Délmagyarország, 1919. július (8. évfolyam, 132-158. szám)

1919-07-08 / 138. szám

Szeged, 1919 julius 8. DELMAGYARORSZAG 3 Antant-parancsra maximálják Szegeden az árakat. — Erélyes akció a drágaság enyhítésére. — A Délmagyarország több izben ismertette már azt az életrevaló és fontos akciót, amelyet a Szegedi Tisztviselők Otthona indított meg az általános drágaság letörése érdekében. Ennek az akciónak az egész tisztviselőtársadalom mellett a polgári középosztály is örül és most erőteljes intézkedésre határozták el magukat ott, ahová végeredményben az akció vezetői is kénytelenek lettek volna fordulni. A Szegeden dühöngő rettenetes drágaság ugyanis feltűnt a zitt működő nemzetközi élelmezési bizottság elnökségének is. A bizottság elnöke, Ostrorog angol ezredes ugyanis hétfőn magához kérette a szegedi közélelmezési hivatal vezetőségét ,és meghagyta, hogy a közélelmezési hivatal az érdekeltek bevonásával állapítsa meg azokat az árakat, amelyeknél többet Szegeden kérni senkinek, semmi körülmények között nem szabad. A közélelmezési hivatal a rendelkezésnek sürgősen eleget tesz, amennyiben az összes érdekelt feleket, nemcsak a termelőket, kereskedőket, iparosokat, hanem a fogyasztókat — igy az Otthon szociális bizottságát is — csütörtök délutánra értekezletre hivja meg, ugy, hogy pénteken, a kapott rendelkezésnek megfelelően, az árak maximálására vonatkozólag már konkrét javaslatot tehet. Érthető, ha a nemzetközi élelmezési bizottság e téren való beavatkozása általános örömet és megnyugvást fog kelteni. A bizottságnak bizonyára módjában lesz, hogy közbenjárására vagy az általa kiadott, illetve jóváhagyott rendeleteknek érvényt tudjon szerezni. Sokat várunk ettől a nagyhorderejű akciótól, amely — reméljük — egy csapásra kivégzi az árdrágítás összes szemérmetlen üzelmeit. . Az uj hadsereg egészségügyi szervezete. Cikkemre vártam a „hivatalos" cáfolatot. Pedig már azt kezdtem hinni, hogy végre itt az ideje, hogy a multak végzetes mulasztásairól őszintén beszéljünk. Már-már kezdtem hinni, hogy nem akad egyetlen „ezredes-orvos" sem, aki meg merne védeni egy olyan egészségügyi intézményt, amely a háborúban és katonakórházakban ezerszámra sinylődő emberroncsokban legtöbbször csupán szimulánsokat látott, akikről a „maródi"-viziten szokta a napos-káplár jelenteni, hogy „már megint meghalt egy szimuláns." Azt kezdtem hinni, hogy szabad nyíltan tárgyalni arról a katonaegészségügyi intézményről, amelynek „hivatalos" vezetői eltűrték, hogy ugyanakkor, amidőn a haldokló és leírhatatlan kínokban fetrengő baslövéses, agylövéses sebesültet parasztkocsin szállították, befűtött autók várakoztak a divizionárius urak ajtaja előtt, amikor pedig néhány pillanaton múlik, hogy az operációval egy ujabb életet menthettünk volna meg. Azt kezdem már hinni, hogy végre leplezetlenül lehet azt a katona-orvosi intézményt bírálni, amely járványkórházak vezetőjévé szemorvost, sebészeti tudást igénylő helyekre néha fogorvost, máskor belgyógyászt, vagy fülorvost nevezett ki, csak épen azt nem, akit arra képessége és előtanulmánya predesztinált. Az ezredesorvos urak bizonyára az orvostudomány minden ágában csodálatosképen otthon vannak, ugyanakkor, amidőn szegény világhírű egyetemi tanároknak sokszor egy egész élet is kevés ahhoz, hogy például a tüdővész gyógyító módját megtalálják. Azt kezdtem már hinni, hogy ki lehet már végre söpörni a tudomány templomából azokat a kufárokat, akik megcsúfolva nemcsak a tudományt, hanem minden emberi érzést, — felsőbb parancsra — szívbajosokat, nem sokkal előbb vérző tüdővészeseket mertek besorozni és a harctérre lökni. Azt hittem, hogy végre igazságot lehet szolgáltatni egy orvosi bizonyítványnak is, amelyet talán még az ezredes-orvos urak által is ismert Korányi báró egyetemi tanár irt egy súlyos szívbajban szenvedő betegének és amely iratot egy tényleges ezredorvos előttünk ezzel a megjegyzéssel merészelt széttépni: „nekem még Korányi se imponál: Azt hittem, hogy végre itt az ideje megbélyegezni egy olyan úgynevezett orvosi intézményt, amelynek fő-főezredes-orvos vezetői nem merészkedtek a még fő-főbb — istenben dicsőségesen kimúlt — hadvezetőség elé állani, szólván ekképen: nincs ágyunk, amelyre vergődő „hőseinket" fektethetjük, —a szalmazsák pedig, különösen ha a piszkos földre helyezzük, nem segiti elő tudvalevőleg a sebgyógyulást. De persze az ezredes-orvos urak messze — óh, de messze ültek és nekik nem fájt — hogy csak a nagy nyomor-tengerből egyetlen csöppet merítsek ki — a borzalmas rarancei, oknai harcok után a Czernovicz melletti Cernovka községecskében 2—3 kilométerre közvetlen a front mögött vergődő sebesültek haslövése, akiket — a