Délmagyarország, 1919. november (8. évfolyam, 235-259. szám)
1919-11-16 / 247. szám
Szeged, 1919 november 16. DELMAGYARORS ZAQ 7 lasztikus dráma 3 felvonásban. A főszerepben: Hanny Weisse. Péntektől—vasárnapig : Sappho. Daudet Alfonz regénye 4 felvonásban. A főszerepben: Varsányi Irén, Várkonyi Mihály, Fenyvessy Emil és Szerémy Zoltán. Vérző vágyak. Az olasz kinematográfia egyik legmodernebb, legtökéletesebb alkotását mutatja be hétfőn és kedden az Uránia-szinház a fenti ámen Rose Corneto, egy szép és drámai művészetében kiváló uj mozicsillag mutatkozik be ez alkalommal, akit a közönség feltétlenül kedvencévé fog fogadni. A gyönyörű olasz film iránt már is nagy az érdeklődés. KORZO-MOZI R.-T. Igazgató: VASS SÁNDOR. * Telefonszám 11—85. «< Hétfőn, kedden és szerdán, november 17., 18. és 19-én Gyárfás Dezső a főszerepben. Se ki, se be. Vigjáték 3 felvonásban. CORVIN FILMI Főszereplők: 6YHRFHS DEZSŐ Haraszthy Hermin Z Molnár László Somogyi Nusi Újvári Lajos Csatay Janka Előadások 5, 7 és 9 órakor. SPORT SzAK—SzTK. A ló verseny téri pályán vasárnap délután félháromkor kezdődik a nagy mérkőzés, az örökriválisok grandiózus küzdelme, mely el fogja dönteni az őszi forduló első helyét a bajnokságban. Még soha oly egyenlőnek látszó erővel nem találkozott egymással a két csapat. Bizonyos, hogy a meccs sorsát a pillanatnyi jobb kondició, vagy a futballban annyira érvényesülő szerencse fogja eldönteni. A kék-fehérek a bajnokság elragadásáért, a vörös-feketék pedig annak megtartásáért vetik latba minden tudásukat és lelkesedésüket. Akármint forduljon azonban a kocka, kétségtelen, hogy az őszi szezon legnívósabb és legérdekesebb mérkőzésben lesz részünk, melynek fair lefolyását garantálja a klubkőzi jó viszony, a nagyszámú rendezőgárda és nem legutóljára az, hogy a meccs birája Kiss Menyhért lesz Budapestről, a birótestület előadója. Délelőtt félkilenckor a tartalékcsapatok játszanak a szövetségi díjért, mig közvetlenül a nagy meccs előtt a KAAC az SzSC ellen a bajnokságért háromnegyed egy órai kezdettel. Oszi és téli divat Kosztümök, szőrmekabátok, utazó és estélyi ruhák legolcsóbban beszerezhetők Zsolnaynál Széchenyi-tér 9. sz. (Korzó-mozi ház.) Telefon-szám 15—01. 326 Telefon 15—01. É RTESÍTEM nagyérdemű Dácienseimef, hogy fogászati működésemet, amelyet anyaghiány miatt kénytelen voltam szüneteltetni, ujbó! megkezdtem. BARTA ÁGOSTON FOOMÜTERME 305 KIOYÓ-UTCA 1, O TELEFON 13-64. 140 széles kosztüm-kelme mtrje 98 K 140 „ tegeth. „ „ 160 „ Blous selymek métere ... 48 „ 328 Gerő és Tabár cégnél Szeged-Csongrádi Takarékpénztár palotájában, Széchenyi-tér 7. KÖZGAZDASÁG A Szeged-Csongrádi Takarékpénztár jelentése az 1918-ik üzletévről. Tisztelt Közgyűlés 1 Jelentésünk megtétele előtit mély fájdalommal emlékezünk meg azokról a súlyos veszteségekről, melyek intézetünket Gál Kálmán urnák, intézetünk elnökének, várhelyi dr. Rósa Izsó urnák, intézetünk alelnökének, dr. Nyilassi Pál urnák, igazgatóságunk tagjának elhunytával értek. Gál Kálmán ur évek hosszú során keresztül volt felügyelő-bizottságunknak és igazgatóságunknak tagja, majd annak alelnöke, utóbb elnöke. Kiváló jellemű egyén volt, mély szakértelme, meleg érdeklődése, odaadó ügybuzgalmu működését intézetünk vezetésében igen értékessé avatták. Várhelyi dr. Rósa Izsó ur igazgatóságunknak volt évek hosszú során át tagja, majd annak alelnöke. Intézetünk vezetésében meleg érdeklődéssel, odaadó ügybuzgalommal, kiváló szakértelemmel vett részt. Dr. Nyilassy Pál ur felügyelő-bizottságunknak, később igazgatóságunknak volt hosszú éveken keresztül tagja. Az intézetünk iránti legmelegebb érdeklődés, kiváló ügybuzgalom jellemezték működését. Az Istenben megboldogult ezen kiváló munkatársak elvesztését mélyen fájlaljuk. Teljes odaadással csüngtek intézetünk fejlődésén és működésük annak történetében hervadhatatlan érdemeket biztosit emléküknek. Mély