Délmagyarország, 1920. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1920-01-22 / 17. szám

± DELMAGYARORSZAG A békedelegáció Budapesten. Ünnepelték Apponyit és a delegátusokat . Budapest, január 21. A M. T. I. jeienti: A magyar békedelegáció ma este 7 órakor érteMtt meg Budapestre. A lelkes fogadás Megható hazafias Ünneppé alakult ki. A pályaudvart és környékét már 6 óra tájban ellepte a tömeg. Sorra vanultak fel zászlók alatt a különböző küldöttségek. A miniszterelnököt és a fővezért Idhes tüntetéssel fogadták. Hét óra 10 perckor robogott be a különvonat a közönség éljenriadala közben. Antikor a kiszállók között feltűnt Apponyi Albert gróf alakja, újból viharos éljenzés harsant fel. Az egyetemi énekkarok a Himnuszt énekelték el és mindenki áhítatta* kalaplevéve énekelte velük a nemzeti fohászt. (A miniszterelnök beszéde.) Huszár Károly miniszterelnök lépett elő ezután és a következő szavakkal köszöntötte gróf Apponyi Albertet: — Kegyelmes Uram! Gyászfátyolos lobogókkai jöttem ide eléd, aki messze idegenben ragyogó elmével és egy ezeréves nemzetnek erkölcsi fegyverzetével védted a magyar igazaágát. Szavunk nincs, de van lelkűnk, van érzésünk és van akaratunk. E pillanatban csak annyit tudunk, hogy halálra vagyunk ítélve és a világ siralomházába vagyunk téve. De érezzük és tudjuk, hogy ezerév jogán bátran elmondhatjuk, minket elföldelni, minket megsemmisíteni nem lehet, mert mi élni akarunk és élni fogunk. (Viharos tetszés és éljenzés.) Minden magyar embernek kikéből, szivéből beszéltél, mikor kulturaemzefeknek valamennyi nyelvén és a kulturembereknek erkölcsi magaslatán hirdetted ennek ac ezeréves martiifaji-ak az igazságát. Martirszerepet vállaltál magadra. Te, ab' ennek a nemzetnek régen is, sötét éjek idején tündöklő oszlopa voltál, most a legnagyobb sötétség idején fejedre vetted a nemzet tövises koroniját és villadon hordozod 20 millió magysr keresztjét. Könnyes szemmel tekintünk reád. A nemzet szive, lelke, erkölcsi fölénye Tebenned raőtaft még akkor, amikor emberek, akik nem ismernek berniünket, népek, amelyek nem ismerik ezt a földet, olyan ítéletet hoztak rólunk, amely tarthatatlan, amely meg nem állhat a történelem előtt. Te oly fényesen fejtetted ki a magyar igazságát, hogy minden t. <gyar ember lelkében lángralobbantottad egy ezredév minden szenvedését és az utánunk következő századok minden reménységét. Áldjon meg az Isten minden szavadért, Te sem estig*gedj, mert ez a nemzet nem vesztette még el lelkét, ez a nemzet élni fog és lelke megerősödve fog kikerülni az elnyomatások viharaiból. Hiszem, hogy a magyar jobb, .erősebb és nagyobb lesz, mint volt valamikor. (Viharos éljenzés és taps.) Ezután Löczy Lajos egyetemi tanár a Tevéi nevében üdvözölte a békedelegátusokat, majd Antal István a magyar ifjúság nevében mondott néhány lelkes hangú üdvözlő szót. Szinte templomi csend uralkodott az óriási csarnokban, amikor Apponyi válaszbeszédébe fogott (Apponyi válasza.) — Pontosan kell mérlegelnem — mondotta — e pillanatban minden szavamat, mert lelkiismeretlenség volna részemről, ha vérmes reményeket akarnák kelteni a haza közönségében, de egyúttal kötelességem teljes tudatában megmondani, hogy a gyászlobogóknak kitűzése, gyászfátyolnak a mi lobogónkra tűzése még időelötti volt. (Viharos tetszés és éljenzés} Olyan békefeltételeket tettek elénk, amelyekre ismét felelőségem teljes tudatában a szövetséges hatalmak t.nácsa előtt kijelentettem, hogy azok ha lényeges módosításoknak nem vétítnek alá, Magyarországra nézve elfogadhatatlanok, (igaz, ugy van!) de egyúttal felhívást kaptunk, hogy ellenészrevételeinket megtegyük és aanloer a minket környező izoláltságban egyszer szóhoz jutottam, az ötöa tanács elnöke biztosított hogy amiket elmondottam és amiket az eléjük terjesztendő okmányokban beigazolni