban ka! foglalkozott, amelyeket Magyarország kiván a békeszerződés szövegén. Genf, március 10. A M—gnak jelentik: A magyar békeszerződés módosításának hire kap­csán itteni beavatott antantkörök nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy Magyarország optimiz­musa, amely a budapesti lapok közleményeiben a nagykövetek tanácskoznak, Londonban valami hasonló történik és ehhez a fcét roncshoz nem­sokára egy harmadik fog csatlakozni, ha a Legfelsőbb Tanács San-Remoban összeül. A magyarok még r.em irták alá a békét és hogy ezt megtegyék, várják, hogy válaszoljanak, az ő ellenjavaslataikra. Ezeket az ellenjavaslatoka' * megnyilvánul, nem jogosult és szomorú csaló­két részre osztották, melyek közül az egyiket dás fogja követni. A magyar békeszerződés Párisban vizsgálják, a másikat pedig fentar- > mostani formájában befejezett dolog, szó sem csepp ~JÖN! . Sodorna a leggrandiózusabb filmszenzáció JÖN! JÖN! j TELEFON, TÁVIRAT. lehet valamely lényegesebb módosításról. A ha­tárok dolgában mindenféle változtatás ki van zárva Azonban egyes gazdasági lészletkérdés­tották a londoni konferenciának. Szerencsétlen­ségre azonban Londonban számos más érdekes kérdés elvonta a figyelmet erről a témáról és ilyen körülmények között Párisban nem tudják • befejezni a magyar ellenjavaslatok megvitatá­sát, amelyek ilyen!:épen ég és föld között lebegnek. Ugy látszik, hogy mindenki elfeledi, hogy végre is jó volna, ha a magyar béke­szerződést elintéznék. A P. H. jelenti Bázelből: Az angol diplomá­ciai körökből a legnagyobb határozottsággal lép fel az a hír, hogy Nagybritánniában meg van a hajlandóság arra, hogy Aspuith eszméjét, a dunai államok gazdasági szövetségét, amely ooooooooooooooooooooooooooooooooooo Megerősítették a cseh megszálló csapatokat. Budapest, március 10. Prágából jelentik ' Felsőmagyarországon megerősítették a meg­Az American Relief Ad­ministration Szegeden. — ínséges gyermekek segítése. — . (Saját tudósítónktól.) Országszerte ismeretes már az American Relief Administration magyar segítő akciója, amelyet Budapesten már sok nyomorgó család élvezeti, vidékre azonban csak most terjesztik ki a nemes akciót. A magyar közélelmezési miniszter dr. Somogyi Szilveszter polgármesterhez szerdán a következő leiratot küldte: ' Az Amerikai Relief Administration, amely a magyar gyermeksegélyezés terén már hónapok óta áldásos tevékenységet fejt ki, most ujabb emberbaráti akcióval szándékozik Magyarország sonat szenvedett ..épességének segítségére sietni, amennyiben lehetővé tette, hogy az általa kidolgozott terv szerint az Egyesült-Államokban lakó magyarok itthon élő rokonaiknak, barátaik­nak a jövőben élelmiszereket küldjenek. Az American Reiief Administration amerikai segitő­raktárakat (American Relief arehouses) szándé­kozikMeiállitani, egyelőre Budapesten, később be" ,éf\, kF!önöse"„ Vfs"lfcr.ga,W természetű szá]|ó cseh csapatokat. Ezt az intézkedést arra magyarázzák, hogy a csehek fokozódó aggoda­lommal és nyugtalansággal látják Magyarország törekvéseit, amelyek a határok felülvizsgálatára irányulnak. Különösen Magyarországnak Po­zsonyra és a Felvidék magyar érzelmű vidékeire támasztott igényei aggasztják a cseheket. Azt mondják, hogy a cseh köztársaság minden ere­jével ragaszkodik a mostani területének sérthe­tetlen jégéhez és kizárt dolog, hogy erről még csak tárgyaljon is. A Magyar Kurír tudósitója feltétlenül meg­bízható helyről ugy értesül, hogy a napokban antant-misszió érkezett Komáromba, amely az ottani cseh-sziovák parancsnoksággal a Sajóköz kiürítésének módozatairól tárgyal. intézkedésekben változtatni fognak a szerző­désen. Budapest, március 10. A M. T. !.