Délmagyarország, 1920. március (9. évfolyam, 50-74. szám)
1920-03-02 / 50. szám
4 Horthy fogadtatásának terve. — A kormány tagjai is vele jönnek. — (Saját tudósítónktól.) Horthy kormányzó- i fővezér szegedi látogatásának rendezését előkészítő bizottság nevében dr. Qadl Endre tanácsnok a tanács hétfői ülésén számolt be. Az érdekes ervezet részleteiben még változhat, mégis a nagy es városszerte megnyilvánuló érdeklődésre vaió tekintettel arról a következőkben számolunk be: Horthy Miklós és kísérete Budapesten reggel 6 órakor ülnek vonatra s tekintettel arra, hogy útközben sehol ki nem szállnak, érkezésüket délelőtt fél 10-re várják. A pályaudvar perronján díszszázad várja az államfőt, mely fölött szemlét fog tartani. Ezt követik a katonai jelentkezések. Utána dr. Vasek Ernő főispán tiszteleg. Dr. Kelemen Béla kerületi kormánybiztos és a katonai kerületek parancsnokai Szeged határán fogják Horthy államfőt fogadni. Az állomás perronjáról dr. Vasek és dr. Somogyi polgármester kíséretében az éttermen keresztül az indóház előtti térre mennek, ahová egy emelvényt állítanak föl. A polgármester innen mondja az üdvözlő beszédét Szeged város nevében. Az indóház előtti térség körül lesz zárva s ide csak a fogadó-bizottság tagjait eresztik be. Az üdvözlő beszéd után Horthy és kísérete bevonulnak a városba. Ennek sorrendjét ekként állapították meg: Az első kocsin mennek dr. Szalay és Bottka főkapitányok, utánuk 9 lovasrendőr, majd a 150 főből álló lovasbandérium. Utánuk jönnek a kormánybiztosok, majd Horthy Miklós államfő a miniszterelnök kíséretében. Horthyékat a vezérkari főnök és a szárnysegéd kocsija követi. A kormány többi tagjainak kocsijai jönnek utánuk előre meghatározott sorrend szerint, mely ügyben egy vegyes bizottság fog véglegesen dönteni. A bevonulás lépésben történik. A katonaság, diákság és az egyes egyesületek zászlóik alatt sorfalat állanak az útvonalon. A diadalkapukat Zigler őrnagy, katonai mérnök tervezi és az elsőt a Boldogasszony-sugáruton, a nagykörút keresztezésénél, a másodikat pedig a Gizella-téren fogják felállítani. Lehet, hogy a bizottság csak egy diadalkapu emelése mellett fog dönteni, ez esetben azt a Boldogasszony-sugáruton állítják föl. A Klauzál-térnél a kocsikban ülők kiszállnak, akiket az autókon előre küldött katonai zenekar fogad és a Korzó-mozi előtti téren hatos sorokban álló csapatok elé kisér. Horthy itt szemlét tart, innen a /Tisza-szobor elé kisérik. A szobor előtti kis térségen tábori oltárt emelnek, ahol P. Zadravecz István püspök fog misét tartani. A Vöröskereszt Egyesület egy kürtöt és koszorút nyújt át az államfőnek, a hölgyek pedig csokrokat. Ezt követőleg a csapatok diszmenetben elvonulnak fővezérük előtt, akit délelőtt 11 órakor az altisztek étkezdéjébe kisérnek. Ezután a tisztek fölött tart Horthy szemlét. A városházán lévő fogadásokat öt csoportba osztják. I. A papság, II. a törvényhatóság képviseletében a város tanácsa, III. idegen törvényhatóságok kiküldöttei, IV. hivatalok kiküldöttei és V. egyesületek tisztelgéseit fogadja Horthy. Lehetséges azonban, hogy Horthy a küldöttségek szónokainak egy beszédben fog válaszolni, mint azt Kecskeméten is tette. Innen a Tisza-szállóba mennek, ahol a kistermet a fogadtatások céljaira használják föl, a nagyteremben pedig a diszebédhez terítenek. Az ebéden valószínűleg mintegy 100 meghívott vesz részt. Ezek között szerepelnek minden bizonnyal a városi hatóságok tagjai, a hivaBriliánsokat, hasznait ékszereket, arany és ezüst régiségeket igen MAGAS ARBAN megvételre keresünk. 