Délmagyarország, 1919. június (8. évfolyam, 123-131. szám)

1919-06-25 / 127. szám

2 Szeged, 1919 junius 25 Mi lesz a szegénysorsu szegedi felsőiskolásokkal. csak saiát és családtagjaik gyomrára költik azokat a keserves filléreket, amelyeket a min­denkori kormányok mostohaságának köszönhet­nek. Nem tudja megérteni, hogy a Szegedre szállított gyarmat- és teksztilárukat miért kellett oly drágán kalkulálni. Zágrábban egy méter zefír 13—16 koronába kerül, mig Szegeden ugyanaz az áru 28—32 korona. Szegeden a megérkezett áru méterét 18 korona 50 fillérjé­vel adták ki a kereskedőknek és most 30 ko­ronáért is alig kapni. Több példát sorol föl, amelyeket megbízható, becsületes kereskedőktől szerzett, tisztviselőtársaitól nyert adatul. Ezek­nek az orvoslását és a kereskedők mohó ha­szonvágyának mérséklését kéri. Tonelü Sándor a teksztiláruk árának emel­kedésével kapcsolatban megjegyzi, hogy az áru árát azért kellett magasabbra emelni, mivel a lira értéke az áruszállítása alatt emelkedett. Kulinyi ezt a magyarázatot is hajlandó elfo­gadni, azonban azt mégsem tudja megérteni, hogy annak az árunak," amely már a szegedi kirakatokban 21 korona 50 fillérrel volt szig­nálva, miért kellett egyszerre eltűnni és 30 koronás árral visszakerülni. Ez és ezekhez ha­sonló esetek igen különös érzéseket váltanak ki a tisztviselőkből. Elek Márton egész sereg példát sorol fel a szegedi piacról. Indítványozza, hogy a keres­kedők szövetsége hasson oda, hogy a Szegedre érkezett áruk árának kalkulálásához, az áruk szétosztásához stb. müveietekhez a tisztviselők is hivassanak meg. Az áruk egy részét afiksz­fizetésü alkalmazottak között árusítsák ki. Dr. Kontor Ernő erélyes preventio intézke­déseket kér. Mert lehetetlen helyzet az, hogy amig a kereskedő, iparos, termelő dúsan teritett asztalhoz ült és ül, addig a tisztviselőség egye­bet sem tesz, mint nyomorog. Tonelli Sándor az elhangzott panaszokat nagyrészben jogosak­nak ismeri el, mégsem lát kivezető utat. Még Kulinyi József szólalt fel ismét, majd Holtzer Tivadar kijelentette, hogy a szegedi kereskedők baráti jobbot nyújtanak a tisztvi­selők mozgalmához és hiszi, hogy ennek rövid időn belül érezhető eredménye is lesz. Az értekezlet tehát nem tudott konkrét ered­ményre jutni. Az akciót azonban az Otthon egyik bizottsága tovább vezeti. TARCA Ez az én vérem. — Juhász Gyula verseskönyve. — A hajnal a kertek alatt leskelődött és a város végén várta a folyót. Hüvős párákban szállt a hidig, halkan és frissen kacagott, el­suhant a vörös abroszos asztalok kőzött s már messze járt, amikor a vizekről elindult a szél, világosságot hintve az alacsony és alvó házak tetejére. De az öreg és beteg paripa, a béna és züllött fiáker előtt, végsőkig elomló fáradságban imhol mozdulatlan maradt és a korcsma, amelytől éjfélkor könnyek között és ez egyszer magánosan búcsúzott örökre a Költő, nem ébredt többé álmából. A vonat már messze járt, harmadszor tért meg távoli útjáról, amikor a mély völgyek utoljára üzentek és a városka, amely elfelej­tette köszönteni a szomorú vendéget, már búcsúztatta is első őszi éjén a vándort. A bujdosó, aki a vadorzó kölcsönpénzén indult el keresni uj sorsot és uj bánatot, sietségében nyitva felejtette a zsalugátert s valahol Esz­tergom alatt ébredt, álmodozván az éjjelekről és távoli utakról, amelyeken a testvér égi vándor fénye porzott. A Kürtben másnap kevesebb bort mértek, egy távoli házból magános nő éneke hangzott és a Költő fáradtan és boldogan a nagy úttól és mély éjszakáktól, az őszi alkonyatban a Tisza felől közelitette meg a szülői házat, amelyen har­madszor kopogtatott be immár váratlanul.. . Azóta itt él Juhász Gyula Szegeden. A váradi lázas és szép dáridók, a szigeti remete­ség, a lévai néhány hét és