Délmagyarország, 1919. július (8. évfolyam, 132-158. szám)
1919-07-19 / 148. szám
Szeged, 1919 julius 19. 5 SPORT A SzAK 20 éves jubileumát csütörtök este nagy bankét keretében ünnepelte meg. A társegyesületek közül számos taggal képviseltették magukat a SzUE, SzTE, NyTK, UTC, KAAC és az Aradi MAC, valamint az ATE. Az estély felette lelkes hangulatban folyt le és jóval éjfél utánig együtt tartotta a nagy társaságot. Élénk ovációban részesült a SzAK a társegyesületek részéről, mely ovációból nagyrész a jelenlegi vezetőségnek is jutott, különösen áldozatkész elnökének, Holtzer Tivadarnak, akinek azon bejelentését, hogy az általa létesített modern sporttelepet véglegesen a SzAK tulajdonába engedi át, frenetikus lelkesedéssel fogadták a klubtagok. Meleg ünneplésben volt része a futballcsapatnak, valamint a kitűnő atléta-gárdának. A jubileumi ünnepély élénken demonstrálta azt, hogy a SzAK aktiv és nem aktiv tagjait mennyire egybeforrasztotta a klubjuk iránti szeretet. A KAAC első csapata szombaton d. u. fél 6 órai kezdettel tartja első bemutatkozó mérkőzését a Nyomdászok TK első csapatával az ujszegedi sporttelepen. SzAK—UTC. Utolsóelőtti bajnoki mérkőzését az UTC-vel tartja a SzAK, amelyet vasárnap délután az ujszegedi sporttelepen bonyolítanak le. A vörös-feketék a SzTK ellen szerepelt teljes felállításukban veszik fel a küzdelmet a szorgalmasan trénirozó és azért folyton fejlődő Ujszegediek ellen. Utóbbiak jelenleg a bajnokság harmadik helyének biztosnak látszó jelöltjei, mely körülmény egymaga mutatja, hogy • mindkét csapatnak komoly munkát kell végeznie vasárnap, hogy eddigi eredményeit igazolhassa. A SzAK a favorit, de elbizakodnia nem lehet és több mint bizonyos, hogy az UTC erős ellenállást fog kifejteni. Előzőleg az I/B. csapatok mérkőznek délután 4 órai kezdettel. Az első csapatok meccsét Markovics biró (Losonc) fogja vezetni. A SzTE—SzTK szövetségi mérkőzés tölti be a SzTK pálya vasárnapi programját. A mérkőzés délután 6 órakor kezdődik, előzőleg az I/b. együttesek, délelőtt fél 10 órakor az ifjúsági csapatok mérkőznek. Villamosjárat. OOOOC1Ö0OOOOOOOOO© URANIA MAGY. TUD. v SZÍNHÁZ. TELEFON 872. Szombaton és vasárnap: Szenzációs műsor! A bangafóri rejtély. Indiai történet 5 felvonásban. Előadások hétköznapokon 5, 7 és y2 9 órakor. Vasárnap 3, 5, Vs 7 és '/a 9 órakor. VENU3 ^atszertárban az összes piperecikkek és parfümök a legjobb minőségben kaphatók Kelemenutca 7. szám alatt. 190 Redőnyjavitásokat, ujah szállítását elvállal Fekete Vilmos Retíőnyipar vállalata Református-palota. 223 Telefon 13-53. xxxxxxxxxxxxxxxxx krumplikapkató Uj a Városi Tejcsarnok összes fiókjaiban kilogrammonként 2 kor. 70 tillérérl, 1204 XXXXXXXXODOOOOOOC ¿egjobb bajfesíő az országosan elismert Leinzinger-féle. Ara 4 kot. Kapható : Leinzinger Gyula gyógyszertárában Szeged, Széchenyi-tér. 153 Á „DÉLHAGYARORSZÁB" Mmmt Szerkesztőség . . . 305 Nyomda 16-34 Kiadóhivatal ... 305 Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: PÁSZTOR JÓZSEF NYÍLTTÉRI A Magyar Főiskolai Hallgatók Nemzeti Szövetségének a Délmagyarország július 16-iki számában közölt nyilatkozatunk politikai és gazdasági álláspontunk kifejezésére szolgált. Ismételten kijelentjük, hogy mi politikai tekintetben a Varjassy miniszter ur programbeszédében kifejtett irányelvek alapján állunk és ezért összeférhetetlennek tartjuk, hogy a Szövetségbe belépjünk. Gazdasági és tanulmányi érdekeinket pedig azért nem látjuk biztosítva, mivel önök szakították először pártokra az ifjúságot azáltal, hogy a becsületes nemzeti érzés rovására a nemzetrontó sovinizmust önök élesztették fel. Ezzel a magunk részéről a hírlapi vitát végleg lezárjuk, de reméljük, hogy még fogunk találkozni a becsületes progresszív és szociális törekvések utján. A szegedi magyar progresszív és szociális érzelmű főiskolai hallgatók. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatala. *) E rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.