Délmagyarország, 1919. szeptember (8. évfolyam, 184-207. szám)

1919-09-14 / 194. szám

Szeged, 1919 szeptember 11. DELMAGYARORSZAG' 431 Rajzok és adatok a diktatúrához. »1. Be a Vörösbe .. . Mírabeau mondotta, hogy a Capiloliumtól j a Ta1 péji szikláig nincs messze az ut.. . Ezt az utat Kun Béláék is aránylag gyorsan megtették. A könnyelmű Pest, amely Kunékat a Capitoliumra segítette, félelmeles gyorsasággal kezdett kiábrándulni. A diktatúra szele hűvösebben fújdogált, mint gondolták. Néhánynapi tanácstalanság után a koimány előszedte Lenin és Bucharin legújabb testamentumát és munkához látott. Csak ugy özönlöttek a rendeletek. Lenin megmondotta ugyan, hogyha szükségesnek mutatkozik, naponta huszonnégyszer is meg kell változtatni ugyan zt a rendeletet, tanítványai rádupláztak azonban a mesterre, amennyiben napjában negyvennyolcszor is megváltoztatták a rendeletet. Mindenki rendelkezett: a népbiztos, a n<pbiztos-helyetíes, az osztályvezető, az alosztályvezető, a megszámlálhatatlanul sok bizottság és albizottság elncke, helyettese, a helyettes helyettese. És egjik rendelet se tudott a másikról. Csak Később gyüj'öíték kötetekbe. A kötetek megmaradtak, de a gyűjtők belepusztultak. A rendeletek rémesen hatottak. Amint sorban megjelent a gyár, ház, föld, bank, bolt, ékszer, cipő, ruha,, lakás és inggombfosztó rendelet, a naiv emberek is rájöttek, hogy bizony itt „közönséges kommunizmusról" van szó. A kávéházakban kritizálgatni kezdték a népbiztosokat, dühösen, kávéházi módra, mire gyorsan lecsukatták a kávéházakat — a kávéházalókkal együtt. A rendeletet beszédek és plakátok követték nyomon. Hatalmas plakátok. Csúnya plakátok. Kiabáló plakátok; Félelmetes plakátok. Valóságos életveszedelemben kellett végigmenni az utcán. Egyik puskát tartott, a inásik revolvert szegzett, a harmadik kancstikával ijesztgetett, a negyedik ujjal mutogatott, az ötödik szidalmazott és sértegetett, a hatodik, hetedik, nyolcadik, századik pedig hívott, kért, sürgetett, molesztált és fenyegetett, hogy „Fegyverbe!" ,,Bí a vörösbe!" „Még ma!" — Expressz! Hogy idejében érkezzem ... Az ember legalább ötezer esztendővel érezte magát fiatalabbnak, amikor még aktuális volt a vörösbeugrás. : Az első percekben nagyon különösnek tünt fel, hogy az antimilitárizmus apöstóiai háborúsdit akarnak, hadsereget szerveznek. Dehát senkisem gondolt .komoly háborúra. Talán Kunék maguk sem tudták, hogy mit csinálnák majd a vörös hadsereggel: Valószínűleg csak az esetleges belső ellenállás megtörésére szánták, az elégedetlenkedők megfélemlítésére, meit hiszen az antanttal szemben komoly ellenállásra gondolni képtelenség lett volna. Minden bizonnyal azt hitték, hogy a bolsevizmus mumusától az antant megrémül és hajlandó lesz jobb békét adni. (De sok polgárember gondolt erre egész komolyan!) Hogy később, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy az antant nem gyulladt bé és kotnolyan gondol a bolsevizmus letörésére; miért' tartották maglikat erőszakosan is kormányon — a munkások javarészének és az egész,,polgárságnak hol csendes, hoj hangos ellenállása ellenére — és miért küldték haszontalan halálba a munkásokat, ez abból a törvényszerűségből magyarázható,. amely^a már megalakult intézményeknél általában rrtégnyilvánul, hogy fennakarnak maradni, élni akarnak, bár nincs többé szükség reájuk, mert megszűnt az ok, amely létrehozta őket ! . . Az még érthető, hogy