Délmagyarország, 1919. november (8. évfolyam, 235-259. szám)
1919-11-19 / 249. szám
4 DELMAGYARORSZAG Szeged, 1919Jnovember 19. nem szolgáltathat, bár azzal kecsegtettük magunkat, hogy ez csak ijesztgetés és ezzel akarják kierőszakolni az árfelemelést. Sajnos a jóslat bekövetkezett és ugy szerdán, mint csütörtökön a rókfusi városzrész világítás nélkül maradt. Kérdem tek. Szerkesztő urat, hogyan egyeztethető ezzel össze azon körülmény, hogy ugyanakkor a Belváros összes kirakatai és kávéházai fényárban úsztak, tulajdonképpen hol alszik a sötétségben a mi városi tanácsunk, ha annyi intézkedési képessége sincsen, hogy az áram egyenlően és igazságosan legyen elosztva, ha már a légszeszgyár igazgatósága ilyen tapintatlanul bánik el velünk. Valóban megerőltetésembe került, hogy az igazgató ur fényesen kivilágított ablakait be ne verjem, ezt megérdemelte volna. Szívességükért előre is köszönetemet nyilvánítva, kiváló tisztelettel Egy rókusi lakos. — A kenyér és liszt. Az árvizsgáló-bizottság hétfőn ülést tartott, amelyen elsősorban a liszt- és kenyérárakkal foglalkozott. Nem állapított meg ujabb maximális árakat, mert ez a behozatalt lehetetlenné tenné. De kötelezővé tette a kenyérárusitókra a kenyérnek pontos mérték után való adagolását. Most ugyanis egyes pékeknél és piaci kenyérárusoknál azt a visszaélést követik el, hogy egészben adják a kenyeret, nagyság, „szemmérték" szerint, vagy a szegény embereknek ugyancsak szemmérték szerint adnak szeleteket. Dé ez a mérték olyan, hogy mellette mindig többet nyer a kenyérárus, mintha pontos mérlegen mérnék ki az adagokat. (Ugyanezt a visszaélést sok vendéglősnél, kávésnál is elkövetik s egy papirszelet vékonyságú kenyérdarabot 1 koronával fizettetnek meg, holott abból a kenyérből, amit kilónként 10 koronájával vásárolnak a péktől, nem tiz, hanem jóval több szeletet is kimérnek.) A kenyérárusoknak szigorúan tilos a szemmérték után való adagolás. A pékeknek azt a kérelmét, hogy kiflit és zsemlyét továbbra is süthessenek, elutasította az árvizsgáló-bizottság. Ha liszthiány van, akkor a kevés készletet nem szabad a tehetősek kedvéért fehérsüteményekre pazarolni, amiknek darabjáért 60 fillért fizetnek a kávéházban. Ámbár az árvizsgátó-bizottság meghagyta a liszt szabad kereskedelmi forgalmát, azaz nem maximálta az árakat, mégis bizottságot küldött ki a malmok és a lisztkereskedők ellenőrzésére, nehogy azok meg nem engedhető magas árakat fizettessenek. A bizottság működésének eredményeképpen már eddig is többek ellen, pl. aRózsaés Mahrer-malom, Filippov-pék és néhány lisztkereskedő ellen a kihágási bíróságnál eljárás indult meg. Foglalkozott még az árvizsgálóbizottság a szállodai árak megállapításával és mégengedte, hogy a nagyobb szállókban, a Kass, a Tisza, a Royal, a Bors 30 százalékkal emeljék a szobaárakat. — Beszüntetett fegyelmi vizsgálat. Hegedűs Antal városi jegyzőről nagyon sokan tudják, akik a háború alatt a katonai ügyosztályban megfordultak, hogy egyike a város legszorgalmasabb tisztviselőinek. Hónapokkal ezelőtt ennek ellenére fegyelmit megelőző vizsgálat indult meg ellene, mert egy számonkérö vizsgálat alkalmával sok hátralékot, találtak a hivatalában. A vizsgálatot most a polgármester beszüntette, még pedig azzal az indokolással, hogy egyrészt a vizsgálat szerint a munkával akkoriban túlterhelt hatonai ügyosztályban a hátralékok nem Hegedűs hibájájábÓl származtak, másrészt Hegedűsről *köztudomású", hogy hanyagság róla föl nem tételezhető. Ez örvendetes elégtétel egy derék tisztviselőnek. — Ágoston Pétert letartóztatták. Dr. Ágoston Péter volt nagyváradi jogakadémiai tanárt, aki a pi olef árdiklatura alatt elnöke volt az 500-as katona- és munkástanácsSZENDE MlNALy URI DIVAT ÉS KONFÉKCIO ÜZLETE KELEMEN-UT6A 12. SZ. 288 FEHÉRNEMÜEK MÉRTÉK UTÁN IS KÉSZÜLNEK, m nak, majd külügyi népbiztos leli, az államügyészség intézkedésére a nrtilt hét végén lelartóztaíták. A kommün bukása után mindjárt előzetes letartóztatásba helyezték, később azonban a vizsgálati fogságból szabadon bocsájtoüák, most ismét letar tóztatták. — A vidéki diákok. Tekintetes Szerkesztőség! Tisztelettel kérem önöket, ezen néhány sort sziveskedjenek b. lapjukban közölni, hogy ezzel az illető hatóság figyelmét a vidéki diákok felé is irányítsuk. Tudniillik az egyes iskolákban a fainségen ugy