Délmagyarország, 1919. július (8. évfolyam, 132-158. szám)

1919-07-31 / 158. szám

Ára 40 fillér. Szerkesztőse« ; SZEGED, KÁRASZ-UTCA 9. SZAK. A szerkesztőség telefonja : 30cr. ELÓFIZETEai AKít: egész évre 96.— K negyedévre 24.— K felévre . 48.— K egy hónapra 8.— K Egyes szám ára 40 fiitér. Kiadóhivatal: SZEGED, KÁRÁSZ-UTCA 9. SZÁM. A kiadóhivatal telefonja: 305. Szeged, 1919 VIII. évfolyam 158. szám. Csütörtök, julius 31. X FF PETŐFI. Egy ősi vallás régi ritusa szerint a temetéskor köveket dobáltak a frissen hantolt sirra, mintegy azt jelentve, hogy a halottaknak már nem fáj, de az élőket, azokat nem kell kövekkel megdobálni. Petőfi ismeretien sírját hetven éven át a dicsőség minden koszorújával fölékesítette a hálás utókor kései kegyelete. Meghódolt előtte mindenki, az ellenség letette fegyverét, a paloták és kunyhók egyaránt magúkénak vallották^ minden párt meghajtotta előtte az elismerés lobogóját, a nagy világ is tudomást szerzett nevéről és jelentőségéről. A verseibői népdalok lettek, a tetteiből legendák. A nagy Grimm Goethe mellé állította a világirodalmi Pantheonban, Nietzsche zenét szerzett néhány dalára, Coppée „elzarándokolt dunaparti szobrához és ódával köszöntötte, minden nyelven, a latintól a volapükig, olvashatók a versei. Hetven esztendőnek összes babérján és rózsáján, minden elismerésén és hódolaíán keresztül, mi elsősorban mégis az embert keressük ma, az élőt, a" szenvedőt, a küzdőt, a forróvérű és lobogó lelkű fiatalembert, aki volt, az élőt keressük a halhatatlanság bibor és arany kárpitja, a kultusz tömjéné és hozsannája mögött^ Az. embert, aki az egyetlen megmaradt daguerrotipről halványan int felénk, sörtés szöghajával, nyirott szakállával, égő fekete szemeivel, dacos állával, nagy nyilt homlokával, nyakkendőtlenül és megilletődve. És az elhervadt koszorúk és elfonnyadt frázisok özöne" helyett megkeressük a köveket, amelyeket az élőre dobtak, a szentséges elveiért viaskodó Petőfire. Mert ez a hetven év előtt huszonhatesztendős korában eltűnt költő nem csupán szép verseket, jó verseket, igaz verseket irt, de egy szép, jó és igaz élet, egy 'nagy élet hőse volt és ezek a versek mind méltó kíséretül szolgálnak ehfíez* az élethez, amely ma és mindörökké, minden magyaroknak és embereknek kell, hegy példa legyen, tündöklő, bátorító, fölemelő példa, a legnagyobbak közül való a szentek, vértanuk és hősök ragyogó történetében. A kövekre emlékezünk mi, harcosai az igazságnak és a tollnak, a kövekre, amelyekkel a mi dicsőséges nagy elődünket megdobálták kortársai, ellenségei. Az értetlenség és tudatlanság köveire emlékezünk, melyek az élőt érték és amelyek ma már obeliszkek és piramisok lehetnének halhatatlansága templomában. Azok dobálták rá a köveket, akik az ő idejében is a maguk privilégiumának tekintették a hazariságot, akik nem hallották meg az idők szavát, amelyet Petőfi hallatott, a Pato Pálok, a régi jó táblabírák, a rendi Magyarország önző és maradi kiskirályai és az ő szolgahaduk. A világszabadság költője, aki a királyok ellen eppen ugy mennydörgött, mint a kiváltságosok ellen, a nyakravalótlan Petőfi veszedelmes volt az ő kis játékaik számára, akit el kel! némítani. Valami Tatár Béla (van-e, aki e nevet ismeri ?) ezt irta Petőfiről, a legnagyobb magyar költőről 1849 február 2-án a Figyel mezőben (van-e, aki e lapot ismeri): „Mi szeressük a hazát, de nem Táncsicsot, Kossuthot, Petőfit és több efféle herosztráteszi