Délmagyarország, 1919. augusztus (8. évfolyam, 159-183. szám)
1919-08-15 / 171. szám
!—— DELMAGYARORSZAG Szeged, 1919 augusztus 15. van, hogy a maximális arat nem „jogtaia.; haszonszerzésből" hágtuk át, hanem egy 32 évi vevőnk többszöri kérésének tettünk eleget. Ellenben van elég tanú arra, hogy Balogh tanácsnok ur protegéja, Rákos ur, valószínűleg nem önzetlenségből, a 12-65 koronára maximált talpnak kilóját 100—120 koronáért' árusította. Csak nem volt, aki följelentse, mert az iparosok örültek, hogy áruhoz jutottak. Nem áll, ahogy Balogh tanácsnok ur „nyugodt lelkiismerettel" állítja, hogy a mi cégünk indította „az ujabb hajszát", hanem az össze?? kisiparosság é§ az Összes szegedi bőrkereskedők adtak kifejezést annak, hogy az ilyen hatóságilag támogatott üzlettel jogos exiszten<?iájukat veszélyeztetve látják s hogy azáltal nem a bőrkereskedők megbízottai kapták a hatósági támogatást, hanem egyes személy, a többi rovására. Pedig valamennyien adófizető polgárai vagyunk az államnak is, meg a városnak is. Ennyit magunkról! Ellenben az is igaz, hogy az a Rákos ur, akit Balogh tanácsnok ur a bőrkereskedőknek egy közös értekezletén, amelyen mint elnök vett részt, barátjának nevezett -s aki a város pecsétjével és a város erkölcsi támogatásával a hatósági cipőüzemnek csúfolt, privátüzeme részére a bőrközponttól kimutathatólag, a Szeged város összes bőrfeldolgozó iparosait illető (mert a központban Aczél igazgató ur azt hitte, hogy azok kapják) bőranyagot szerzett, azzal tudomásunk szerint a mai napig sem számolt el, noha az elszámolás megejtése közérdek lett volna és az elszámolás nlegejtése is, a hatósági cipészüzemet is ellenőrző Balogh tanácsnok urnák nemcsak joga, hanem kötelessége is lett volna már. A késedelem is az egyik oka, hogy a bőrfeldolgozók nem viseltetnek bizalommal egy olyan látszólagos hatósági üzlet iránt, mely közérdek cimén Balogh tanácsnok ur Rákos ur utján ' óhajt lebonyolítani. Még csak azt jegyezzük meg, hogy bármely iparos csinált volna a háború alatt a neki szánt maximális bőranyagból katonailag bevezényelt munkásokkal 80 koronáért tömegcipőket. Ennyit tartottunk az ügy érdemére vonatkozólag megjegyezni, annak kijelentése mellett, hogy semmiféle további hírlapi polémiába nem bocsájtkozunk. Szeged, 1919 augusztus hó 14-én. Scheinberger és Popper. . JUHÁSZ GYULA UJ KÖNYVE EZ AZ ÉN VÉREM emely a költő hetvennél- több uj versét tartalmazza." :—MINDEN KÖNYVÁRUSNÁL KAPHATÓ ÁRA 6 KOR. Minden könyvujdonság 7 A! A V kölcsönI* rS n i könyvtárában 237 Kigyó-utca 1. olvasható. oooooooo>00000000 áz, telkek, földbirtok, gyártelep, gőzmalőin, szálloda, vendéglő és egyéb ingatlanok és ingóságok eladását és vételét a leggyorsabban közvetíti 220 KÖVES! BÉLA kereskedelmi ügynöksége jk.28.Ilö.i3-S Ugyanitt HÁZASSÁG KÖZVETÍTÉS a legnagyobb titoktartás mellett, ooooooooooooooooo ooo QÚ o Interurbán 13-08. VARGA MIHÁLY kötélgyárosnál Szeged, mindennemű kender, kötél, zsineg, zsákj ponyva és hálók jutányos 297 gyári áron kaphatók. Telefon 469. Tisztelettel értesitem a n. é. közönséget, hogy Korcma-uica 15. sz. alatt nyitottam. Rendelésekei és javításokat juiánvos áron vállalok. 