Délmagyarország, 1920. március (9. évfolyam, 50-74. szám)
1920-03-30 / 73. szám
Francia diplomáciai képviselet Budapesten. Budapest, március 29. Franciaországnak eddig volt diplomáciai képviselete Budapesten, tgnap este Párisból Bécsen keresztül Budastre érkezett hí jón Foucliet, a francia kormány )|omáciai megbízottja két munkatársa kiséreoen. Elsősorban meglátogatta Graziani táborcot, a katonai misszió vezetőjét. A misszió ábbra is Budapesten marid. A francia diplo- | ta a Hungária 112. szobájában szállt meg, )an a teremben, amelyben valaha Kun Béla ott. S,iged, 1920 március J0. DBLMAOYARORSZAO HIREK Dr. Kelemen Béla Vásárhelyen és Szen. Vásárhelyről jelentik, hogy dr. Kelemen la került.i kormánybiztos ott idózótt. Kije- j itette, hogy addig is, amig a demokratikus asztójog alapján a törvényhatósági bizottság szeültiet, a régit fogják összehívni s az fog ndoskodni a költségvetésről és a megüresett állások betöltéséről. A kerületi kormányztos Hódmezővásárhelyiől Szentesre utazott. — Jlhar nyugati részének kiürítése. udapestről jelentik a Magyar Kurírnak: Hajdu rmegye felszabadulása után megkezdték a mánok Bihar vármegye nyugati részének kiitését is. Eddig már elhagyták Sárándot, írtest, Nagylétát, Derecskét, HosszupáLyit és erettyóujfalut. Az wáliök teljésen létarölták eket a színmagyar községeket. Nagyiétárói lurcolták az egész elöljáróságot. Az elöljárók ne az volt, hogy megtagadták Románia, száára az adószedést. Egy oláh főhadnagy 60 sendőrrel. visszatért Nagylétára, letartóztatta elöljáróság 12 tagját és mindannyiukat elbrcolta Nagyváradra. Az oláhok fel akarták ujtani a községet, ámde ezt idejében megadáiyozták a magyarok. A felháborító esetről entést tettek az antant-missziónak. Ugyancsak (hurcolták az oláhok Földes község körjegyzőid, Fodor Uyulát is, aki a község lakosságáik marháit védelmezte. — Külföldi segélyakciók magyar gyermeek érdekében. A hollandiai üdültetésre az *ö60-asgyermekcsoport. mihelyt Németországán a rendes közlekedési viszonyok helyreillanak, Szegedről elindul. A hollandiai üdül* ttésre felvett gyermekek jelentkezzenek folyó tö 30-án, szerdán délután 4 órakor a fiatalkorúak felügyelő-hatóságánál (kir. ítélőtábla). k Hollandiában üdülő gyermekek tanulmányaikat ott tovább folytatják. A hollandiai misszió ugyanis intézkedett, hogy ott magyar iskolák közben tartassanak, azért Bupapeströl tanítók fc tainitónök is kimennek Hollandiába, április hó 6»tól kezdve ugyanolt a svájci üdültetésre is lehet jelentkezni naponkint délután 4-5 óra között. Csak 6-13 éves fiuk ás 6-16 éves leányok vétetnek fel. — Dr. Thiering iparoktatási főigazgató. Dr. Thiering Oszkárt, a szegedi felsöipariskoia igazgatóját Magyarország kormányzója iparoktatási főigazgatóvá nevezte ki. — Szegedre érkezett a vadvizek levezetésének kormánybiztosa. Szombaton Szelídre érkezett dr. Udrdnszky József koimánytiztos, akit a belügyminiszter a szegedviJéki bel-és vadvizek levezetési munkálataival megbízott. A kormánybiztos hétfőn tanulmányozás téljátólkimcnt a vadvizek által elöntött teiületre. — Makót és Orosházát hétfőn csapataink ••gazállottáh. A románok hétfőn reggel Kmiltak ki Makóról és Orosházáról Ugyanikor a román csapatokat folyton nyomon »övető magyar nemzeti hadsereg bevonult e 'irosokba. A magyar hatóságok az impérium "vételére hétfőn reggel 6 órakor indultak Swged-Rókusról. Dr. Battlay Gejza, CsanádHegye és Makó újonnan kinevezett főispánja jjdanyilatkozott, hogy Arad- és Torontáknegye Elszabadult területei valószínűleg Csanádjiegye közigazgatása alá kerülnek. Hétfőn Kiben a magyar nemzeti hadsereg a közönig lelkes ovációja közepette bevonult Makóra * Orosházára. Az államrendőrségi szervezet ••iktatása végett dr. Szalay József kerületi rendőrfőkapitány szintén Makóra utazott. Visszatelepülök és privátügyben utazók egyelőre nem utazhatnak. Brről kdlön