segiienek, hogy az alsóbb osztályosok hetenként 3-szor, a felsőbb osztályosolwpedig 6-szor mennek iskolába. Ha azt hiszi az wetékes hatóság, hogy segített ezzel az intézkedéssel a tanulók sorsán, akkor tévedésben van, mert a vidéki tanulók sorsán semmit sem segített. A diák az iskolában átfázik, mert nem fűtenek rendesen, vagy pedig egyáltalán nem fűtenek. Már most ilyen állapotban menjen haza az iskolából a koszthelyre, ott újra átfázik, mert nem jól, vagy pedig egyáltalán nem fűtenek! Kivánható-e ilyen körülmények közt, hogy tanuljon. Nemcsak azt kell tekintetbe venni, hogy az iskolában fütenek-e, hanem, hogy a diák lakásán is fütenek-e vagy sem. Tessék csak a pedagógusoknak és más nem tüdőm minő hatóságnak ezt is figyelembe venni, akkor önmaguktól rájöhetnek, hogy mért kell és mért akarja minden diák a szünetet. Nem azért, hogy csavarogjon, hanem azért, hogy haza utazhasson, hogy ő is meleg szobában tanulhasson, ne csak azok, kik olyan szerencsések, hogy a szülői háznál tanulhatnak. — Egy vidéki diák. — Házasság. Dr. Sebők Ferenc szegedi ügyvéd mult hó 12-én házasságot kötött Eibenschiitz Mancikával Temesvárolt. (Minden külön értesítés helyett.) — A kerületi rendőrségek fogják a fát elosztani. Az árvizsgáló-bizottság rendelkezése szerint a jövőben érkeiő faké ízlelek szétosztását nem a közélelmezési hivata', hanem a kerületi rendőrségek fogják végeini. A bizottság ugyanis kétféle faárat állapítóIt meg, 75 és 94 ko onásat. A közélelmezési hivatal azonban nsm tudja elbírálni, hogy kit illet mig az olcsó fa és ki képes a drágább faárakat megfizetni és ezért nagyon sok visszaélés történt. A rendőrségnek ellenbm ismerni kell a kerület lakóit és jobban meg tudja állapítani, hogy kit illet meg az olcsóbb fa és kit nem. — Elitélt bérkocsis. Ez év augusztus 11-én a Royal-szálloda előtti kanyarulatnál az l-es számú bérkocsi összeütközött a Kelemen-utca felé haladó villamossal. A bérkocsi sárhányója eltöröd, a villamoskocsi fényezése pedig lehorzsolódott. Székely Lászlót, "a bérkocsi hajtóját, ,a villamoskocsi vezetőjét és kalauzát kedden vonta felelősségre Árvay Ferenc kihágási biró. A kihallgatott tanuk vallomása alapján Székely Lászlót vigyázatlan hajtásért 20 korona fő- és 10 korona mellékbüntetésre ítélte a rendőrbiró, a villamoskocsi vezetőjét és kalauzát pedig felmentette. — Az adótárgyalások. Az I. számú adókivető bizottságnál az iparleslüie'i ház emeleti helyiségeiben a következő adólárgyalások vannak soron: 1919 november 19-én: 6589—6689. 38. tétel: Zsibárusok, cipész, csizmadia, cipőfelsőrészkészitő, bocskoros és tímár, mamuszkészilő, cipőkrémkészitő, cukrász, kávés. — Legújabb kész női téli kabátok stb. Női és férfi kabát és ruha gyapjúszövetek, plüssök stb. mérsékelt árban Reményiné divatháza Szeged, Széchenyi-tér 2., főposta mellett. — A katonai előfogatok. Kocsitulajdonosok, „koplalósok" jártak küldöttségben a polgármesternél és elpanaszolták, hogy katonai előfogatozások cimén mindössze nyolc fillért fizettek nekik. Szegedről Kalocsára és onnan vissza mindössze 12 korona és néhány fillért kaptak, noha ez az ut nekik a maguk személyének és a lovaknak élelmezésével 1860 koronájukba került. Mivel más városokban a kincstár már méltányosabban fizette meg a katonai előfogatokat, ők is megfelelő kárpótlást kérnek. A polgármester megigérte közbenjárását. — Udvarias tolvaj. Balogh Erzsi zentai lakos hétfőn este hét órakor Újszegedről Szegedre indult. Magával vitt egy ötkilós gyertya csomagot. A hid közepe táján megszólította egy fiatalember és felajánlotta neki, hogy ő viszi tovább a nehéz csomagot. A leány átadta a" csomagot, amelyet a hid végéig vitt a fiatalember. Amikor a hídról leértek, a fiatalember gyors futásnak eredt és magával vitte az értékes csomagot. A rendőrség megállapította, hogy az udvarias tolvaj Karácsonyi Sándor törökkanizsai lakos, aki két hónappal ezelőtt megszökött a nemzeti hadseregből. A rendőrség körözi. KORZO-MOZi R.-T. Igazgató: VASS SÁNDOR. « Telefonszám 11—85. # Szerdán, november hó 19-én. Gyárfás Dezső a főszerepben. Se ki, se be. "Vígjáték 3 felvonásban. CORVIN-FILM I Főszereplők: GYÁRFÁS DEZSŐ Haraszthy Hermin Z. Molnár László Somogyi Nusi Újvári Lajos Csatay Janka Előadások d. u. 4, este 6 és 8 órakor, vége 3/* 10 órakor. HIRDETESEKET FELVESZ a DELMAGYARORSZAG KIADÓHIVATALA.