Délmagyarország, 1920. február (9. évfolyam, 26-49. szám)

1920-02-25 / 45. szám

Szeged, 1920 február 25. — A Magyar Hók Nemzeti Szövetségének szegedi elnöke, dr. Kelemen Béláné, felkéri az elnöki tanács tagjait a folyó hó 25én, szerdán délután 3 órakor a városháza tanácstermében megtartandó értekezleten való szives megjele­nésre. Az értekezlet tárgya a Délvidéki Liga szegedi ünnepélyes megalakulásában való rész­vétei. — Diplomájuktól fosztja meg az egyetei a bolsevizmus és a forradalom vezetőit Budapestről jelentik: Egyik estilap értesülése szerint' a budapesti egyetem bölcsészeti karán előterjesztést tettek, hogy az egyetemnek biz­tosított jogok alapján dr. Pogány József, dr. Lukács György, dr. Varga Jenő és Kunfi Zsig­mond, akik itt nyerték el diplomájukat, a dok­torátustól megfosztassanak. Értesülésünk szerint — irja a 8 Orai IJjság — a bölcsészeti kar a javaslatot elfogadta és felterjesztette az egye­temi tanácshoz, ahol ki fogják mondani a 4 kommunista-vezér megfosztását diplomájuktól. Ezzel egyidejűleg a jogi karon is legközelebb foglalkoznak és azt fogják javasolni, hogy dr.^ Ágoston Pétert, dr. Rónai Zoltánt, dr. Landler* Jenőt jogi doktorátusoktól megfosztotiaknak nyilvánítsák ki. Az orvosi karon dr. Hambur­ger Jenő diplomájának érvénytelenítését fogják javasolni. Javasolni fogják továbbá azt is, hogy - dr. Jászi Oszkárt és gróf Károlyi Mihályt, akiket szintén a budapesti egyetemen avattak doktorokká, diplomájuktól hazaellenes műkö­désűkért megfosztják. — A Szegedi Lloy^Társulat elnöksége ez uton értesiti tagjait, hogy a nemzeti hadsereg céljaira, indítandó gyűjtés tárgyában a Szegedi Kereskedők Szövetségével folyó hó 25-én, szer­dán áélután 5 órakor a Lloyd-Társulat helyi­ségében együttes ülést tart és kéri tagjait, hogy azon mennél számosabban jelenjenek meg. — Uj tiszai hid Csókánál. Az U. N. jelenti: Csókán uj tiszai hidat építenek az oláhok, akik Szeged elkerülésével akarnak V3suti kap­csolatot létesíteni a bácskai és báráli hálózatok kőzött. — Emlékistentisztelet a zsinagógában. A Szentegylel ez évi emlékünnepélyét február 26-án, csütörtökön délután Öt órakor tartja. Az emlékbeszédet Löw Immánuel főrabbi mondja. Ezt megelőzőleg négy órakor szentcgyleti köz­gyűlés lesz. — A spanyoljárvány lefolyása. A spanyol­járvány egyelőre megszűnt a városbán s mint közöltük tegnap, a járványb'zottság is fel­oszlott. A járvány statisztikája szerint eddig 639 megbetegedés történt a bcltei ületen, 168 a tanyákon s összesen 4^ haláleset. A halálozá­sok arányszáma tehát még 10 százalék sem volt. Vasárnap óta a főorvosi hivatalhoz ujabb megbetegedésekről nem érke tek jelentések, ami elsősorban a kedvező időjárásnak kö­szönhető. A járvány vehemenciája esetén a járványbizottság ismét megalakul s életbe­lépteti a szükséges ó intézkedéseket. Való­színű, hogy a járvány lanyhulása csak ideig­lenes s csak addig tart, amig a szép idő. Kívánatos tehát, hogy a közönség továbbra is óvatosan viselkedik s ne kere se a fertő­zésre alkalmas helyeket. — A Dugonics-Tá saság kizárt tagjaű Fel­fokozott érdeklődéssel várta Szeged irodalom és nv/észét iránt érdeklődő közönsége annak a gyűlésnek az. eredményét, amelyet a Dugo­nics-Társaság igazgató-választmánya liélfőn este tartott. A gyűlésnek dr. Szalay József volt az elnöke s tárgya volt az igazoló-bizottság jelen­tése a Társaság tagjainak a proletárdiktatúra alatt tanúsított magatartásáról. Az igazoló­bizottság tagjai: Homor István, Cserzy Mihály és Palotás Fausztin ezredes a Dugonics-Tár­saság összes tagjait igazoltnak jelentették ki, kiveve Szalay János és BródL Mihályt. Az igazgató-tanács ehhez képest a két tag kizárá­sát fogja jtvasoini, a március 7-én tartandó közgyűlésnek. Elhatározták, hogy az ekként megüresedett