245 Tisztelettel LUSTE1NER DEZSŐ. i icaiiom a n. c. Auzuii3cyci, nuy y cipésimQhefyf Pá!ity Lá^ár férfi szabó (volt Bokor szabásza) 240 Értesitem a t. vevőimet és a n. é. közönséget, hogy üzletemet uiból megnyitottam. Tisza Lajos-körut 46. (¡eigner Uput Szeged, Korona-utca 15. szám, férfiszabó üzlete (zsidó templommal szemben.) 272 l ponyva, köllliru 168 Hesser és Buchwald cégnél (Tisza Lajos-körut, az uj ref. palotában) a iegjutányosabban szerezhetők be. Vízvezetéki javításokat, fürdőszoba berendezéseket készít FOGEL EDE. Ipart€tep: Török'utca 2 uica 8- szám. Mintaraktár.: TakaréktárTelefon 6—45- és 10 — 45- számKALAPGYÁRTÓ LEZINGER ODON Szeged, Kárász-u. 8. (Lindenfeid cukorkaüziet udvarában. javítások szak.«erüen eszközöltetnek. 247. • tt T KÖNYVKÖTÉSZETI MUNKAKAT ÍZLÉSES KIVITELBEN JUTÁNYOSAM ÉS GYORSAN KÉSZÍT TE:.r.FON !6—34.' RUCKNER D. és ISA UTÓDAI KÖNYVKÖTÉérETE PETŐFI 5Á.ND0R-5UGÁRÜT 1. 5Z. m lí U.OJ (Nagybani bevásárlók figyelmébe.) Kékkő (cuprum sulfur.) Kénpor (Sulfur sublimat.) Ecetsav 50%-os (essenc.) Salicyl (befőtthöz.) Sacherlin (rovarirtó por.) Légypapir, Aeroxon. Fertőtlenítő kütrány. Fehér vászoncipő tisztító. Strobin (szalmakalap tisztító.) Ruhafestékek. Formalin 40®/0-os # és gummi áruk a „HATTYÚ" drogériában Tisza Lajos-körut 73. szám. TEiEFQN 3—41. 187 TEiEFÖN 3-41. Legszebb élő- és művirág csokrok és koszorúk olcsón, Ízléses kivitelben kaphatók VÖRÖS STEFÁNIA, Horváth K. 164 utóda cég virágüzletében, Kárász-u. 11. Lakatosmüheiy megnyitás! g A é. kCzönsíg szíves tudomás/fa <hozom, hogy Kigyó-iuca 4 sz. a. iakatosiniihé"j ;c nyitottam.. L szakmához tartozó munkát s/aitó? erikn és jutányosai] eszközlök. — Szíves pártfogást kér tisztelettel: BENEDEK ANTAL, lakatosmester. és iparművészeti munkák eladása a KEPEK V1RÁGH AZBAN SZÉCHENYI-TÉR 5. 160 TELEFON 17-07. VÉNUS ^szertárban az összes piperecikkek és parfümök a legjobb minőségben kaphatók Kelemenuíca 7. szám alatt. KÁRPITOS MUNKÁKAT elsőrendű kivitelben jutányosán a BALoO(a-féle kárpitos-üzletben készítenek. Külön javitómünely. Kossuth Lajos-sugárut fi. 199 Telefon 1203. Ugyanott tanuló fizetéssel, .vagy ellátással felvétetik. Arcképes igazolványba való fényképek egy félóra alatt készüln ek SíMOMYI fényképésznél Korzó-kávéház mellett, Somogyi-utca 24, sz. Legolcsóbb beszerzési forrás! Iskolahegedükben, valamint az öszszes hangszerekben és alkatrészekben BABOS SÁNDOR ílSSfí Iskola-atca 8. 157 Szolid árak. Fehér zománc-bútorok legjobban és legolcsóbban beszerezhetők —BÚTOR-OTTHON Széchényi-tér 7. (Csongrádi-palota.) 247 Üzleti telefon 439. Gyári telefon 1344. legjobb ft^jíesfé az orizágösa- . elismert Leiöziugér-íéle, Ara, 4 ko . Kapaató: Lel.iziug.*/ Gyula g^ú«;, szertárában Szeged, Széchenyi-tér- 15.5