Délmagyarország, 1919. augusztus (8. évfolyam, 159-183. szám)
1919-08-12 / 168. szám
4 DtiLMAGYARORSZAG Szeged, 1919 augusztus 12. ment szabad megnyilvánulását, hogy azután a nemzet a legáltalánosabb választójog alapján létrejött alkotmányos és törvényes képviselete ntján maga dönthessen államformájáról. A mint a választás megtörtént és a nemzetgyűlés összeül, a működésem magától véget ér. A nemzetgyűlés ' döntése mindnyájunk előtt szent. A királyi hercegnek ez a nyilatkozata minden kétséget kizár arra nézve, hogy a magyar nemzet szabad akarata nemcsak korlátozva nem lesz, hanem mindenkivel és minden befolyással szemben szabadon érvényesülhet. Eddig szól a Budapesti Közlöny cikke. Friedrich miniszterelnök szintén nyilatkozik. A Neue Freie Presse munkatársát fogadta s mint József főherceg, elsősorban ő is azt cáfolta, mintha a budapesti kormány a monarchikus államformára kivánna visszatérni. Kormánya — mint mondotta — nem törekszik másra, mint konszolidált viszonyok helyreállítására. Arra a kérdésre, hogy a szegedi kormány visszalép-e, vagy képviselőik belépnek-e a budapesti kormányba, azt felelte Friedrich, hogy a szegedi kormány kiküldötteivel barátságosan tárgyalják az ügyet s a kérdés ugy fog elintéződni, ahogy a magyar nemzet érdeke kivánja, simán és békésen. — Mit szól a miniszterelnök ur—kérdezte tovább a hirlapiró — a szocialisták állásfoglalásához? Nevezetesen Garami Bécsben kijelentette, hogy nem látja az októberi forradalom garanciáit az uj kormányban és tekintettel a szocialisták, illetve kommunisták üldözésére, nem látja módját annak, hogy a szocialisták résztvegyenek az uj kormányban. A miniszterelnök ur ennek dacára lát-e biztató momentumokat, hogy mégis sikerülni fog a munkásságot belevonni a kormányba és a társadalmi békét biztosítani? A miniszterelnök erre ezt válaszolta: — Csak azokat a kommunistákat fogjuk majd — természetesen rendes biróság utján — felelősségre vonni, akik lopások, rablásokban és most napvilágra kerülő szörnyűséges gyilkosságokban résztvettek. Számuelly hóhérai és a Lenin-fiuk borzalmas társasága őrizetbe vannak. De közülük senkinek még a hajszála sem görbült meg. Mindegyik a rendes biróság előtt felel bűneiért. Az ember szinte visszadöbben, hogyan állhattak ennek a vérrel öntözött rendszernek élére olyan nagy intelligenciájú szocialista-vezérek, mert hiába, nemcsak a gyilkosok hibásak, hanem azok is, akik ennek a rendszernek élén haladtak. Azokkal a munkásokkal természetesen, akik ezzel a rendszerrel megtagadták a közösséget, a kormány szívesen tárgyal, sőt a tárgyalások folyamatban is vannak. A budapesti kormány hatálytalanította a szovjetkormány összes rendeleteit. A kormány rendeletet adott ki, amelyben a csendőrség régi szervezetét és szabályzatát visszaállította. A Budapesti Közlöny augusztus 10-iki számában a miniszterelnök aláírásával rendelet jelent meg a törvényes közigazgatás felvételéről. A rendelet szerint, amig a közigazgatás újjászervezése alkotmányos uton megtörténik, mindazok az önkormányzati testületi szervek, törvényhatósági bizottság, községi képviselőtestület, városi tanács, községi elöljáróság és mindezek alakulatai, valamint mindazok az egyének, akik 1918. évi •október 30-án, akár a testületi szervek tagjaiként, akár választás vagy kinevezés alapján hatósági vagy hivatali jogkört gyakoroltak, kötelesek működésűket haladéktalanul megkezdeni, kivéve azokat, akiket időközben nyugdíjaztak, vagy felfüggesztettek. A románok nem ismerték el a Friedrich-kormányt. A Budapesti Közlöny vasárnapi számában olvassuk Holbán román tábornok, Budapest városparancsnokának nyilatkozatát, amelyben a tábornok megcáfolja azt a hirt, mintha ö elismerte volná a Friedrich-kormányt. A kormány elismeréséhez, vagy el nem ismeréséhez neki semmi köze. A katonai parancsnokság egyébként egyáltalán be sem avatkozik Magyarország belügyeibe. Meg kell itt emliteni, hogy a budapesti események hatása alatt Szerbia viszont megszakította az összeköttetést a szegedi kormánnyal, amelynek diplomáciai megbízottját szombaton már vissza is küldte Belgrádból. A blokádott Magyarország ellen megszüntette az antant. Az amerikai élelmiszerakció bevezetésképpen már érkezett Budapestre 450 tonna élelmiszerszállitmány. Rövid idő múlva ujabb szállítmányok érkeznek. Egy husz vagonból álló amerikai zsirszállitmány már elindult Triesztből Budapestre. Az olaszok is küldöttek már egy élelmiszervonatot Budapestre. 