tagsági helyeket egyelőre nem töltik be s hogy a legközelebbi felolvasóülé­sükön 5 koronás belépti dijakat fognak szedni. Az ekként befolyó jövedelmet a nemzeti had­sereg javára fcrdilják. Somlyódy István és DBLMAOYARORSZAO Ujlaly Anlal indítványozták, hogy a társulat tiszteletbeli tagjává válasszák Zadravccz István tábori püspököt. Az igazgató-tanács az indit­ványt a közgyűlés elé terjeszti. — Az uj lakásrendeletben előirt átszerve­zési munkálatok miatt a lakáshivatalt folyó hó 27-én, 28-án és március 1-én (pénteken, szom­baton és hétfőn) zárva tartják, az e napokra kitűzött tárgyalások elhalasztatnak és ujabb idézőket bocsátanak ki. — Nincs fOtőanyaga a bábaképezdértek. Dr. Kiss Menyhért tanársegéd arról értesítette a polgármestert, hogy az állami bábaképezde fája feljesen elfogyott és ha sürgősen nem kapnának fát, kénytelenek lennének az intézetet bezárni. A polgármester nagynehezen tudott a közélelmezési hivataltól 30 métermázsa rőzsét szerezni a kórház részére, mely mennyiség 1 napra biztosítja a bábaképző füthetóségét. Utólag nyert értesülésünk szerint sikerült a hadOiztos­ság révén egy egész vagon fával a bábaképez­dét zavarából kisegíteni. — Müvészliázasság. Gergely Sándor, a kiváló szobrászművész tegnap kötött házasságot Milkó Erzsébet iparmüvésznővel. A inüvészpár a mai napon Berlinbe utazott. — A DMKE-intemátus működését egyelőre felfüggesztette. A Délvidék megszállásával a szegedi internátusok nagyrésze üresen maradt. Így a DMKE be az 1919/20-ik tanévre csak 7 diák jelentkezett ellátásért. Az intézet felügyelő-bizottsága mindennek dacára az internátus megnyitása mellett döntött, mert a mult év szeptemberében még remélte, hogy a helyzet rövidesen változni fog és a határok megnyílnak Sajnos, ez a mai napig nem történt meg, sőt előreláthatólag hamarosan be sem következhet. Ezért al internátus igazgatósága a hétfő délutáni ülésén ugy határozott, hogy az intézet működését február végével erre a tanévre ideiglenesen felfüg­geszti, személyzetét eibocsitja s helyiségeit privát lakások céljaira bérbeadja Hauser R. Sándor igazgatónak értékes működését azon­ban a jövőre is biztosítani szándékoznak, azért őt lakásában továbbra is díjmentesen meghagyjak. A felügyelő-bizottság a személy­zet iizetésjavitási kérelmét is teljesíthetőnek találta, mivel azt 1918 ban állapította meg s ez a díjazás nincs arányban a mai drágaság­gal. Végül kimondották határozatilag, hogy a DMKE, mivel mint közművelődési egyesület magyarosító propaganda tevékenységet a Délvidéken a jelen viszonyok között nem fejthet ki, a DMKE-nek harcos szervezetté kell átalakulnia és irredenta-propagandát kell a jövőben kifejtenie. Dr. Tóth József elnöknek volt ez indítványa, amit nagy lelkesedéssel fogadtak el. — A Népszava meggyilkolt szerkesztői. A rendőrség Somogyi Béla.meggyilkolása ügyé­vel végzett. Eddigi nyomozásának iratait a mai napon áttelte a katonai ügyészséghez, mert megállapítást nyert, hogy a gyilkosságban sze­replő automobil katonai gépkocsi volt, amely azóta eltűnt. A nyomozás sikere érdekében további részlelek egyelőre nem közölhetők. A hatóságok egyébként továbbra -is a legnagyobb eréliyel folytatják a nyomozást. (M. T. I.) M. T. I. jelenti: Egyes sajtóorgánumok a Somogyi Béla temetéséről szóló tudósításukban a temetésen résztvevők számát erősen nagyítják. Voliak lapok, amelyek 40—50 ezerre, sőt többre becsüllék azoknak számát, akik a teme­tésen résztvettek. Illetékes helyiől arról érte­sitik a Magyar Távirati Irodát, hogy a rendőr­ség a magyar belügyminisztertől nyert utasítás folytán megszámlálta a felvonullak sorait és 984 sort számlállak meg. Ha a 984 sor mind­egyikében 6 ember menetelt, akkor 5904, kerek számban 6000 ember vett részt a temetésen. E számban természetesen nem szerepelnek azok, akik a temetést az úttestről nézték végig. Az Est jelenti: Bacsó Bélát, a Népszava munkatársát kedden délután félhárom órakor temették a vas- és fémmunkások Tököiy-uti Otthonából, ahol Bacsó felravatalozva van. A sírnál a szociáldemokrata-párt és a Népszava szerkesztősége nevében Gergely Győző hirlap­rói tartott beszédet. 