Délmagyarország, 1920. február (9. évfolyam, 26-49. szám)
1920-02-07 / 30. szám
D8LMAGY ARORSZAO Genf, teorusr 6. antant Bulgária és m Friedrich István Prága, tebr. 6. A _ han is nagy érddrtMéssri kísérik. Egyes politikusok vtiawtayt szerint, ha Franciaország a háborút újból megindítana. Csehországra nézve a szövetség esete állana fenn. ugy hogy Németországnak a cseh csapatok bemasirozásával is mxmot keit v^frtt. Románia nem akarja a magyar terűleteket kiüríteni. Budapest, február 6. Bécsből jelentik: Az antantlapok közölték azt az ultimátumszerű jegyzéket, amelyet a megszállott magyar területek kiürítése ügyében a Legfőbb Tanács a román főparancsnokhoz intézett Románia egyáltalán nem hajlandó a szövetségesek Legfőbb Tanácsa határozatát respektálni. A román kormány a mult héten jegyzéket intézett az összes nagyhatalmakhoz, amelyben tiltakozik a magyar területek kiürítésére vonatkozó parancs ellen. A román kormány a magyar békejegyzékkel szemben azt követeli, hogy az antant a Tiszát szabja meg végleges határul, mert a békeszerződésben megjrfOlt halár stratégiai szempontból rendkívül kedvezőtlen és egyáltalán nem biztosítja Románia uralmát Erdély felett, mert egy később tetaOvetkező meglepő magyar támadás esetén a határvédelem nagy nehézségekbe ütköznék. A jegyzék arra is hivatkozik, hogy Nagyrománia keleti határait Szovjet-Oroszország állandóan veszélyezteti és hogy a román hadsereg kellően védekezhessék, szükséges, hogy nyugaton olyan határai legyenek. amelyeket csekély létszámú haderővel tarthat fenn. Ennek a jegyzéknek a támogatására a román kormány Párisba küldötte rendkívüli diplomáciai misszióval Cantacousene herceget és Gika herceget. A nagyhatalmak Románia ujabb jogosulatlan követeléseit semmi szín alatt sem teljesítik és amennyiben a román kormány feunár hó 15-ig nem üríti ki a megszállott magyar területeket a békeszerződésben megszabott határokig, az antant retorzióval él. Egyesek szerint fenn áll még annak a lehetősége is, hogy Romániát teljes blokád alá helyezik, sőt a szövetségből kilépettnek tekintik. Közelebb a magyar kérdés alakulásában nagy fordulatok várhatók. Itteni diplomáciai körök megerősítik azt a hirt, hogy a lengyelországi kormány Magyarorszag érdekében erélyes hangon interveniált az ötös tanácsnál. . - - . í Miilerand a külpolitikai helyzetről. I Páris, február 6. (A M. T. I. szikra távirata.) i Millera,id miniszterelnök szerdán délután megjelent a külügyi bizottság eiőtt, hogy tájékoz- Í tatást nyújtson a külpolitikai helyzetrói. A miniszterelnök hangoz^tta, hogy a szövetségesek- | nek rendelkezésükre allanak a békeszerződés j végrehajtásahoz szükséges fegyverek. A kormány eltökélt szaniéka, hogy * békeszerződés valamennyi határozmánvát vegreha|tatji. Oroszországról czólva kijelentette, hogy abban az j esemen. ..a Oroszország megtámadna a szomszédságában élő nemeteket, amelyek függetlensége mos: isu?eneiett el. a szövetségesek : támogatásukra sietnélek. Eóben a szellemben lártak el akkor. arpi*rr regyvereket és hadianyagot küldtek a ic gyeleknek. hogy magukat védhessék A mWs február 5. (M. T L) A kormány tagjai február 5-én, csütörtökön délelőtt 11 órakor ffaszdr Károly niniszterdnók elnöklete alatt minisztertanácsra ültek össze, amelyen nagyatádi Szabó István és sokorópátkai Szabó István mmisrterek kivételével a kabinet \nto-. mennyi tagja résztvett. A minisztertanács > jegyzőkönyvet Bárczy István miniszteri tanácsos vezette. .... •* - i A minisztertanács behatóan foglalkozott a Tisza-gyilkosság ügyében Almássy Denise grófnő által a minisztertanácshoz intézett beadványa és ezzel kapcsolatban a Friedrich István hadügyminiszter személye ellen intézett támadásokkal. A minisztertanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kérdés igazságszolgáltatási részét a politikai résztfii külön . választja. Friedridt István hadügyminiszter előadása után Beniezky Ödön belügyminiszter reflektált a beadvány őt érdeklő részére és a minisztertanács megállapította, hogy a belügyminiszter alá tartozó hatósági közegek részéről nem történt semmi olyan ténykedés vagy mulasztás, amely az igazaág felderítését bái milyen tekintetben befolyásolhatta volna. Folytatólag az igazságfigyminiaxter Hatász Lajos főállamügyész identésél tényállásról. A főállamügyész megállapította, hogy Hűttner Sándor terheltnek teljesen magában álló tárgyi adatokkal nem támogatott, ingadozó és a vallomás kitevő egyéniségénél fogva fs teljesen megbízhatatlan vallomása Friedrich Istvánnal szemben a törvény által megkívánt nyomatékos gyanú felkeltésére a legtávolabbról sem alkalmas. Az alapos gyanú fenn nem forgása tehát a birói eljárásnak