Délmagyarország, 1919. augusztus (8. évfolyam, 159-183. szám)
1919-08-10 / 167. szám
• DfaLMAGYARORSZAG Szeged, 1919 augusztus 10. József főherceg proklamációja. (Saját tudósítónktól.) Józseí főherceg proklamációjának budapesti lápokból Szegeden is ismeretessé vált szövege a következő,; A magyar néphez! Abbój; a soha el nem muló szeretetből, melyjyel a magyar néphez ragaszkodom és visszapillantva a legutóbbi öt év közös szenvedéseire, valamint engedve a minden oldalról hozzám ¡utott kívánságoknak, kézbe vettem a mai lehetetlen hélyzét megoldását. Kém nézhetem, hogy szegény .őiszeroskádó hazánk sorsa felett politikusok és különböző érdek- és pártcsoportok marakodjanak. Mindenütt teljes anarchia, a Dunántul lázadások, egy hivatalban lévő minisztérium, melyet nem ismer el senki és az élelmezés teljes fennakadása már katasztrófákkal fenyeget, ha a magyar intelligencia a józan munkássággal és a földműves népünkkel karöltve erős kézzel rendet nem teremt. A magyar miniszterelnökség ideiglenes vezetésével megbízom Friedrich István nyug. hadügyi államtitkárt, a, többi miniszteri tárcák ideiglenes vezetésével : Belügy : Saniassa Adolf, külügy: Táncos Gábor, vallás és kozokt. : dr. Ince Sándor, hadügy: Schnétzer Ferenc, kereskedelmi : dr. Szüry János, pénzügy: dr. Gríinn János, népegészségügy: dr. Csilléry András, j közélelmezés: dr. Térfy Béla, nemzetiségi: dr. Bleyer Jakab, igazságügyi: dr. Szászy Béla, i íöldmivelésügyi: dr. Győr}/ Lóránt. 1 Akinek szivében él még egy kis hazafiúi Szeretet, az támogassa a kormányt teljes odaadással nehéz helyzetében. Félre a széthúzással, kritikával, okoskodással. Jöjjön áz összetartás, a megértés, a munka. Bizunk rendületlenül hazánk jövőjében ! József főherceg, tábornagy. Megegyezés az antant-hatalmakkal A Budapesti Hirlap közli; Az antant-hatalmak ií:t időző missziója ma este közös értekezletre gyűlt össze, amelvre meghívták József főherceget és Friedrich István miniszterelnököt. Az értekezlet a függőben lévő kérdéseket tárgyaira s mindenben teljes megegyezésre jutott. . Az értekezletről azonnal értesítették Clemenceau!, a békekonferencia elnökét és a külföldi korit Hiányokat. Az antant-missziókkal megegyezés jött létre, hogy a nemzetiszínű lobogók mm! denütt kitüzhetök. Cuningham, a bécsi antant-misszió feje, magához kérette Lovászy Mártont s vele hossza1 sah tárgyalt a magyar ügyekről. Milyen cikkek után fizetnek szerb kiviteli vámot. A Szövetségközi Élelmezési Bizottság a következőket úözii: a) Főzelékfélék, burgonya, iojás tei és tejtermékek, kisebb mennyiségű saü, gyümölcs, kender, főzőedények behozatala nem esik szerb kiviteli vám alá, ilyen árukra eSak* kérelmenként 1 50 szerb bélyeg és 10 korona szerb engedély kiállítási illeték fizetendő vagononkini jugoszláv iebélyegzésü pénzben a bizottságnál. b) Gaborianemiiekre, kukoricára, lisztre, korpára, hizott disznókra, szalonnára és zsírra, marhára, száraz babra, mézre, a fenti illetékeken felül a helyi árak után számított 50 százalék fizetendő a szerb kincstár részére kiviteli vám cimén. A b) alait felsorolt áruknál a vételár és az 50 százalékos vám francia frankban, avagy dinárban befizetendő és pedig a belgrádi pénzügyminiszíénum pénztárába vagy az újvidéki közélelmezési kirendeltség által kijelölendő bankban. Ezek a fizetési