Délmagyarország, 1919. július (8. évfolyam, 132-158. szám)

1919-07-13 / 143. szám

DÉLMAGYARORSZÁG Szeged, 1919 julitts 13. Lipcsét, Austerlitzet, Wagramot, Meijengot, Moszkvát, Waterloot és végre megállott, fölkoszóruzva és föllobogózva a Pantheon előtt. Ám a könyvek lapjai halkan zizegnek és minden Demosthenesnél és Desmoullinsnél szebben beszél a tett, amely ez egyszer a Bastillet ostromolta meg és vette be. A Bastille egyszerre titáni módon megnőtt, egekbe tornyosult és a pokolba süllyedt, az egész véres és gyászos multat, az egész fekete középkort, az egész gyilkos és rabló feudalizmust jelentette, amelynek vége, amelyet ledöntötték, a Bastilleval egy világot ostromoltak meg diadalmasan és szemmelláthatóan. Az az oszlop, amely ma a Flace de la Bastilleon karcsú magasan emelkedik az égnek, a polgárság győzelmi oszlopa. Azé a polgárságé, amely a francia forradalomban megdöntötte a gondolat fegyverével és a terror hatalmával a középkori feudalizmus elkorhadt, elrothadt, belülről is megőrölt alkotmányát. Ez a győzelmes polgárság vonult be a világtörténelem sorsdöntő és vezető tényezői közé 1789 julius 14-én, ez a győzelmes polgárság, amely a maga képére és hasonlatosságára próbálta formálni a tizenkilencedik századot. De már 1830-ban és 1848-ban megszólal egy uj hang, egy uj motivum a diadalmi szimfóniában és Cavaignac ágyúit 1848 juliusában már a proletárok ellen kénytelen felvonultatni. A vesztett háború 1871 tavaszán Párisban az első kísérletet hozza létre, amely S kommunista-kiáltvány szavait igyekezik valóra váltani. Nemcsak a könyveknek van meg a maguk sorsa, de az ünnepeknek is! ün'nepek jönnek, ünnepek mennek, az idő uj piros dátumokat hoz és régi piros dátumokat mos el a feledés szürkeségével. 1919 julius 14-én egy győzelmes háború végén ünneplik a Bastille bevételének ' világhistóriai évfordulóját Győzelmes háború végén és — forradalmak évadján. A halott Mirabeau és a halhatatlan Jaurés csöndes porai felett uj küzdelmek, uj aratás, uj világ fuvalmai lengenek. A vér és könny mindig termékenyitenek. Az élet nem áll meg soha: A győzelmes szekér uj utakra indul. Ki tudja, hol áll meg, kit hogyan talál meg? Nagykikinda a szerbeké. Szombaton, Péter király születése napján nagy ünnepséget tartottak Nagykikindán. A város fel volt lobogózva, min| den házigazdát köteleztek arra, hogy a piros-fehér-kék zászlót kitűzze. A rokkantaknak nagy gyűjtést rendeztek. Kikirdették, hogy Nagykikinda a szerbeké lesz. : Nagykikinda fontos szerepet játszik majd. Tegnap a temesvári gör.-kel. püspökség iskolafelszerelését Kikindára hozták, ahol dr. Létits György püspök elfoglalja hivatalát. Hétfőn újból ünnepség lesz Kikindán Te Deummal, amelyet dr. Rocher abbé fog pontifikálni. Megjelenik a misén De Lobil tábornok és a városi vezetőség élén Majinszhj Lukács polgármesterrel. Temesvár és a megye nagyrésze a románoké maradt. A határ a szerbek és a románok közt Szt.-Eubert község lesz. Németországgal megindul a diplomáciai összeköttetés. London. Hermsworth külügyi államtitkár az alsóházban egy interpellációra válaszolra kijelentette, hogy az angol kormány a békeszerződés ratifikálása után a Németországgal való diplomáciai viszony helyreállítását tervezi. E kérdés jelenleg még tárgyalás alatt van. Brüsszel. Az újságok szerint a külügyminisztérium komolyan foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy Németországgá! a diplomáciai összeköttetést-felvegye, miután a béke aláírása elháriI totta az útból az akadályokat. (Echo de Paris julius 9.) Az uj Megváltó. (M. V. dr.) Az élettelen formák kora lejárt. Az üres jelszavakkal, csengő-bongó frázisokkal handabandázó politikai iskolákat ma már a muzeumok régiségei között mutogatják. Szavak helyett tetteket, keretek helyett lüktető életet keresünk és követelünk. Az uj kormányzati alakulás csak akkor nőhet ki népmilliók lelkéből, ha elfordítja tekintetét a paloták