szegény emberpárákat — az életmentő műtét után olyan zsúfoltságban fektettünk a hideg föld kemény szalmazsákjaira, hogy reggelre ébredve a kinokban fetrengő beteget néha a csupasz földön, vagy legjobb esetben a másik szalmazsákon találtuk. És legeslegvégül azt hittem, hogy a köteles illemtudásból még mindig nevek emlitése nélkül — szabad szólni főtörzsorvos urakról, akiknek — 1 ej — de fájt az, hogy a fenhatóságuk alatt dolgozó híres — igaz, hogy csak tartalékos sebész-ezredorvos már megkapta a vaskoronarendet, mig őróla még mindig megfeledkeztek. Zárószónak pedig csak ennyit: mindkét cikkem adatait szórói-szóra fentartom. Dr. Müller. Vilmos. Bratianu kifogásai a békeegyezmény ellen. A Le Temps, a francia külügyminiszter félhivatalos lapja, hosszabb cikket közöl junius 27-iki számában, amelyben ismerteti Bratianu kifogásait a békeegyezménnyel szemben. Bratianu stratégiailag lehetetlennek mondja a határvonalat, kifogásolja, hogy Romániának csak két delegátusa van a béketárgyalásokon, mig Szerbiának, Belgiummal 3—3, kifogásolja, hogy a német és osztrák előzetes békeszerződéseket előre nem közölték Romániával, csak utólag, szóbelileg. A hiteles szövegről csak a tárgyalás előtt este sikerült értesülnie. Románia föntartásokkal élt az 1916-iki szerződések be nem tartása cimén, azon a cimen, hogy a nemzetiségi kisebbségek és gazdasági berendezések védelmébe nem kaphatott beleszólási jogot, aminek •azt tulajdonítja, hogy az erdélyi szászok már nem hajlandók elismerni föltétlenül a fenhatóságát, végül azon a cimen, hogy a Maros torkolatához közeli területeket nem neki Ítélték. A rajnai köztársaság. London, julius 3. Koblencből jelentik a Timesnek, hogy Ulrich, a német Reichstag volt képviselője, kikiáltotta a Rajnai köztársaságot. (Le Matin julius 4.) Affér a piros szegfű miatt (Saját tudósítónktól.) Vasárnap este féltíz óra tájban A. D., Sz. J. és M. I. a Kass-kávéház terrasza felé tartottak. Gomblyukukban piros szegfű volt. A szegfűket egyik szegedi uricsalád kisleányától kapták. A kávéházban kerestek valakit. Nem találták és visszafelé indultak a terraszon át. Alig haladtak pár lépést, egy B. D. nevü hadnagy, aki civiltársaságban a terraszon ült, fölugrott, a társasághoz lépett és A. D. gomblyukából kitépte a pirosszegfüt. M. I., aki időközben elvált társaitól, az incidensnél nem volt jelen. A. D. és Sz. I. a Kass Stefániára néző nyílt étkezőhelye felé indultak, hogy keressenek egy tisztet, a'r igazolásra szólítsa föl a hadnagyot. UtkCzben ismét találkoztak M. I.-vel, akinek elbeszélték az esetet. B. D. utánuk ment. — Mit mondott az imént? — kérdezte A. D.-től. — Semmit. Majd M. I. szólt a hadnagyhoz: — Szabad a nevét? — Semmi köze hozzá, — volt a válasz. Szó szót követett, mire M. I.-t a hadnagy kétszer arcul ütötte. A tettleges inzultusra nagy embergyürü keletkezett a vitatkozó csoport körül. A csopor hoz lépett egy Z. nevü főhadnagy is, aki igazolásra szólította föl a hadnagyot, aki hosszabb vonakodás után megmondta a nevét és lakcimét. Erre a tömeg távozni készült, amikor B. D. hadnagy még visszakiáltott A. D. felé: M. I. a terraszon ülő francia tiszteknek elpanaszolta az esetet. Később, amikor újra a kerti étterem felé igyekezett, a B. D. hadnagy társaságában levő egyik civil újra arculütötte M. I.-t. Egy főhadnagy azt a kijelentést tette, hogy nem kellett volna fölpofozni, hanem le kellett volna köpni. M. I.-t a minisztérium épületébe kisérték, ahonnan a franciák intervenciójára kiszabadították. Az esetet — az egyik szereplő előadása alapján — megírtuk minden kommentár nélkül, tompítva és szürkén, bár hasonló jelenetek az utóbbi időben Szegeden napirenden vannak Óráját és ékszereit javíttassa elsőrangú óra- és ékszerüzletemben. Szolid árak! Órákban és ékszerekben nagy raktár. 154 FIS CHER K. ^0R^LLKEÁTVTÉtlAi Az orosz vörös sereg helyzete. —Az antant elismerte Kolcsak-kormányát.— Londoni táviratok jelentik, hogy az orosz vörös hadsereg rendetlenül vonul vissza Denikín csapatai előtt. A visszavonuló vörös csapatokat sok asszony kiséri. (Le Journal jul. 23.) Moszkvai táviratok szerint Őenikin tábornok önkéntesei elfoglalták Carycint és Jekaterinoszlawot. Egy drótnélküli távirat megerősíti azt a hírt, hogy a vörösök kiürítették Charkoffot. Ez a hír nagyjelentőségű. Charkoff igen fontos ipari centrum, amely most a Kolcsak vezérlete alatt álló ellenforradalmi hadsereg kezébe került. Kolcsak, akinek a közvetlen vezérlete alatt álló seregrész az Ural mellett, annak hosszában nyomul előre, a balszárnyán Charkoffnál érintkezésbe jutott Denikín SZENDEMIHALy URI DIVAT É8 KONFEKCIO ÜZLETE KELEMEN-UTGA 12, SZ. 288 FEHÉRNEMÜEK MÉRTÉK UTÁN IS KÉSZÜLNEK. •