Friedrich István ellen való megindítását a Bp. I. §-n értelmében kizárja. A minisztertanács a főállamügyész jelentését tudomásul vette. A beadványnak azzal az utalásával szemben, amely szerint a magyar igazságszolgáltatás érimetlenségét is veszély fenyegeti arra az esetre, ha a hadügyminiszter az állásában marad és az Ugy ebben a stádiumában kerfll birói'döntés alá, a minisztertanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a magyar bíróságnak törvényesen biztosított függetlensége és a legválságosabb politikai viszonvok között kipróbált és a jelen ügyben követett eljárás eddigi folyamata alatt is tanúsított teljes pártatlansága feltétlen biztosítékot nyújt abban az irányban, hogy ez az Ugy is minden politikai és személyi szempontokra való tekintő nélkül kizárólagosan a tárgyi igazság követelményeiI nek megfelelően fog birói elintézést nyerni. I A kérdés politikai részét illetőleg a kormány álláspontja az, hogy tekintettel a koncentrációs kormány megalakulási módjára, az egyes mií nisztereknek a kormányban való megmaradása kérdésében az a párt illetékes határozni, amelyhez az illető miniszter tartozik. A minisztertanács a beadvány politikai részével va'ó további foglalkozást nem tartja szükségesnek. % tíC" mi a vasárnap 10 fog fbflalknanL A rmnisztfTtanács délután 3 órakor ért véget. Van már kenyér — de nincs már pénz. Erii. használt ékszereket, -.rany ea eziisi régiségeket gen ,YIAGA$ \RBAN ncgvételre keresiir^- 2M fischer Testvérek (Saját tmtásttómktól.) AM csak egy héttel ezelőtt járt a Klauzai-tén kenyéroiacon. megdöbbenve éa bosssanlmdva észlelhette, hogy a piac tetyoen üres. Néha kunertwkedett egy-két p^nnftfr néhány darab kenyérrel, amit a várakozók nagy tömege egy pillanat alatt szétkapkodott Nemcsak, hogy fehér kenyér nem volt látható a piaconT de még barna, csetteg fekete kenyér is alig került eladásra. Azt a keveset pedig, iffM'f * a pekmesterek TI égis piaci eladásra szántak, lehetetlennél isnetetlenebb árakon kellett megvásárolni. Alig néhánv hét alatt, amig ez a siralmas állapot tartott. 200—300 percenttel emelkedett a kenvér ara. A legközönséeeseoH barna kenyér kilóját ía 24—30 koronával kellett megfizetni. A kenyér helyett a zsír, vagy vaj és cukor nélküli málé és a tökmag vette át a főszerepet a szegedi közel látásban. Ka pedig valaki ma megy végig a szegedi kenyérpiacon, jóleső örömmel konstatálja, hogy a pékek alig férnek el egymás mellett, annyian vannak és a hatalmas kenyérhegyek alatt, amit reggelenként piacra hoznak, valósággal rtvóg a föld. Több a pék, mint a vevő. a málé és a tökmag pedig a nappali piacról kiszorult. Csak az esti sötétségben foglalják el szégyenkezve helyüket a málé és tökmag árusok a korzónak azon a helyén, ahol régente virágokat szoktak árulni. Az tény, hogy a város mindmáig nem kapta meg a Jugoszláviában vásárolt lisztet. A városi liszt még mindig a nagykikindai állomáson pihen és miután az egykori Nemzetközi Élelmezési Bizottság minden utánjárása és fáradozása a liszt behozatala iránt céltalannak bizonvutt, nagyon valószínűtlen, hogy a városi liszt a közeljövőben a lezárt határsorompókon átjusson. Mindmáig nem sikerült behozni azt a husz vagon lisztet sem, amelyet Hoffmanm János szeneit Jugoszláviában. A lisztet szállító hajó talán már bele is fagyott a Tisza jegébe valahol Szerbkeresztur mellett. Az utóbbi hetekben általában nem érkezett számott»;wő iisztmennyiség a városba, honnan hát az a rengeteg kenyér, amit a szegedi pékek apónként kisütnek? Nemrégen még mindnyáján arról panaszkodtak, hogy egyáltalában nincs liszt nincs miből sütni, honnan került és kerül tehát elő az a lisztmennyiség, amelyet most nap-nap után ken vérnek feldolgoznak éa 26 koror. nás árban árusítanak? Ez olyan kérdés, amelyre nem nekünk kell megtelelni. Egész határozottan megállapítható, hogy a szegény ember bőrére az utóbbi időben Idküsmeretlert spekuládó folyt a liszttd. hogy a kenyér mennél drágábban kerüljön a Tiacra. Amig a 1 atoság ragaszKoaort a ' i—16 koronás kenyerárakkoz, csak azok a pék-* sütöttek. akik a hatóságtól olyan árban ;<aptak lártei, hogy >zok megfdelő nyereségre szert ehettek. Mióta pedig a hatóság bdenvugodott aoba. a gondolatba, nogy a szegény ember 26 koronát is bátran fizethet egy kiló kenyérért, a pékek sorra kirukkolnak és bőven sütik a KtNDERESI G70RQ7 (BAMBII N US-BÜFFÉ o csemege- ás éleim iazer-csarno ka <» Szeged, Faket-sas-u. (Keleti-palota.) Telefon 836. ffleleg tízóraik választékos ebédek éa vacsorák, finom felvág itak, aült malacok, libamáj éa töpörtő, sajt, vaj, tojás, sütemények, gyümölcsök, borok, pezsgők, likőrök, sör. Szolid, tiszta és figyelme* kiszolgálási