fogónk, azokat a legondosabb mérlegelés tárgyává fogja tenni. (Elénk tetszés.) Nekem nincs jogom arra, hogy akikkel tárgyalni engem kiküldtek, azok kijelentéseit ttres frázisoknak vegyem, azok kijelentéseiknek hitelt ne adjak. (Élénk helyeslés.) Roppant nehéz napokat éitOnk át, a helyzet súlya abban állott, hogy minden érintkezéstől, érveink felhozásának minden lehetőségétől, minden, még magántermészetű olyan beszélgetéstől, amelyben igazainkat érvényesíthettük volna, gondosan és áttörhetetlen kordonnal el voltunk zárva. Nagyon gyenge ügy lebet ac, amely a diskussziónak kereszttűzét kerüli. Ezt ipmrkadtan a velink szemben álló nagy nemzetek vezetőférfiaival megértetni. Bizonyos pontig meg is értettek, mert ami eddig még nem tartént meg a békeküldöttségekkei, alkalmat adtak nekem, hogy terjedelmes expozéban kifejthessem elAttttk az egész helyzetet kifejthessem, hogy azok a békefeitételek, amelyeket elénk tűztek, ellentétben állanak azokkai az elvekkel, amelyeket a szövetséges hatalmak hirdettek, ellentélben állanak Európának nagy érdekeivel, a civilizáció követelményeivel, a gazdasági rekonstrukció általános emberi érdekével. (Ugy van!) Amikor elmentem innen, megígértem önöknek, hogy bármi legyen, a nemzet méltóságán csorba nem fog esni, ezt az igéretemet eddig megtartottam és minden körülmények közölt meg fogom tartani. (Viharos tetszés.) Nem a könyörületességre appelálunk, nem a szomorkodó, nem a kegyelmet kérő nemzetnek, hanem az élni akaró, a maga igazának tudatában levő olyan nemzetnek képviselőjeként léptem fel, amelynek lehet sok megbánni valója, de szégyelni valója nincs. (Viharos tetszés, éljenzés.) Uraim 1 Ezek a férfiak, akikben magukban jogos duzzadó nemzeti önérzet lakik, megértették egy legyőzött, de becsületes nemzet önérzetét. (Élénk tetszés.) Én ehhez nem akarok semmi vérmes reményt fűzni, de megígérem azt, hogy további törekvésünk tárgya lesz mentől több érintkezést keresni. Hogy mikép fogjuk ezt elérni, nem tudom, de minden eszközt fel fogunk használni. (Élénk tetszés.) A mi ügyünk igazsága abban rejlil. a mi érdekünk az, hogy világosság legyen, mig a vettnk szemben állók érdeke az, hogy sötétség legyen. (Igaz, ugy van 1) Ennek éreztetése, ennek folytonos hangsúlyozása lehetetlen, hogy minden hatás nélkül maradjon, utóvégre azoknak a nemzeteknek a közvéleményére is. — Uraim, csak ennyit mondhatok. Ha a nemzet nem vonja meg bizalmát tőlem (viharos felkiáltások: éljen Apponyi 1) és páratlan önfeláldozással és munkakedvvel dolgozó társaimtól, (lelkes éljenzés) akik éjjel-nappal egyebet nem tettünk, mint tanácskoz'unk azokról a módokról, hogy tudjunk áttörni a minket övező jégkérgen, akkor mi minden csüggedés nélkül, erkölcsi és szellemi erőnk egész megfeszítésével és a nemzet élniakarásának átérzésével ezt az érzést magunkban, a magunk személyében megszemélyesítve tovább fogunk dolgozni (Lelkes éljenzés.) Az eredmény Isten kezében van, de ha a pillanatnyi eredmény nem is volna kielégítő, mi a nemzet jövőjének megalapozására, a jövendő rekonstrukció feltételének javítására dolgozunk. (Élénk tetszés) Ma még semmi hálára, semmi elismerésre igényt nem tarthatunk. Törekvésem az lesz, hogy ezt az igényt magamnak mégszerezzem, nem a magam javáért, n ert ki az a hitvány ember, aki önmagára ma egy gondolatot is pazarolni tud, a nemzet javáért, amelyet egy félsaázad óta szolgálok és amig bírom, szolgálni fogok (Tomboló tetszés és éljenzés ) Gróf Apponyi Albert és kísérete, valamint a fogadáséra megjelent notabilitások azután a viharos éfjenzésrol hangos előcsarnokon áthaladva autóikba szálltak. A küldöttség menetben csoportosulva zászlók alatt vonult be a városba. gyaaad. 