264 Fischer Testvérek SÍS DBLMAOYARORSZAO talok vezetői, Alsó- és Felsőváros egy-egy polgára stb. A színházban este díszelőadás lesz, melynek programja még nincs megállapítva. A jegyeket a város megvefzi és azokat az egyes testületek között szétosztja. A díszelőadás után vacsora lesz. Megjegyezzük, hogy Pest-, Csongrád-, Csanád-, Bács- és Torontálmegyék küldöttségét is meghivják a ritka alkalomra és minden jel arra vall, hogy Szeged Horthy Miklóst ugy fogja fogadni, amint azt az ország első embere megérdemli. Illetékes helyről nyert értesülésünk szerint a látogatás időpontja egyelőre még bizonytalan. HÍREK A „Szerelem vására" legújabb jelenetei a városháza folyosóján. — Az Ideges színigazgató. — A „Szerelem vására" cimü amerikai operett további előadását hétfőn reggel dr. Bottka főkapitány betiltotta. Ezen betiltó rendelet kézhezvétele után Almdssy Endre színigazgató megjelent a városházán s mivel a főkapitányt szobájában nem találta, dr. Vasek Ernő főispánhoz akart felmenni, de a közgyűlési terem előtt találkozott a főkapitánnyal, akinek intézkedését oly erős szavakkal és emelt hangon kritizálta, hogy a folyosón tartózkodó közönség is figyelmessé lett a vitatkozásra. Bottka főkapitány egész nyugodtan lement a kihágási bírósághoz és panaszt emelt Almássy ellen közbotrány okozásáért. A kihágási bíróság jegyzőkönyve, melyből az eset lezajlása tisztán kiviláglik, a következőképen hangzik: „Háromnegyed II órakor a polgármester ur szobájából kijövet a közgyűlési terem előtt levő folyosón reám támadt Almássy Endre, a szegedi színház igazgatója, hogy a ma reggel hozott azon határozatomat, mellyel a Szerelem vására cimü darabnak a további előadását megtiltottam, vonjam vissza, mert engem ezzel az intézkedésemmel a keresztényszocialisták ugrasztottak b£ Közöltem vele, hogy engem hivatalos kötelességem teljesítése közben ugrasztani nem lehet, mert a darabot a sugópéldányból elolvastam s ennek az elolvasása után jutottam arra a meggyőződésre, hogy ezt a darabot a mai időkben előadni nem lehet. Almássy erőszakolni próbálta, hogy határozatomat változtassam meg, de én kijelentettem, hogy ezt csak felettes hatóságom, a kerületi rendőrfőkapitány teheti meg. Ajánlottam neki, hogy forduljon haladéklanul oda. A beszélgetés részemről a legnagyobb higgadtsággal folyt. Almássy azonban egyre indulatosabb és vörösebb lett, egyre lármásabb hangon beszélt, ugy hogy a folyosón tartózkodó 20—30 főnyi közönség megállt és arra fordult. Mikor azután végre is látta Almássy, hogy skandalummal is hiába fenyegetődzik, köszönés nélkül otthagyott ezzel a kifejezéssel: ez disznóság! s ezzel lerohant a lépcsőn. Ez ügyben dr. Árvay Ferenc kihágási biró kihallgatta Tamás Sándor főhadnagyot, aki az eset szem- és fültanuja volt elejétől végéig. Tamás mindenben Bottka előadásához hiven adja elő a botrány részleteit, csak hozzáfűzi még. hogy Almássy több izben hangoztatta, nez terror, a legerősebb terror" szavakat. Továbbá, hogy ezt is mondta : „Nem tudják az urak, hogy olyan dajabot keli előadni, amelyhez nekem közönségem is van, miből fizessem a tagokat". A kihágási biró az ügy tárgyalását kedd délelőtt 10 órára tűzte ki, amikorára Almássy Endrét is megidézik. Almássy kijelentette, hogyha a rendőrfőkapitányság tiltó rendeletét vissza nem vonja, még kifizeti a tagokat és a színházat bezárja. — Az impérium átvétele. Dr. Vasek Ernő főispán és dr. Somogyi Szilveszter polgármester hétfőn déli 12 órakor megjelentek de Tournadre francia tábornoknál és átvették Szeged város impériumát. Szeged,1920 március 2. — Hódmezővásárhely és a Tiszántúl kiürítése. A szegedi körletparancsnokság közli: Március hó 2-án megkezdődik a tiszántúli területnek a Körös torkolattól délre eső részének a kiürítése is. E célból 