Oroszországban hadsereget szerveztek egy esetjónevü étterem ablakán például a diktatúra egész tartama alatt egy tábla és egy plakát lógott igy egymás melleit sokatmondóan : leges kültátnadás kivédésére. Oroszország arra is gondolhatott, hogy nem fogják megtámadni és támadás esetén védekezhetik, mert a védekezést területének beláthatatlan nagysága és úgyszólván hozzáférhetetlensége megkönnyíti. De hogy a megszükitett kis Magyarország égy ŐÍÖdfélévés vésztett bábom után komolyan háborúskodjék, erre senkisem számított, azok sem mind, akik a vörös hadseregbe beléptek s talán ez a számításuk volt 6ka a belépésnek. Így érthető, hogy a munkanélküli ipari munkásokon kívül miért lépett be nagyszámba^ a hadseregbe a birtoktalan parasztság és a birtokos parasztság nagyon sok katonafia . . . A lelkesedés első hevülete magával regadta a pántlikás vörös katonákat, zeneszó, nóta tette újból hangossá a háboiuban elárvult, elcsendedett falvakat és az örökké emlékezetes augusztusi mozgósítás levegője feküdte meg újból pusztulásra ítélt országunkat. A vörösök is gyorsan átestek az első nagy csalódáson... Nemsokára megélénkült a demarkációs vonal. A románok támadást kezdtek, még pedig alapos sikerrel, mert derék vöröséink egész egyszerűen meglógtak, a vezetésnélküli laza kötelékek felbomlottak és a szétugrasztott apró csoportok Budapest felé húzódtak. A választott parancsnokok, a pincér-századparancsnok és pék-szakagzparancsnok, aki nem tanult haditérképet olvasni, Arad és Nagyvárad helyett véletlenül Cegléd és Budapest irányában indította támadásra kisded csapatát. Majd a vörösök egyszerre, mintha eltüníek voina a föld színéről, nem voltak sehol. ¡K kormány meghökkent . . . Márt biztos volt a bukás, amikor a budapesti ötszázas tanács egy vakmerő határozattal .mozgósította a pesti gyárak munkásait. Sorra küldték a frorttra a munkászászlóaljakat. A munkások derekasan harcoltak. Visszafoglalták Szoínokot, erősen tartották a Tisza-frontot és ezzel pilanatnyiiag megmentették Kun Béláék helyzetét. Ahelyett azonban, högy a kormány a helyzet tarthatatlanságát és reménytelenségét belátta volna és a' becsületes visszavonulásra módot keresett volna, vérszemet kapott az/apró sikerekben, kéreken visszautasította a román fegyverszüneti feltételeket és azt kezdte hinni, högy 200.000 főnyi erőszakosan együttartott hadseregével Szembeszáll az egész világgal. És éppen akkör hitte ezt komolyan, amikór az antant térdre kényszeritette a 70 milliós német népet. Az első vereség tapasztalatain okulva nagy arányokban indult meg a hadsereg újjászervezése. Belépésre kényszéritették az összes tényleges és tartalékos tisztekét, — akiket az első szervezéá- alkalmával csak többszörös próba után vettek fel a hadseregbe — béhivták a katonaviselt munkásokat, roham csapatot alakítottak, visszaállították a légi fegyelmet és ezzel az átszervezett hadsereggel offenzívát indítottak a csehek ellen. Az offenzíva sikerre! járt. A csehek visszavonultak és a vörös hadsereg feltartózhatatlan elánnal nyonult a Kárpátok felé. De még a frontokon pompás élet folyt, | nem hiányzott sem kenyér, sem hus, a főváros munkásnépének az éhség és nyomorúság minden kinját át kellett szenvednie. Egy szál | petrezselyemért félnapig álltak sorban a szegények, a munkásasztalra csak minden negyedik héten került néhány deka birkahús, az éttermekben pedig ölték egymást az emberek j egy kis hajdinakásáért. Az