4 vagon gyógyszer is érkezett már a fővárosba. Gondoskodnak a tüzelőanyaggal való ellátásról is. József királyi herceg felajánlotta kétezer holdas erdőbirtokát, amelynek kitermelése azonnal megkezdhető. — A Bécsben tartózkodó magyar bankigazgatók és az antant képviselői értekezletet tartottak a Magyarországnak szerzendő kölcsön tárgyában. ÜRáNIA ™ TELEFON 872. MAGY. TUD. v SZIKHÁZ. Kedden: Szenzációs Nordisk repríz! Társadalmi dráma 4 felvonásban. A főszerepekben: Carlő Wleíh és Gudrun Houlberg. Előadások hétköznapokon 5, 7 és Vs 9 órakor. f > ti ÍREK Szegednek két főispánja van. A budapesti kormány elrendelte, mint lapunk más helyén részletesebben közöljük, hogy mindazok az egyének, akik 1918 október 30-án hivatali vagy hatósági jogkört gyakoroltak, kötelesek miiködésüket haladéktalanul megkezdeni, ha csak időközben nem nyugdíjaztattak, vagy állásukból fegyelmi vagy bűnvádi eljárás utján föl nem függesztettek. Dr. Kelemen Béla, volt szegedi főispán, lemondott ugyan állásáról, de nem nyugdíjazták. Ennélfogva a budapesti kormány rendelete értelmében állását haladéktalanul el kellene foglalnia. Ámde a szegedi kormány dr. Dobay Gyulát nevezte ki főispánná, aki hétfőn foglalta el hivatalát, a tisztviselők és a tanács tagjainak jelenlétében s a tanácsülésen rövid ideig elnökölt is. Szegednek ennélfogva most két főispánja van. A polgármester hétfőn kijelentette, hogy neki a budapesti rendeletről nincs tudomása s ő és a tanács a szegedi kormány intézkedéseihez alkalmazkodnak. Ezzel a nyilatkozattal természetesen csak egyelőre van a dolog elintézve. [J\ — A Nemzeti Bizottmány kedd délután 5 órakor a városháza közgyűlési termében ülést tart. • — tíaeckel meghalt. A jenai egyetemnek és az egész tudományos világnak mély, őszinte gyásza van. Haeckel Ernő, a világhírű filozófus, egyetemi tanár szombaton éjjel 86 éves korában Jenában elhunyt. — Száw.uelly öngyilkosságot követett cl. Párisi lapok irják: Számuelly Tibor volt népbiztos pénteken automobilon Sauerbrunnál átakarta lépni az osztrák határt két jól fölfegyzett orosz kommunista kíséretében. A határon Számuelly találkozott Strohschneider osztrák kommunista-vezérrel, akivel együtt akart tovább utazni. Lichtenworth községben azonban egy csendőrjárőr fölismerte és letartóztatta őket. A foglyokat az őrszobába vezették. Amig a csendőrök Strchschneid Tt. megmotozták, figyelmük elterelődött Számuellyről, aki elővette zsebkendőjét, amelyben egy revolver volt elrejtve és a revolverrel a mellébe lőtt. A golyó a hatodik oldalborda alatt hatolt be és azonnali halált idézett elő. Számuellyt másnap temették el. Ruhái átvizsgálásánál találtak nála 130.000 korona értékben frankbankjegyeket és 140.000 korona kékpénzt. — A budapesti egyetemen újból szigorlatoznak. A budapesti egyetem jogi karán újból megindult a régi élet. Szigorlatoznak. Remélhető, hogy rövid időn belül helyreáll a rendszeres egyetemi élet. — A franciák sporíünnepe. Szépen sikerült, mindvégig eleven lefolyású sportünnepet rendeztek a franciák vasárnap a SzAK ujszegedi sporttelepén. A tornaverseny 17-én délután 5 órakor kezdődött, amikorra a tribün és a többi nézőhely teljesen megteltek francia katonasággal és magyar kőzönséggeL Megjelent a versenyen Charpy tábornok, területi parancsnok és Rondenay ezredes, városkormányzó is. A verseny két részből állt. Az első részben az egyéni versenyeket bonyolították le. Volt 1500, 100, 400 és 5000 méteres futás. Különösen ez utóbbit figyelte a közönség egyre fokozódó izgalommal, majd a győztest, egy 157. ezredbeli katonát beérkezésekor tapsorkánnal fogadta. Volt ezenkivül magasugrás helyből és nekifutással, távolugrás, diszkoszdobás, futás akadályokkal stb. A második félidőben egy futballszerü, érdekes és kedves labdajáték (rűgby) következett, melyben két csapat mérkőzött." A győztes csapat egyik kitűnő játékosának egyszer sikerült a labdával a kapuba befutni. A verseny alatt zene szórakoztatta a közönséget. A befejezés után Charpy tábornok kiosztotta a győzteseknek a jutalmat. Megemlítjük még, hogy a korzóülés négy padsorában a francia legénység foglalt helyet. A megszálló franciák ismét lekötelezően előzékenyek, nobilisak és kedvesek vokak. — A budapesti miniszterelnöki sajtóosztály főnöke. Friedrich István miniszterelnök a budapesti miniszterelnökség sajtóosztályának főnökéül Szakács Andort nevezte ki. — Nyilatkozat. Közérdekből — nehogy a szénszindikátus érdekében szükséges állandó érintkezésem a Nemzetközi Bizottsággal megnehezittessék — kérem helyreigazítani, hogy a város zavartalan ellátása érdekében szombaton Kiss D. palota =• Tóth Péterrel szemben. Előkelő úrinő ha látogatóba megy, eredeti fioubigantparíiimöt használ és Roger 8í Gallet szappannal mosdik. <s> o o Germandréi púder. Francia fogcrém. Eredeti kölni viz.