hősöket." Egy másik figyelmező igy ir az Apostol költőjéről 1849 február 24-én : „Ezen nagy nemzet, melyet 800 év nem tudott elrontani, melyet egy Heiszter és 'Karalfa nem tudott megsemmisíteni, most elindult vesztébe egy Petőfi, Pálíi, Madarász, Kossuth és egy Táncsicsnak szavaira !" Majd tovább : „Mit a magyar nép eleinte jónak hitt egy Táncsics és | Petőfi szavára, azt már most tapasztalásból tudja, hogy csupa méreg és epe." Másnap ugyanez a lap Petőfiről, a költőről igy nyilatkozik: „Igyekezett írtéktelen versei által a legveszélyesebb útra vezetni a máskép jámbor magyar népet." „Petőfi névszerint — irja tovább — cikornyás szavakkal magasztalta egekig Martinovics mártírságát, kinek ő cimboráival együtt emléket kiván emeltetni. Vigyázzon, nehogy talán éppen azon emlék diszitse a jeles költő sirját is." A jeles költő, akit itt gúnyosan és | gonoszul emlegetnek, sir nélkül maradt. | Hetven éve, hogy eltűnt a földi tájakról az illés szekerén, hetven éve, hogy I egyre nő nagysága, dicsősége, de mi a i fényes ködön keresztül az embert keressük, a forróvérű, lángoló lelkű fiatalembert, hogy harcainkban lelkesítsen, csüggedésünkben fölemeljen, bukásunkban vigasztaljon és éreztesse veI lünk, mindnyájunkkal, mit jelent igazán, egészen, tisztán és végzetesen embernek és magyarnak lenni ezen a földön ! x Az antant dontese a proletárdiktatúra ellen. — Jegyzék a budapesti tanácskormányhoz.-— Milyen kormányt akar az antant. (Saját tudósítónktól.) Sorsfordulatot jelent a magyarság életébén az a nagyfontosságú jegyzék, amelyet az antant ratíio-telegramban küldött a budapesti tanácskormánynak. A szövetséges kormányok bejelentik, hogy mivel Kun Béla kormánya megszegte a Magyarország, részéről aláirt fegyverszünetet, sőt éppen most támad meg olyan hatalmat, mely velük barátságban és szövetségben van: az antant dolga saját felelősségére olyan intézkedésekhez folyamodni, amilyeneket e kérdés különlegessége megkíván. Régebbi keletű az antantnak ama elhatározása, hogy Kun Béla kormányával nem köt békét, vele egyáltalában nem is tárgyal. Ezt a : mostani jegyzék is nemcsak megerősíti, de már sokkal messzebbre megy, amikor bizonyos intézkedéseket helyez kilátásba. A jegyzék értelme szerint az antant csak olyan kormánnyal tárgyal a békéről, amely az egész magyar népet képviseli, tehát nem olyan1 nal, amelynek tekintélye rémuralmon, egyedül a proletárságra, vagy csakis a felsőbb osztályokra támaszkodó halalmon alapszik. Charpy tábornok szerdán átirat kíséretében hivatalosan megküldötte az antant jegyzékét a \ szegedi magyar kormánynak. A nagyjelentőségű jegyzék igy szól: A szövetséges és egyesült hatalmak hő óhaja békét kötni a magyar néppel és ezzel véget vetni egy olyan állapotnak, amely lehetetlené teszi Középeurópa gazdasági újjászületését és útját állja a lakosság élelmezésére irányuló minden kísérletnek. Lehetetlen minden erre irányuló munka, mig nincs Magyarországon olyan kormány, amely az egész népet képviseli és ugy szószerint, mint szelleme szerint teljesiti a szövetséges kormánnyal szemben vállalt kötelezettségeit. Kun Béla kormánya ezek közül egyik feltételnek sem felel meg; nemcsak megszegte a Magyarország részérő! aláirt fegyverszünetet, hanem éppen most támad meg olyan hatalmat, mely velünk barátságban és szövetségben van. A szövetséges kormányok dolga saját felelősségükre olyan intézkedésekhez folyamodni, amilyeneket ennek a kérdésnek különlegessége megkiván.