-nak jelentHt Londonból: A Legfelsőbb Tanács Londonban elhatározta, hogy Besszarábiának Romániával való egyesülését elismeri, mihelyt Románia a Tiszától keletre, a jelenlegi állásokból az u. n. Clemcnceau-vonalra visszavonul. A kiürítés időpontjának megállapítására kinevezett szövet­séges bizottság tegnap elutazott Londonból. ulca 39.) ahol egy másra át nem ruházható ujabb utalványt kap az amerikai segíti rak­tárhoz, amely az arra jogosult személynek az élelmiszert kiszolgáltatja. A befizetés csak amerikai pénznemben tör­ténhetik. A rakományok nagy tömegekben, zárt hajókban és olcsóbban szállíttatnak, mint magán­feleknek. Az élelmiszerek nem fogialhatók le, hatóságilag igénybe nem vehetők. A magyar kormány, miután ezen nemes emberbaráti működést a legmesszebbmenő támogatásban óhajtja részesiteni, felhívja a 1 polgármestert, hogy a fentiek legszélesebb körben való terjesztése iránt megfelelően intézkedjék és az Amerikai Segítő Adn.misz- | trácion működését mindenben támogassa. Felhívja a miniszter a polgármestert, hogy intézkedéseiről 15 napon belül tegyen jelentést. Szegednek eddig míg csak a hollandiai gyermekakcióval kapcsolatosan jutott némi segifség, amely enyhített a tízezrek nyomorán. Szinte fájlalva néztük azt, hogy a külföldi missziók mindent Budapestnek juttatnak s a vidék szomorú állapotáról nem vettek tudo­mást, vagy ha észlelték is azt, nem terjesz­tették ki akciójukat az arra teljes mértékben 1 azonban nagyobb vidéki városokban is, melyek- ! rászolgáló nagyobb vidéki városokra. nek a7 a rendeltetése, hogy magánegyének ré­szére élelmiszert juttassanak el Magyarországra, j Az élelmiszerkl'ldés módozatai a következők: • Az Egyesült-Államok bármelv bankháza, bi- j 7onyos összegű dollár befizetése ellenében a befizetőnek ételmiszmitalványt állit ki. Az igy | váltott élelmiszerutalványt, amely valamely ! Magyarországon élő egyén nevére van kiállítva és csekk jelleggel bír, a befizető ajánlott levél­ben elkrldi annak, akinek nevére az utalvány szól. A címzett az utalványt bemutatja az A. R. A arehouse központi irodájában, (Budapest, Váci­Örömmel kell fogadnunk a közélelmezési miniszter leiratát, most, hogy liszt és minden I^fT Briliánsokat, h&sz^Üt ékszereket, arany é& ezü. t régiségeket igen MAGAS AKBAN megveielre keresünk. 284 Fischer Testvérek ggzS* %tzt Forradalmi mozgalmak Olaszországban Budapest, március 10. A Magyar Kurírnak' jelentik Romából: Az olaszországi közvélemény egyre nyugtalanabb és a feszültség percről­percre nő, hogy a kormány legenergikusabb rendszabályokat volt kénytelen életbeléptetni. Az újból fenyegető forradalommal szemben dél­olaszországi csapatokból karhatalmi osztagokat szervezett, melyeket a rend fentarlására az or­szág különböző részeiben osztod szét. A kor­mány reméli, hogy ezúttal ismét ura íesz a helyzetnek a fenyegetően forradalmi sztrájk­mozgalmakkal • szemben. Az antanthatalmak olaszországi képviselőit arról értesítette a "kor­mány, hogy biztonságukért nem vállalhat fele-1 iősséget. A Franciaország elieni gyűlölet növe­kedőben van, olyannyira, hogy a háború lehe­tősége közbeszéd tárgyát képezi. A külföldön tartózkodó olaszokat arról értesítették, hogy legyenek készen arra az ese're, hogy rövidesen vissza kell témiök. Románia békeföltételei Oroszországgal szemben. Páris, március 10. (M. T. I.) Az Epoca információkat kapóit azokról a fel.'.telekről, amelyeket R mánia a üéketárgyaiáson Orosz­országgal szemben kiköt. Románia követek elsősorban annak a román aranykészletnek a kiszolgáltatását, amely annak idején Oroae­orszagban maradt, mci ptdig Moszkvában van. Követeli továbbá, hogy Oroszország ismerje el Besszarábiának Romániába való bekebele­zését és Romániában tartózkodjék mindenféle bolseviki propaganda terjesztésétől, a belső ügyekbe való beavatkozástól. Cigaretta töltőkI .^Mir^L^ Hédt Speclallíé szjvarkahuvely főraktárában, Szeged, Jókai-utca 11. Telefon 15—20. Jlt Viszontelárusitóknak is legolcsóbb bevásárlási főnék

Next

/
Thumbnails
Contents