éttermek, kávéházak j és élelmiszerüzletek kirakataiban sorra fityegtek j a jelzőtáblák: „Hus nincs!" „Cukor nincs!" „Élesztő nincs!" „Semmi sincs!" Az egyik Éljen Ebéd nincs.! a proletárdiktatúra! A katonákat kétségbeejtette a család nyomora és hazaszökdöstek a frontról — csapatostul. Nem akartak tovább harcolni. Miskolc alatt hiába prédikált már Landler hadtestparancsnok katonáinak. A világ minden kincséért sem akarták meghallgatni. Elsőnek a Máv. gépgyár és az óbudai hajógyár munkásai hagyták ott a frontot és hazamentek Budapestre. Azután Csepel unta meg a háborúskodást. — Csepel,a kormány minden reménye és büszkesége . . . Nem volt az a hatalom, amely visszakényszeritette volna őket a frontra, Hiábavalónak bizonyult minden ijesztgetés, és fenyegetés,, a hazaszökött munkásoknak itthon ki kellett fizetni a zsoldját és munkabérét — igaz, hogy fehérpértzben ... A fronton harcoló csapatok szelleme annyira megromlott, hogy csak Kun Béláék nem látták — vagy nenp akarták látni — a lelkesedés, harci kedv teljes eltűnését és tovább építgették erre a hadseregre ' légváraikat . . . A kormány sorozás utján akarta pótolni a hézagokat. Ez sem vezetett sikerre. Számos plakátra, mely a vörös hadseregbe hivott, éjszakának idején ráfestették az ismeretes jelszót: „Nem! Nem! Soha!" A sorozást kigúnyolták. Így szélíében-iiosszában gúnyolódtak az első sorozás után, hogy most a lovakat fogják sorozni, mert a szamarakat már besorozták. A nagyfokú lelki ellenállással szemben való, ez a tehetetlensége még dühösebbé tette a kormány hangadóit és a legcsekélyebb megmozdulást a terroristák szakavatott elintézésére bizták . . . Az antant parancsa következtében Kun Béla visszavonta a cseh-froniról csapatait. Bár a kormány radikális elemei erősen ellenezték ezt a visszavonuló mozdulatot, Kun Béla mégis keresztülvitte szándékát. Azt hitte, hogy a Tiszántúlt kiürítik majd a románok és aratás előtt szükség lett volna az ország legtermékenyebb területére. De a kényszerű visszavonulás teljesen szétzüllesztette a hadsereget, ugy hogy Böhm Vilmos és Stromfeld Aurél vezérkari főnök is jónak játtá otthagyni a hadsereget. Csak a tiszántúli kötelékeket lehetett még rábírni egy románok elleni támadásra, azzal a biztató Ígérettel, hogy „nincs többé demarkációs vonal, egész Bukarestig nyomulhatnak előre". Ez a támadás azonban nem sikerülhetett egyrészt a csapatok elégtelensége, másrészt a parancsnokok tudatos mulasztásai miatt, akik esküdt ellenségei voltak a rendszernek. A municiós-vonatokat az állomáson vesztegetették a pályaudvarparancsnokok és az első vonal órákig állt egyetlen töltény nélkül. A Tiszán való átkelés műszaki részét is tudatosan roszszul dolgozták ki a műszaki tisztek és az utánpótlás teljesen megakadt. Ilyenformán magától értetődően borzasztó vereséggel végződött az az utolsó kísérletezés, melyet Kun Béla olyan kihivó táviratban jelentett be Clemenceaunak. A vörös hadsereg — a kormány egyetlen agyaglábu támasztéka — összeroskadt és ezzel a Kunkormánynak végleg lealkonyodott. Augusztus elsején, Abony mellett a vörös katonák valósággal visszakergették Kun Bélát és Vágó Bélát, akik kitartásra jötték buzdítani az elkeseredett, visszavonuló csapatokat. Csak négy napot kértek még, négynapi kitartást, fölemelt zsoldért, kékpénzért ... A katonák letorkolták a vezéSzeged, Tisza Lajos-körut és Korona-u. sarok, s (Központi Tejcsarnok meiiettj