3 — Szélhán.os portás. A Kass-szátló portása, hogy egy kis mellékkeresetre tegyen szert, furcsa zsarolási müveletet eszelt ki. Az idegen­ellenőrző hivatal ugyanis r.ndeletet adott ki, hogy azok, akik 24 óránál tovább tartózkodnak a városban s erre engedélyük nincsen, meg­bírságoltalak. A Kass portása ezt használta fel s minden vendégnek a számlájára, akinek véletlenül nem volt engedélye itt tartózkodásra, rávezette, hogy „Utólagos büntetés 60 korona*. S ezen 60 koronát a gavallér vendégektől szabályszerűen be is vasalta. Végre feltűnt az egyiknek s feljelentést tett a kihágási bíróságnál. Dr. Árvay kihágási biró hétfőn délelőttre be­idézte Kass János szállótulajdonost, aki a leg­nagyobb felháborodással vette tudomásul alkal­mazottjának eljárását, a panaszosoknak kárukat megtérítette és bejelentette a kihágási bírónak, hogy hazamenet azonnal elbocsájtja a bűnös portást. — Értesítjük a közönséget, hogy Deutsch Lajos „Dugonics" bútoráruházát a jelenlegi helyiségéből (Dugonics-tér 11., Forbáth-palota) megnagyobbítva, ugyanazon épület Tisza Lajos­' körúti oldalára helyezte át. — Magyar szívből mzgyar czivhez. Ilyen cimen jelentek meg, Ízléses kötetben Vályi Nagy Gézának, a nemzeti -hadsereg szegedi poéta főhadnagyának ujabb versei. Izzó és erős ma­gyar érzés, amely férfias bánatban és rendü­letlen hitben nyilatkozik, a fő jellemzője ezek­nek a formában is teljesen magyar és őszinte hangú verseknek. A legtöbbje alkalmi költe­mény, de van a kötetben néhátjy vers, amely túléli az alkalmiságot és valódi költői ihlet sze­rencsés szülötte. Vályi Nagy Géza uj verses­könyve bizonyára nagyban növelni fogja a fiatal poéta országos népszerűségét. — Elitélt szénaláncoaok. Dr. Árvay Ferenc kihágási biró hétfőn délelőtt Ocskó János, Lajkó Menyhért és Thurzó János mérgespusztai lako­sokat fejenkint J500 korona pénzbirsággal suj­I totta, mivel fentnevezett három gazda a beho­zott 60 métermázsa szénát jóval a maximális áron felül akarta eladni. A kihágási biró a pénzbüntetésen felül elrendelte azt is, hogy a lefoglalt szénát métermászánkint 180 koronás hatósági áron kötelesek eladni. — Dr. Koitál Aladár nőorvos és szülész rendelését Arany János-utca 11, földszint 2. alatt megkezdte Rendel délelőtt fél 11—12 ig, délután 2-4-ig. Telefon 16-46. — Zsirbzódaoldatot ivott. Kedden délelőtt beszállították a közkórházba Török Franciska 30 éves háztartástjeli Lányt, aki Remény-utca 52. szám alatti lakásán, öngyilkossági szándék­ból zsirszódaoidatot ivott. Tettének oka isme­retlen, mert levelét-.nem hagyott hátra, kihall­gatni pedig nem lehetett. A zsirszóda a torkát annyira összemarta, hogy beszélni képtelen Felgyógyulásához kevés a remény. — Cséry-Budapest telepi koksz azonnali átvételre előjegyezhető Bach Jenő és test­vére cégnél. — Egyetlen hely, hol meglepő olcsón é; jól vásárolhat buíort: Dcutsch Lajos Dugonics bútoráruháza, Dugonics-tér 11., Forbáth-palota (Bejárat a Dugonics-téri oidalon ) — Legújabb kész női kabátok, blousok aljak, ruhák, férfi és női gyapjúszövetek, sely mek stb. mérsékelt árban. Reményiné divatház Szeged, Széchenyi-tér 2, (főposta mellett.) — Nemzeti Boy-vállalat kisebb fuvarozó: eszközöl. Lnzarowilz 11. Lá/ár Tisza Lajo; körút 31. Telefon 8—82. flramzaf, ezüstöt, bnii ánsokat, ré&3 pénzeket, Omega és Schaffhauseni órákat legmagasabb á.ban vesz BOKOR IZSÓ ékaerés* Kelemen utca 7. q Telefon 16—01

Next

/
Thumbnails
Contents