1930 január 22. Apponyi érkezés* és nyilatkozata Bécsban. Bécs, január 20. (M. T. I.) Ma délben 12 órakor érkezett a bécsi keleti pályaudvarba különvonat, amely a magyar békedelegádót viszi Neuillyből haza Budapestre. lnsbn*dt**» a magyar békedelegáció az o'tani magyar ka* lénia impozáns módon fogadta, a bécti kolonta távollétével tündökölt, csak dr. Qratz Gusztáv bécsi magyar követ jelent meg a pályaudvaron a követség néhány tisztviselőjével. Apponyi Albert sógora, gróf Mensdorff Pouilty, a volt londoni osttrák-«agyar nagvkövet szívélyesen Üdvözöl'e. Apponyi ezután Gratz Gusztáv követtel beszélgetett hosszabb ideig. Apponyi szalonkocsiiában fogadta a magyar és a külföldi sajtó képviselőit, akiknek arra a kérdésre, hogy impressziói szerint van-e remény a békeszerződésnek Magvarország jsvára való megváltoztatására, a következőket válaszolta: — Ezt a lehetőséget tagadni épp ugy elhamarkodott dolog volna, mint azt állítani, hogy fennáll. Abban a teljes elzártságban, amelyben Párisiin részünk volt lehetetlen volt Vözveflen benyomásokat szerezni. Mindez olyan pszihologiai tényezőktől függ, amelyeket nem i éTtiettrnk meg. Alkalmam volt mindenesetre, hogy részletes expozémban megvilágítsam az egész helyzetet és a békeszerződést amelyet elém tettek, nem annyira a magyar érzelmek és érdekek szempontjából, hanem általános szempontokból, általános európai érdekekből és az európai stabilitás nézőpontjából világítsam meg. Mindenesetre a legnagyobb figyelemmel hat'gattak végig és biaonyos részietekre nézve meg is kérdeztek. Hogy fejtegetéseim tett-e maradandó hatást, arra nézve nincs semmiféle támpontom. Nincs okom arra, hogy a dolgot lényegesen más viiágitásben lássam, mint ahogy akkor láttam, amikor Páris felé átutaztam Bécsben. Inkább azt hiszem, hogy a szövetséges hatalmak döntését a helyzet általános eltolódása befotyáaoibntia, amely az orosz bolsevizmus uj sikereiben nyilvánul meg. Bizonyára közelről érinti őket az a kérdés, vájjon az évszázadokon át bevált európai államalakulatok összerombolása kívánatos-e, amelyekben igazi el lentálló erő van, vagy az, hogy helyettük uj alakulatokat teremtsenek tartós életerő éa a fennmaradás minden biztosítéka nélkül. Ha remélhetek valamiben, akkor a helyzetnek er az eltolódása és a veszedelmeknek az a közelsége, amely az életképtelen államokkal való kísérletezésben rajlik. Most h» azt áüitom, hogy mindazok az uj államalakulatok, amelyeket Magyarország romjaiból akarnak felépíteni, életképtelenek, mert sem eszmén, sem vetér'ő állameszmén nem nyugszanak. Hogy tanácsos dolog-e ilyen életképtelen alakulatokkal kísérletezni, amelyek óriási kulturális visszaesést jelentenek, azt két* lem. Talán hatása lesz ennek a megfontolásnak a mi ellenségeinkre.. Pozitív támpontom azonban erre nincs. Ha e'lenségeinkkei has >uló tárgyalási fellételek mellett közvetlenül tárgyalnánk, könnyebb volna ez. Ha egyszer van alkalmam álláspontomat másfél óra alatt elmondani, rögtön u'ána azonban ismét csakis és kizáró 1 ig az ellenséges álláspont érvényedül, akkor vakmerőség volna azt hinni, hogy az én fejtegetéseim hatása megmarad az ellenséges manháv'l szemben, amely újból megkezdődik és amellyel szemben teljességgel védtelen és teh tetten vagyok. Arra a kérdésre, vájjon fennáll-e a i< tMoség, hogy a béketárgyalásokat Páris helyett Londonban fejezik be, Apponyi ezeket telelte: — Ez meglehet, de nem hiszem, hogy Clemenceau nem marad.hatalmi tényező F anciaországban. Nem volna bölcs dolog találgatásokba bocsátkozni, de fdtesaem, hogy £z ellenfél hozzáférhető less olyan érvek számára, amelyeket teljesen közös érdekekből következtetek. Arra a kérdésre, mi iebet az oka, hogy as uj államok, főleg Csehország, Románia és a Délszláv állam megbízottai nem jelentek meg a magySr békefdtételek átadásánál, Apponyi igy felett: — Sok embert láttam ott és igazin nem tudom, hogy ezek ott voltak-e. Az egész szertartás alig öt percig tartott. A második napon.