a bujdosás a határmenti kis városka elcsöndesült utcáin, (Saját tudösitónktól.) Azok a szegedi tanulók, fiuk, leányok, akik az idén érettségi vizsgála­tot tettek, nagyon nehéz helyzet előtt állnak. A gimnázium és reáliskolai matúra rendszerint nem jelenti egy életpályára való készülődés végét. Utána főiskolai tanulmányok következ­nek, de az ország súlyos viszonyai miatt nem lehet tudni, hogy következhetnek-e olyan jó­eszü és szorgalmas szegényebb diákok szá­mára tudniillik, akik tovább is tanulni akarnak. Budapestre szokott menni továbbképzés cél­jából a legtöbb szegedi tanuló. A főváros esik hozzánk legközelebb az egyetemi városok kö­zött. Ott van tudományegyetem, műegyetem, kereskedelmi akadémia, ott vannak a művé­szeti akadémiák, technikai iskolák, az iparmű­vészeti intézet, szóval mindenféle főiskola. De Budapestre nehéz, csaknem lehetetlen az uta­zás. Ha szeptemberig talán majd szabaddá válik is az ut, a szülők nem szívesen határoz­zák most magukat arra, hogy a gyermekeiket fölengedjék. A másik nagyobb egyetemi városunk Kolozs­vár. Azaz, hogy csak volt. Az ottani egyetem ugyanis már a románoké. Pozsony egyeteme a csehek, Debrecené a románok kezén van. A jómódú szegedi polgárok, akiknek fiai, lányai könnyebben mozoghatnak, a mi értesüléseink szerint leginkább svájci német, vagy francia egyetemekre akarják küldeni továbbtanuló, fel­nőtt gyermekeiket. Vannak diákok, akik Bécsbe készülnek, de számos vélemény szerint Bécsben sem várható még szeptemberre egy teljesen lehiggadt politikai helyzet kialakulása. Azonkívül a német-osztrák fővárosnak rendes élelmezése még jóidéig ütközhetik nehézségek­be. S az ellátás ott rengeteg pénzbe kerül, a mit már nem a jómódú, hanem csak a gazdag ember viselhet el könnyedén, áldozat nélkül. A gazdagok egyébként bizonyosan segítenek magukon. De mi történik majd a szegénysorsu, talentumos diákokkal ? Ezeket kizáróan arra utalja a kényszerűség, hogy kijárják maguknak az engedélyt Buda­pestre^ De ott valóban nem kis megpróbálta­elhagyott és álomba borult állomásai voltak csak az élet pillanatra megállt és ismét tovább rohanó vonatának, a költészetében azonban vajmi kevés fejlődést mutatnak, amely be­fejezettségében, tisztaságában, összes külső és belső értékeiben, ugyanannyi szent nyugtalan­ságot, az ébredés illatát és szinét mindig magában hordó lemondást ajándékozott a tökéletes művészet aranykelyhében most is, mint már első versköteténél. Akkor, amikor a gyermeki őszinteség tisztaságával és erejé­vel ható elragadtatás is szegényes dicséret lenne csupán és a legegyszerűbb megállapítás is a megokolást egyáltalában nem tűrő bá­mulat letompított érzéskifejezése: igazán nehéz a bírálónak Juhász Gyuláról beszélni és éppen ezért érthető és megengedhető, hogy föl­szabadítsuk magunkat a hivatalos bírálat kon­vencionális formái és formaságai alól. Azokat a jelenségeket persze, amelyekről a férfias­ságot, nyíltságot és föltétlen tudást affektáló uj művészi értékelés megfeledkeznék, Juhász Gyulánál, főképen azonban ennél a köteténél, mint tényeket és igazságokat meg kell állapí­tani s ha nem is az egyetlen, de mint a leg­magasabbrendü értékeket kell igazolni és el­hitetni. • Hogy Juhász Gyulának egyedülvalóságában van az ereje, hogy egyetlen akkorddal vég­telent ad, hogy a lázadása is halk és a csöndje is erő, hogy a kezét alkonyatkor lopja a szive fölé és a legforróbb napja is egy esti óra illatától szelid, mind olyan igaz­ságok, amelyeket már bizonyára örömmel állapítottak meg mások is, mindezek azonban másodrendű értékekké halványulnak abban a pillanatban, amikor kifejezetten a lírájáról, a Juhász Gyula lírájáról, mint liráról van szó. Mert igenis nálunk ma ez az egyetlen lira, amelyeket lehet ugyan körülményesebben