helyek azután nyomban a befizetett összegnek a vételárba eső részét a félnek jugoszláv Iebélyegzésü kékpénzben kiadják a frankot 450 köronás, dinárt 300 koronás árfolyammal 'Számifva. c) Bor és sör után csak az a] pontban ein'iiteit dijak fizetendők. A bizottság közli egyúttal a f. évi julius hó 24-én megtartott ülésében tárgyalt kérelmeket a szerb minisztérium, illetve hatóságok a következőkép intézték ej: 1. Engedélyezett behozatalra 251. szám alait a Központi Tejcsarnok részére f. évi auguszíus hóra minden harmadik napon 20—20 vagon burgonya behozatala. 256. szám alait Bolgár és Társa cég részérc 10; vagon sor behozatala Pécsről. 262. szám alat Völgyesi iános részére 500 hl borj behozatala. 217. szám alatt Lusztig Jenő részére 100 kg. toillei-szappan behozatala. 295. szám alatt.Kazi István részére 400 hl. bor behozatala riorgos-Kjráiyhalmáról. 322. ízén, aiaii Mircsov Magda részére 20 q tiurgony6 behozatala- NaőyeSanédról. 32Ó. szám alatt Knappé János részére 6741 liter borra Horgosról. 323. szám alatt Dobó Szilveszter részére 300 hl. borréi Horgosról. 332. szám alatt Nagy Zsigmond részére 25 q burgonyára Nagycsanádról. 336. szám alatt Müller Magda részére 3 vagon burgonyára Őscsanádról. 338 sz. alait Ónozó Poldiné részére 100 hl. borra Horgosról. 330. szám alatt Pintier Magda Vészére 500 kg. burgonyára Őscsanádról. 356. sz. alatt Vőueki Mihály részére 2 q, gyümölcs és főzelékre Feketés/.élről. 366. sz. alatt Schorr Ottó részére 500 hl. borra Horgos-Királyhalrnáiól, 368. szám aiaii Pöpovics István részére 200 q burgonyára Nagyszenmiklósról. 3/1. sz alatt Ka'ss János részére 10 hl. bor, 300 üveg befőit és főzelékekre Törökbecséről 381. • szám alölí Breider Henrik részére 1000 kg. sajtra, 1500 kg. fekefeszilvára, 1500 kg. marmeládra, 1000 kg. babra és 1000 kg. főzelékre Újvidékről. 3Ö9. szám alait a Temesvári serfőzdének hetenkint 4 vagon sörre, összesen 16 vagon sörre aug. hóra. Ezek a felsorolt feiek igazolványaikat \ Újvidéken a közélelmezési hivatalnál átvehetik a b) és c) alatt pontokban felsorolt előírások teljesítése után. 2. Továbbá engedélyeztettek behozatalra: 315. szám elait Nagy Károly részére 500 drb. hizott disznó. 305. szám alatt Fenyő Testvérek részére 4 vagon liszt, 1 vagon korpa, 1 vagon szilva és marmelád. 2ö. szám alatt Grünv ald Ármin részére 150 kg. csokoládé, 100 kg. mandola és 100 kg. szirup. 266. szám alatt l.ichtenegger Gvula részére 20 vagon kukorica. 285. szám alatt Szén Szindikátus részére 2 vagon szalonna, 313 szám alatt Ábrahám János részére 5000 kg, paprika Horgosról. 376. szám alatt dr. Bellek Jvlarcel részére 10 vagon zabra és 10 vagon kukoricára. 375. szám alatt Sebők Gergelyné részére egy borjú Ószent ivánróí. 151. szám alatt Branovacski Rankó részére 30 vagon kukorica és 200 drb. hiI zoii disznó. 304. szám alatt Szénipari és Kereskedelmi R.-Tsg. részére 20 vagon faszén. 316. szám alatt Kiviteli • R -T. résére Varga szám egy vago^n edényem. 346- sz. alatt Varg Viihály részére '1000 kg. kender. 244. szál alatt Böhm Sándor részére 100 vagon kukorica, 20 vagon korpa, 10 vagon árpa, 1 vagon zab, 30 drb. hizott disznó. 320— 330. szám alatt Solf Jakab és fia részére 12 vagon liszt. 353. szám alatt Kell Jakab részére 4 vagon liszf. 