1-én délután Budapestről Foister angol őrnagy vezetésével egy ottani antant-bizottság érkezett Szegedre, amely a kiürítésnél közreműködik. Március 2-án reggel 5 óra 30 perckor Szeged-Rókus állomásról vasúton egy század indul Hódmezővásárhelyre, amely délelőtt 9 órakor az antantmisszióval együt» oda bevonul és felváltja az ottlevő román csapatokat, amelyek azután elvonulnak keletre. Március 2-án délután 1 órakor Csongrádról egy század Szentesre, egy szakasz pedig Mindszentnél a kompon Mindszentre bevonul. Március 4 én Szegedről egy gyalogzászlóalj vasúton Hódmezővásárhelyre megy és a továbbiakig ottmarad. Kecskemétről ugyancsak március 4-én egy zászlóalj vasúton Cegléd—Szolnokon át Szarvasra szállíttatik, amely a továbbiakig ottmarad. Az antant-misszió Hódmezővásárhelyről pár nap után Szentesre megy. Szarvas, Hódmezővásárhely, Algyő vonalától keletre a további megszállás csak egy későbbi időpontban (körülbeiül március 9-én) lesz végrehajtva. — Ezúton közhírré tétetik, hogy a Tiszán át a közlekedés továbbra is tilos, az átjárók lezárva maradnak, átjárás csak Csongrád, Mindszent, Algyő és Tápénál van megengedve, külön igazolvány alapján, amelyet a csongrádvármegyet katonai állomásparancsnokság, többi részéről a szegedi utievél-osztály (Szentháromság-utca 2.) a rendőrség előzetes igazolványa alapján ad ki. Körletparancsnokság. — A Kúria uj elnökének kinevezése az uj kormány kinevezése után történik meg. Az uj elnök Rdcz Zsigmond, a mostani másodelnök lesz. —Kinevezések a szegedi katonai körletben. A magyar nemzeti hadsereg fővezérsége kinevezte a szegedi gyaloghadosztály parancsnokává bulcsi Janky Kocsárd huszárezredest és egyidejűleg megbízta a szegedi katonai 'íörletparap.esnokság ideiglenes vezetésével. S'.aribródi Pleplár Lajos alezredes, eddigi körletparancsnok, mint parancsnokhelyetles marad Szegeden. A körlet parancsnokság tisztikarától Pleplár alezredes hétfőn délelőtt 10 órakor búcsúzott el és utána a tisztikar Janky ezredest üdvözölte. A szegedi gyalogdandár parancsnokává Balogh Sándor ezredes neveztetett ki. — Megalakul', a Mureumbará'ok Egyesülete. A kulturára való törekvés megnyilatkozása az az alakulat, ami vasárnap történt Szegeden, ahol dr. Szalay József kerületi főkapitány, dr. Tonelli Sándor kamarai titkár és Móra Ferenc, a városi muzeum és a Somogyikönyvtár igazgatója kezdeményezésére megalakították a Muzeumbarátok Egyesületét Nem lesz ez alapszabályok alapján működő egyesület, hanem a magyar kulturának támasza és istápolója. Tagja lehet mindenki, aki évenkint 250 korona dijat fizet A begyült tagsági dijakból a Somogyi-könyvtár állományát és a városi muzeum kincseit fogják bővíteni, gazdagítani. Minden támogatásra érdemes ez az alakulat, amely nemcsak városunk kulturális intézményeit kívánja fejleszteni, de a magyar kulturát törekszik szolgálni Az alakuló ülést dr. Szalay József vezette és örömmel jelentette, hogy az uj alakulatnak már is hatvan tagja van Biztosra vehető, hogy ez a szám nagy arányokban fog növekedni Az alakuláson megválasztották az iutéző bizottságot, amelynek vezetője Móra Ferenc, a Somogyi-könyvi j és a városi muzeum igazgatója lett, mig ÍZ intéző-bizottság tagjai dr. Szalay József, dr. Tonelli Sándor és bégavári Back Bernát lettek. Titkamak Cs. Sebestyén Károlyt választották meg. A tagul jelentkezők az évi 250 korona tagsági dijat a Szeged-Csongrádi Takarékpénztárba fizetik be. — A hadifoglyok hazahozatalának céljaira gyermekelöadást Kndezteka Bárójózsikautca 40-ik szám alatt. Nadányi Mariska, Nadányi László, Flamm Feri és Pollák Erzsike működtek közre. Az előadás a hadifoglyok javára 62 korona 30 fillért eredményezett."