rendelkezést bocsájtanak ki. — öt napig nem közlekednek Szegedről és Szegedre a vonatok. A szegedi üzletvezetését' forgalmi osztálya közű, hogy április 1-től április 5-ig bezárólag Szeged—Cegléd között a 712/a, 7Ü/a számú vonatok, április 5-én Kecskemét—Tiszaük közölt a 4511, 4512/a számú vonatok, Szolnok—Kiskunfélegyháza között a 421 l/a, 4214 számú vonatok, április 2-álól április 6-ig bezárólag Szolnok—Hódmezővásárhely között 431 l/a, 4314/a számú vonatok, ugyanezen a napokon Hódmezővásárhely-Szeged között a 4009/5099 és 5024/4004 számú vonatok közlekedését beszünteti. — A M. T. I. jelenti: A MAV . igazgatóságának értesítése szerint az ünnepek alatt elmaradt széntermelés következtében csütörtöktől, április 1-től kezdve április 5 ig, hétfőig beiárólag a Budapest nyugati pályaudvarról délelőtt 8 25 perckor Szegedre induló 712/a, valamint Szegedről délután 3 45 perckor Budapestre érkező 713/a számú vonatok nem fognak közlekedni. — Megveszi a város az Engel-nyomdát. A város tanácsa néhány hete folytatott tárgyalások alapján elhatározta, hogy az Gngel Lajos-féle nyomdát papirkészietével együtt egymillió és kilencszázezer koronáéit megvásárolja. A nyomda átvétele még e hó végéig megtörténik. Az átvételt dr. Turóczy Mihály főügyész eszközli. — Tényleges és nyugállományú tisztek felvétele a katonai mező- és kertgazdasági tanfolyamra. Az albertfalvai katonai mező- és kertgazdasági tanfolyam ujabb harmadik évfolyama felállíttatott. A tanfolyam előrelátható tartama 1920 április 1-töl 1920 november 30-ig. A tanfolyam célja: csapatszolgálatra nem alkalmas tiszteknek lehetőleg saját gazdaságukban szakképzettséget nyújtani. A gyakorlati és elméleti oktatást a tanfolyam eddigi albertfalvai telepén és tantermében nyernek a hallgatók oktatást és foglalkoztatást délelőtt és délután. A gyakorlati foglalkoztatás is mindenkire kötelező. A hallgatók egy része közös elhelyezést kaphat a telepen, a többiek künnlakók (átvonulási szállás), a bevezényelt ténylegesek a ténylegességig, a nyugállományuak pedig nyugilletményeiket kapják a tanfolyam tartamára. Pályázhatnak csapatszolgálatra nem alkalmas tényleges szolgálatot teljesítő és nyugállományú tisztek. A pályázati feltételek személyes megjelenés utján március hó 31-ig tudhatók meg, amikor is a felvételre vonatkozó összes tudnivalók részletesen közöltetnek. — Mégis csak fizetni kell a felemelt gizés villanyárakat. Megírtuk, hogy a varos, miatán a légszeszgyár az árfelemelesi határozatban közölt feltételeket nem teljesítette, visszavonta az árak felemelése iránt hozott határozatot és ezzel megszűnt a közönség fize1 tési kötelezettsége is addig, amig a felebbezési i kérvény felett a miniszter nem dönt. A légszeszgyár most egy ujabb beadványában azt I irj^ hogy a kikötött feltételeket hajlandó teljesíteni s kéri, hogy engedtessék meg neki a február hóra járó magasabb iiletókek beszedése. A tanács tekintettel arra a körülményre, hogy a Szegeden járt miniszteri szakértő véle1 ménye szerint a gáz- és villanyárak felemelése ! indokolt volt, a légszeszgyár kérelmét teljesi: tette. A közönségnek tehát mégis meg kell fizetni február 22-ig a felemelt gáz- és villanyárakat. A február 22-e után fizitendó árakat a tanács akko>- állapítja meg, ha a miniszter leI irata megékezik. -- A vasárnapi szabad átkelés Újszegedre. Az újszegedi hidat vasárnap délután 1 órakor megnyitották. Odaát szabad volt a tartózkodás, de csak a népligetben Nen nagyon sokan 1 éltek az engedéllyel, amely délután 6 órakor l lejárt. A vámpénztáruok jelentése szerint 2500 | jegyet szolgáltattak ki vasárnap délután. — A piarista tanárok fizetésrendezése. A piarista tanárok fizetését nemrégiben a városi alkalmazottak fizetésével együtt rendezte a várus, Singer Kornél rendfőnök must beadi vánnyal fordult a tanácshoz, amelyben kéri, hogy a tanárok fizetését, miután