fájdalommal teszünk jelentést a súlyos veszteségekről, melyek intézetünket Kiss Gyula urnák, felügyelő-bizottságunk tagjának, Maiina Gyula urnák, Meák Gyula urnák, választmányunk tagjainak "elhunytával érte. Intézetünk ügyeit a legodaadóbb buzgalommal, meleg érdeklődéssel képviselték. Elvesztésüket mélyen fájlaljuk, kérjük a tisztelt Közgyűlést, méltóztassanak előttünk mindig kedves emléküket mai jegyzőkönyvünkben megörökíttetni. Mély fájdalommal jelentjük, hogy Kulisich István ur, intézetünk cégvezetője, főpénztárnoka a mult év folyamán elhunyt. Kulisich István ur 35 éven keresztül állott intézetünk'szolgálatában. melynek érdekében mindig hiven, odaadóan működött. Elvesztését mélyen fájlaljuk, kérjük, méltóztassanak előttünk mindig kedves emlékét mai jegyzőkönyvünkben megörökíteni. Tisztelt közgyűlés 1 Az eddigi szokásoktól eltérően lényegesen késői időpontban jövünk abba a helyzetbe, hogy jelentésünket megtehessük. Az 1918. évi mérleg elkészítése után, amidőn a közgyűlés előkészítésével foglalkoztunk, következett be a politikái fölfordulás, mely megakadályozott abban, hogy közgyűlésünket összehívhassuk. Tekintettel az egész közgazdasági életünket legmélyebben érintő, következményeiben és kihatásaiban be nem látható változásokra és esélyekre, a mult év eseményeivel nem kívánunk foglalkozn és csupán az intézetünkre vonatkozó adatokról teszünk Önöknek jelentést. Az 1918. március 24-én tartott közgyűlésünk a 4,500.000 korona alaptőkének 1000 darab 1500 korona névértékű uj részvény kibocsátása által annak 6,000.000 koronára való felemelését határozta el. A felhívás folytán a kitűzött határidő alatt részvényeseink a nekik fentartott elővételi jogot az összes 3000 darab régi részvény után érvényesítették és azok utón a közgyűlés által megállapított 4000 korona kibocsátási árat és annak 1917. január 1-től számított 5 százalékos kamatait a befizetések napjáig tényleg befizették. A murK évi közgyűlés határozata folytán az 1000 darab uj részvényre befizetett 4,000.000 koronából 1,500.000 korona az alaptőkéhez csatoltatott, ugy, hogy 1918* december 31-én kelt mérlegünkben jelenlegi alaptőkénk már teljesen befizetett 6,000.000 koronával szerepel. Az 1000 darab uj részvény névértékén felül befolyt 2,500.000 koronából 1,500,000 korona a rendes tartalékalapra fordíttatott, 150.000 koronát a nyugdijalaphoz csatoltunk, mig a fenmaradó 850.000 korona a részvények kibocsátásánál felmerülő költségek és illetékek levonásával a rendkívüli tartalékalap javára íratott. A mult évi közgyűlés alkalmával a részvénytőke felemelésével kapcsolatosan hozott határozatokat a szegedi törvényszék, mint kereskedelmi bíróság C. T. 79/1918. számú végzésével jóváhagyta. Összes forgalmunk a tavalyi 1.409,179.066 kor. 57 fillérrel szemben 2.243,139.086 kor. 30 fillér. Takarékbetétállományunk 24.680,311 kor. 20 fillérrel emelkedett és az év végén az állomány 83.694,955 kor. 83 fillér. A folyószámlában elhelyezett betétek Összege 38.151,756 kor. 93 fillér, az emelkedés ennélfogva 13.320,035 kor. 25 fillér. A betétállományunkban beállott ezen emelkedések a folyton fokozódó pénzbőségnek következményei és ezen nagy tőkéket megfelelően gyümölcsöztetni nem voltunk képesek. Váltótárcánk 718,869 kor. — fillérrel emelkedett, az állomány 22.221,808 korona 84 fillér. Ezen üzletágban lényegesen nagyobb forgalmat értünk el, az év utolsó hónapjaiban azonban a visszafizetések rendkívül nagyok voltak. Az elmúlt évben 9.597,157 kor. 88 fillér jelzálog és községi kölcsönt folyósítottunk; a visszafizetések 5.550,418 kor. 91 fillért tesznek ki, igy az emelkedés 4.046,738 kor. 97 fillér. A Magyar Takarékpénztárak központi jelzálog-bankjára engedményezett kölcsöneink állománya 19,557.419 kor. 59 fillér. SZEGEDI FESTŐMUNKÁSOK; TERMELŐ SZÖVETKEZETE II SS™ ES3S sFEKETESflS-UTCH 22. (Hz udvarban). II és szobafestést elsőrendű kivitelben.