kiváltságosairól és a kérgeskezü küzködők, a napi megélhetésért törtetők, az Élet megtiprolljainak, meggázoltjainak szent hajlékához vándorol. Széttépni a megalázottság vaspántjait, fölmagasztositani a leláncolt Eszmét a gondolkozás szabadságáig, letiporni a fojtogató nyomort, mely lesorvaszt minden akarást, elsenyveszt magba szökkenő tehetségeket, kiapaszt tengerzuhogásu energia-forrásokat, — ez, csak ez lehet programja a Férfinak, ki a Múltnak bűneit magáról lefejtve, a Mának szoritó bilincseit vasmarokkal széttiporva, próféciás ihlettel a Holnapért munkál. Ki meri vájjon kitépni lelkünkből, bármennyire sajog is a Jelen, uj életekhez való hitünket? Ki mer vájjon kétkedni a magyar őserőben, amely zúgva, t ömbölve feszíti izmainkat. lendíti akarásunkat, tüzeli vágyainkat ? Hatalmas ökölcsapások lebírhatnak néhány pillanatra, de ha földet ér a vállunk, mint Antaeus, uj erőkre kapunk. Szunynyadó források fakadnak véres szivünkből, uj dallamok robbanak lepréselt ajkaink közül, szent zsolozsmák, mint száguldó vihar, törnek elő a guzsbakötött magyar embererdőből. Láncok töredeznek, mellek feszülnek, karok magasba iendülnek, a Tegnap rabszolgái Holnapok dicsőségét lobogtatják. Fölvetjük megalázott, porig sujtolt tekintetünk, az uj Megváltót keressük 1 A Rákócziak, Kossuthok, Petőfik kunyhóiban kutogatunk. A népmilliók éltető forrásaihoz sietünk ezekben a tikkadt napokban, — hátha talán megint jászolban születik meg az uj magyar Krisztus ?! Dicső nagy urak, szent királyai pénznek, vagyonnak és minden földi jóknak 1 Tengei fenék mélyén születik a gyöngy, — az ü] VERSEK. A DÉMONHOZ. Alszol, de élsz! Tudom, tudom jól. Te szálltál ki a mámoromból Egy szürke szerda hajnalán, Te gyújtogattál bús agyamban Mig néztelek dermedt riadtan S jajgatva hivtam az anyám! Alszol, de élsz! Te vársz a borban Ha majd tiportan lenn a porban Üvöltöm: minden elveszett! Te vársz sötéten és ragyogva És elborult nagy homlokomra Vöröslőn irod föl neved! Alszol, de élsz! Az éji csendben Fölébredsz és megállsz felettem, Szivemre szorítod kezed. Rád ismerek, mester, követlek S a csöndes és bús őrületnek Pallóján indulok veled! Alszol, de élsz! Most néha ébredsz És versek lázas üteméhez Vered a taktust, csendesen, De egyszer, egyszer, szörnyű, tompa Taglóval sújtasz homlokomra , ^ 5 kioltod tündöklő szemem. . . SZÉP CSÖNDESEN. Meggyógyulok még, oly jó hűs az éj lenn. A szivem is eláll a csönd ölében. Meggyógyulok még, nem fáj majd az édes, Gyönyörrel égő féltésem, ha éj tesz. A gyöngyvirágok s jázminok felettem Vigan virulnak majd a siri kertben. Te tündökölsz szépen tovább a napban És elfelejted rég, hogy elmaradtam. A dalaim új ajkon újra zengnek Mulandó fájást és örök szerelmet. Folyik tovább a bús, vig földi játék, Vagy ajkam lenn is a csókodra vár még ? SOUVENIR. Ancsára gondolok, a kis cselédre, Aki Szakolcán robotolt szegényke. Hajnalra kelt és éjnap egyre fáradt, Alázatos szemében szolgabánat. Én vele soha, soha nem beszéltem, Idegen volt a nyelvem és a vérem, Ő bús kis szűz volt, én szomorú férfi, A bánatunkat arra ki se kérdi. De egyszer mégis váratlan titokban A piruló arcára csókot loptam. Fölremegett rá kicsi teste, lelke, Mint Mirjám az angyali üzenetre. Ki tudja, hol van Ancsa, tán a mennyben, De néha vágyom rá, hogy megkeressem, És mondjam néki, nyelvén más világnak, Madárnak nyelvén és nyelvén virágnak: Bús, kis cseléd te, szolgáló leányom, Két ilyen árva, mint mi, nincs e tájon, Ne szégyeld azt a csókot, benne égett Egy fájdalmas, nagy, meddő férfiélet! NÁSZDAL. Örök körökbe irva már a sorsom. Én tul kerültem már a földi gondon. A csillagok közt érzem homlokom már, Nagy életemnek romján áll az oltár. Az emberekre megbékülve nézek, Hisz asszonyom van, az örök művészet! Szomorú volt az élet, ó de szép volt, Vihar borult, de kiderült az égbolt, Isten, ma téged várlak, ritka vendég. Oly mély a vágyam, mint a végtelenség, JUHÁSZ GYULA,