háxtartáiuk testületileg van szervezve, a rendfőnökségnek utalja ki a város. A város a kérelmet teljesítette, kikötve, hogy a rend a fizetéseket csakis a szegedi piaristák háztartásának ellátására használhatja fel. — A románoktól halálraítélt hét magyar tiszt. A félhivatalos román Öűm/am-ügynökség jelenti: A legfőbb hadbíróság elrendelte, hogy a nagyszebeni politikai törvénysarfk uj vizsgálatot rendeljen el a kolozsvári haditörvényszék által halálraítélt hét nagyváradi katonatiszt ügyében. A pör fővádlottja Cserey alezredes és Csécsy ezredes voltak. A legfőbb hadbíróság megsemmisítette a kolozsvári haditörvényszéknek Qály Zoltán főhadnagy és Gampe Lajos zászlós ellen hozott halálos Ítéletét is. * . , — ötvenhét menekült tisztviselő. Újvidékről és Kikindáról 57 magyar tisztviselőt és családot utasítottak ki a szerbek. A polgármester intézkedett, hogy a menekültek, kik április elsején érkeznek Szegedre, ideiglenes szállást kapjanak a 1 Ítélőtábla üres termeiben, ahol a megszállás alatt a francia térparancsnokságnak volt a hivatala. — Tojás érkezik Szegedre. Hódmezővásárhelyről a városi tejcsarnok közvetítésével a jövő hét elején 30.000 tojás érkezik Szegedre, amit a fióktejcsarnokok 170 koronás árban fognak kiárusítani. A hatóság elhatározta, hogy a központi tejcsarnok raktárában egymillió tojást konzerváltat, amelynek kiosztását szeptemberben togják kezdeni, amikor a gazdaságok nem produkálnak tojást A központi tejcsarnok igazgatóját megbizták, hogy a tojást a felszabadalt tiszántúli területen vásáro ja meg.' A tojást mész, só és viz közé rakják. A konzerválás a tojás izén kissé megérzik, de azért teljesen egészséges marad. — Lehet váaárotnl a Tiszántúlon. A közélelmezési miniszter a hatóság kérelmére megengedte, hogy a város lakossága a tiszántúli területeken Hódmezővásárhelyig háziszükségletének megfelelő mennyiségben élelmiszereket vásároljanak. A miniszter az üzérkedések megakadályozása céljából a szóbanforgó élelmiszer bevásárlókat igazolványkényszerhez köti. As igazolványokat a város küzélel nezési Ügyosztálya állítja ki, az országos közélelmezési kirendeltség láttamozásával. — tlomor István nyugalomba voaalL A pedagógiának régi és elismert mestere: Hom9f István, a szegedi főreáliskola érdemes igazgatója, négy évtizedet meghaladó tanári működés után nyugalomba vonult. Amióta Homor István Szegeden fejtette ki áldásos működését, sokat nyert a város kulturája. Megértő, lelkes és nyájas tanára volt annak az intézetnek, melyben az ifjúság hazafias szellemben való tudományos kiképezése rá volt bízva. A főreáliskola, ahol már régebben mint igazgató működött, az ö körültekintő vezetése alatt méltó hirnévre tett szert az országban. Generációkat nevelt fel Homor István. Atyailag bánt a tanuló ifjúsággal, amely minden időben szeretettei vette körül a jeles pedagógust. — A városi alkalmazottak kérelme). A városi alkalmazottak két beadvánnyal foréaltak a város tanácsához. Az egyikben kérik, hogy a pénzlebélyegzés miatt részükre kiutalt 600 korom előleget a város öt részlet* ben vonji le fizetésükből A tanács két rés* letben engedélyezte az előleg megt uitését. A másik beadványban, miután természetbeal ellátásban ugy sem részesülhetnek, kérik a tanácsot, hogy progresszív alapon egyszeri rendkívüli segélyt szavazzon meg részükre. A tanács távira oznl fog a miniszterhez, hogy rendkívüli segély folyositásat engedélyez-e, mert szóban forog, hogy a városi tisztviselőkről, általában a közalkalmazottakról az állam egyöntetűen fog^gondoskodni. — Egy volt szegedi újságíró öngyilkos kísérlete. Budapestről jelentik: Viszi Ferenc volt szegedi ujságiró, a Fidibusz szerkesztője az Adria-szállodában lévő lakásán öngyilkossági szándokkal ópiumot ivott. A mentők a kórházba vitték, állapota életveszélyes. Valószínűleg anyagi nyomorúság birta az öngyilkossági kísérletre.