387. szám alatt Munkások Szövetkezete részére 1 vagon zsif. Ezek a két pont alatt fdsoroií felek a bizottság titkáránál az engedélyékét a hivatalos- órák alatt átvehetik, ahol a bővebb felvilágosítást á további fee-idők tekintetében megkapják. 3. Nem engedélyezettek a következő felek kérelmei: Goldgruber Gábor és fia, Csányi Sándor, Larnp'l János \Morad, Gyufagyár és Kirchenmayer Antai. A felék . felhivatnak, hogy a nem engedélyezd} kérelmek után Kifizetett szerb illeték összegeket a ittkeknái mielőbb a kapott nyugták visszaadása ellenében vegyék fel. Végül felhívatnak a felek, hogy foniosabb kérelmeiket lehetőség ízerint francia nyelven írva nyújtsák te: Szeged, 1.919 áugusztus 8. Dr. Polgár, titkár. Karton ós öatiszt újdonságokrekMm árakon BÄSCH ÄLBERTNÄL SZEGED, Kölcsey-utca ÍO. Fischer Izsó kézimunka-üzletének helyiségében. 296 A Kereskedők Szövetségének gyűlése. — Keveslik a képviselteté&t a Nemzeti Bizottmányba». — Beszerzési csoportot aíískiiöítak — Eljárás a lánckereskedők ellea. — (Saját tudósítónktól.) A Szegedi Kereskedők Szövetsége szombaton délután ülést tartott a kereskedelmi és iparkamarában. Az ülés összehívására a Nemzeti Élelmezési Bizottság átirata sdótt okott, amely beszerzési csoportok alakítását kivánía. Naptrend előtt Ho'dzer Tivadar elnök szólalt föl Rámutatott arra, hogy ámbár a Kereskedők Szövetsége elsősorban gazdasági alakulás, mégsem térhet ki szelői, hogy a legutóbb történt polittikai fordulattal legalább pár szóval nt foglalkozzék, meri- az az ország gazdasági érdekeit is közelről érinti. Örömmel veszik tudomásul á szegedi kereskedők és iparosok, hogy a gazdasági építőmunka most már megkezdődhetik, de egy aggodalmunkat sem szabad elhallgatni. Mikqr Ábrahám Dezső kormánya megalakult, a miniszterelnök szükségesnek vélte, hogy a kamarában tájékoztassa kéljairól a kereskedőket és iparosoka: és hogy támogatásukat kérje. Akkor a miniszterelnök ezeket mondta a kereskedőknek és iparosoknak: „Kérem az önök támogatását, mert csakis az önök segítségével és támogatásával és csakis abban a szellemben tudnám a kormányzást folytatni, amelyet egyedüli kivezető útnak találok : Magyarország gazdasági megerősítésének szellemében". Sajnálattal állapítja meg, hogy ezzel a bevallott politikai céllal nem teljesen összhangzó annak a Nemzeti Bizottmánynak összetétele, emelyet a kormány nemrég alakított. Nem kívánja bírálni e testületet, hogy alkotmányos-e vagy nem. Csak megállapítja, hogy ebben a képviselett testületben a kereskedők és iparosok' számarányokhoz mérten igen kevés képviselővel bírnak. Ez pedig azt a látszatot keltheti, mintha ismét visszatérőben volnánk a régi rendszerhez, amelynek alapján túlnyomóan a jogászpolitikusok és földbirtokosok vettek részt a nemzeti képviseletben. "Indítványozza, hogy a Nemzeti Bizottmány elnökét kérjék föl a sérelem orvoslására. Az indítványt egyhangúlag elfogadták. Ezután a Nemzetközi Élelmezési Bizottság elnökének átirata értelmében megválasztották a bevásárlási szakcsoportokat, számszerint tizenkettőt. D;\ iandésberg jeno titkár jeisntetie, hogy a rendőrség rokkantjainak, valamint ¿z elesett rendörök családtagjainak segélyezésére gyorssegélyképpen 151)00 korona gyűlt össze." Végül Wintemitz Izidor tette szóvá, hogy a legitim, tisztességes kereskedőket is állandóan támadások érik, mintha az árdrágítások