megmagyarázni, de jobban, érthetőbben, min­dent magában foglalóbban nem: ez az a lira, tás vár rájuk. A szegénysorsu diák a maga erejéből tartja fönn magát, leckeadással, irno­koskodással, hivataloskodással foglalkozik mel­lékesen, még ha kap is ingyenes élelmezést a meuzán. Csak igen kevés kiválasztott az, aki­nek valami ösztöndíjas, teljes, jó ellátása van. De most, amikor ezrével vannak munkanélkü­liek a szellemi munkának annyi sok térségén, igen nehéz lesz elhelyezkednie annak, aki ta­nulni is akar. Tudvalevő, hogy Szegedről több egyetemi hallgató a városi tanács fölhatalmazásával Ko­lozsvárra utazott tárgyalás céljából a jogi fa­kultás néhány tanárával. A professzorokat Sze­gedre hívták meg, hogy itt tanfolyamokat tartsanak. A tanárok, akiket állásaiktól meg­fosztottak a iománok, szívesen jönnének Sze­gedre, ha az itteni francia parancsnokság utján szabad elutazást biztositanának nekik a romá­nok részéről. A kolozsvári egyetem jogi és bölcsészeti karának tanárai igen nehéz hely­zetben élnek s személyi érdekből is örömmel cserélnék föl Kolozsvárt Szegeddel. Az orvos­professzoroknak természetesen biztositottabb helyzetük van, mert magángyakorlatot folytat­hatnak. A tanárok hát eljönnének, ha az utazást le­hetővé tennék nekik. A városnak kellene őket fizetnie, de a tandíjakból is lehetne jövedelemre számítani, annyival inkább, mert minden valószínűség szerint a vidékről is jönnének Szegedre magyar diákok. Amióta a kiküldött szegedi egyetemi hall­gatók visszatértek, meglehetős nagy idő telt el s azóta megakadt azoknak az egyetemi tanfo­lyamoknak a dolga, amelyeket Szegeden meg­nyitni akartak. Dr. Gaál Endre kulturtanács­nok dr. Kelemen Béla közoktatási miniszterhez utasította a diákokat s azt reméli, hogy a tanfolyamok kérdését kedvezően fogják meg­oldani. Az üggyel mindenesetre ajánlatos volna már most, halogatás nélkül foglalkozni. Azt hisszük, ha rendszeres jogi, esetleg bölcsészi ^ és orvosi tanfolyamokat létesítenének, azoknak nemcsak szegényebb sorsú, de számos jómódú ! hallgatóik is volnának. amely Juhász Gyulánál kezdődik és Juhász Gyulánál végződik. Hogy azután az Annabál­tól Thonuzobáig, Beatrice szőkeségétől Bere­nice szőkeségéig az emlék daloló taváról me­lyik észrevétlenül megindult hullám hozta el a késő esti órán az éneket, azt az arra buj­dosó égi fények, éjféltől szökött szelek és megriadt csönd üzenhetik meg csak azoknak, akiknek a szivükben minden szép sóhajtásra verni és játszani kezd a zenélő óra. A bánata, amely harmatként hull alá mindenik versében, üde rétet illatosít és csöppjeiben mindig kék eget tükrözve sohasem durvul keserűséggé; a fájdalma szárnyakon száll és e fájdalomnak az érintése az álombeli kéz simogatásánál lágyabb; az emlékezése fáradt gyermek drága pihenése az anyaölben; a vágya a megálmo­dott szőkeség álma a magános verandán; a szerelme, a hervadhatlan, egyetlen örök emlék a szűzi csodálat és remegés tiszta és szent zavarában; az öröme: hogy nem adatott ör­vendezni néki. A művészetéről, a tudásáról, költészetének első pillanatra megállapítható alkotó elemei­ről, mint alkotónak egyéb vonatkozású ér­tékeiről, realizált művészi és egyéni sajátos­ságairól ez uj köteténél nem egy napilap hivatott külön is megemlékezni, azt, amit uj verseivel a magyar irodalomnak adott, a vál­tozott viszonyokkal úgyis boldog örömmel fogja megállapítani a hivatalos kritika is. Az a néhány szó és megjegyzés, amely föntebb elhangzott, a köteles, de megkülön­böztetett köszönet volt mindössze azért az ajándékért, amelyet a költő verseskönyvének megjelenésével szülővárosának adott. A könyv, amely Gergely Sándor erősen egyéni és értékes művészi címlapjával jelent meg, kapható minden könyvkereskedésben.

Next

/
Thumbnails
Contents